Hogy vagy…? De TE hogy vagy?

Sok nap szabin voltam, nagyon élveztem. Rendesen bírnám két hónapig ezt a kényelmesebb (?), normálisabb (?) tempót. Reggeli sétálással, ellomolással, főzéssel, bevásárlással, sportolással frusztráció és időhiány nélkül. Megkezdett posztot fejezek be:

Ma Barbival találkoztunk délután (ez egy szombat volt - a szerk.), mert mióta elhagyta a Flowserve hajóját szeptemberben, nem is beszéltünk. Nem vagyunk napi kapcsolatban, de azok a közösen átélt első-gyerekes, friss-anyás eszmélések összekötnek bennünket. Nem a Ygomi, hanem amikor azt otthagytuk. A közös babakocsizások, piacozások, bandázások, zenebölcsizések, játszóterezések, anyukás napok nehézségei és túlélései adják az alapját. Aztán az új közös munkahely és a hasonló élethelyzet.

Ahogy ott ültünk a cozy karácsonyi hangulatban, és látom most magunkat kívülről elmerülve az beszélgetésben…, 4 óra úgy elröppent. Nem tudom, mennyire általános és korhoz kötött állapot, hogy akár minden oké is lehetne, ha nem lenne az a kérdés, hogy de TE hogy vagy? Én? Én jól.. vagyis nem igazán jól. Vagy magam sem tudom. Munkámat szeretem. Csapatomat szeretem. Végre van egy évnyi vezetői tapasztalatom, és továbbra is szeretnék még többet. Gyerekek cuki (nyilván van acsarkodás köztük, és persze, h nem minden tejszínhab). Van pár/társ, van ezzel járó kihívás, állandó önismereti kérdés. Van egészség, ami amortizálódik, de van szándék a szintentartásra (egyre küzdelmesebb). Van coach és/vagy pszichológus - ha kell. És mindig van új élethelyzet, ami valamit okoz a belső rendben. Most talán a legszembetűnőbb, hogy eltűntek az érzések belőlem. Az Isten adta mélység és lágyság. 

Szabadságon vagyok, és annyira élvezem, hogy fér bele egy kis mozgás, pihenés, elmaradt dolgok pótlása, rendezkedés, főzés, korai fekvés, séta egyedül, séta kutyával, tanulás, gyerekekkel levés. Semmi extra, de élhető napok.

Elkezdtem megint futni, ehhez el kell kezdenem megint mennyiséget sétálni is, mert magas a pulzusom. Irodalmazok, podcastot hallgatok, hogyan lehetne ez megint jobb. Nincs kondim, vissza kell építenem. Nem egyszerű, főleg hogy a hideg és a hamar sötétedés sem az én kezemre játszik. Bicaj is kezd háttérbe szorulni, mert hideg van vagy épp esik vagy lehet csak sok a kifogás 😂.

Nyögvenyelősen és szenvedősen megy, nincs bennem ruganyosság, csak trappoló vonszolás (és közben ott van bennem egy irigység a fiatalság felé, hogy persze, nektek még könnyű 😁). Csak az motivál, hogy nekem ez ment régen és nagyon szerettem. Szeretném, hogy javuljon, hogy tavasszal beférjen egy ‘cél-a-célba-érkezés’ félmaraton. Régen annyira könnyen ment, nem veheti el a kedvemet az erőlködés. A hosszú futás titka nálam, hogy jóban legyek magammal, és bírjam a saját társaságom. Ez is állandóan kalapálnivaló dolog bennem. El fogok járni edzőterembe is, mert izmot kell építenem, annyira húzza a gravitáció a testem, és nem akarom, a hogy futás lerágjon rólam mindent és kiszárítson.

Készülök fejben/hangulatban a karácsonyra. Lola nagyon lelkes, szeretem ezt :).

A teraszt összeszedtem,
ezeken a kanapé párnákon lovagolt napokig Lola 😂

Mömax

A tenisz nem vész el, csak átalakul - családban marad 😉

Foci edzés után farkas éhesen 😂

Crazy hair day 2024

Bob mester(né)

Bob mester

Apa-Fia 😍

Unokatesós tökfaragás

Halloween Fest Ondód idén is

Így várt haza Bécsből Lola ❤️

Erste-bank Open - ATP500, Wien

 Ezt gyorsan írom is, mert olyan jó élmény volt és a hétköznapok erodálják egyből.

A teniszt tavaly kezdtük Sanyikámmal, Ő azóta is nagyon elszántan űzi. Egy élsportoló veszett el benne, ha újrakezdhetné az életét profi teniszezőnek tanulna, minden percét ennek dedikálná kiskorától. Nálam ennyire nem elvadult a helyzet, valszeg azért, mert nem érzem azt a szintű fejlődést, amit szeretnék, ettől függetlenül nagyon szeretem. A kezdeti nagy eufóriában tavaly karácsonykor rákerestem, milyen tornák vannak a közelben, mert az akkor új menedzseremmel az első közös 1:1 téma a tenisz volt, és mondta, hogy Bécsben szokott lenni. Így leptem meg magunkat egy-egy belépővel az elődöntőre, amire az elmúlt hétvégén került sor. 

Wiener Stadthalle

Minden utazás előtt standard, h fejben nem vagyok ott kb az indulás előtti pillanatig. Valahol félúton kezd el hígulni bennem a rákészülésig torlódó sokminden, ami addig viszi a fókuszt a (mini)szünidőről. Ahogy hagyom el az otthont és az itthoniakat, lazulok bele a szabadság érzésbe. Nem vagyok görcsös előreszervező, főleg ha gyerekek sem jönnek. Tudom, h találunk szállást, tudom, hogy sok jó megoldás és variáció létezik egy mini (vagy nem mini) kiruccanás kivitelezésére. Anno így csapattuk a kerótúrákat is ❤️, és kb ennyire volt előre szervezett a milánói kiruccanásunk is :). A szerda este foglalt és fizetett szállást csüti nap közben visszamondták túlfoglalás miatt, így egy gyors újratervezés után közel az esemény helyszínéhez foglalt Eszter szobát a Mercure-ba. Egyedül a mélygarázsba lejutás volt izgi, mert nagyon szűk volt, illetve a parkoló helyeket is olyan tervezhette, aki életében nem vezetett, de még csak nem is látta, hogy kell vezetni :D. Szerencse, h nem én voltam a sofőr, mert lehet, kiszálltam volna, és kerestem volna egy bárkit, aki leáll nekem 😂. Sanyikám nem szívbajos ennyire. 

Pénteken reggel 9 körül indultunk, egy megállással/tankolással pikk-pakk kiértünk. A szobát elfoglalva ittunk egy-egy koktélt a bárban, majd nagyon jó tempóban megnéztük a nevezetességek javát 😁. Visszafelé sétálva beültünk koktélozni és vacsizni, este pedig Ninja Warriort néztünk hámlasztó/bőrpuhító zokniban :))).

Biztosan épp keresem a 10 legfontosabb látnivalót 😂

😂😂👌🏻

Szombaton 1-kor kezdődött a tenisztorna, ami 8 percre volt a szállástól, reggel még jutott idő egy gyors sétára és reggelire Schönbrunnban. Az idő szürkés volt és szitáló, szemben az előző napi ragyogással, amivel nem bírok betelni. Imádom az indián őszt. Ez egy jó kétórás séta volt, majd hazaérve boltra vadásztunk. Kiderült, h nemzeti ünnep volt kint, semmi nem volt nyitva, kivéve az állomást, ami 1 percre volt a hoteltől, és olyan volt, mint a pláza. Sőt a debreceninél jóval igényesebb is. Itt ettünk, ittunk, majd elsétáltunk a stadthalle-ba. 

Életünk első tenisztornája volt ez, de biztosan nem az utolsó. Nem igazán volt viszonyítási alapunk, így persze h meglepetésként ért az expo jelleg a támogatók standjaival, sok kajálási lehetőséggel, teniszes játékokkal, repi-nyereményekkel. Azt bántuk, h nem értünk oda hamarabb, mert az első elődöntő kezdetéről, a bevonulásról így is lemaradtunk. Mire megtaláltuk a helyünket, leadtuk a kabátot, felkapaszkodtunk a 11.sorhoz, már nem akartuk felállítani az egész sort, nem a helyünkre ültünk. Szuperül beláttuk a pályát, jók voltak a fények, szögek. És a hangulat is. Párossal kezdődött az elődöntős nap, az osztrákok miatt kifejezetten jó hangulat volt. Ekkora távolságból olyan egyszerűnek és befuthatónak tűnik a pálya. A 2. nap után már biztosra vettem, hogy zsír profin tudnék ütni, szaladni, becsúszni, röptézni, lecsapni, helyezni… Nem beszélve a 212 km/h szervákról. Sima liba 😂. A páros elődöntő után két egyénit néztünk meg. Eszter mindig utána irodalmazott a játékosoknak, h hányadikok voltak a világ ranglistán, kik is ők. Annyira felspanolt minket az első nap, hogy vettünk jegyet a vasárnapi döntőre is. A szünetekben (amik rövidek voltak) kint kóricáltunk a standok között, tetováltattunk, ittunk, fotófülkében fotózkodtunk, elvegyültünk a tömegben. 

A vasárnapi két döntő már nem volt annyira fesztelen, ott már volt tétje a játéknak és a szurkolók sem voltak annyira tomboló extázisban. Az orosz játékosnak az egyik be is szólt, de nagyon kultúrált módon a második felszólalása után kivezették a biztonságiak. Egy foci meccsen nem maradna szurkoló a lelátókon 😂.

Nem bántam meg, hogy beneveztem magunkat erre, feltöltött a tenisz, a csajos rötyögés, séta, koktélozás. Vasárnap az eredményhirdetés után téptünk is haza, fél 10-re már itthon voltam :). 

Jack Draper nyerte az egyéni ATP500-as tornát