Mózi a bozótvágó...

Beiratkoztunk az iskolába, sikerült második nekifutásra az első helyen megjelöltbe bejutni.

Én pedig újból, csak úgy mint Mózi bölcsi vagy ovi kezdése esetén borzasztóan szeretném ha megállna az idő. Rettenetesen. Ennyire egyik gyereknél sem érzem, mert az összes ilyen új ugrást az elsőszülött nagy fiúval élem meg. Szokta is kérdezni néha Mózi, hogy Anya, sírni fogsz a ballagáson? ... Mi az hogy :D!!! Már ezt leírva szorul a torkom és rezeg egy "zaj" filter a szemem előtt. Épp ki nem buggyan. Azt majd tartogatom a ballagásra. Hiába váltottunk bölcsi után ovira, most oviról majd sulira, pont azt a derékmagasságú nagy lépést érzem, hogy egyre jobban engedem el a kezét, egyre több és nagyobb dózisú hatás éri a valós életből. Szépen fokozatosan bújik ki a burokból, aminek pont így van rendje, sehol nem gáncsolom, de belül nagyon másként élem meg, mint ami kilátszik.

Rengeteget változik, érik okosodik. Élvezem, hogy csupán érdeklődésből megtanulta az órát, hogy egyszeri mutatásra megtanult cipőfűzőt kötni, hogy figyelgeti a rendszámokat, kérdezi a betűket. Húsvét után pár nappal, leírta, hogy ZOO. Én meglepődtem, mert a MÓZIn kívül semmit nem mutogattam neki, nem érdekelte eddig. Azt mondta, megfigyelte Nyíregyházán, hogy van leírva. Így most már megy a WC is (kiírta egy táblára nyíllal itthon is, hogy el ne rontsuk ;-)), APA, LOLA, ANYA, LÓCI.

És olyan hálás vagyok neki, hogy fiú létére továbbra is annyira bújós és szókimondó, és ölelgetős.