Húsvéti bárány

Ahogy ígértem. Tálalom a Tilda bárányokat, és kérhetitek a szabásmintát, leírást bármelyikről, dobom azon nyomban.

A bárányka mellé sütöttem még a fiúknak (fiúk - (mínusz) Lóci) zabpelyhes kókuszos kekszet. Mesi hozott ilyet nekünk Lóci üdvözlőnek, és bevonult a családi keksz történelembe a recept. Hátha a tiétekbe is be fog:

Hozzávalók:

17 dkg kókuszreszelék

17 dkg zabpehely

20 dkg vaj

20 dkg liszt

20 dkg barna cukor

3 ek golden/nádcukor/szirup vagy méz

1 ek gyömbérpor

1 tk szódabikarbóna

A hozzávalókat jól összekeverjük, és süthető egyből, én nem dermesztem hűtőben, sőt. Így szebben formázható, mintha megmeredne a vaj benne. A sütőt előmelegítjük 180 C-ra. Egy lapos tepsit kibélelünk sütőpapírral. A kekszből golyókat formázunk, majd lelapítjuk őket és a sütőpapírra tesszük. 10-12 perc alatt megsül.

Változókorban

Bölcsődében megkaptam az első házi feladatot: Írjak a gyerekről egy rövid jellemzést, amit szerintem érdemes tudniuk, amiből pici rálátásuk lesz az első benyomást kialakítani. Az, hogy mennyire tudok rövidet írni, az majd elválik... Csütörtökön megmutatták a csoportot, Mózi is beszagolhatott negyed órára a szobába, játszott és fröcskölt egyet a mosdóban, minden ajtón ki és be akart menni, mindent megtapogatott, sírva jöttünk el. Ő lesz a retro piros pöttyös bögre. Jelet választani év közben már nincs lehetőség. Örüljünk neki, hogy van valami. Attila yoyo-t szeretett volna neki, mert régóta vágyik a Yoyo Apuka névre :), de ilyen nem is szerepel a repertoárban.

Mindig én vagyok az, aki kicsit tart a dolgoktól, pedig nem vagyok para-mama, de olyan sok új dolog van most az életében. Megjött a nagy fiú ;-) ágya, Lócié lesz a kiságy, bölcső már felkerült nyáron érkező unokaöcskös számára. Újra mutat hajlandóságot a pelenkán kívüli pisilésre, kakálásra. Valamint VÉGRE valahára megoldódott a fütyi-kérdés. Jaaaaj, ez a része nagyon rossz. Nekem is, hát még neki. Szegény napjában 2* is bő órát ült a kádban, mert ott nem csíp vagy terpeszben járt, hogy a pelenka ne érjen hozzá vagy levettük a pelenkát és nekem kellett fújni. Ha valami fáj, sebes, beüti egyből hozza elém a fájó részeket, nekem/nekünk meg puszilgatni kell. Volt olyan, hogy a nyelvét harapta el, és nem akarta megérteni, hogy oda nem adok puszit, csak a pofijára... A fütyit is csak ezért fújtam....

Holnap már Húsvét, készen vagyok a két fiacskámnak varrt Bárány Boldizsárral. A Lócié kisebb. Holnap felcsattintom őket ide. Természetesen.

Isten malmai lassan őrölnek felénk II.

De legalább őrölnek... :)

És teljesen véletlenül lett kész a mai napon. Emlékeztek erre a posztra :))??. Akkor elkezdtem lebontani,

és a párnát kiszabni, összefércelni. Maaaajd elszállt az affinitás. És anélkül nem megy. Toszigattuk, takargattuk, Attila már el akartam vinni kárpitoshoz annyira nem bízott bennem vagy az időben. Pedig ha elkezdem, befejezem. Csak kérdés mikor. Nem mondom, hogy tökéletes lett, de első munkának remek. És legalább TISZTA.

Most viszont nem engedném be a lakásban egyik lakberendezési magazin fotósát sem, olyan cérnás és kupis minden. Megérdemlek egy kis ropit.

Fos hideg van és fénytelenség. Ez nagyon blöööeeeee! Ilyenkor már legalább 15 fok és ragyogó napsütés dukál. Cserébe itthon szöszmötölünk, Lóci szörcsög a szőnyegen, Mózi meg szunyál. Mire felébred, a kicsit át kell menekíteni a járókába, mert kő kövön nem marad, félek, hogy a kismotorral is áthajt rajta... Annyira kettős benne az érzés, amilyen kettős a viselkedése. Ez egyik pillanatról a másikra változik. Ha egy másodperc töredékére félrenézek, amikor úgy sejtem, hogy nem tehet benne kárt vagy nincs a felszínen indulat, már csak a visításra kapom oda a fejem, és pl jól beleharap a kis kezébe. Máskor meg nagy ölelgetés van és csókolózás.

A múlt héten bekereteztettem egy nagy parafatáblát a tábla értékéhez viszonyított aranyárban. Attila nem is akarta elhinni, hogy képes voltam ennyit adni érte. Pedig de :). Annyira rusnya volt az eredeti kerete, hogy szúrta a szemem. Majd max megkapja Mózi örökségnek, mint elsőszülött, addig pedig betesszük az ágyneműtartóba az ólomkristályok mellé ;-) Erre keresztszemeztem fel a heti rendszerességgel biztos elhangzó költői kérdést.
Mert nálunk tuti, hogy mindig lemarad valami a listáról. Mostantól ide fogom gyűjtögetni, ami a háztartáskezelés során felmerül.
Szép álmokat!

És vajon én bölcsődeérett vagyok-e?

A kérdést a ritkább szemszögből teszem fel. Mindenki csak azzal foglalkozik, hogy a gyerek bölcsőde- vagy óvodaérett-e. De mi van az anyával, aki eddig a nap 24 órájában köldökzsinóron sétáltatta a gyerekét? Minden megkezdett nyekkenést és sóhajtást be tudott fejezni, mert félszavakból is összeállt a kerek lényeg. Eddig szűk volt a kör, akivel osztozni kellett a kitüntetett figyelmen, gyermeki ragaszkodáson. Könnyűszerrel be tudok-e vajon engedni újabb idegeneket ebbe a körbe? Vajon másnak is át tudom-e engedni az osztatlan sikerű Activity-partner szerepet, amit verhetetlen fokúra fejlesztettünk Mózival mostanra. Húsvét után mindez kiderül. Benne jobban bízok, mint magamban, hiába tudja az eszem, hogy jó lesz ez mindkettőnknek. 

Isten malmai lassan őrölnek felénk

Március 15. alkalmából és a nagy hó-helyzetre való tekintettel megcsináltam a Lóci ágya fölött forgó ki s zenélő ketyerét. Szégyenszemre ezt még Mózi idején terveztem. Az egyik baba bizományiban vettem a muzsikáló függő szerkezetet, és úgy gondoltam, lekaszabolom róla a csüngő figurákat, és majd ééén - ki más? - varrok rá egyszerűbbnél egyszerűbb lógó izéket. Na most elkészült.

Ennek sem az volt az apropója, hogy én jobban meg tudom csinálni, mint a bolti, vagy ez használhatóbb, inkább csak olyan jó ötletnek tűnt, hogy ez is az én kezem munkáját dicséri :) Két szivecske van rajta fagombbal a közepén, egy kis madár, és 2 db, azaz két darab pillangó. HURRÁ!

Varrhatom a Húsvéti jószágokat.

