2020. október 6., kedd

Nem tudok elég hálás lenni...

 (bocs, telefonról írtam gyorsan elalvás előtt, képeket gépen majd elforgatom :)). 
... Covidnak, hogy focimeccsen és próbaidő alatt nem terjed. Eltelt egy hónap a munkaba állásom óta, és lehet, vért pisiltem volna, ha még két gyereket tanítani is kellett volna az első hónapban. Így viszont szimplán csak azt érzem, hogy rég éreztem ennyire szétfeszítve magam. Egyértelmű, hogy most is az újdonság varázsából, és a csakazértismegtudomcsinálni érzésből táplálkozom, viszont muszáj leszögeznem, hogy ez zárás idusán korántsem ennyire evidens. Sőt. Kétségbeesett kérdőjelek mandinereznek bennem, hogy lehetek tényleg ennyire lassú felfogású vagy alap, hogy egy hónap alatt nem vágom az egészet kisujjból? Ha visszanézek, így is sokra jutottam, valszeg a köv havi zárás is jóval gyorsabb lesz. Bár még bőven van hátra

Óriási háttértáncos brigád tolja mögöttem, én pedig 4 napja szinte megállás nélkül a gép előtt ülök, és rágom a kefét. Vagy a laptop vagy a varrógép előtt. Barátom a tejberizs, amit gép előtt is kanalazhatok, Attila hordja a kávét, teszi alám a széket, hozza-viszi a gyerekeket, bevásárol, logopédiázik, angolozik, Lolával táncol. Én meg csak fogyok. Aminek egyébként örülök, mert a bekövesedett 46 kg-ból egy fél zárás már levitt másfelet. Se kocogás, se okos mérleg, se kevesebb evés nem mozdított a dolgon.

Sajna továbbra sem tudok párhuzamosan kettőnél több dolgot végezni. Pl vasalás közben nézem a mérlegképes vizsgatételeket videón, daily huddle-ön festettem a nihil időszakban a körmöm, szedtem a szemöldököm, mosogatás közben gyakorlom az angol házit. De ez még mindig kevés ahhoz, amennyi vége van egy napnak. A mese szent és sérthetetlen, már ha valaki nem trollkodja szét hisztivel, akkor a gép elől is felpattanok.

Lolika ma itthon volt, ’kovidos’ az óvó neni, bár ő már két hete nincs, ez egy s.o.s. kötelező ovimentes nap volt mindenkinek. Annyira isten-császár gyerekeink vannak (leszámítva a tanulás elleni hisztit és kiborulást - ezt elcserélném) akkora szívvel-lélekkel, hogy... ez olyan jó. Nem is tudom, hogy megérdemeljük-e őket. 







Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése