Lábamban rugó, érzem a tavaszt, terasz lakberendező sejtjeim mocorognak :D. DE (!) ez még február, ez még tél (? - már amennyire tartja magát a fogalom...).
Muszáj vagyok néha a családot, magamat fényezni, mert a heti szeletelésben nincs elégszer hangsúlyozva, nem beszélve arról, hogy nem tudom, nekem mi lenne az elég, hol lenne a mérték, ahol el is kezdeném elhinni. Most hogy leírtam, persze nem ennyire ramaty már a helyzet, sokszor tudom magam/magunkat egy 'fucking hero'-hoz hasonlítani, meg minden dolgozó szülőt, vezetőt, vállalkozót, aki életben tart egy vagy több gyereket és/vagy állatot magán kívül, menedzsel családot, csoportot, egységet, üzemet, szervez és megvalósít, fejben tart (és elfelejt), összeegyeztet, kedvet teremt, inspirál, példával jár és nevel. És ha még ezek után marad ideje (bocs, ez biztos, nem marad :D) ereje/kedve/affinitása/igénye bármi mása bármi másra, akkor ő már földönkívüli.... :D :D Hát. Ja. Amikor este nyögve eléri a hátam az ágyat az az első gondolatom, hogy na ne mááár, hogy megint azt érzem, hogy én holnap felkelni sem akarok, csak heverni, olvasni stb, hol az energia belőlem, ki vitte el? Akkor tudatosan megállítom magam, hogy STOP, vegyük már szépen sorba, hogy vajon ki tehette zsebre, hány fele is szórtam szét, ültettem el, adtam át, töltöttem fel. Mennyi mindere is figyeltem, koncentráltam, oldottam meg, vittem el, hoztam el, telefonáltam oda, egyeztettem le, akkor miért csodálkozom azon, hogy nem a 20 éves kori ledületemet érzem, amikor kb töredékével sem volt dolgom. Most is csak azért van időm pötyögni, mert a munka is végre olyan, hogy a korábbi erölködések kezdenek beérni, éppen stabil a csapat, éppen nem adunk/veszünk át (ja, de. de most még ez sem annyira sok) semmit, én több dolgot/feladatot is el tudtam már engedni, és most megint az építkezős, agyalós, tervezős, stabilizálós rész jön, nem a tűzoltás.
Itthon mi vagyunk a legjobb Anyák-Apák-Gyerekek, annyira szeretem, hogy ezt a gyerekekkel oda-vissza hangoztatjuk is. Annyira cuki. Lola ebben az élenjáró, és Lóci, de a minap Mózi is csak ott állt mellettem a konyhában és megölelt (nála azért ez most kopóban van nyilván). Nekem ezek annyira kellenek. Lola mondatától pedig egyenesen szétfolytam, nem tudom, honnan hallotta, de állandó puszilgatásban, ölelgetésben éli az életét, és azért kaptam a sorozatot, mert ... idézem: "Ezt azért kapod, mert világra hoztál"... Nem is az, hogy mert megszültél :D, hanem VILÁGRA hoztál. Éééédes. Én pedig vele lettem kerek, hogy VILÁGRA jött. Szóval ilyen szerelmetesen telnek a hétköznapok. Ahha.... Mellette van bőven vita a fiúk között, meg szekírozás, flegmáskodás, fikázás. Ezeket visszaverve a kocsiban szoktam ANYÁTOK BÖLCSESSÉGE 10 perceket tartani, amikor nagyon okos vagyok, és próbálok tükröt tartani, húzom be őket az empátia tisztító tüzébe, hogy picit helyezkedjenek már át a másik helyébe, amikor fikáznak/bántanak bárkit is kollektíven az iskolában.
És ha már iskola, Lolát hétfőn viszem a sulis meghallgatásra, nagyon várja már. Pontosabban azt érzem, hogy ösztönösen és kívácsian várja az elkövetkező lépcsőfokot, de vannak itt hallott/látott tapasztalatok, amiket össze tud hasonlítani az ovis kényelemmel, és akkor nem biztos, hogy akarja :D.
Voltunk Gittánál logopédián, gyakorolgatjuk a sziszegőket, mert pösze, járunk iskolaelőkészítőre, ahol nem írni/olvasni tanítják meg, csak helyes ceruzahasználatra, nyomatékra, vonalvezetésre, feladathelyzetekre, játékos feladatozásra. Jár alapozó tornára nyár óta, mert nem bíztuk a véletlenre, és mellette itthon állandó szertorna szerű tornázásban van, fejenállni tanul (már egész jól ki is tartja), nyár óta cigánykerekezve közlekedik, ez megy egy kézzel is, bukfencezget előre-hátra, koreográfiákat talál ki a Megtalálsz Párizsban sorozat hatására, kis dresszben tolja szerepjátékozva, ha épp nincs társasága :)). Baromi cuki energia-bomba, állandó anya-lánya megfeleltetéssel, mindenből szeretne egy olyat, ami anyának is van, amit tud, el is kér :). és nagy Apuci szerelemmel. Mellette tartja a felbukkanó dacosságát, amazonságát, amit ugye én mindig lágyítanék, nem biztos, hogy jól megtalálom az egyensúlyt a nyesegetés és a mederben tartás között... Pedig szeretném.
Lezajlottak a farsangok a suliban. Ez már nem olyan rákészülést igényel, mint korábban, nem érzem a fiúkban azt a naaagy készülést, így én is ellazáztam az övékét. De Lóci focista akart lenni, Mózi vadász, ehhez nem tudtam sokat hozzátenni, mert minden volt itthon. Én annyival járultam hozzá a projecthez, hogy fánkot sütöttem a suliba lelkvárral. Ezt is HO mellett, imádlak home-office ;-). A balance nyilván meg van, mert a munka nem vész el, csak estére átalakul.
Lolának ma van az utolsó ovis farsangja, meg is hat az összes ilyen utolsó esemény - ismertek... :D. Őzike szeretett volna lenni, de hogy fessem is ki, mert egyébként nem engedem, hogy sminkeljen, nyilván... Max itthon próbálgatja a szárnyait hétvégente, de azt is csak a szemhéján, gyerek lakkokkal az ujján, és labelloval vagy szájbalzsammal. Most megadtuk a módját, Miss Little Sunshine lett :D. Attila meg is jegyezte reggel zuhanyozva, hogy olyanok vagyunk, mint az amerikai anya-lánya párosok a gyerek szépségversenyek előtt. És valami olyasmik voltunk tényleg.
 |
| Miss Little Sunshine 2006 |
Na jó, muszáj vagyok folytatni a munkát, mert este olvasni akarok, nem dolgozni. Mindjárt kidekorálom a telómról pár képpel, addig ne olvassátok el a posztot :). Utólag meg majd formázom, kiemelem, aláhúzom, megdöntöm, hogy átláthatóbb legyen a massza.
