tűkkelütött

Megint olyan szerelmetes szép szeptember van, hogy csuda. Vasárnap gyanútlanul próbáltunk autóval átkelni az Oktogonnál, mikor is leállítottak minket, és elhömpölygött a NIKE félmaratoni tömeg az Andrássyn. Jaaaaaaj, úgy akartam én is egy tarka pontja lenni az áradatnak, de ez most annyira kiesett egyébként is a fejemből, hogy totálisan tudatában sem voltam, hogy ez ezen a szeptemberi hétvégén lesz. Valószínű az agyturkász okosok azt mondanák, hogy én nem is tudom élvezni a várandósságot, mert már most azon gondolkozom, és fejben azt logisztikázom, hogy két gyerek mellett hogyan oldható meg majd a futás télen, amikor későn világosodik, és hajnalban még a mutogatósok is alszanak a Nagyerdőn. Az meg hogy este a fürdetés (inkább esti etetés) után hova megyek futni a setétségben, passz. Marad a spinning a szomszédos teremben (már az órarendet is megnéztem), sőt Attilát is felkészítettem/készítem, hogy én már pedig el szeretnék járni spinningre vagy padon futni télen is. Pedig ez hülyeség. Mármint hogy ne élvezzem ezt az állapotot. Az örökös nyavalygás magamban, és olykor kihallatszódva bálnásodó testemből, hogy csak híííízok, és JAJJJ!!, ez sem annak szól, hogy ne élvezném. Ez csak műhiszti, mert mellette nem teszek komoly erőfeszítést, hogy ne így legyen. Majd viszi rólam a szoptatás. Ebbe kapaszkodok most, hogy valszeg ezért tartalékol ennyire a szervezetem, hogy a fenekem jó kis zsírjából finom CSUPA TEJ legyen a gyerek számára. Akkor meg nem megéri :)? Ráadásul most nem a testemből élek ;-). A francia nyelvvizsgára gyúrok, az a fontos. Utána lesz megint más.

Megmutatom, hogyan szoktunk 13 óra körül haza érni Mózival. Nekem délig tart az óra, ők addig játszótereznek vagy mikor mi, utána megyek érte anyáékhoz. Ebéd, majd iparkodunk haza, mert addigra álmos a fél 7-es kelés miatt (amit magának állított be, én nem keltem, sőt).

 A lufit próbálta felfújni az úton (úgy, hogy már fel volt, és be is volt kötve :)), majd szopogatta a végét. Aztán a kapuban vettem észre, hogy a Batthyány utcán beszunyált. Így jártunk a múltkor is, csak nem ugrik be, akkor mi lógott így a szájából.... Ezért a sok olvadozó mosolygó tekintet szemben az utcán. Azt már feldolgoztam, hogy nem nekem szól :).