Olyan hálás közönség. Egy órán keresztül vigyorgott rá :)

Szenvedélyek szabadságában

"...Szenvedélyes pillanataimban nem érdekel a külvilág véleménye, nem kapnak hangot a belső elvárásaim, lehullanak a gátlásaim, és nem kerül túl sok bejegyzés a határidőnaplómba. Ilyenkor a tervek, feladatok helyét a vágyaim, az érzelmeim veszik át. Ha őszinte vagyok magamhoz, nekem kifejezetten szükségem van arra, hogy az ilyen időszakok időről időre megjelenjenek az életemben. Ilyenkor vagyok képes ugyanis elengedni a biztonság illúzióját, valami mélyebb "zsigeri" irányításnak. És bár itt kínálkozna, hogy ilyenkor "ösztönösé", irracionálissá válok, sokszor érzem azt, hogy ez a fajta kontrollvesztés csupán másként racionális, bizonyos belső tudások, bölcsességek is csak ilyen állapotban tudnak aktivizálódni. Csak ilyenkor vagyok képes komolyan változtatni életem berögzült rutinjain, kényszeres szokásaimon..."

Olvassatok HVG Extra Pszichológia különkiadást! Tegnap este volt szerencsém egyhuzamban legalább sok cikket elolvasni, amíg Lóci henyélt a mellkasomon, Mózi meg hamar durmolt, miután Kendével kidorbézolták magukat :).

Varró Danira gondolok

...ebéd közben, meg-megállva :)

Varró Dániel: Kötődő nevelés

Mutogatnak sokat énrám:
“de helyes kis batyu, lám!”
Hisz a hátára kötözve
cipel engem anyukám.

Vagy előre, a hasára
kötöz erszényszerüen,
azután így tereget, meg
vacsorázgat derüsen.

S ha elöl van az a kendő,
mibe engem kötözött,
megesik, hogy a fejemre
potyog egy kis körözött.

A kötődő nevelésnek
folyománya az a tény,
hogy a gyermek leevődik,
ha nincs szalvéta fején.

Jó ebédhez szól a nóta.

I(n)digó, nakakó/nakaka

Ez a családi nagy titok. Sejtelmünk sincs, mit jelent a szó, amit magával hozott Mózi Manó. Egy jó ideje mondogatja, többnyire akkor, amikor fel van pörögve, és szaladgál a szobában, ugrándozik vagy a kismotorral száguldozik. A öröm hangja ez, afféle csatakiáltás :), de nincs meg a magyarázat rá.

A hétvégén a diktafont betette Attila az ágya alá a délutáni majd az esti elalváskor is, mert olyan cukin eldünnyög, halandzsázik, hogy kár lenne lemaradni róla megörökítés nélkül. Az már kezd megoldódni, hogy a TE-ből miként lesz ÉN. Így hívja ugyanis jó ideje magát, hogy TE. Próbálkoztunk megmagyarázni neki, hogy nem Te, hanem Én, de lássuk be tök logikusan gondolkozik. Bele is tört a bicskánk :).  Most magától kezdi feloldani ezt a logikai bukfencet.

Fogja be a fülét az a született "pék", aki csak abban a kenyérsütésben hisz, ami kéz-meleget igényel, és harakirinek számít a hozzávalókat sütőgépbe szórni, majd ráállítani a megfelelő programot, és bő három óra múlva élvezni a meleg kenyér illatot. Én most ezt tesztelem. Sajnos a kéz-melegemre két gyereknek és egy embernek is szüksége van, így a gépi megoldást választottam, mert csak jó dolog saját kenyeret enni. Tegnap este találtam is egy ízletes burgonyás receptet. Annyit szabtam át rajta, hogy nem fehér lisztből csináltam, hanem teljeskiörlésűvel búzacsírával. De van a tarsolyomban még sok ígéretes magvas és joghurtos és kalácsok és sok egyebek. 

(egyébiránt a laptop az akvárium tetején van, és állva írok... :))

A felszín alatt

Most írtam levelet egy távoli barátnőnek. Miután átolvastam felötlött bennem, hogy nem tűnik-e túl kirakatinak a blog. Ahova csak a szépet és a jót teszem? Eddig nem így gondoltam, de szeretném, ha nem hinné azt senki, hogy mintAnya szerepében akarok tetszelegni, éppen ezért be is másolom a levél jelentős részét, ami elég jól összefoglalja a bennem kavargó helyzetet Krisztus után 2013-mal:

Hogy vagytok? Mózi most éppen nincsen, mamánál van.

Nálunk most óvoda és bölcsőde gondolatok vannak. A jövő héten értesítenek ki az ovik, hogy bejutottunk-e az első vagy csak a második helyre. Nagyon-nagyon az első helyet szeretnénk,  talán sikerülni is fog. De az majd csak január 24-én indul, jövőre. Addig viszont szeretném Mózit bedugni bölcsibe. (...)

Szeptembertől már nem adnám be, mert 4 hónapra felesleges. Nagyon szeretném letudni a francia nyelvvizsgát, de egyszerűen lehetetlenség számomra erre koncentrálni így. Tudom, hogy Mózinak is jól jönne a társaság, de a bűntudatot nem tudom kiűzni magamból emiatt, viszont néha már attól is félek, hogy ha továbbra is itthon marad, akkor "kárt teszek benne". Nem fizikait, de nem tudom kellőképpen értékelni, hogy együtt vagyunk a nap 24 órájában. Annyira leszív, hogy nincs energiám mindig kitalálni valamit, türelemmel és élvezettel játszani stb. Hetente van 1 nap, amikor biztos, hogy az agyamra megy. Nem feltétlenül a gyerek hanem a helyzet, hogy nem látok ki a 4 fal közül, és a nap 90 százalékát velük töltöm, a maradékban pisilek, eszem, alszom, turbó-zuhanyzok. Elég kettős ez az érzés. Nem volt bennem korábban ilyesmi, és ettől szarul érzem magam. Egyre többször teszem fel magamban a kérdés, hogy egyáltalán jó anya vagyok-e. Ami eddig evidens volt a számomra. Vagy az merül fel bennem, hogy egyáltalán nekem való-e az anyaság, ha most ennyire kimerít. Hogy más is küzd belül ennyire, hogy ne merüljön el vagy más dolgozik már ilyenkor rég vagy bölcsis/ovis az egyik pulya? Az is érdekes, hogy amíg csak Mózi volt, addig hiába éreztem jó (már ha használhatunk ilyen jelzőt egyáltalán) anyának magam, most meg meghatározhatatlannak, igazán a 2 gyerekkel találkoztam szembe az anyaság érzésével. És ez nem a magazin-anya, aki mindig sportos, mindig fitt és nett, mindig kipihent, és állandóan főz, és játszik, és dolgozik és kreatív és f@sza feleség stb. Hanem azzal, aki sokszor fáradt, sokszor hullámzó a hangulatom, sokszor csak este tudok lezuhanyozni, összeszedni magam, akinek nem jut ideje magára, olvasni stb. Azok az órácskák megváltások, amikor barátnővel el tudok menni gyerek nélkül kávézni, csacsogni, fel is töltenek, de nem eléggé. Áhítom a sikerélményt, ehhez viszont tennem kell, de az meg időt és figyelmet, kipihentséget igényel.

Hiába tudom, hogy Lócira nem tudok annyi időt szentelni, mint az ilyen korú Mózira, szeretnék mégis. Könnyesedésig tudom nézni szoptatás alatt, és után, ahogy szuszog vagy vigyorog elmerülve a szememben vagy amikor táncol az ébrenlét és az álom határán.

Hát így élem meg a helyzetet. Most tiszta fejjel jó is volt ezt leírni. Olvasni lehet nem :).

Megérkeztem! értesítő

Szerepeljen ez is az oldalon, ha már elkészült. Nem most, de nem rég érte el a végleges formát és számot. A tágan értelmezett család kapott az értesítőből, meg ne sértődjetek, hogy a Ti postásotok üres kézzel jött :)

Kelt ostoros rétes

Valójában viszont nagyon finom, foszlós kakaós kalács. Adriék hoztak valamelyik decemberi, karácsony-közeli reggelire ilyen házi süleményt, és azóta legalább háromszor vagy négyszer megsütöttem. Még mindig nem tökéletes a kinézete megsülve, mert szétnyílik kicsit, de rákerestem neten képekre, hogy másnak is így fest-e, és hát, ja :).

