Olyan jóóó

 Mégis csak kedvencem lesz ez a szeptember? Úgy fest. Olyan sok jó érzés termelődik bennem a takony mellett. A legerősebb a büszkeségnek az egyik árnyalata, amit én nem mertem érezni. Nem adtam meg azt a luxust magamnak hogy érezzem és megérdemeljem. Most olyan, mintha egy fennsíkon lennék. 

Én csak soroltam, Ági (Kollár) meg levonta a konklúziót. És ja :). Ez valamiféle egyensúlynak érződik végre bennem. 

Aztán a héten itt volt a Hála világnapja (szeptember 21.), amikor épp egyedül bújtam ugyan ágyba (Attila mastermindon) de szépen végig vettem a “morzsákból” felépülő kis világomat, ahol a kis morzsák magukban is a Világot jelentik. Aztán. 

Van egy nő az életemben… :))). Sajnálom, hogy ezt így kell megtudnotok ;-) Na szóval Szilvivel nagy kalapálásban vagyunk lelkem bádog testén, és már jó ideje érzem, hogy ez nem a véletlen műve, hanem a kettőnk közös munkája. Borzasztóan hálás vagyok Neki ezért, és ha nem is dalban, de elsírtam neki :). Hálás vagyok a sok egyéb sírásért, és az utána következő sok ‘világosságért’, a sok belső ‘mozi élményért’, amit a képezések hoznak. Most az ő támogatásáért, vezetéséért érzett hála a leghangsúlyosabb bennem. 

Élvezem a céges új munka okozta hullámverést és új ismereteket, élvezem épp a heti irodás napokat, amikor emberül nézek ki :D, élvezem a futást, ami volt és lesz, élvezem a gyerekek logisztikázást, szervezését, esti összebújásokat, nagy öleléseket, meséket, amiből nem engedünk. Élvezem a családi jól funkcionálást, a közös munkamegosztásokat. sőt már előre élvezem az őszi kettecskén kikapcsolódást, mikor jó lesz lehalkítani minden külső zajt. Élvezem azt a belső stabilitást, ami már bírja a külső változást, ami terhelhető. Élvezem a sejtjeim szintjéről származó szomjúhozást egy öltöztetés iránt, amikor elengedhetem a gyeplőt és más szakértelmében bízva csak hátradőlhetek, és hamupipőkéből több irányba funkcionáló nő lesz. Sőt, hogy eljutottam arra a belső szintre, hogy ezt megengedem magamnak. Élvezem, hogy hetente egyszer szépséges tisztaság és rend vár haza, élvezem, hogy nem érzem úgy hogy helyettem csinálja meg valaki, és húzzam ezért össze kicsire magam. Jó érzéssel tudom megköszönni Neki, aki része a zsonglőrmutatványnak. Élvezem, hogy eleresztettem totálisan annak a belső kényszerét, hogy nekem nőként kell két kezemmel ételt varázsolni az asztalra és helyette rendszeresen rendelünk. Élvezem, hogy nem érzem azt, hogy minden, ami hiány(zik) az rajtam múlik, és maga alá temeti azt, ami viszont van, és tényleg rajtam múlt. Élvezem, hogy átjárja a tüdőmet a levegő és hogy ez a 156 cm megint egy apró, de erős tüneménynek érezheti magát :).

Kép nincs. Na jó egy terminátoros futós a Rotaryról, mert ez után is szomjazom. Nekem csak a szívdobogtató adrenalinnal átitatott futás jön be. Ez az én mozgásformám akkor is ha épp nem űzöm :D :D.

100% :))

 Na jó :). Nálam már nem az első eset, feltételezem, nem csak nálam jelentkezik :)). Biztos vagyok benne, hogy nem ismeretlen a probléma, mikor attól félek a fürdőszobai kádbanázós  és wc-s telefonnyomkodáskor, hogy totálisan véletlenül valamit lekattintok, és tolok fel storyba. Valahova, BÁRHOVA, ahol véletlenül megosztódik, továbbosztódik. Jajj :D

Szeptember idusán

 Huhh… Még csak hétfő, de én már megszegtem a Száraz Szeptember fogadalmunkat, és a szülői illetve a Neocitran között elszürcsöltem az angol dolgozatra készülés közben egy meggyes sört is :D. Muszáj volt. 

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én az ilyen csúcsra járatott időben érzek némi perverz kíváncsiságot és elszántságot, hogy vajon miként muzsikáljuk ezt le. Ilyenkor lépnek életbe azok az opciók, amik addig csak esélyes lehetőségként várakoztak a fiókban. Ilyenkor dőlnek romba igazán fölösleges paradigmák. Hangsúlyozom: FÖLÖSLEGES :))). Bármennyire is kezd szétválni egymástól bennem a teljesítmény és a küszködés fogalma, azért az ilyen csúcsforgalmas időszak nekem erős fűtőanyag. Ha nagyon eltűnnék, érdeklődjetek, keressetek, nem ettek-e meg a farkas kutyák. Ha más nem, november végén, advent elején találkozunk.

Te, jó öreg szeptember

 Sajnos, idén senki nem tudta eladni nekem Szeptembert  :(. Még lehet, majd Ő maga meg tud győzni, de nagyon nem kívánom. Nem az éghajlati és természeti részét, hanem amivel jár, amit húz magával. A mókuskerekes rutint. Máskor volt ennek bennem egy idealizált megújulás hangulata. Adott egy évközbeni új esélyt, emlékeztetett az ‘újra-bootolásra’. Hát most ez sem jön. Egyelőre a leghangsúlyosabb érzés egy gyászos nyomi depi. Ettől függetlenül hozok majd képeket, videót, és frissítem a családi naplót.