Kezdhetném így is. Vagy úgy, hogy sokáig azért nem szerettem varrni, mert elvette a kedvem az örökös negatív irányba haladás. Amit összeőcköltem, arról is kiderült, hogy a fonákot a színéhez varrtam, vagy totál ellenkező irányba. Elárulom, még a minap is követtem el olyan baklövést, hogy a nyúl fejére illesztett fül kifordításkor befelé nőtt a teste irányába :D Az pedig, hogy a tűt örökösen keresni kell, bízom benne, hogy nem csak nálam feladat. Nem emlékszem, mikor értem el a
break even point-ot, és kezdett élvezetet, kikapcsolódást jelenteni varrás. Azt még kevésbé sejtem, mikor kezdett ez másnak is örömöt okozni
J.
Általános iskolában már tettünk kísérletet Annával Simba plüss figuráknak varrt ruhákkal, amit árultunk az osztályban, illetve az évfolyamon. Sarokház nem lett belőle, de még semmi sincs veszve. Később Barbie babáknak terveztünk főként csőruhát, mert azt egyszerű volt megvarrni. Gimnázium után bepróbálkoztam egy-két nadrággal is, ami ráadásul hordhatóra sikerült. Mégis azt kell mondanom, hogy a gyermekvárás időszakában éltem és azóta is élem fénykoromat.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése