Most írtam levelet egy távoli barátnőnek. Miután átolvastam felötlött bennem, hogy nem tűnik-e túl kirakatinak a blog. Ahova csak a szépet és a jót teszem? Eddig nem így gondoltam, de szeretném, ha nem hinné azt senki, hogy mintAnya szerepében akarok tetszelegni, éppen ezért be is másolom a levél jelentős részét, ami elég jól összefoglalja a bennem kavargó helyzetet Krisztus után 2013-mal:
Hogy
vagytok? Mózi most éppen nincsen, mamánál van.
Nálunk
most óvoda és bölcsőde gondolatok vannak. A jövő héten értesítenek ki az ovik,
hogy bejutottunk-e az első vagy csak a második helyre. Nagyon-nagyon az első
helyet szeretnénk, talán sikerülni is fog. De az majd
csak január 24-én indul, jövőre. Addig viszont szeretném Mózit bedugni
bölcsibe. (...)
Szeptembertől már nem adnám be, mert 4 hónapra felesleges. Nagyon
szeretném letudni a francia nyelvvizsgát, de egyszerűen lehetetlenség számomra
erre koncentrálni így. Tudom, hogy Mózinak is jól jönne a társaság, de a
bűntudatot nem tudom kiűzni magamból emiatt, viszont néha már attól is félek,
hogy ha továbbra is itthon marad, akkor "kárt teszek benne". Nem
fizikait, de nem tudom kellőképpen értékelni, hogy együtt vagyunk a nap 24
órájában. Annyira leszív, hogy nincs energiám mindig kitalálni valamit,
türelemmel és élvezettel játszani stb. Hetente van 1 nap, amikor biztos, hogy
az agyamra megy. Nem feltétlenül a gyerek hanem a helyzet, hogy nem látok ki a
4 fal közül, és a nap 90 százalékát velük töltöm, a maradékban pisilek, eszem,
alszom, turbó-zuhanyzok. Elég kettős ez az érzés. Nem volt bennem korábban
ilyesmi, és ettől szarul érzem magam. Egyre többször teszem fel magamban a
kérdés, hogy egyáltalán jó anya vagyok-e. Ami eddig evidens volt a számomra.
Vagy az merül fel bennem, hogy egyáltalán nekem való-e az anyaság, ha most
ennyire kimerít. