2015. június 28., vasárnap

Nagyapa és a Széchenyi

Nem nekem kellene rá büszkének lennem, mert kb semmi közöm a tényhez, de tegnap ünnepeltük nagy családilag, bő 70 fővel Seres Nagypapa 100. (!!!!) szülinapját Bocskaikertben. Annyira képben van még mindig, annyira vidám, energikus és lelkes, hogy nagyon jó lenne felét ellesni, eltanulni a sikerének. Le a kalappal előtte. És nagymamám előtt is, akivel májusban a 68. (!!!) házassági évfordulójukat ünnepelték. Ilyenkor megint csak kiváltságos helyzetben érzem magam. Hogy annyira jó ekkora családnak a része lenni. Ahol ennyi gyerek, unoka, dédunoka szaladgál, mászik. Mindig várandós valaki, mindig szoptat valaki, mindig vannak totyogók és iskolába indulók. Egy pár éve az unokák körében véget értek a ballagók, és diplomaosztók, az utolsó unoka is elérte a felnőttkor küszöbét. Azóta viszont valaki mindig szül, valaki mindig munkát vagy várost (országot) vált. Egyértelmű, hogy innen van a nagycsaládot akarok hajlamom. Megszoktam. Ez a természetes. Imádtam a Széchenyis nagy családi összejöveteleket a nagy zárt kertben, a sok 15 unokatestvért, a sok homokozót és kis biciklit, rollert a kertben, nagypapám szemészetét és fogászatát, ahol mindig játszhattunk, mindig kitakarítottunk, és kaptunk érte tőle zsebpénzt, a nagy közös bográcsozásokat, esti énekléseket a tűz körül, az este ájultan, ruhában koszosan lefekvést. Sok-sok homokozást, kispolski építést, szilvaszedést (amit úúútáltunk akkor ;-)), keményre főzött tejbegrízt a nagy porcelántálba behűtve, szeletelve édes eperlekvárral vagy inkább szörppel, a kifogyhatatlan túrórudikat és krémtúrókat, citromhabokat, a tejszínhabos kalácsot kakaóval, a zsidó pékségből hozott kenyeret a nagy barna nyelű konyhakéssel szelve, a (kincses), zsúfolt, kaotikus kamrát azt az önfeledt, de fallal körülvett szabad gyermekkort, ahol mindent szabad. Sarazni, puccoskodni, negrót enni akkor, amikor, epret szedni, paradicsomot a fóliasátorból, locsolni, ültetni, özön csokitojást és élő nyuszit keresni a kertben húsvétkor, a pincét, a padlást az egész Széchenyi 27 szellemiségét.

Ezt nem is akartam most, csak úgy sorba eszembe jutottak, felhánytam hát ide. 
Isten éltesse nagyapát sokáig még ilyen töretlenül!!!

1 megjegyzés :

  1. Ez nagyon jó írás Sári! Köszi,, hogy ezzel a bejegyzéssel mi is meglátogathattuk a Széchenyi 27-t és nagypapádat. Remélem felcsendült a Serkenj fel... Gratula!

    VálaszTörlés