A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tűpárna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tűpárna. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. november 15., szerda

Kuckós idő

 Hát én csupa feltöltődés vagyok, majd’ felrobbanok. Gyorsba ezt is megírom, mert kb két hete megkezdett/megnyitott poszt. Semmi extra. Apró benyomások egy ködös igazi novemberből. Szabin vagyok a héten (a tegnapot kivéve, mert akkor pesti tréning volt. Ezeket is szeretem. Létrejött egy Anonim SV group, így hívjuk magunkat, idén frissen supervisorrá válókat. Egyetlen ember van benne, aki tavalyi ‘vén’/bölcs :). A legjobb érzés ebben, a ‘nem vagyok egyedül’, más is ezzel küzd. Sokszor megbeszélünk dolgokat, van kihez fordulni, ahányan vagyunk annyi típusúak vagyunk, mindenkiben van valami, ami tetszik, és szeretnénk beépíteni, átvenni a módszerét, hozzáállását, tapasztalatát, tudását, ösztönösségét. Ami eddig lejött, h én a szigorú kategória vagyok más szemében kívülről, és tegnap az is elhangzott a vonaton, hogyha én bunkóznám le az adott supervisor hozzállását, akkor azon elgondolkozna, magába nézne, viszont ha más mondaná ezt róla, az simán leperegne 😂. A tegnapi téma a helyzetfüggő vezetés volt, a korábbi DISC alapján nekem ez nem okoz(na) nehézséget, mert trikolor vagyok (kék-sárga-zöld színeim vannak 60-70% fölött), és elvileg könnyen megértem, kezelem ezeket a ‘színű’ (viselkedésű) embereket. A megértéssel, ráérzéssel sosem volt bajom. A szükségesnek érzett akciók minél gyorsabb meglépésével van dolgom, h higgyek bennük, h jól érzem/tudom. Szóval ez gazdag önismereti terep, amit tudjátok h imádok.

A másik a karácsony, készül az adventi kalendárium, ami nem meglepetés, én varrom, de családilag tömünk majd a zsebeibe családi vágyakat, apróbbakat, hétköznapi csodákat.






Ő lesz az idei adventi kalendár,
a nadrágján 24 zsebbel 😍
(az öngyújtós képet Mózi fotózta :))

Másik bontakozó szerelem, a tenisz. Még azért nem ereszkedtem teljesen bele. Azt majd a sikerélmény fogja magával hozni. Ha már az alapütésekkel és mozgással jó lennék, és nem érezném sutának magam, akkor lenne csak igazi boldogság - mert ugyebár én egyből akarok mindent tökéletesen… És ezt a sebezhető sutaságot nem tudom megszeretni 😂. Hiába megy az elmélet, a gyakorlatnak idő kell, h igazodjon hozzá. Már most bent vagyunk. Ma volt reggel 7-kor az első olyan alkalom, h edzővel és egyedül mentem. Eszternek azért erősen látszik az a kicsi múltja, h nem totál zéróról indult. Neki a mozgás már teniszes 😁.


Első saját labdák 🎾 
(holnap már ütők is lesznek)

A hétvégék mindig olyan brutál gyorsan lezajlanak, h alig születik meg bennem maradandó érzés. Olyan pillanat, amiről egyből érzem, h na ez ott beégett, viszem tovább, a demencia sem elsőre fogja kisöpörni majd :). Pl vmelyik du sötétedéskor Attilával bebújtunk az ágyba meginni a délutáni kávét, és totál elfogott annak az emléke, amikor egyszer régen, még a gyerekek előtt hazajöttünk kinyúlva a munkából és bebújtunk pocolni ruhástól az ágyba, de égtek a villanyok is. Majd reggel keltünk fel, akkorát aludtunk 😂. 

Hétközben viszont kezdem hibernálni magam. Egyre jobban nehezemre esik a mozgás, foci edzések alatt dolgozom, nem sétálok és/vagy futok. Pedig jó lenne nem az egész telet az ágyban tölteni, de nagyon szív. 

Imádom a borongós, ködös napsütéstelen napszakokat (is), azt a szitáló időt, a bomló levelek illatát. Hogy olyan életlenek a határok. Erről az időről a szentimrei nagyszobában lévő nagy festmény ugrik be, amin egy folyópart volt, rádőlő fákkal, és ilyen vízparti, párás-ködös hatás. A terápiás képezésekkor is nagyon sokszor villant be ez, amit gyerekként nem tudtam megmagyarázni, csak néztem-néztem, és valahogy nem engedte el a tekintetem. 

Lola annyira rettenet tud örülni, és szeretni, Anyás-Apás, bújós, belénkfolyós, hogy olyan jó lenne ha sosem kopna ez ki. Lócika is nagyon igényli, pl pénteken kettesben állatkertbe megyünk, mert nagyon kell neki a kettes idő. Ja, és a Szmöre burger 😂. A Campus fesztivál óta emlegeti, így ott eszünk majd. Reggel 6-kor Mózi kunkorodott a hónom alá ma, ahogy ittam a kávét, ilyenkor megállítanám az időt 🥹.

Pénteken egész nap szakadt,
vasárnap lett belőle ❤️

Na ok, lehet, most egy kicsit túl vagyok pörögve azért lett ilyen zanzás a poszt, bocs.

Nagyvadász

Amikor Attila nincs, Face time-on tartja a gyerekekkel is a kapcsolatot. Lolával összerakták a másnapi szettet, és utólag Lola le is fotózta neki, és elküldte a telómról. Én ezeket már csak később találom meg ❤️

Crazy hair day



Titus 😍

Munka közben

Az egyetlen lány unokatesóval (tesó oldalról)

Uncsitesós ❤️

Crazy hair day
Coolio 😁

Somewhere over the rainbow 🌈

Aki élvezi a cipő/csizma próbálást 😍

2022. február 22., kedd

SzabadságON roadshow 3. állomás - varrás, mi más ;)

 Pont eltelt egy hét, de nem sima ügy egy átlag hétköznap itt sem, elmaradtam a beszámolóval. 

4 nap szabit vettem ki, közte volt egy hétvége is, így akár ki is pihenhettem volna magam, de telhetetlenebb vagyok ennél :D. Viszont jó hír, hogy feltámadt a munkakedvem, ami 2022-ben még nem nagyon hasított. Simán elhiszem magamról, hogy annyira primitív módon működök, hogy a dicséret, a sikerélmény, a belefeccölt munka szóvá tett és honorált elismerése túlránt a holtponton. Nem vagyok egy könnyen feladós fajta (szeptember óta 7 ember ment el a csapatból … :( ), de ehhez kell a változó/stimuláló környezet, és a dicséret. Legyen az négyszemközt vagy sokkal több közt. Legyen benne kihívás, és néha kiszámítható nyugalom. Nagyon hálás vagyok a rugalmasságért, mert nyomasztó tud lenni, hogy egy hét sem kiszámítható előre családilag. Az hogy fél napot tudok dolgozni az autószalonból, gyereket hozni-vinni ilyen/olyan ügyben, karantént, home schoolt, gyerek betegséget átvészelni, hogy dolgozhatok irodából, ha úgy kényelmesebb/közelebbi vagy pont itthonról nekem óriási adomány. Akár a kerítés mellől a szomszéd garázsából átvezetett kölcsönáramon telefonról osztott nettel, mert fél napos szerelés van nálunk vagy épp lecsatlakoztunk a netről, mert miért ne. Ez mind-mind akkora ajándék, max belefáradok a megoldásába, áthidalásába :D.

Hétfőn, kedden a szabi utolsó felében varrni is jutott időm. Egyetlen jelmezt vállaltam el idén, mert még mindig nem tudtam teljesen elereszteni ezt a vonalat. Ezen kívül full szerelemből magamnak varrok. Most tavaszi kiskabátot fejeztem be. Magamon is mutatom majd. Szeretem tapogatni, nézegetni, hogy mindenhol olyan-e, amivel elégedett vagyok. Nyilván nem, de egyre közelebbi :D.



2018. február 27., kedd

Farsang

Tavaly sem voltam túl közlékeny itt az oldalon farsang vonatkozásban, de az is lehet, hogy elhavaztam magam, utána pedig aktualitását vesztette. Vissza is pörgettem, hogy mi történt akkor. Kb hasonló, csak Lola még nem szokta a bölcsit.
Január-február úgy alakul mostanában különösebb nekifeszülés nélkül (a feszülés itt a "marketingezésen"van), hogy jelmezvarrás van nekem, Attilának meg játékvásárok-kiállítások.
Ez a jelmezvarrás szerelemgyerek. Csak úgy kihajtott mindenféle tervezés, erőlködés nélkül. És pont azt szeretem benne, hogy nem sorozatgyártás, hanem egyedi tervezés-kivitelezés a nulláról. Annyira be tudok lelkesedni egy-egy felkérésen, hogy szeretném technikailag is egyre profibban és szebben űzni. Annál nagyobb visszaigazolás pedig nem kell, mint hogy este is azzal alszanak, és ezért törik el benne a merevítő, mert Lóci ráfekszik álmában. Vagy hogy más jelmezre rá sem akart nézni a 2 éves kisfiú, csak kép alapján egy kész Tűkkelütött rókára, így rendelték meg. Ha pedig valamelyik családba már 4-5 jelmezt is varrtam, és nyáron is kérik, akkor madarat lehet velem fogatni. Így alakul a január-február.
Mózi nyáron tudta, hogy piros sárkány szeretne lenni, Lóci pedig pár héttel az ovis muri előtt mondta, hogy dinó. Nem vagyunk egy nagy dinó fanatikusak itthon, picit meg is lepődtem. Ok, annyira nem. Az első kérés róka volt, utána maki... :D (tavaly is róka volt Lóci, tavalyelőtt pedig maki. nála ez a favrit). Miután belőtte, hogy dinó. Mondta, hogy IJESZTŐ dinó szeretne lenni. HÚSevő, nem növényevő!!! És itt picit csaltam... Nekem ijesztőbb egy triceratops külsőre, mint egy t-rex. Nagyobb kihívásnak éreztem ezt megvarrni a nulláról. Mert csak az ilyen falatok hoznak igazán jó érzést és elégedettséget. 
Ez volt az első ovis farsang, amikor Attila nem tudott jönni, így két mama csatlakozott hozzánk, mert 3 gyerekkel már necces ez. És milyen jól gondoltam... Lola annyira félt, hogy be sem akart jönni az ebédlőbe, így Mama gardírozta addig, amíg én roptam a fiúkkal a zenekarra. Az uzsi és zsákbamacska részére már közelebb jött, viszont se a bölcsien nem maradt meg egy légtérben a jelmezes katicákkal, pillangókkal, se itthon. Napoknak kellett eltelni, mire a levetett "bőr"höz hozzá mert nyúlni. Tegnap is rázendített az öltözőben, amíg beléptem a fiúkért, mire leesett, hogy jesszus ott hagytam 2 királylány jelmezbe öltözött kislánnyal ... :))) Apránként szokni kell még ezt neki. Örülök, hogy neki nem varrtam semmit egyelőre. Egyébként ilyenkor cica hangon miákol, hogy ő annak öltözik...






Az ovis délután után kérdeztem is anyától, hogy csak én éreztem a 3 gyerek miatt olyan rettenetesen kaotikusnak az ünneplést vagy az is volt. És neki nem volt az. Én viszont ezt érzem mindenemen az utóbbi időben :( Káosz van benne. Örökös lótás-futás, csomagolás, szortírozás, keresés, rendszerezés... Ebből ki kellene valahogyan bújnom. Minden elindulásunk, megérkezésünk, ott létünk olaszos. És biztosan az is, de tuti belül van ez. És valszeg ha több időm vagy kevesebb gyerekem lenne, akkor is így éreznék most. És nem a körülményekben kell keresni az okot, hanem magamban elfogadni, hogy ez most ilyen pár év(tized) lesz még :D. 
Szerintem a blog is azért van parlagon. Mert úgy érzem, hogy az éppen aktuálist nem tudom írni, mert azóta annyi minden történt, és előbb azt kellene felpakolni, hogy folyamatos legyen a 'történet'. Viszont ami már elmúlt, azt már csak tényfeltáró riporterként tudnám megtenni, az meg száraz :). Így inkább nem írom. Most is erős elhatározás kellett, hogy szarjam le az előző kimaradt 2-3-4-5-6 hónapot, és csak írjak a farsangról. EZ még nem rég volt. És ha elkezdem, majd beindul a többi is. Hiszen az írás nekem nagyon kell. Legalábbis régen...

Még kiteszem ide a kérdőívet is jelmez ügyben. 

#segitsetek #kozvelenykutatas #kerdoiv #gyerekjelmez #tukkelutottjelmez #babyberry#ajandekkupon

Imádom a jelmezvarrást, és szeretném profibb szinten űzni. Talán több helyen is bele fogtok botlani a GYEREKJELMEZekről készült « « k é r d ő í v e m b e » ». Az első adandó alkalommal, amikor hasra esnétek benne (pl itt), kérlek, töltsétek is ki. Nagy segítség lenne nekem - KÖSZÖNÖM !
https://goo.gl/forms/5ie9eB9XvjLvlifA2


 Sőőőt, o.s.s.z.á.t.o.k meg minél több helyen és csatornán, ahol a (kis)gyermekes anyukák koncentrációja magas. Kb 5 perc. A kitöltők között kisorsolok egy 5.000 forint értékű babyberryés/vagy babyberry és barátai ajándékutalványt
A kitöltés és megosztás március 22-ig tart.
Köszi Nektek (is)!!!
 Nyertes kikiálltása a Tűkkelütött FB oldalán, illetve mailben: 2018 március 26. (április 2-ig várom majd a nyertes jelentkezését)



2017. július 13., csütörtök

A hullámfürdő 5 perc múlva üzemel...

Ugyanaz a néni mondja be a nagyerdei strandon, ugyanazon a hangon, aki 32 éve is. Tegnap hallottuk a Stadion oldalában... - nem akartam elhinni :)))

Szokott pofán nyalni Benneteket az a megnyugtató hullám, hogy épp most, épp jó helyen vagytok, épp azt csináljátok, ami Nektek jó? Én éppen pont ezt érzem, amikor bütykölök, varrok. Szülinapomra kaptam egy varrógépet. Sőt. A varrógépet kaptam meg. Fény van a szobában, és most, hogy Lola elaludt odatelepedtem az asztalhoz, hogy ismerkedjünk. A széket még magam alá sem húztam, amikor azt éreztem, hogy ez lenne az egyetlen dolog, amit magammal vinnék egy lakatlan szigetre. Nyilván végig sem ért a gondolat bennem, mire beférkőzött a racionalitás, hogy nem ennek venném a legnagyobb hasznát, vagy minimum el kellene végeznem előtte egy Mac Gyver tanfolyamot, hogy ebből ehetőt, ihatót is tudjak facsarni, és harcba szálljak a bennszülöttekkel - ha szükséges, és nem kenyerezhetem le őket pár aktuális divat szerint varrt fűszoknyával. Szóval ez kikezdhetetlen szerelemnek tűnik, és nem tudom, honnan hozom. Sokszor beugrik a Széchenyi utca pincéje, asztalos kis műhelye, ahol apa farigcsálta, esztergálta Juditkának az emeletes ágyat, nekem a galériát, és én mentem vele ráspolyozni. Hulladék fába mintáztam különböző alakzatú reszelést, szögeltem, forgácsot szedtem, figyeltem. Mózit érzem még picit ilyennek. Nem nagyon tud elmélyülni legózásban, viszont imád szerelni, barkácsolni, öntözőberendezést rittyenteni pár felújításból kimaradt gégecsőből és valami műanyag lefolyó alkatrészből. De mindig alkot valami turpisságot. Kis széket szögel magának a kertben, tegnap pedig életében először kezébe adtam a fűrészt. Picit tartottam tőle, hogy az elején kibicsaklik a fűrész, de frászt... Akkora boldogság volt, hogy azt mondta, ő favágó szeretne lenni, és a favágásért cserébe a királytól rengeteg aranyat kapna :D. Tanulom, fejlesztem, ellesem tőle az imagináció képességét. Miután tegnap beszálltunk a Nagyerdőn a kocsiba, és méretre vágtuk a maki lámpa tartóoszlopát (és a bagolyét) behunyta a szemét, hogy ő most arra gondol, hogy van egy saját fűrésze.... És tényleg láttam az agyában azt a fantasztikus erőt, amivel rajzolja a képernyőre magát saját fűrésszel a kezébe, ahogy fát vág/nyiszál. Egyszerűen nem tudok neki nem venni egy saját kis szerszámot, annyira látom, tapintom a boldogságát. 

2017. július 6., csütörtök

A KARE Design pedig elbújhat mögöttem

:))

Volt egy lámpa, szépreményű. Képzeletben elsőrendű.

Amíg nem költöztünk el, és nem volt terítéken lakber. projekt, kezembe akadt egy magazin, amiben lámpák voltak különféle stílusban. Itt akadt meg a szemem egy-két stílusos varrott gyerek lámpán. Rettenetesen megtetszett az ötlet, mert addig ez fel sem merült bennem, hogy akár én is varrhatok. Akár... Nem tudtam még, hogyan és mikor, csak hogy a gyerekeknek (vagy az unokáknak) varrok valamilyeNt.

Tavaly aztán elköltöztünk, és továbbra sem volt élesebb képem a leendő lámpáról, csak hogy a gyerekek szobájába ÉN varrom. Nyilván nem csillárt, és szerencsésebbnek érzem gyerek esetén a falra rögzített falikart, mint az éjjeliszekrényen, kis asztalon elhelyezett világítást. A villanyszerelőnek akkor böktem kettőt a falra, hogy itt és itt hagyja ki a helyet, a LEHETŐSÉGET, mert bizony azt ÉN fogom oda VARRNI :)). Majd. Amikor megszáll az ihlet. Az ő tanácsára nem vezettünk bele 220-at, mert bár egyik gyerek sem pitiszkált bele soha, én is nyugodtabb vagyok, ha kevesebb a veszélyforrás körülöttük. 

Attila minden egyes alkalommal, ahogy haladt a felújítást rákérdezett, hogy állok, mert nem akarja nézni azt a 1,5 cm átmérőjű lyukat a falon a gyerek szobájában... 

Van sok közös vonás bennünk Attilával, és van sok 'válóokra' hajazó. Ez az egyik. Ő robotpilóta módjára a folyamat maximális végeredményre, kipipálására koncentrál, és nem tűr halasztást egyetlen félrehajló fűszálban sem. Legyen jó, legyen tökéletes de inkább legyen befejezett. Az ő erejét szívja, figyelmét szétforgácsolja a befejezetlen ügy, ezzel szemben, én az ilyenek mellett, ilyen "főbenjáró bűnökkel" együtt is vígan tudok, tudnék maximális életet élni, és ha eljön az ideje (és eddig mindennek el is jött vagy el is fog), akkor apránként alakítom, befejezem. Mint ezt a lámpát. 

Sokszor eszembe jutott, lépésenként bontakozott a képe, hogy egyáltalán mije lesz varrva, mije lesz esetleg papírmaséból, hogyan lesz a falhoz rögzítve, állat lesz-e vagy nonfiguratív lófitty. Eltelt egy év. Sokadik nyomasztó kérdésre, hogy lesz e bármi is a lámpából, eleresztettem haragosan a gondolatát, hogy leszarom, így nincs kedvem hozzá, jöjjön a villanyszerelő, és a kültéri lámpák szerelésével együtt hányjon a falra két valami bóti fényforrást... Persze ez sem lett volna egyszerűbb menet, de Lócika észrevétlenül megszülte a fejemben a problémát. Illetve a midsummer costum project (majd erről s bővebben) öntött belém annyi önbizalmat, hogy úgy érezzem, letörlöm a táblát, amit lámpaügyben már Attlával ketten rátaknyoltunk, és tisztalappal, pusztán a Lóci és az alkotás öröméért összehozom. 

Egyik reggel azt mondta Lócika (nem rémlik az előzmény és a körítés), hogy ő egy olyan makit (nem sushit, hanem lemurt) szeretne egyszer (nem feltétlenül tőlem, és nem lámpában, csak úgy általánosságban), amelyiknek banán van a kezében. És itt jött a HEURÉKA érzés!!! Ilyen lesz A lámpa. Egy faág lesz a falra erősítve, és egy farkincájával lefelé csüngő makit varrok, ami banánt tart a kezében félig meghámozva, és a banánba vezetem a vezetéket és a G4-es izzó a banán végéből fog kikandikálva világítani  - A KARE Design pedig lehúzhatja a rolót :))). Tervezésben jó vagyok, és azt kell mondjam, érnek kellemes meglepetések megvalósítást illetően is. Így hát nekiláttam, amíg Lola szunyált.

1. Elkezdtem rajzolni. Én... Hogy kb lássam magam előtt, mi vár rám. Mivel a rajzolás nem erősségem (de gyanítom azt is meg tudnám tanulni, ha vezetést így összehoztam) tényleg csak egy csüngő test formájú állatot vázoltam a papírra kezében egy banánnal :).

2. Olyan régóta szeretnék totál a nulláról figura szabásmintát tervezni. Hogy nem valahol levadászok hasonlót és átalakítom, hanem én, csakis én csinálom. Letelepedtem az asztalhoz / mellé, és megpróbáltam átlátni, hogyan is fogok hozzá. Nem csaptam fel a laptopot szabásminták után kószálva, csak egy lemur félprofilt nyitottam. Hamar rájöttem, hogy nem látok térben annyira jól még, mint amennyire Beethoven hallott jól belülről. Viszont begyűrűzött hamar az a pont, amikor már tök mindegy hogy és miből, de azonnal össze akarom hozni a dolgot, a dolog lebutított modell mását. Látni, mert ha leteszem és abbahagyom, akkor nem tudom felvenni a fonalat még egyszer ilyen jól.
3. Gyorsan leszaladtam a fiúk szikkadó házi só-liszt gyurmájáért, hogy szobrászkodok egy gyors maki fejet. Hogy mennyire lett hirtelen arányos és hasonló - mindegy. Tetszett, így azt mondtam, ez lesz a feje, erre, ehhez kell szabásmintát gyártani. Nem tudom, hogyan zajlik ez komolyban. A számítógép  és tervezőprogram segítsége nélkül, én viszont olyan jól rágombostűzögettem a kritikus pontokon a fejre az anyagot, majd azok mentén kivágtam, aztán finomítottam három "lögybölésen" át, majd megvarrtam a próba anyagból egyszer, utána kézzel az eredeti anyagból tovább csiszolva a szabásmintát, majd varrógéppel ÉS kézzel élesben :D.

Közben felkelt a délutáni szunyából Lola, mentem az oviba a fiúkért, így a testet és végtagokat éjszaka kezdtem el. Annyira örültem neki, hogy amit elképzeltem kb meg is tudtam rajzolni, varrni.

4. Fejben erősen bekábeleztem a maki testét, és ahol a vezeték fog kanyarogni benne, ott nem varrtam össze. Most ott áll a Maki (mostantól egyértelműen nagy M betűs Maki), hogy a posta meghozta a biztonsági szemet is hozzá, amit az első nekifekvő napon megrendeltem, hogy mire odaérek kéznél legyen.

5. Kész a meghámozott banán, amit arányában direkt nagyobbra terveztem.

6. AMI MÉG HÁTRA VAN - még bele kell varrnom a markába, karjába, rögzítenem a hiányzó végtagokat, alkalmas fa dorongot keresni, amiről farokkal kapaszkodva lefelé fog csüngni, sőt fejen állni, így egy pici polcnyi alátámasztásra is szükség van. Azt kell még kiötölnöm, erre hogyan és mivel rögzítem a fejet, hogy ha nagyon kell, akkor én szét tudjam szedni, de Lócinak eszébe ne jusson leszeretgetni a falról. A villanyszerelővel összedolgozva bejelölte, hogy egy gyufásdoboznyi helyet faragja, faragtassak a faág vagy polc belsejébe, hogy ő oda tudjon tenni valami villamossági kütyüt. A polcot úgy szeretném a falhoz fogatni, hogy ne a gyorsabb, de csúnyább megoldás nyerjen, vagyis egy derékszög polctartó fém pöcökkel odafogatom, hanem mint a lengő polcok, aminek külön kell a konzolját a falra csavarozni, és ráhúzni a polcot. BUMM.

Minden lépését imádom, és hogy Lócika felismerte az állatot már félkarúan, fél lábúan . Megszorongatta, alig tudtam kifejteni a fércelt tagokat a karjai közül :)...

A kapcsoló a falban van vezetve, csak az ágyuk között félúton van egy dupla billentyűs kapcsoló, mert a Mózi feje fölé is készül lámpa. Azt egyszerűbbnek remélem, ő a bagoly mániás, neki az készül.

2017. február 9., csütörtök

Szolgálati közlemény - farsang

Ide is posztolom. 

Most mondjam azt, hogy milyen büszke vagyok magamra és a Ti bátorságotokra, hogy ennyien megkerestek jelmez-ügyben? Akkor mondom... Viszont az idei évre muszáj vagyok elzárni a csapot, mert túlvállalni sem szeretném magam. Amennyiben rettentő ügyes és fürge leszek, jelzem az oldalon, és azt is, ha 1-2 ötlet még átcsöpöghet rajta. Addig pedig melengessétek kebletekben szívetek maskaráját jövőre (Lócika már tudja, mi szeretne lenni. Dinó. Ez is egy felkérés volt, és kicsit elszontyolodva mondta, hogy nem tudta, hogy azt is lehet választani :D . Mondtam, hogy BÁÁÁÁRMIT, csak időben ;-) ) Este ugyan összepakoltam picit, de mindjárt lövök egy villámnézetet a munka helyszínéről.


2017. február 7., kedd

Farsangi szezon van - köszönöm

Tudjátok, milyen jó érzés, hogy egyre többen meritek rám bízni a farsangi jelmez kivitelezését? Rajtatok keresztül pedig egyre jobb és jobb leszek. Jelenleg 6 jelmez készül/készült már a kezem alatt. Tükörtojás, pingvin, lovag, bagoly, róka, egér. Mivel a tavalyi mackót nincs szívem eladni, pedig Mózi már kinőtte, újat varrni nem lesz kapacitásom, valszeg bérbeadás lesz belőle :). Ezen kívül még szeretnék eleget tenni egy friss megkeresésnek is egy arany ninja szett képében, bízom benne, nem csapnak nagyon át a fejem felett a hullámok. A mai nap eddig jól sikerült.


