Ballagás - Vacation loading...

Nem mondom, hogy innen gyerekjáték lesz a kövi tanév, de most egyelőre nagyon örülök, hogy vége van a sulinak, és elkezdődött a szünet.

Tegnap lezajlott a nyolcadikos ballagás, hüpp... Azt hiszem, nem is tudtam felfogni még, olyan sűrű volt az elmúlt két hét, meg a többi is. Fényképek megint az Attila telóján vannak, de a napokban már a blogon lévő 2018 szeptemberi és utána lévő sulis posztjait elolvastam... Ez még annál is gyorsabb száguldás volt, mint tudtam, hogy lesz. 

Hogy a kis elsős bizakodó Mózi mennyi változáson ment át azt igazán csak ő tudná elmesélni. Amit én láttam/éreztem/tapasztaltam, hogy az iszonyat kíváncsi, nyüzsgő lelkes gyerek az iskolapadba beülve az első évben csak veszített a fényéből pofont-pofonra halmozva. Mi is. Az első 4 év nem volt zökkenőmentes. Sok volt a kérdőjel, hogy itt vagyunk-e jó helyen. Ez a közeg kompatibilis-e a gyerekkel vagy sem. Aztán az ötödik meghozta a támogató pedagógusokat, egyre jobban látszott, ami kicsi korában is meg-megcsillant, hogy Mózi nem lesz a könnyen kockába préselhető gyerek. Sokkal több konkáv és konvex képességi felülete van. Valamiben alatta van az átlagnak és nagyon pipiskedni kell, hogy elérje az elvártat, valahol kényelmesen lubickol felette. Felsőben kezdtek a szociális kapcsolatai is bimbózni. Amikor a felnőtt társaság kárára megtalálta a korabeli gyerekekkel is a hangot, anyai szívem mindig megnyugodott egy fokkal. Megismerték, elfogadták, és ilyennek szerették. MCC-s jellemzésekben is egyszer nagyon magabiztos, vezető egyéniségnek, ötletvezérnek, húzóerőként jellemezték, de volt, aki pont hogy visszahúzódó, csendes háttérjátékosként. És nem az egyikkel vagy a másikkal van baj, sőt. Viszont ha visszagondolok, ez a hintázás, ez a fönt-lent dinamika volt eddig a leginkább az övé. Az amplitúdó szerintem csökken. 

Nem felejtem az ovis fejlesztő pedagógust, akihez jártunk, hogy egyik alkalommal arról számolt be, hogy nincs min aggódni, semmi baja ennek a gyereknek, a világot megváltották, rendezett volt, ügyes, közreműködő, majd következő alkalommal, hogy nem tudja, mi történt, de teljesen szét volt esve, nem lehetett haladni semmit, befeszült, ellentartott stb. És természetesen ez a hintáztatás hintáztatta az én stressz-szintemet is. Hol laza voltam, és bizakodó, hol kétségbeesett és talajvesztett. Hiába tudtam, tudom, hogy rendkívüli, azt is tudom, hogy kell érte küzdenie. Ennek a csakazértis küzdő-szellemnek a beérését várom nagyon. El fog jönni, de később még.

Bent van a Mechwartban, megvan a gépész szak, de a matekkal, fizikával kapaszkodnunk kell. Megbeszéltük, hogy nyáron alapozó, szinten tartó órára fog járni, mert nem lesz elég a léc alatt átkúszni.

A második félév tanulás szempontból kuka... Viszont nagy bandázások, önállósodások, itt-ott alvások, városba felmenések voltak, úúúúgy szeretnék én is fiatal lenni még :D.

A ballagás pont olyan volt, mint vártam. Az igazgatónő patent egy asszony. Volt bennem meghatódás, de nem nyitottam neki szivárgási réseket, hogy megszökjön. Ezek a meghatódások az én öregedésemet tükrözik vissza csak. Hogy annyira telik az idő. Petra küldött képeket, amin a gyerekek vannak, mert Zselyke bevitt egy régi fényképezőgépet, és fotóztak az utolsó hónapokban. Mind kitapasztanám, annyira jó érzés így látnom a suliban. A ballagáson jutalmazták felolvasták a sok kitűnőtanuló, versenyen résztvevő, sportoló gyerek nevét, rég elfogadtam, hogy egy állami iskolának ilyen KPI-ai vannak. Ezek a megfoghatók. Én azért olyan szívesen hallanék utánkövetéseket is. Mózi is kapott jutalomkönyvet, emléklapot a Diákönkormányzatban nyújtott munkájáért, de büszke vagyok enélkül is rá ❤️. Nagyon!

‘Baszki Sári’

 (Ezzel a címben szereplő velős mondattal reagált az egyik work bestie :D Minden gratuláció közül a kedvencem :))

X MAN Románia - első triatlon-élmény, Olimpiai táv.

Itt volt fejben egy ideje, hogy ezt egyszer olyan jó lenne még összehozni, adna több első-alkalmas élményt, csak mindig sok az egyéb. Sok a kor, sok a kimustráltság érzés. Attilával közösen neveztünk és mint minden hosszútávú tervezésben és kivitelezésben Attila verhetetlen. Az edzés nálam nem volt sok és tudatos, csak annyi, amit kívántam is. Az Attila Zone 2-je olykor összeért az én Zone 4-emmel 😂 Viszont ahogy közelítettünk a naphoz utolsó pillanatig vacilláltam, hogy kell-e ez nekem (csak az elmúlt egy hétben éreztem fixnek, hogy nem táncolok vissza, már azzal nyerek, ha ott vagyok és megpróbálom)

#1 Úszás 1500m: Élő vízi úszó tapasztalatom csak a Balcsiról van, ráadásul csak mellben tudok. Most először próbáltam a neoprén overálban  úszni 17 fokos vízben. Nem lett a kedvencem. Azóta sem tudom, hogy a több réteg ruha vagy a hideg víz okozta, hogy sokáig nem tudtam felvenni a ritmikus fej be-fej ki mozgást, mert légszomjam volt.

#2 Bicaj 40km: Ezt szerettem a legjobban. A falu mentén kint üldögélő és szurkoló öregek és a kiabáló, egy darabig szaladó, pacsizó gyerekek abszolút kedvenceim. Imádtam. Az utolsó 8km-es szembeszelet nem annyira.

#3 Futás 11.6km: A biciklit felakasztva, mondogattam magamban, hogy ‘Sári itt még futnod is kell, ne örülj!’. Igyekeztem totál egyenletesen menni, 2-szer ittam keveset, és csak a cél előtti nagy zenélős szakaszon omlott rám az adrenalin, hogy mennyire hiányzott ez a versenyélmény. 10 éve volt az utolsó ultra futás Lolával már a hasamban. 

A kocsiba félig becuccolva mondta Attila, hogy menjünk vissza az eredményhirdetésre, mert a depoban egy staff megmutatta az eredményeket + az online certificate-et, és korosztályos 3. lett ❤️. Már ott keresett rá, hogy nézzük meg az enyémet is, hiába mondtam, hogy nem kell. Én pedig korosztályos 2. 💪🏻. A mezőny megint többségében férfiakból állt. Igyekszem büszke lenni magamra, nekem ez sírig tartó tanulás.

esti díjátadó után

'Hanyas vagy...?'

első merülés előtt

életem első dobogója
(ha a vers- és prózamondót nem számoljuk :D)

Age group 3. 

Age group 2.

puttony visszatöltés

befutó után

csatornában küzdés a hidegvízzel

Régen minden más volt :D

 Milyen szép kerek-mondatos, összefüggő történeteket elmesélő, bekezdésekre tagolt blog posztokat írtam régen. Bezzeg most :D! Mindig csak felsorolás van, pontokba szedett lista, ritka megnyilvánulás, ünnepszámba menő, csupán az utókornak megőrizendő havi események felvonultatása címszavakban.

Na de annyira nem történik extra, hogy nem tudok igazán újjal előrukkolni. Közben pont azt vallom, hogy az apró hétköznapi események megbeszélése, sőt (!) megélése és megosztása a másikkal hoz közelebb, tart közel. Nem csak a nosztalgiázás.

