Valamikor július elején Mózi nagyon elkeseredett, el is sírta magát, hogy mindjárt vége a nyárnak, és nem akar iskolába menni, mert fél, hogy nehéz lesz :(. Vigasztaltam, hogy ez még olyan távoli, és még a fele sem telt el a nyárnak, ne szorongjon ezen.
Kellene most valaki, aki valami ilyesmit tud mondani nekem is. Mert már sokszor bekúszik az agyamba, hogy mennyire nem várom a korán kelést, a percekre beosztott időt, a logisztikát, az itthoni noszogtatást, esti tanulást/átnézést, majd még ágyból dolgozást, kinyúlást.
Nem kellene ennek így lennie. Lehetne sokkal több puffer idővel feltölteni, picit kevesebb munkával és lekiismerettel.
Egy órája ébredezek a teraszon, megint elblicceltem a mozgásra és reggeli lakásösszerántásra félretett időt, ami pedig nagyon kell a komfort érzetemhez :(. De tudjátok mit, ha csak 20 percet, de akkor is kardiozok. pussz. kép most nincs
Ha letudott téged, küldd át hozzám....
VálaszTörlés