2015. szeptember 24., csütörtök

Kezdem ezzel a napot,

...mert ez most mélyre szaladt bennem. Annyira, hogy az óvodai csoportszobában ketten sírtunk Mózival :(((. Az öltözőben még csak éreztem, hogy meg-meg ránt már belül a feszültség, aztán a legjobb helyen, már bent a szobában óvó néni és terítő dadus néni előtt végleg kibuggyant.
Olyan jó hullámok lovagolnak körülöttem, hogy kicsit tehetetlen vagyok a gyerekek bármilyen negatív irányú kilengéseivel szemben, mert úgy érzem, most nem bennem, bennünk kell keresni az okot. Mózival nem éltem át az ovis beszoktatás kellemetlenségeit, mert bölcsi után kb semmi nem történt, nem kellett levakarni rólam, nem mondta, hogy nem szeret járni stb. Max a viselkedésében volt változás, hogy nagyon kereste a határokat, olyanokkal bepróbálkozott, ami abszolút nem volt rá jellemző korábban, illetve elkezdett malackodva enni. A bölcsi szoktatásnál anno felvérteztem magam, bár így is okozott szorongató érzést, de legalább nem tudta szóval kifejezni. Aztán emlékszem egy pici törésre itt, az oviban is, amikor valamelyik gyerekkel összeakasztott a a bajszát vagy tudta, hogy valami olyat csinált, ami nem szép. Most viszont új óvó nénit kaptunk nyár végétől, és eddig az égegyadta  világon nem volt gond, nem panaszkodott semmire. Most viszont pár napja, múlt hét vége óta valami történt odabent. Odabent az oviban vagy "odabent" nála. Pénteken reggel Attila vitte 8-ra, és 9-kor már haza is, mert hányt. Tartott egy fél napig a tisztító kúra, alaposan kipucolta. Valami vírus leteperte... Hétfőn én vittem, én hoztam, de nem észleltem még semmit. Kedden Mama vitte és hozta, nem volt gond, csak hogy hányingerre panaszkodott, kedvetlen volt, de se láz, se hányás, látszólag külső tünetmentes. Szerdán én vittem, és már reggel jelezte, hogy nem szeret oviba járni, mert sokat kell ott lenni (??). Éreztem, hogy van valami... Hogy történt valami. Az autóból kiszállva, mondta, hogy nem akar bemenni, nem szeretne soha oviba jönni. Közelítve az épülethez, már mondta, hogy vigyem haza, és kicsit már nyöszörgött. Az öltözőben aztán jött a krokodil könny eregető zokogás, de nem mondott semmit, csak mint a koala maci kapaszkodott belém, hogy vigyem haza. Kérdeztem, hogy mi a baj, elmondja-e, tudok-e segíteni neki. És sírva sutyorogta, hogy az új óvó nénire azt mondta hogy Kaka vagy, I****ó, és megszorított a kezét az óvó néni... Passz. Nem akarok ebből nagy következtetést levonni. Valóban  ezt mondja mostanában, ha nem az van, amit szeretne. Hogy Kaka vagy, Anya!; Kaka vagy, Mama! stb. Nem is szoktuk mellre szívni. Most már egyre jobban tud, próbál érzelmileg zsarolni, hogy Nem szeretlek, Anya, ha nincs ez vagy az, de ezzel nem szoktam különösebben foglalkozni, max annyit, hogy Én attól, igen. Szóval ez gyerekbeszéd, szerintem tudják bent is kezelni. Remélhetőleg... Megígértem neki, hogy hamar megyek érte, és már 3 előtt