Lola tenisz

 Hadd írjam még ezt is gyorsan le, amíg a család nincs itthoL, és annyira melengető jó érzést okozott nekem tegnap. Lola újra benevezett tenisz versenyre a májusi kudarcélmény után. Nyáron is vittem, amikor nem nyaraltunk, viszont szeptember nyögvenyelősen indult. Kiderült, hogy a rendes 2 órakor kezdődő edzésre nem fogják elengedni mindennapos tesi miatt, csak akkor ha igazolt játékos. Megkérdeztük Mátét is, ez hogyan nézne ki, mivel járna, valahogy nem tudjuk-e ezt mással kiváltani, de azt mondta annyiról lenne szó, hogy igazolt versenyzőként évente 4 országos versenyen kellene indulnia. Na ettől Lola annyira betojt, ettől az ORSZÁGOS szótól, hogy azt mondta, ő nem szeretne. Nem szeret szerepelni (ez meglepett, mert bár valóban nem egy önkéntesen jelentkező iskolai szavaló, azért nem is egy lámpalázas kinézetű gyerek). Mondta, hogy nagyon szereti a teniszt, ő akarna járni tovább, de nem akar versenyezni. Én ezen kicsit berágtam, hogy ahhoz ez elég drága sport, hogy égessem a pénzt egy egyéni edzőre, úgy hogy már most tudja, tudjuk, hogy semmit nem szeretne vele kezdeni csak játszani. Egy kicsit magamba is kellett néznem, miért van bajom ezzel. Továbbra is azt tudom mondani, hogy nekem sem az a célom, hogy olyan versenysportokba toljam be, amit nem szeretne. Nekem is a mozgás öröme számít, illetve az, hogy ne csak fél évig tartson valami, hanem az első megtorpanásokon, hullámvölgyeken is legyünk túl. Aztán ha nem megy, nem barát a tenisz, akkor válasszunk egy kevésbé drága sportot. 

Most itt tartunk. Hogy önszántából elindult az idény uccsó őszi HBM tornáján narancs pályán, ahol csupa olyan kisgyerek versenyzik, akik sokadik versenyükön vannak túl, és Lolának is ez lenne a kövi lépés, hogy ezeken kb minden kint legyen, szokja a mezőnyt, ismerje meg a gyerekeket, lásson és játszon minél több játékot, és élvezze. Kamillával szokott néha pötyögni, ő szintén 'zöld fülű' még, ő is csak egy versenyen indult a nyáron. Kb egy szinten vannak, annyira cukik. Imádom nézni, mert már élvezetes labdaadogatások vannak. Elolvadok, ahogy játszik, annyira ügyes, nagyon sokat fejlődött.

Már most volt olyan meccs, amit nyert, és a másik 3 játékban is döntőig jutott. Máté is azt mondta, hogy Lolának ma csak jó játéka volt, ő is nagyon büszke volt rá. Hát még mi. Attila is kijött megnézni. Ma pedig Lóci foci meccsén volt (2-0-ra nyertek, én futottam).

FityMálta 2025

 A bajszomra is tapadt a pókhálóból, amíg áthaladtam a blogger szerkesztő felületén, oly’ rég jártam erre.

Nyakig az őszben:

Lóci kétszer volt már egy-egy hetet itthon tüszős mandula meg hőemelkedés, köhögés, takony miatt. Lola is pár napra becsatlakozott, majd Mózi is ‘elirigyelte’ az itthoni sormintát, megroggyant ő is.

Este/du csak arra vágyom, hogy bebújjak az ágyba.

Volt itt egy szeptemberi máltai kiruccanásunk, ami részben titokban tartott esemény volt. Mivel Marika még nem járt itt, Kata karácsonyra meglepte egy repülőjeggyel, hogy kettesben kiruccannak majd ősszel. Mi pedig Eszterrel januárban megvettük a jegyet, hogy meglepiből utánuk osonunk, és rajtaütésszerűen kiterjesztjük a kettes Máltájukat négyes FityMálta hétvégre. Volt bennünk vacillálás, hogy vajon mennyire fogják ezt sérelmezni, de lementettünk olyan viber csetes evidence-ket, amiben egyértelműen közlik, hogy annyira jó lenne, ha mi is mennénk. De mondtuk, hogy neeem, ez az ő kettes utuk ;-). Annyira távolinak tűnt januárban a szeptember, én reméltem, hogy addig kigyógyulok a repülési rettegésemből, és nem full stresszben utazok. 

Nyáron aztán Katát csak be kellett avatnunk, mert bár Eszter szépen kipuhatolta, hogy hol szeretne Kata szállást foglalni, és meg is néztük a szállodást, sőt Eszter szépséges és hasznos kalkulációt is készített, hogy a négyágyas szoba lényegesen olcsóbb lenne. Már nem csak az a 10-20k/fő/éj különbség, így Kata is tettes-társ lett. 

Az ő jegyük csütörtökre szólt, a miénk pénteken indult. Gyakori chat kapcsolatban voltunk Katával, hogy merre járnak, Marika hogyan érzi magát, jól vették-e a pöti akadályokat. Pl a szállodába bejelentkezést, ami az Eszter nevén volt. Teljesen jól, Marika gyanútlan túrista üzemmódba van, és a két - egyébként nem túl nagy, Kata szerint 110-es :D :D - franciaágy sem tűnt fel Marikának. Annyit írt talán pénteken este, amikor megérkeztek, hogy mondta Katának, mekkora vicc lenne, ha mi kint várnánk őket a reptéren Máltán :D. De utána semmi jelét nem mutatta a gyanakvásnak, utólag bevallotta, fel sem merült benne :).

Mi pedig pénteken délután, akkor már Máltán landolva küldtünk 'ellen-bulis képet' a Petőfi térről, hogy mi pedig nosztalgiázunk Eszterrel :)). Hát így indult a kalandos hétvége.

Petőfi tér 1. - reggeli nyihaha fejem van :)

Reggel a 8-as IC-vel mentünk fel. Azért nem autóval, mert Kata azzal ment, és haza már csoportosan jöttünk (én maradtam csak munka ügyben Pesten). Gyula vitt ki minket az állomásra anyáéktól, én ilyenkor a Piac utcán hagyom az udvarban az autót, gyorsan lőttünk egy árnyékos képet kis vodkával a kezünkben a régi albi elől (lsd fentebb), amit aztán a vonaton narancsba keverve meg is ittunk :D :D. Az út gyorsan telt, a reptéren is bőven volt időnk lődörögni, enni, koktélozni a Leroy-ban, így viszonylagos nyugalomban szálltam fel, kevesebb mint 2 óra volt az út, gyönyörű tiszta, világos, turbulencia-mentes, hálásan köszöntem :). 

Reptérről busszal mentünk a City of Londonba, ami Kata kedvenc helye, ide beszéltük meg a talit, hogy Marikával majd úgy alakítja a napot, hogy fél 6-6 körül pont arra sétáljanak és üljenek be. VISZONT azzal nem számoltunk, hogy Marika nagyon stréber ;-), és a lakberendező suli 2. évét csinálja, sok-sok beadandóval, így ő még csütörtökön a reptéren és a gépen is rajzolt, szerkesztett, meg a szállodában is :D. Pénteken is olyan ultimátumot sikerült Katának kicsikarnia belőle, hogy 7-re utána megy a City of Londonba, Kata meg előre megy, és addig iszogat :). Így is lett, mi már itt vártuk. Annyira jó volt az izgatott tanácskozás, hogy mi hogy legyen, alkohol nélkül is annyit röhögtünk, de mire Marika jött már 1 vagy két tequilán is túl voltunk. Azon röhögtünk, hogy megpróbáljunk olyan képet csinálni, és küldeni Marikának, amin Eszter egyértelműen rajta van, de nem feltűnően :))). Végül egy zsír profi készült:

 Végül az lett a mester-terv, hogy mi Eszterrel átültünk egy másik kis asztalhoz, amikor Marika írt Katának, hogy indul. Háttal ültünk, de a telefonból végig figyeltük, ahogy megérkezik, elhelyezkedik, Kata kikérte a Moscow Mule-t, szefiznek is, majd átdobtuk a Fityma csoportba az általunk lőttet is :). Ezt:

De csatolom a videót is, mert annyira jó.

(na, nem tudom, mert hosszú, csak ezt a rövidet)

Ez az egymásra találás a legjobb, ahogy sikerülhetett. Annyira örültünk egymásnak és magunknak. Ezeket a négyes hepajokat azért szeretem, mert mindig vannak olyan emlékezetes percek, szerencsére sok is, amikor annyira röhögünk, hogy majd' bepisilünk.

Most mi nem ragaszkodtunk ahhoz, hogy máltai nevezetességeket, tipikus helyeket viziteljünk, meghagytuk Marikának, hogy válasszon, miket szeretne látni, milyen ütemben, szeretne-e Eszter tempójában napi 26km-t sétálni városban, sziklán, tengerparton vagy lazábbra vegyük. Lazábbra vettük. Voltunk ázsiai étteremben vacsizni,  és inni, ez nagyon fini volt :). Voltunk a Blue Lagoon-ban (ami egyébként a Golden Bay, csak mi hívjuk így), voltunk a Blue Grottonál csónakázni, ahova fürdőrucit nem vettünk, de a lányok ledobálták magukról a textilt, és csobbantak. Én nem mertem bevállalni, mert kevésbé fürdőruhás, bikinis fehérnemű volt rajtam :D. Ezt bántam, mert olyan fesztelen volt, de elég sokan lubickoltak, napoztak a kis stégeken. Én fotóztam, és szurkoltam Sanyikámnak, hogy belemerészkedjen a vízbe ő is. A Golden Bayben pedig szinkronúszó/ugró koreográfiát próbáltunk rendezni. Úgy indult, hogy Marika merült le a víz alá, én álltam rá a vállára, majd mint egy Poseidon kiemelkedett a vízből, én pedig fejesbukfenccel ugrottam a vízbe. Már ezt összehozni nem volt egyszerű mutatvány :))). Szerintem szintén ezen a napon volt, innen mentünk vissza a szállásra, amikor végre egy jól szituált uber jött értünk, Kata ült elől és cseverészett a sofőrrel, vigyorogtunk is hátul, hogy mi akkor majd lepattanunk gyorsan. Amikor a szálloda előtt kiszálltunk, és a csomagokat kinyaláboltuk ülésekről és a csomagtartóból, majd szétosztottuk, hogy kié melyik, rájöttünk, hogy kivettük a fickó fekete hátizsákját is :)). Kata hívta fel, és fordult vissza 5 perc után :)). 

Marika képe :))

Hagytunk időt a szálloda kiélvezésére is, kényelmes reggelizésre, sajnos a hangtálra nem jutott idő, pedig Sanyikám annyira szerette volna, hogy itthon az út után a facebook tolta az orrom alá a hangtálas eseményeket :))) Ittunk-ettünk, Csillával is találkoztunk (Kata kint élő barátnőjével), én 2x elmentem futni. 

Sajna hétfőn már jöttünk haza, ráadásul a délután 6-kor induló gépünket előre hozták reggel 9-re :(( Na ez szopó volt, mert így rövid volt, de nagyon tartalmas és feltöltött. Imádom magunkat. Azt hogy annyira mások vagyunk, mégis annyira jól toleráljuk egymás mizériáit. Vasárnap este még Kata kedvenc koreai sorozatának aktuális epizódját is megnéztük, én bealudtam, Marika pedig rommá kommentálta :). 

Ohhh, de mennék vissza, annyira mások és lazák-fesztelenek vagyunk gyerek-család nélkül együtt. Brühü-hüüü.

A hazaút is stresszmentes volt :)

Képek nincsenek mind nálam még, ennyiből tudtam gazdálkodni okosan.