Pünkösd van, Eszter nap, Peti nagybátyám 9 éves halálának az évfordulója. Az első gyász-élményem, az első olyan ‘harapás’ a nagycsaládomon, ami értelmetlen, értehetetlen, és nagyon nem így kellett volna történnie. Sokkal többet eszembe jut, sokkal többször látom magam előtt, mint azt én magam gondolnám :(. Bőrrákban halt meg, bent voltam előtte pár nappal a kórházban. Bármennyire is látszott, hogy az utolsó találkozásunk, azóta sem hiszem el. Imádtam az énekhangját, az összes erőteljes élményem ezekhez kapcsolódik. A családi tábortüzes éneklések, a családi betlehemezések, a nagyszülők 50. házassági évfordulója a templomban, ahol teli volt a templom a hangjával és a gitárral ❤️. 

Jól elkanyarodtam, nem is gondoltam, h ebbe az irányba kezdek el írni bármit is. De Eszter/Sanyikám névnapja összenőtt ezzel az évfordulóval. Május 24 ezeket az emlékeket is maga után húzza :(.

Egy hete Attila felment Pestre munka ügyben, majd baráti toszkán biciklitúrán virgonckodnak pár - egyetemi múltból fennmaradt - 50 alatti fiatal sráccal 😉. Szeretem ilyenkor már a hangját is. Teli van energiával, kipihentséggel, frusztráció- és stresszmentesen. Annyira jók az ilyen események, mindenkinek kellenek. Sosem értem/értettem, amikor vki azt mondja, h nem engedi el a férjét, párját, vagy duzzog azért mert a másiknak van szenvedélye és még energiája is hozzá :). Nekem ilyenkor combosabbak a napok feladatügyileg, de a gyerekekkel olyan jó szimbiózisban vagyunk, hogy a fáradtságon túl lelkileg sokkal jobban feltölt. Ok, leszámítva, h Mózival épp most kajabáltunk egy sort egymással, mert nem érti meg, h nem fog még korlátlan ‘időkorlátot’ kapni. Neki is elmondtam. Az elején még higgadtan, hogy nem érdekel más gyerek és szülő, ő mit tart jónak, egészségesnek, fenntarthatónak. Pont. A ‘pont’-ban már volt némi halánték lüktetés 😂.

Ezt leszámítva olyan szépen közreműködnek. Főzés, terasz magasnyomásúzás, autó buherálás (akksi lemerült a héten) Mózi töltötte, ő tölti és figyeli mindig az ablakmosót is. De segít nekem a főzésben, hús sütésben, rizsben, bármiben. Lola is. Lócira jobban rá kell osztani a feleadatot, ő inkább elbújik előle, a múltkor hisztizett is egy sort vmikor a hó elején, mert megkívánta a porból készült mac and cheese-t, és mondtam, h ok, de neki kell megcsinálnia. Rá is bólint a kocsiban, majd hazaérve feltette a vizet főni és eltűnt, majd jött egy idő után, hogy éhes, hogy áll a tészta. Mondtuk, sehogy, abban maradtunk, h ő csinálja. Na ezen kiragelt, hogy de ő feltette, és csinálja Mózi, mert ő különben sem tudja, hogy kell stb. De nyilván tudja, csak nem akar erölködni. Mondtam neki, h nem lehet ennyire életképtelen, hogy ezt ne tudja összerakni, és ez annyira rosszul esett neki, h azóta is emlegeti, h leéletképteleneztem. Hiába mondom, h pont, h kinéztem belőle, h meg tudja csinálni 😁. Na azóta ügyesen bement suli után a városba a Szent Annára tücsköt venni a gekkójának, mert arra is mondtam, h én nem fogok most már olyat elintézni helyette, amit tudom, h meg tud csinálni. 

Nagyon évvége van. Loláék rettenet mennyiségű dolgozatot, szövegértést, kis felelőt írnak, már én unom. De szépen gyűri, sajnos a 2 db 4-est nem tudja kijavítani, pedig tényleg nagyon fókuszáltan vitte az évet. Nincs ezzel semmi, nem is elvárás részemről, soha nem is volt. Nem akarok hasfájós, stresszes gyerekeket. Megy, amennyire bírja. Lócinál viszont hamarabb elkezdjük a gimire gyúrást, mert ő TÁG-ot szeretne. Járnak külön angolra Mózival egymás után, illetve Lócinak heti 3 foci, Lolának heti 4 tenisz (de ez nagyon ritkán 4, és csak április óta ilyen sok), Mózi pedig jár edzőterembe 3-szor. Attila heti 10-szer kb biciklizik, fut, úszik, benne még van egy triatlon. Csak én érzem magam iszonyat öregnek, úgy látom magam, mint egy kis hörcsög a mókuskerékben, tekeri-tekeri a hétköznapokat, küzd, mindent is szeretne, és csak az állandó kimerültség látszik, semmi egyéb. Vigasztalnám magam, de nem tudom. Csak egy a cél: bírjam és élvezzem a hétköznapokat, és eresszem el a kényszert, érezzem a mozgás örömét és ne a teljesítményt. 

Hirtelen ennyi. Megyek Titust sétáltatni, konyhát rendbe vágni, mosást befejezni, kocsit mosni/takarítani, és ha marad szufla úszok vagy futok.

Lócikáék ma 3-0-ra verték Józsát, amíg mi Lolával és Sanyikámmal szedd magad eperszüreten voltunk, Mózi délben kelt, mert kerti partizott a szomszédban az évfolyamtársaival.

Kép újabb csak teniszes van Loláról, azt sem én lőttem, egy mai meccs után csapat lábai előtt heverős Lóciról és Mózi tablóképes 🥹

Majd visszamenőleg is csatolok képeket, kb este, a kövi pocolós alkalommal 😘😘

Q1 review

 Nem tudom, hol sikerült időt tágítanom, de eddig csak azt érzem, hogy mi mindenből jutott/lett több Q1-ben, mint az előző negyedévben vagy az előző év hasonló periódusában :). 

- jutott több betű (Valerie Perrin összes)

- jutott több séta/túra

- jutott több jóga/nyújtás

- jutott több kapcsolódás/találkozás

- jutott több sírás

- jutott több chatGPT :)

- jutott több fürdőszobafelújítás

- jutott/fejlődött több strukturált munkakeret

- jutott több/sok gyerekekért-irtózatosan-hálásnak-levés, elolvadás a szimpla hétköznapokon is

- jutott több kevésbé feszkós, melegségesebb kapcsolat Mózival

- jutott felfrissülő meggyőződés, hogy ‘borsó meg a héja’

- jutott kitartó tudatosság, hogy munkánál fontosabb az ‘egyéb’

- jutott pozitív visszacsatolás, negatív rákszűrésről, zsír profi vérképről

- jutott több hús a tányérra 

- jutott több 1Ds műszempilla :D

- jutott (nullánál több) Temus rendelés :D

Tárt karokkal várlak Q2!

Köszi a keresési előzményeket :)

 Reggel sokáig pocoltam (nincs jobb bútordarab az ágynál), majd az isteni tavaszi melegben kicsit rendezgettem a kert elejét Lolával. Ebédre Anyáékhoz mentünk ebédelni, és 4 után értünk haza. Rápihenve a lightos (not :D) déli fogyasztásra befejeztem a kert elejét. Utána magamra csuktam az ajtót, h olvasok, csak előtte még kicsit nyomkodom a telefont… Felkeveredtem a blogra, és hála nektek olyan régi keresési előzményeket hozott fel a lista, hogy elkezdtem egymás után olvasni, és csak telt-telt a szívem azzal a tengernyi érzelemdús kicsikori emlékkel. Istenem, de jó volt, hogy ilyen tartalmasan és intenzíven töltöttem velük azt az időt… Akkora pótolhatatlan frigyláda ez, hogy a legsoványabb érzelmi nihilben is kitartana és feltöltene ❤️❤️.

Ez pedig friss-idei 😍

Elsők

 A teljesség igénye nélkül, csak hogy ne felejtsük/felejtsem el:

- Első orrtamponálás 😂 - Mózi : Már ki szerette volna nagyon próbálni, hogy működik orrvérzés esetén az OB tampon az orrában 🙈😂. Jól 😁.

- Első tenisz-kupa győzelem - Lola első hely: Nyíregyháza Hóember kupa 😍.

- Első borotvakészlet és első borotválkozás 🥹🙈 - Mózi

- Első szülőkkel kóstolt, koccintott alkohol 🥳 - Mózi

- Első kutyával ágyban alvás 🐶 - Lóci

- Első mentőzés 🚑 - Lola

Nem vagyok önmagam

 Ezt még simán lehet, h ki sem posztolom, csak megőrzöm piszkozatként, de muszáj vagyok zsilipet nyitni magamon.

Most fejeztem be Valérie Perrin Másodvirágzás című könyvét, ami annyira szép volt, és beszippantott, és megcsócsált, hogy éjszaka ahogy befejeztem percekig delíriumban voltam tőle. Nem súlyos orvosi értelemben, csak egy módosult tudatállapotban. Belemászok, része vagyok a történetnek, meg vagyok győződve, hogy ismerem a karaktereket, mindegyikből él bennem is, és tudom, h megtörtént velem a cselekmény, átélem, majd visszaköp a könyv vége ide, a debreceni januárba. 

Megint rég jöttem fel ide. Na de január, az január, az összes sok legfontosabbnak ilyenkor van valamilyen ünnepelnivalója, ráadásul megkönnyebbülés volt, hogy a karácsony jött és ment. Nem tudtam elmerülni benne. Idén nem érdemeltem meg, nem tudtam megfejteni a miértjét. Egyedüli kapaszkodóm a menopauza, h tuti, ezért vagyok kifordulva magamból. Ez az egy biztosan benne van az okok között, amik a feltoluló kérdéseket generálják, mert ilyen hangok kérdeznek belülről kifelé belőlem, hogy ‘Ott vagyok, ahol akarok? Miért akarok néha nagyon-nagyon egyedül lenni, és kisétálni a világból, el az állandó feladatoktól, felelősségtől, rutintól, hétköznaptól, és hogy miért nincs kedvem/erőm tarkábbá tenni a napokat?’ Ragacsos nihil húzza a tagjaimat, nem tudok vágyni, kívánni dolgokat. Szóval sz@r kombó. Tudom, ennél aztán nagyobb bajom ne is legyen, csak amikor egyre távolodnak a magamról elképzeltek vagy a korábbi  megélések az ‘új’ valóságtól, és még nem látom a megoldást, akkor az levegőtlen bizonytalanságot szül bennem. 

Sok jó dolog, ami ettől függetlenül megtörtént körülöttem az elmúlt hónapban

- karácsony, első közösen vásárolt/díszített fa

- kiterjesztett családi karácsony

- Mátrafüredi egyéjszakás kiruccanás és kirándulás Attilával

- Szilveszter

- Bowling Kovács családdal és Marikáékkal

- Zootropolis Katával és Lolával

- Nálunk Poszikás-Ádám családos hepaj

- Fityma karácsony elcsúsztatva

- séta (köhögés miatt futás hanyagolva, és nincs erőm újra bootolni)

- Lóci szülinap

- Végre hó!!! Havas séták

- Névnapok

- Lola szülinap

- Mózi szülinap (még nincs hivatalosan megünnepelve)

- Mózi felvételi (hamarosan)

FityMálta 2025

 A bajszomra is tapadt a pókhálóból, amíg áthaladtam a blogger szerkesztő felületén, oly’ rég jártam erre.

Nyakig az őszben:

Lóci kétszer volt már egy-egy hetet itthon tüszős mandula meg hőemelkedés, köhögés, takony miatt. Lola is pár napra becsatlakozott, majd Mózi is ‘elirigyelte’ az itthoni sormintát, megroggyant ő is.

Este/du csak arra vágyom, hogy bebújjak az ágyba.

Volt itt egy szeptemberi máltai kiruccanásunk, ami részben titokban tartott esemény volt. Mivel Marika még nem járt itt, Kata karácsonyra meglepte egy repülőjeggyel, hogy kettesben kiruccannak majd ősszel. Mi pedig Eszterrel januárban megvettük a jegyet, hogy meglepiből utánuk osonunk, és rajtaütésszerűen kiterjesztjük a kettes Máltájukat négyes FityMálta hétvégre. Volt bennünk vacillálás, hogy vajon mennyire fogják ezt sérelmezni, de lementettünk olyan viber csetes evidence-ket, amiben egyértelműen közlik, hogy annyira jó lenne, ha mi is mennénk. De mondtuk, hogy neeem, ez az ő kettes utuk ;-). Annyira távolinak tűnt januárban a szeptember, én reméltem, hogy addig kigyógyulok a repülési rettegésemből, és nem full stresszben utazok. 

Nyáron aztán Katát csak be kellett avatnunk, mert bár Eszter szépen kipuhatolta, hogy hol szeretne Kata szállást foglalni, és meg is néztük a szállodást, sőt Eszter szépséges és hasznos kalkulációt is készített, hogy a négyágyas szoba lényegesen olcsóbb lenne. Már nem csak az a 10-20k/fő/éj különbség, így Kata is tettes-társ lett. 

Az ő jegyük csütörtökre szólt, a miénk pénteken indult. Gyakori chat kapcsolatban voltunk Katával, hogy merre járnak, Marika hogyan érzi magát, jól vették-e a pöti akadályokat. Pl a szállodába bejelentkezést, ami az Eszter nevén volt. Teljesen jól, Marika gyanútlan túrista üzemmódba van, és a két - egyébként nem túl nagy, Kata szerint 110-es :D :D - franciaágy sem tűnt fel Marikának. Annyit írt talán pénteken este, amikor megérkeztek, hogy mondta Katának, mekkora vicc lenne, ha mi kint várnánk őket a reptéren Máltán :D. De utána semmi jelét nem mutatta a gyanakvásnak, utólag bevallotta, fel sem merült benne :).

Mi pedig pénteken délután, akkor már Máltán landolva küldtünk 'ellen-bulis képet' a Petőfi térről, hogy mi pedig nosztalgiázunk Eszterrel :)). Hát így indult a kalandos hétvége.

Petőfi tér 1. - reggeli nyihaha fejem van :)

Reggel a 8-as IC-vel mentünk fel. Azért nem autóval, mert Kata azzal ment, és haza már csoportosan jöttünk (én maradtam csak munka ügyben Pesten). Gyula vitt ki minket az állomásra anyáéktól, én ilyenkor a Piac utcán hagyom az udvarban az autót, gyorsan lőttünk egy árnyékos képet kis vodkával a kezünkben a régi albi elől (lsd fentebb), amit aztán a vonaton narancsba keverve meg is ittunk :D :D. Az út gyorsan telt, a reptéren is bőven volt időnk lődörögni, enni, koktélozni a Leroy-ban, így viszonylagos nyugalomban szálltam fel, kevesebb mint 2 óra volt az út, gyönyörű tiszta, világos, turbulencia-mentes, hálásan köszöntem :). 

Reptérről busszal mentünk a City of Londonba, ami Kata kedvenc helye, ide beszéltük meg a talit, hogy Marikával majd úgy alakítja a napot, hogy fél 6-6 körül pont arra sétáljanak és üljenek be. VISZONT azzal nem számoltunk, hogy Marika nagyon stréber ;-), és a lakberendező suli 2. évét csinálja, sok-sok beadandóval, így ő még csütörtökön a reptéren és a gépen is rajzolt, szerkesztett, meg a szállodában is :D. Pénteken is olyan ultimátumot sikerült Katának kicsikarnia belőle, hogy 7-re utána megy a City of Londonba, Kata meg előre megy, és addig iszogat :). Így is lett, mi már itt vártuk. Annyira jó volt az izgatott tanácskozás, hogy mi hogy legyen, alkohol nélkül is annyit röhögtünk, de mire Marika jött már 1 vagy két tequilán is túl voltunk. Azon röhögtünk, hogy megpróbáljunk olyan képet csinálni, és küldeni Marikának, amin Eszter egyértelműen rajta van, de nem feltűnően :))). Végül egy zsír profi készült:

 Végül az lett a mester-terv, hogy mi Eszterrel átültünk egy másik kis asztalhoz, amikor Marika írt Katának, hogy indul. Háttal ültünk, de a telefonból végig figyeltük, ahogy megérkezik, elhelyezkedik, Kata kikérte a Moscow Mule-t, szefiznek is, majd átdobtuk a Fityma csoportba az általunk lőttet is :). Ezt:

De csatolom a videót is, mert annyira jó.

(na, nem tudom, mert hosszú, csak ezt a rövidet)

Ez az egymásra találás a legjobb, ahogy sikerülhetett. Annyira örültünk egymásnak és magunknak. Ezeket a négyes hepajokat azért szeretem, mert mindig vannak olyan emlékezetes percek, szerencsére sok is, amikor annyira röhögünk, hogy majd' bepisilünk.

Most mi nem ragaszkodtunk ahhoz, hogy máltai nevezetességeket, tipikus helyeket viziteljünk, meghagytuk Marikának, hogy válasszon, miket szeretne látni, milyen ütemben, szeretne-e Eszter tempójában napi 26km-t sétálni városban, sziklán, tengerparton vagy lazábbra vegyük. Lazábbra vettük. Voltunk ázsiai étteremben vacsizni,  és inni, ez nagyon fini volt :). Voltunk a Blue Lagoon-ban (ami egyébként a Golden Bay, csak mi hívjuk így), voltunk a Blue Grottonál csónakázni, ahova fürdőrucit nem vettünk, de a lányok ledobálták magukról a textilt, és csobbantak. Én nem mertem bevállalni, mert kevésbé fürdőruhás, bikinis fehérnemű volt rajtam :D. Ezt bántam, mert olyan fesztelen volt, de elég sokan lubickoltak, napoztak a kis stégeken. Én fotóztam, és szurkoltam Sanyikámnak, hogy belemerészkedjen a vízbe ő is. A Golden Bayben pedig szinkronúszó/ugró koreográfiát próbáltunk rendezni. Úgy indult, hogy Marika merült le a víz alá, én álltam rá a vállára, majd mint egy Poseidon kiemelkedett a vízből, én pedig fejesbukfenccel ugrottam a vízbe. Már ezt összehozni nem volt egyszerű mutatvány :))). Szerintem szintén ezen a napon volt, innen mentünk vissza a szállásra, amikor végre egy jól szituált uber jött értünk, Kata ült elől és cseverészett a sofőrrel, vigyorogtunk is hátul, hogy mi akkor majd lepattanunk gyorsan. Amikor a szálloda előtt kiszálltunk, és a csomagokat kinyaláboltuk ülésekről és a csomagtartóból, majd szétosztottuk, hogy kié melyik, rájöttünk, hogy kivettük a fickó fekete hátizsákját is :)). Kata hívta fel, és fordult vissza 5 perc után :)). 

Marika képe :))

Hagytunk időt a szálloda kiélvezésére is, kényelmes reggelizésre, sajnos a hangtálra nem jutott idő, pedig Sanyikám annyira szerette volna, hogy itthon az út után a facebook tolta az orrom alá a hangtálas eseményeket :))) Ittunk-ettünk, Csillával is találkoztunk (Kata kint élő barátnőjével), én 2x elmentem futni. 

Sajna hétfőn már jöttünk haza, ráadásul a délután 6-kor induló gépünket előre hozták reggel 9-re :(( Na ez szopó volt, mert így rövid volt, de nagyon tartalmas és feltöltött. Imádom magunkat. Azt hogy annyira mások vagyunk, mégis annyira jól toleráljuk egymás mizériáit. Vasárnap este még Kata kedvenc koreai sorozatának aktuális epizódját is megnéztük, én bealudtam, Marika pedig rommá kommentálta :). 

Ohhh, de mennék vissza, annyira mások és lazák-fesztelenek vagyunk gyerek-család nélkül együtt. Brühü-hüüü.

A hazaút is stresszmentes volt :)

Képek nincsenek mind nálam még, ennyiből tudtam gazdálkodni okosan.

Utolsó nyári, de már erősen ősz-illatú nap

 Listám volt a mai napra. Hogy mit szeretnék megcsinálni a sulikezdésre. Nem értem a végére, és lehet, jobb, hogy nem hagytam több napot rá, mert hetekig is szét tudnám húzni, és e nélkül is lesz szeptember 1.

Jó nyarunk volt, nem várom még taposómalmot. Na jó picit. De csak azért, mert nehezebben tudok határt szabni, amikor nem annyira muszáj, jól esik lazán lenni, viszont hiányzik kicsit a szűkebb élettér. A fene se ért meg, tudom :D.

A héten semmit nem mozogtam, csak supportáltam a család aktív tagjait. Tenisz, foci, Attilának Balaton Bike Derby. És így is fáradtan zárom a hetet, kinlódok az allergia miatt, hót takony vagyok.

A nyár utolsó napjait a Balatonon töltöttük. Csak Attila, Lola és én. Ez már nem nyaralás volt, hanem a tavalyi Balaton körbetekerés ismétlése Attila részéről. Én segítettem a vezetésben, hogy 24 óra tekerés és nem alvás után ne kelljen még bő 4 órát is vezetnie (ami lett bő 6 is). Lola pedig szeretett volna jönni, bár mondtam neki, h most nem lesz strandolás, mert én pénteken, amíg Attila teker dolgozom, de így is jönni akart. Sátorral mentünk, a kicsivel, de ezt legközelebb már kihagynám. Főleg mert nem is volt meg az összes pöcök, fel se állítottuk profin, és második éjszaka, amíg Attila tekert esett is, jól be is ázott, így Lolával átágyaztunk a Ford hátuljába, mint májusban, csak most tettünk matracot, volt ágynemű, így nagyon kényelemben voltunk :D. Este 10-kor még beszéltünk Attilával, h mennyire esik ott, ahol éppen jár, nem kell-e érte menni, de azt mondta, nem, gyűri végig, ahogy eltervezte. A befutón ott akartunk lenni, így én hajnal 4-re húztam az első ébresztőt, és csekkoltam a trackert, merre jár, kalkuláltam a tempót és az útviszonyokat, majd mindig áthúztam az órát. Végül 6-kor keltettem Lolát, h még van kb 6 km, kisétálhatunk. Még szerencse, mert elszaladtunk pisilni is, és már várták ketten a célban, mondta a csaj, h már itt kellene lennie, mert a kütyü alapján completed a táv. Aztán már kanyarodott is, hozta a világosságot magával koszosan fáradtan, csalódottan, hogy 24 óra 20 perc lett. Ami hiába jobb 3 órával a tavalyinál, nem fért bele a  24-be. 295 indulóból 37. célbaérkező, sok feladni kényszerülő előtt/után ❤️. Mi nagyon büszkék voltunk/vagyunk, mára megdolgozta magában az élményt, és az elégedettség is megérkezett.

Mi Lolával vadasparkban voltunk és a Festetics Imre élményközpontban, annyira élvezte ezt a kis közös programot, ami befért. Haza felé útba ejtettük Gödöllőt, ahol Attila levadászta Lola első kis országutiját. Annyira cuki volt Szlovéniában is, de kinőtte a cangát, és vágyott ő is egy ‘országpuszira’. Gyűrhetjük közösen a BMW köröket és a Kékest, Tour de France-t ;) De előtte még vészeljük át ezt az első félévet a tanévből, ami a 8. miatt sok stresszt fog a vállamra rakni. Tudom, nem nem kellene stresszelni, elveszem a gyerek elől.