Hozzávalók:

a tésztához:

- 60 dkg liszt

- 3 tojás sárgája

- 3 evőkanálolaj

- 6 dkg kristálycukor

- 4 dl langyos tej

- 5 dkg morzsolt élesztő

- 1 mokkáskanál só

A töltelékhez:

- 25 dkg margarin

- 20 dkg kristálycukor

- 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor

A tetejére:

- 1 db tojás

Elkészítés:

A tésztához valókat egy tálban jól bedagasztjuk - az élesztőt csak bele kell morzsolni, nem kell felfuttatni -, és meleg helyen 50 percig kelesztjük a duplájára. Ez idő alatt elkészítjük a tölteléket: jól kikavarjuk a margarint a cukorral, bele a kakaóport is. A tésztát lisztezett gyúrólapra borítjuk, és 2 egyforma részre osztjuk - ebből az egyik db-t 3, és a másik db-t is 3 részre vágjuk majd. Az első 3 db-t egyenként téglalap alakúra nyújtjuk, és megkenjük kakaós krémmel. (A krémet is 2 részre kell elosztani, majd azt is 3-3 részre.) Az első 3 tekercset úgy feltekerjük, mint a bejglit - majd hármas fonással FONOTT KALÁCSOT hajtogatunk. Ebből a mennyiségből 2 kalácsunk lesz, melyeket kikent, magas falú tepsibe teszünk, tetejüket felvert tojással kenjük meg. Úgy 20x30 cm tepsit használjunk, mert akkor jó, ha a kalács a tepsi falához ér (mert így csak felfelé növekedhet). 10 perc pihenés után közepes lánggal 35-40 percig sütjük. 

Jól vagyunk, csak mindig fáziskésésben :). 1 dolgot kipipálok, felírok mellé 5-öt. Nem kell különösebb gógyi hozzá, hogy lássuk, ez így nem fog csökkenni a közeljövőben. Biztosan voltatok már Ti is abban az állapotban, hogy minél fáradtabbak vagytok, annál tevékenyebbek vagytok. Pl egy-egy jól sikerült nyaralás, utazás után egyből kipakolni, kimosni, teregetni, és nem hetekig bukdácsolni a fél-üres bőröndben és hálózsákban, nedves polifoamban... Most sem mertem lefeküdni délután, mert rosszabb, ha egy fél órát tudok aludni, mint így, hogy lendületben vagyok.

Virágzó-bimbózó unokák

Pénteken volt Anya-Mami 60. születésnapja azt ünneplőzte a család szombaton, Isten éltesse itt is, most is, még egyszer is.

Vasárnap kijutottunk most először futni. Bele kell kicsit rázódni... Viszont olyan kisimult lettem délutánra tőle, hogy gondoltam fél 10-kor beszunyálok, sikerül ameddig sikerül. alapon. Olyan bizakodó voltam még hajnal fél 2-kor is, hogy mindjárt feküdhetünk. Végül sikerült negyed hatkor reggel 2 órát belehomorítanom. Azt hittem, túl vagyunk a hasfájáson, de nem. Csak tartott a csepp. Most elrobogtam venni, mert égető szükségét éreztem. Olyan tehetetlen vagyok, amikor csak fájdalmasan ordíííít bele a sötétségbe vagy éppen a fénybe, és nincs fegyverem ellene. Remélem, ezért nem szeretnek a férfiak jelen lenni a szülésen. Mert konkrétan nem tudnak tompítani azon, amin szeretnének. Meg szerettem volna én is :).

csirkekeltető piros fényben

Lóci szegény szörcsög. Nincs konkrétan szívható takony, be-beteszem a csirkekeltető alá, hogy száradjon belőle a nyák, de csak nem múlik. Az étvágya nincsen veszélyben, ne aggódjatok. A szomszédban pedig itt van Betti, aki életmentő.