ott voltam, hogy ahogy kinyitja a szemét kéznél legyek. Lehet, nem ez a megoldás, de elvileg ezért (is) szerettem volna rugalmas munkát, hogy a gyerek legyen a legfontosabb, és ha kéznél kell lennem, akkor én legyek az, aki elhajít mindent a kezéből. Rendszert nem szeretnék építeni ebből, de nagyon jól meg tudom különböztetni, és nagyon jó ráérzéssel bírunk egymás irányába a gyerekekkel, hogy tudjam, mikor van rá tényleg szükség, és mi a mesterséges hiszti. Most valamitől összedőlt a kis világa.
Ma reggel már nem akart felkelni. Mufurckodott mindenkivel, leginkább Lócin tudja levezetni. Én vittem, és már az autóban sírt, és mondta, hogy haragszik rám, mert nem tudok vigyázni rá, és ő itthon akar maradni, és csak velem akar lenni, és úúútálja az ovit, és a gyerekeket, játékokat stb. (Olyan jó lenne kinyitni benne/rajta valami biztos szelepet, ahol ki tudná ereszteni a gőzt, így meg próbálom én tekergetni a csapokat, hátha éppen szerencsém lesz, és beszél, kizúdítja, mi a baj.). Bent aztán zokogott, kapaszkodva az ölemben, kint ücsörögtünk egy darabig, igyekeztem megnyugtatni, közben jöttek-mentek anyukák-apukák, és elkámpicsorodva nézték, hogy Ádámbeni, mi a baj...? Csak azt hajtogatta, hogy nem szereti az új óvó nénit, és nem megy be, mert nem engedték botozni (ez nagy fegyver ellene, mert az autó és a lakás bejárat is tele van bottal, Mama külön dobozban gyűjti, amit rábíz megőrzésre.) Mondtam, neki, hogy beszélek majd Emőke nénivel, hogy engedjék meg, de csak akkor ha nem hadonászik, nem szurkál senkit vele (nem mintha ezt csinálta volna, de gondoltam, ezért nem engedték, pedig általában fúr, szegélyvágózik, porszívózik, szerel, tankol vele...). Annyira rossz érzés volt, hogy tudtam, hogy ott kell hagynom, és tudtam, hogy nem fogok tudni neki olyat mondani, amitől meg is nyugszik, és úgy tudom nyugodt szívvel ott hagyni, hogy mosolyogva kalimpál utánam az ablakból. Végül azt hiszem a tehetetlenség hozta felszínre a sírást bennem, hogy próbálva lefejteni a kezét magamról, Emőke néni valami jó játékot ajánlgatva csábította, de nem volt nyerő a helyzet. Még az autóban próbálkoztam értelmes felnőtt ember módjára meggyőzni, hogy az nem megoldás, ha nem jövünk, inkább béküljön ki az új óvó nénivel. Próbáltam mesélni róla, hogy I. néni már sok-sok éve ebben az oviban dolgozik, csak éppen másik csoportban volt korábban, és hogy olyan nagy gyerekei vannak, mint Dodó, és szereti nagyon a csoportban az összes kislányt, kisfiút.
Mindegy, ma megint próbálok hamar menni, még akkor is, ha tudom, nem ez fog célba vezetni minket. Viszont látom, hogy őt pillanatnyilag ezzel tudom "megmenteni". Bízom bennem, hogy gyorsan rendeződik a helyzet, és újra vidám kiscsikóként nyargalászik bent. Addig viszont jó élménynek és programnak és eseménynek megmarad az úszás, amit azóta is rendületlenül szeret, és alig várja, és ügyes és cuki, és imádom.

