Oh, Ti!

 Oh, Ti! Voltatok már 11 évig anyák? Voltatok már dolgozó Anyák? Voltatok már zsonglőrködő barátnők, anyák, társak, dolgozó nők, lélekben gyerekek, valami miatt állandó lelkiismeretfurdalással elő, de csakazértis két lábbal a földön álló álmodozók? Egy-egy este, egy-egy pár óra kiszakadás akkora energiaforrás, hogy … Ez olyan jóóó! Olyan jó rácsatlakozni ezekre a kihagyott pályákra. Katalin napot ünnepeltünk kicsit foghíjasan ám, de annál jól esőbben. Mindig megállapítom, hogy olyan jó, hogy vagyunk így olykor-olykor. Isten éltessen Kiskatám ❤️!

Ez mai

 Szabadságon voltam 3 kerek napot. És ebben a 3 napban se gyorsabb, se hatékonyabb, se alaposabb, se praktikusabb nem akartam lenni. Hiányoztak az árnyalatok a napjaimból. Mondanám, hogy az ízek és az illatok, de azt pont elvesztettem novemberben és még nem kaptam vissza teljesen. A múltkor az vágott tarkón nagyon, hogy oviba menet, nem az utcában szoktam megállni, hanem picit arrébb, hogy sétáljak is vmennyit, és ahogy poroszkáltam a kocsihoz annyira élesnek éreztem a színeket, feltűntek részletek a környezetemből. Ez így ijesztő leírva, de baromi sokat autózok :(. Most viszont semmi ‘hasznosat’ nem csináltam, de azt olyan élvezettel tettem, és dehogyisnem volt hasznos :D. Nekem nagyon. Szükségem van trécselésre. Akár baráttal, akár kozmetikussal, fodrásszal, szomszéddal, osztálytárs anyukával. Csak úgy. Ezek kellenek. Voltak nyilván csajos programok, mint kozmetika, pedikűr, könyvesbolt, ezen túl pedig a legnagyobb lépésünk Mózival, hogy Itt aludt 2 osztálytársa, plusz az egyiknek az öccse, aki Lócika osztálytársa, és itt laknak a szomszéd utcában az ikrek is, akik szintén osztálytársak, és ők is átjöttek. Alapból nyitott embernek tartom/tartottam magam, viszont baromira nem vagyok az. Hogy én valakit a legközelebbi embereken túl behívjak a lakásba, kertbe, életembe, tudatos döntés, és kipihentség kell. Mert ha ez van, akkor nagyon oda tudom adni magam. Akkor élvezem, és nyílok, és gyűjtöm az emberi kapcsolatokat. Most voltak ilyenek, még ha nem is mélyek, de pont jók. Több leürült puttonyomba is sikerült tölteni, de még van így is hátra. 

Közel vagyunk adventhez, várom a várakozását. Szeretem, hogy Lócika még nálam is jobban várja, hogy ez a kedvenc időszaka neki is, és ennek napjában többször hangot is ad, én pedig szeretném ha sikerülne idén is pakolni a tarisznyájukba, és gyűlne a sok ‘erőforrás’ a későbbi útjukra. Baromi fontosak, és imádom az érzést, hogy nekem is van mibe nyúlnom. 

November

 Mondanám, hogy tudom, mit akarok írni, de túl sok a túl kevés. Nem akarok ventilálni, mert a felszíni porfelhő alatt mégis minden annyira nyugodt és szilárd. Max abban segít, hogy nagy levegővel átfújom, elsorolom azt, ami éppen nehéz, de ami egyben egy elismerő vállonveregetés, hogy lehetne ezt sokkal sz@rabbul is csinálni :D. 

Olyan távolinak tűnik a nyár, de visszajárok fényképeket pörgetni belé, videót nézni, töltekezni. Vegyesen ugrálnak fel mostanában megtörtént kis események (vegán brunch, futások, termál, pallagi séta, munkaaaa mindenek felett és helyett szeptemberben-októberben, mesélések/olvasás, családi mozizás) és lemondottak, elmaradtak (pesti hétvége, fotózás, hoki meccs, halloweeni party, sulis-ovis kimaradás, nagycsaládos karantén, korona party). Imádom, hogy ennyire szép az ősz, és hogy annyira hálával telve reagálnak kiéhezett, merülő tartalékaim. Valamelyik szombaton 10 percre kifeküdtem a teraszon a nyugágyra. Nem is oda indultam, de ott maradtam, és csak feküdtem, hogy Úúúristen, de jó ez a napsütés, ez a meleg, ez a nyugi, ez a terasz, ez így itt pont most, pont így. Nyakon öntött az az érzés, amikor Attilával összejöttünk, és minden este úgy feküdtem le, hogy ha csak egy hétig, egy hónapig, egy évig tart ez a kapcsolat is megérte, és annyira jó ❤️. Pont így feküdtem mozdulatlanul. Hogy ha most, 5 perc után kirongyol valaki, hogy ezt csináljam vagy azt, vagy itt tegyek igazságot, ott oldjak meg valamit se baj, mert ez már annyira nagyon jó volt így és kellett.

Nekem kevés kell a gyorstöltéshez. Betű és perec. Most pl megint ez gyógyít az alváson túl. 

Írhatnék többet. Idáig sokszor eljutok :). Írhatnék arról, hogy Mózi nagyon kamaszodik, és figyelnem kell rá, hogy ne vegyem magamra, és fájdalommentesen vészeljük majd ezt át, amikor igazán tombol a flegmaság. Írhatnám, hogy Lóciban még mindig tombol az Anya-szerelem. Hogy úgy meghatott a minap, mikor lestrapáltan ültem a gép előtt és csak néz, majd kibuggyan belőle, hogy “De szép vagy, Anya!”. Hogy Lola természete, működési kis algoritmusa fog ki rajtam talán a legjobban. Vagy arról, hogy annyira jó hogy van egy gyorsan reagáló, jó humorú ember a családban, aki oldani képes minden megfeneklő hangulatot :)). Valamelyikről csak írok majd bővebben is.