2017. január 25., szerda

Farsangi apró

Mielőtt továbbfűzném itt a blogban a születésnapi szemeket, szeretném időben jelezni, hogy az óvodában, iskolában hamarosan megrendezésre kerülnek a farsangi mulatságok. Ha van remek ötletetek és igényetek az egyedi megvalósításra, de nincs elég idő vagy kézügyesség a kivitelezésre, ne alkudjunk meg a gagyi áruházi nejlon kosztümökkel, segítek!

referenciának álljon itt a tavalyi bejegyzés ;-)

2016. december 14., szerda

Az álomtündér

Lola-kommandó
Sokszor híján vagyok az elégedettségnek önmagammal szemben, de rengeteget kupálódtam, és hagytam még teret a fejlődésnek... 
Megkeresett egy anyuka, hogy szeretne megkérdezni, bevállalok-e egy Álomtündér varrást kép alapján. Mészáros Borinak van egy mesekönyve - mondanom sem kell Az álomtündér - és abból szeretné a kislányának megvarratni. Szeretem az ilyen felkéréseket még ha bennem is van a félsz, hogy vajon hogy sikerül, és tetszeni fog-e főleg mert egyből én sem látom a végét. Aztán nekiduráltam magam. Nem akartam 2 dimenziós vagy Tilda design babát, én akartam egyedül. Úgy akarom, ahogy akarom! - mondta Dóri kislányként, és a napokban Lóci is ;-). Az összes mozzanatánál elégedett voltam az eredménnyel. A feje volt a legfélelmetesebb, mert ugye az elviszi az egész karaktert. Szemet is rendeltem hozzá, hogy még jobb legyen Azt az elején eldöntöttem vagy "eleresztettem" a görcsöt, hogy pont olyat csináljak, mint a képen. És szerintem nagyon kedves lett. Számomra biztos. Talán, mert ezt is én szültem, és ebben ugye jó vagyok ;-). Ráadásul 60 cm-es leánygyermeknek adtam életet. Lola ha meglátja egyből vigyorog rá, le is piszkálta a fotelből, mert felállt (!!) érte. Hogy meg legyen róla a kép házi köntösben, felcsatolom. Majd a varázspálcával és a kis szütyőjével is csattintok róla egyet. Utána megírom az örökbeadási szerződést...

kép a könyvből

Lola és az álomtündér


2016. december 3., szombat

Nálatok laknak-e .... - D.I.Y kisház járókából

Gyerekek? Akik korra és nemre való hovatortozás nélkül szeretik a kuckókat. Ha gyerek van, kuckó is van. Egy kimustrált kartondoboz, a szekrény alja, a ... végtelen a lehetőségek tárháza. Bármennyire is kicsi, akár egy rókalyuknyi párnahalom, ahonnan csak tolatva lehet kifarolni, viszont feltétlenül legyen teteje, oldala. Vagy ha az egyik nincs, akkor legalább elbírjon egy lepedőt, plédet, lábtörlőt, fürdőköntöst, ami árnyékol. Ezt nekünk tudnunk sem kell, majd ők szólnak, hogy mit hova tegyünk az építkezés során vagy ösztönösen kitalálják. Mert addig nincs kész :)



Miért szeretik ennyire?

1. önerősítés és elkülönülés - pont mint a három kismalac :) Kell az építés, alkotás öröme valamint a differenciálódás lépcsőfoka
2. védelem és biztonság - a nőiesség központi szimbolikája az anyai "tartalmazás" megnyilvánulása, menedéket nyújtó barlang
3. közösség és intimitás - a felnőttvilág leutánzása
Forrás:

Nálunk naponta készül valamilyen kuckó. Ha nem 3 demenziós, akkor kettő, ami kempingezés névre hallgat, és a gyerekágyneműk nappaliban való szétterítését jelenti :)
Legalább bő két éve készítettem egy kisházat a gyerekeknek segítséget kérve a fűrészelős munkában. A szülői ház pincéjében elfekvő járóka adta az alapot, amire tető került textillel bevonva, illetve az oldalrácsokra is tűztem anyagot. De se alapos csiszolás, se festés nem történt. Nem is voltam tökéletesen elégedett vele, de a gyerekek szerették, amíg össze volt állítva. Ahogy fogyott alólunk a hasznos négyzetméter, elbontottuk, és várta új életet. Na most megdizájnoltam kicsit.
A textilt lenyúztam, rudazatot kiszedtem/fűrészeltem, csiszoltuk és táblafeketére festettem. Szerintem pöpec lett. Sima háromszög lécek nyújtottak segítséget, hogy a tető csúcsait összefogassam, illetve a vázhoz hozzáerősítsem. Most áll. A tetőre szeretnénk majd még fehérrel (egyéb színnel) festeni, és varrok rá tépőzáras falakat. Párna van dögivel, illetve most ebben az adventi időszakban biztosan kap egy fényfüzért is, hogy ne csak fejlámpával lehessen bemenni




2016. november 10., csütörtök

Letölthető, nyomtatható adventi számok

Teljesen időben vagyunk, csatolom képformátumban, mert a blog csak ezt szereti. Mentsétek el, nyomtassátok, szeleteljétek, lyukasztgassátok. Én különösen lelkes táblafesték fan vagyok az utóbbi időkben, valszeg, ezért is választottam ezt a feketés változatot arannyal. A fiúk ágya is ilyen karakterben tetszeleg, az ő szobájukban lesz a kalendárium is. 





2016. október 29., szombat

Jajj nekem, ha kialszom magam :)

Illetve, ha marokszám nyelem a "lesz@rom" tablettát, ami önbizalom növelő ;-). Vagy lehet, ezt más nem lesz@romnak nevezi, hanem egyből-a-tettek-mezejére-lépésnek? Én viszont nem azzal foglalkozom így, hogy más mit fog szólni hozzá, vagy ha nem lesz jó, akkor az kudarc. Egy fotóművész lányaként úgy tűnik, lenn a mélyben csak hatnak rám a fényképezőgépek. Sütöttem már vagy 8 éve mézeskalácsból is. Félálomban mindig olyan jó ötletek rohannak meg, amit persze vagy elfelejtek totálisan, vagy csak az érzés marad reggel, hogy annyira felvillanyozva aludtam el, és mi lehetett az. Olykor lejegyzem gyorsan, ha nem alszom még elég mélyen, és erősebb a késztetés, mint az álmosság, hogy fogok én erre még reggel is emlékezni. Hiába igazolja a tapasztalat, hogy többször nem, mint igen. Egyébként ez a héten már sokszor elkapott. Úúúgy szeretem, amikor külső idegenek mondják, hogy valami de tök jó ötlet, vagy de jó hogy így-úgy csinálom. Ilyenkor tényleg túlbuzog bennem a 'most azonnal ki akarom próbálni', és mindent meg tudok csinálni. (Halkan itt  a blogon azért megsúgom, hogy eddig egy-két dolog haladta meg úgy igazán a nyers valójában a képességemet, amire tényleg azt érzem, hogy nincs az a 4C modell, ami működhetne. Ez pedig az, amikor szoptatás közben kattogást, halk kerregést hallok, majd gyerekkel az ölembe nézek alá a légkondinak, hogy a gyerekek vaj' mit pituszkáltak el a távirányítóval a gépezeten, és hirtelen a szép tiszta falon, a fényesen csillogó legömbölyített légkondi alól kikandikál egy egér farok, majd azzal a fürge mozdulattal visszarántja és megint ki (!!!!) - na, hát ez nekem sok. Ehhez férfi ember kell a házhoz, mert én inkább rácsukom az ajtót, de nincs az az Isten, hogy megoldjam. Mert az egér ragacs és csapda gondolata is borzaszt, hogy utána azzal mit kezdek. Szóval inkább hamarabb kiugrok ejtőernyővel, mint egérre vadásszak itthon. Ki is költöztem a hálóból, hiába nincs elvileg már. Ahol kettő valaha volt, ott biztosan van több is, még akkor is ha csak a padláson...).
Szóval a héten több löketet is kaptam, és lehet, csak jobban tudom értékelni vagy komolyan venni a reakciót, de egyszerre több fronton is pörgök, mert nálam - akár ki, akár mit tanácsol, hogy előbb fejezzek be egy dolgot, utána kezdjek másikba pl - csak ez működik. Mert vagy az affinitás vagy az eszköz vagy gyermeki akadály miatt ütközök falba egy dologgal, és ekkor előrántom azt a darabot, ami a szőnyegen ülve is működik vagy alma reszelés előtt és után, vagy éppen altatás közben telefonon keresve, jegyzetelve. Egy német online babanapló tuningoló magyar csapat keresett meg, pontosabban onnan Ági :)), hogy egy egyórás skype keretében tudnék-e beszélni a tapasztalataimról, az inspirációmról, a hogyanokról és a megoldásokról valamint egyéb ötletről, amikor blogolok vagy a gyerekek naplózásával foglalkozom. Küldtem külön bejáratú viselkedésnapló excelt, amit Lócikáról vezettem/vezetek (nyilván csak a vázát), és közben annyi új ötlet rugaszkodott el a fejemben. Ági pedig többször felsóhajtott, hogy ez de jóó, és mekkora segítség vagyok ;-). És ja.
Ma reggel pedig, hiába nem találom még mindig a dolgaimat, kisiskolás módjára össze akartam technikaórázni egy papír fényképezőgépet. Pusztán az arányok miatt. Nem találtam több fajta papírt, hiába van nekem csuda sok, fogtam egy magazint, és bevetettem azt is, meg a gyerekek rajzfüzetét, ragasztóját, mert az enyém szintén nem került elő. És nem érdekel többé, hogy nem néz ki azonnal úgy, mint egy több évtizedes hagyományra visszatekintő szakmabelié. Majd idővel alakul minden.