2015. szeptember 15., kedd

Hjjaajj...

... nem vagyok egy FB-ra kipakolós fajta, de évente egy-egy képet feltűzök a két kis majomparádéról. Sok kedvenc kép közül jöjjön ez a kettő imádnivaló boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó...



2015. szeptember 14., hétfő

Tibi bá

Olyan reg ereztem ezt az elso gyerek-elso elmeny erzest.... Vallalom, es beismerem, hogy pont ezt a fajtat a tobbi gyerek mar nem tudja kivaltani. Ez csak az elso privilegiuma :). Persze, ha valamit nem az elso csinal elsonek, akkor az mas. Mint egy tulbuzgo anyuka settenkedek a medence oldalanal, es figyelem az elso úszásoktatást. Minden mozzanatat hallani es latni akarom, ezert kezdtem inkabb irni, h ne legyek mar hulye ;). De annyira cuki, annyira ugyes, annyira el vagyok olvadva tole, h szerintem ezt az itt ulo par anyuka is latja, illetve Tibi ba. Olyan erzesem van, mint a bolcsi szokatasnal, h minden reakciojat megmagyaraznam, h miert mondja, mire gondol, kirol van szo. De csak nyelem, nem hozom kinos helyzetbe. Tartottam az elso alkalomtol, mert hol nagyon akart jonni, es buvar szemcsiben aludt, hol kijelentette, hogy SOHA nem akar uszni tanulni. Attila is 5 evesen kezdte, meg is neztuk eremmel a nyakaban, mikor elso lett, h hangolodjon Mozi. Ovi utan viszont ugy tul volt porogve, annyira felspanolta magat, h alig tudtam visszafogni, mivel hamarabb erkeztunk. A nyaron egyszer Telkibanyan eltunt a medence aljan, ami para volt, es persze egyikonk sem volt a vizben, hanem Nagy Zsolt kapta ki. A nevet is aranyba foglalom. Illetve lehet a Tibi bajet is, aki akkora turelemmel fordul felejuk, h nem tudom hol, kin es mikor vezeti le a faradt gozt :D. Mivel az elmenyfurdoben van az oktatas es meg sosem voltunk a gyerekekkel, folyamatosan kerdezi, h mikor mennek a barlangba es a csuszda parkba. Persze majd a vegen. De tulzas nelkul fel percenkent megkerdezi :)).
Na otthon meg csapok hozza nemi benyomast, ez csak az elso, h eltereljem a figyelmem picit, es ne legyek annyira égőőő...

Reszketett, de alig tudtam még 7 után is kicsalogatni a medencéből. Úgy örültem neki, hogy jól sült el az első alkalom, és hogy már holnap is jönni szeretne. Olyan buzgó és boldog volt, úgy szeretem látni ezt az állapotát. Ami még igazi gyermeki vonás. Mi felnőttek már ennyire nem merjük/tudjuk így kifejezni a lelkesedést. Ez olyan ösztönös nyálcsorgatás még. Alig tudtam féken tartani, hogy 6 előtt, amíg a másik csoport a vízben van, és nem mondja el Tibi bácsi a menetet, bevesse magát a habokba. Persze az volt az első, hogy megint elmerült. Én meg kintről integettem, hogy kapják már el, mert lesétált a lépcsőn, és eltűnt alóla a csempe... Szerencsére ez sem szegte kedvét, pedig megijedtem...
A fő, hogy hetente 2* úszás!!


2015. szeptember 8., kedd

PrémLego

Attila az egyik termékbemutatón kapott mintának két Playmobil figurát, ami zsákbamacska. Itthon még mindig a DUPLO dívik, hiába van sok jó fajta Lego. Úgy veszem észre, hogy Mózi kevésbé az építkezős fajta, de lehet, hogy csak még nála nem jött el az ideje. Néha vérzik a szívem a sok jó játékért, ami a polcokon várja sorsuk jobbra fordulását, mert a legnagyobb öröm a kanapén ugrálás, a takarók, plédek szétcincálása, párnák és kanapépárnák szétdobálása, vetődés, kuckózás, fészekrakás. Ez a Playmobil figura remélhetőleg elindított valamit. Mózi nehezen jegyezte meg a nevét, rosszul ejtette ki, így lett először PRaymobil, majd PlaymoDil, de a befutó, a saját alkotásból összeállt PrémLego :D. A termékbemutatóval egy időben jött az ötlet, hogy vegyünk nekik egy-két ilyen készletet is. Megrendeltem hát egy mentőhelikoptert (mert mindig emlegeti Mózi a Kende zenélő, recsegő járművét) és egy kalózszigetet. Mint a messiást vártam a pakkot, de tegnap nem hozzánk adta be a futár, hiába rostokoltam itthon, és ígérték pontos időintervallumra, hogy hozzák. Hozták, csak nem ide :(. Ma aztán becserkésztük, és ovi után egyből bontották a pakkot. Ahogy vártam...  :) Visítás felváltva, hogy kié melyik legyen éppen, és segélykérő tekintetek, hogy tegyek igazságot... Lóci elég hamar lepattant a témáról, Ő most (is) Babóca lázban ég, és örökösen olvas, nézeget, így Mózi lassan egy órája játszik motyogva szerepjátékozva, amit oly régen áhítok. Valószínűleg kicsik még hozzá, meg Lóci miatt nem nagyon tud elcsendesedve koncentrálni még ha ő akarna is. Szóval most nagy az öröm. Lóci a fürdést várja, mert rákaptak, hogy a kiflis, gyümölcsös zacskókat behordják a kádba, és azzal játszanak. Nem kell sok nekik. Csak Mózi most nem partner...