Utolsó nyári, de már erősen ősz-illatú nap

 Listám volt a mai napra. Hogy mit szeretnék megcsinálni a sulikezdésre. Nem értem a végére, és lehet, jobb, hogy nem hagytam több napot rá, mert hetekig is szét tudnám húzni, és e nélkül is lesz szeptember 1.

Jó nyarunk volt, nem várom még taposómalmot. Na jó picit. De csak azért, mert nehezebben tudok határt szabni, amikor nem annyira muszáj, jól esik lazán lenni, viszont hiányzik kicsit a szűkebb élettér. A fene se ért meg, tudom :D.

A héten semmit nem mozogtam, csak supportáltam a család aktív tagjait. Tenisz, foci, Attilának Balaton Bike Derby. És így is fáradtan zárom a hetet, kinlódok az allergia miatt, hót takony vagyok.

A nyár utolsó napjait a Balatonon töltöttük. Csak Attila, Lola és én. Ez már nem nyaralás volt, hanem a tavalyi Balaton körbetekerés ismétlése Attila részéről. Én segítettem a vezetésben, hogy 24 óra tekerés és nem alvás után ne kelljen még bő 4 órát is vezetnie (ami lett bő 6 is). Lola pedig szeretett volna jönni, bár mondtam neki, h most nem lesz strandolás, mert én pénteken, amíg Attila teker dolgozom, de így is jönni akart. Sátorral mentünk, a kicsivel, de ezt legközelebb már kihagynám. Főleg mert nem is volt meg az összes pöcök, fel se állítottuk profin, és második éjszaka, amíg Attila tekert esett is, jól be is ázott, így Lolával átágyaztunk a Ford hátuljába, mint májusban, csak most tettünk matracot, volt ágynemű, így nagyon kényelemben voltunk :D. Este 10-kor még beszéltünk Attilával, h mennyire esik ott, ahol éppen jár, nem kell-e érte menni, de azt mondta, nem, gyűri végig, ahogy eltervezte. A befutón ott akartunk lenni, így én hajnal 4-re húztam az első ébresztőt, és csekkoltam a trackert, merre jár, kalkuláltam a tempót és az útviszonyokat, majd mindig áthúztam az órát. Végül 6-kor keltettem Lolát, h még van kb 6 km, kisétálhatunk. Még szerencse, mert elszaladtunk pisilni is, és már várták ketten a célban, mondta a csaj, h már itt kellene lennie, mert a kütyü alapján completed a táv. Aztán már kanyarodott is, hozta a világosságot magával koszosan fáradtan, csalódottan, hogy 24 óra 20 perc lett. Ami hiába jobb 3 órával a tavalyinál, nem fért bele a  24-be. 295 indulóból 37. célbaérkező, sok feladni kényszerülő előtt/után ❤️. Mi nagyon büszkék voltunk/vagyunk, mára megdolgozta magában az élményt, és az elégedettség is megérkezett.

Mi Lolával vadasparkban voltunk és a Festetics Imre élményközpontban, annyira élvezte ezt a kis közös programot, ami befért. Haza felé útba ejtettük Gödöllőt, ahol Attila levadászta Lola első kis országutiját. Annyira cuki volt Szlovéniában is, de kinőtte a cangát, és vágyott ő is egy ‘országpuszira’. Gyűrhetjük közösen a BMW köröket és a Kékest, Tour de France-t ;) De előtte még vészeljük át ezt az első félévet a tanévből, ami a 8. miatt sok stresszt fog a vállamra rakni. Tudom, nem nem kellene stresszelni, elveszem a gyerek elől.

Nyárzáró Szlovénia, ami visszaadta a szülőségbe vetett hitem :)

 Az augusztus 20-ai hétre még terveztünk egy rövid szlovéniai kiruccanást, mert a Júliai-Alpok tavaly is bejött, és az idei családi nyaralás alkalmával csak átutaztunk Szlovénián, de nem álltunk meg egyáltalán. A fiúk ide már nem akartak jönni, mert hosszú az út, és ők inkább maradnak, Lola viszont még olyan lelkes résztvevő, hogy öröm vele utazni (is). 

Hétfő délutánra/munka utánra céloztuk be az indulást, a fő, hogy eljussunk Zalakomárig, ahol a múltkor is megaludtunk a kamionos parkoló részen júliusban a benzinkúton. Elég későn értünk már ide, mert eleve később indultunk. Bevásároltam a gyerekeknek, Mózi brassóit is tervezett főzni, de hagytunk itthon ennél könnyebben és/vagy gyorsabban elkészíthető kajákat is. Ők sétáltatták Titust felválltva és locsolták a kertet, húzták ki a kukát, más nem volt rájuk bízva. Nagyon várták, kérték, hogy ne jöjjön senki itt aludni rájuk vigyázni, boldogulni fognak. Tudtam is, de ettől függetlenül mindig van bennem olyan érzés, hogy magukra hagyom, holott tudom, hogy nem hagyom magukra őket :).

Az első észrevételem az volt, hogy mennyire nyugiban utazunk, mindenféle feszkó nélkül, nincs veszekedés a gyerekek között, nem kell moderálni a beszélgetést, nem kell tompítani a viták élét.

Camp Danica

Ugyanazt a kempinget foglaltam le, ahol tavaly is jártunk Bohinj melett, és még mindig nem untuk meg, legközelebb is ezt célozzuk be valszeg. A franciaországi vezetés után ez olyan belátható kis kiruccanásnak tűnt, hogy pofán verés volt a távolság, hogy azért nem egy  4 órás útról van szó, főleg 100-zal :). A placcunk nagy volt, kényelmesen belakható, a táj szerelem nekem mindenestől. Attila első nap egyből el is ment bicajozni, mi Lolával bóklásztunk, lementünk a patakhoz, bejártuk a kempinget, megkerestük a tavalyi helyünket, speed mintonoztunk a csarnokban, ahova egy új 'gyerekhülyítő' települt ki, lehetett trambulinon ugrálni, dodgemezni (kicsit lebutítottabb verzióban), volt ugrálóvár, pénzes kis guruló állatok, amőba, óriás legó szerű építő, foci, kosár stb. Ez a csarnok óriási ötlet, mert eső esetén is van fizetős és ingyenes programlehetőség, tér. 

Lola tényleg olyan hálás közönség. Finoman kér, türelmesen kivár, utalásokkal emlékeztet, mit szeretne, h beleférjen a pár napba. Ő még lesi a mozdulatainkat, tanulja a reakcióinkat, még tudunk újat mutatni neki, még vágyik ránk. Annyira nyugis, meghitt, lassú és kényelmes pár napot töltöttünk együtt, hogy visszaadta a hitem, hogy nem én/mi rontottuk el, hogy három gyerek mellett ez a csendes ős-egymásrafonódás nem a mi ügyetlenségünk miatt nem tud megvalósulni, hanem tényleg családi dinamika az ‘oka’, hogy kevésbé - valóságtól elrugaszkodott - tökéletes napokban élünk. Pont életszerű ahhoz a felálláshoz képest, ami Mi vagyunk.

Karnyújtásnyira a felhők 😍

Voltam futni kétszer (jajj, de imádtam a látványt), voltunk közösen hármasban bicajozni (21 km tóval, lankával, harapnivaló zölddel, friss levegővel, kolompoló bocival, dolgos vidám kis gazdaságokkal út közben, jégkrémmel, dimbbel/dombbal, büszkeség érzéssel Lolában!!),  volt szürke nyomott idő, eső, lehetett várni hogy kisüssön, lehetett ajándékként kihasználni, nem elillanni hagyni. Volt grillezés, éttermezés, volt bosszúság és tanulság (eső miatti anyagi kár), majd mindset change és felülkerekedés. Volt bóvli gömbautomatából vásárolt szilikon dinó-boldogság, ping-pong, és minden játék kipróbálás a csarnokban. Maradt sok visszavágyódás, született meggyőződés Szlovénia-szerelemmel, Triglav Nemzeti Parkkal kapcsolatban. Még nem fejeztünk be, visszajövünk.

Bohinj

❤️