2015. szeptember 7., hétfő

Horog a hasam...

Ha Lóci meglát a hűtőben, boltban, asztalon, szatyorban valami fogára valót (és ez gyakran megesik, főleg a szénhidráttal...), akkor egyből mondja, hogy Anya, horog a hasam... Jóllakottan pedig azzal zárja, hogy Anya, már nem horog a hasam.
Ez csak onnan jutott eszembe, hogy tegnap délután estig édes kettesben voltunk otthon Lócival, mert szombaton belázasodott estére. Annyira szeret labdázni, focizni, és egészen kicsi kora óta különös vonzódása van a labdák irányába. Ügyesen céloz, nagyokat dob, és rákapott a focizásra. Itthon is focizunk a lufival, de akkora elánnal rúgja, olyan boldogan. 
Tegnap megint annyira rácsodálkoztam, hogy olyan cukik, olyan jó időszak ez, olyan jó lenne megállítani. Attila szokta mondani, hogy ne adjak nekik enni :), hogy ne nőjenek meg... És hát ja. Kb.

2015. szeptember 3., csütörtök

És természetesen...

... tegnap a fiúkkal beszereztük az első kislány babaruha szettet. Nem mondom, hogy nem fogja felütni a fejét a rózsaszín itthon, mert kikerülhetetlen, meg mert én magam is hordok ilyen színt és szeretem is, de ezt az elsőt már csak azért sem annak akartam. Hanem nyuszisnak... :).
Név nincs a tarsolyunkban, ne is kérdezzétek. Ha itt lesz az ideje, Ti is tudni fogjátok. Addig is Attila után szabadon pikk-pakk beépült a Minisári :).

Vitamin vs. még több vitamin

Annyira vitamin-ellenes vagyok, hogy csak na. Mégis nyúlok hasonló szerekért olykor. Most is. Mert egyetlen "panaszt" említettem az orvosnak, és ez a fáradtság... Minden eredményem nagyon szép, oké a vas alacsony, de nem vészesen, sőt áprilisban határértékek között mozogtam nem is alatta, ami nem tudom, mikor volt így utoljára. Kb soha. Azt mondta, ne lepődjek meg. És nem feltétlenül a felszínen lévő gyerekekre és feladatokra gondolt. Azt mondta, gondoljak bele, hogy egy ekkora szervezetnek 5 év alatt 3 várandósság egy ilyen remek genetika mellett is megterhelő (a remek genetikát én szúrtam most oda ;-)). Ez pont így ebben a formában, felállásban nem fogalmazódott meg bennem, pedig elég evidens. Nem szeretek a könnyebb dolgokba kapaszkodni, de ezt elég kielégítő magyarázatnak találtam ahhoz, hogy feltankoljak némi vitaminnal, vassal, magnéziummal, C-vitaminnal. Még az is megeshet, hogy párszor kimegyek megmutatni magamat a futópályának. Várom a hűvösebb napokat, és akkor teszek egy próbát, mert csak hiányzik. Utána úszás, mert azt kifejezetten kívánom most :).

2015. szeptember 2., szerda

Örülj, hogy... egészséges!

Szakítva a 10 év óta érvényben lévő nagy családi hagyományokkal, ez a gyermek márpedig kislány lesz :)!!! Mózi és Lóci komoly bátyus szerepében tündökölhet mostantól, az én oldalamra pedig érkezik az erősítés. Na nem mintha eddig bármi gondom lett volna ezzel a felállással, sőt.
Hajni (néni) sas szeme nem bandzsított a 12. héten, de én azt akkor még majdnem elengedtem a fülem mellett. Most akkor már tuti a tuti. Hamarosan felszínen a 7. unoka, a hat fiú után a sorban egy belevaló csajszi.

2015. szeptember 1., kedd

Tudom, tudom...


Elég nagy az elmaradás és a témák eloszlása legkevésbé sem egyenletes. Pl a harmadik gyermekről egyelőre nem sok szó esett itt a blogon. Több oka is van, még ha később ezt zokon is fogja venni.... :). Ez már a harmadik állapot... Folyamatosan eszemben van, folyamatosan gondolok rá, hogy vajon ki van bent, vajon hogyan fog kinézni, kire fog hasonlítani, de azért nagyjából ismerős a helyzet. Nem kell felhívnom az orvost Attila unszolására azért sem, hogy zötykölődhetek-e vonaton, és a rolót is én húzom fel, nem pattan oda Attila, hogy ne erőlködjek :D.  Tegnap elég intenzíven álmodtam is róla, hogy mocorog bent, de nem kicsit, és minden kis hasamnak feszülő végtagja átütött a vékony bőrömön. Általában este van időm, szabad agyi kapacitásom, hogy igazán figyeljek rá, és ilyenkor el is kap az aggodalmas kíváncsiság, hogy miként fog ez működni. Hogyan fognak zajlani a napok, hogyan fognak viszonyulni a fiúk hozzá, hogyan fogjuk/fogom bírni a strapásabb időszakokat. Melyek azok a most fölöslegesbe elfolyó idők (néha úgy érzem, ilyen már nem sok van :)), amelyeket ügyesen és még hasznosabban meg kell művelnem.
Mózi nagyon érdeklődő. Látszik, hogy ő felfogja már. Sokszor kérdezi, ha eszem-iszom, hogy ezt érzi-e a pici baba a hasamban, ízlik-e neki, szereti-e. Érzi-e ha simogatja a hasam, jólesik-e neki... :). Vagy ha éppen haragos vagyok, akkor ezt is megkérdezi, hogy ezt hallja a baba is. Egyből tükröt tart... Okos ;-). 
Nyilván minden várandósság más, és csak 5 évvel ezelőtt történt az első, így semmi alapom nincs, hogy összemérjek egy totálisan más helyzetet ezzel. Viszont keveslem az energiámat. Sőt zavar, hogy takony vagyok. Estére rendszeresen. Alig várom az enyhébb őszi időt, mert erre is fogom :). Mint az öregek. Holott a hőmérséklet régen nem volt kifogás. 2 napja bizton állíthatom, hogy mozog, és azt is érzem. Már voltak erre utaló sejtéseim korábban is, de most tuti, hogy az. Gyakran érzem az ismerős motoszkálást bent. Hihetetlen mennyit jelent. Mennyire be tudja indítani az érzelmeket is. El is hiszem, hogy egy apának nehezebb dolga van, aki sokáig semmit nem érzékel, csak annyit, hogy asszony használhatatlanul fáradt és egyre szaporodik a bálnazsír rajta :). Na de hamarosan kívülről is érzékelhető lesz. Mózi is várja, tapogatja a hasam, hogy milyen érzés. Ezzel szemben Lóci nem sokat fogad be. Mondja ugyan, hogy azért nem szabad kalimpálni a hasam körül a lábával, mert pici baba van benne, de a bölcsiben pl "letagadja", ha kérdezik, hogy kistestvére fog-e születni. Mózi szépen meséli bent az oviban, hogy nem tudjuk még, hogy kisfiú vagy kislány lesz, mert majd most az ultrahang (!!  azért ez a szó az ő szájából még olyan szokatlan, de igyekeztem az ő értelmezése szerint elmesélni, miről van szó) fogja megmondani.
Holnap ez is kiderül biztosra. Már izgatott vagyok... Bármilyen kimenetelnek ugyanúgy örülnék. Ezt 100%-osan állíthatom. Kb 24 óra múlva visszatérek. Bírjátok ki addig Ti is!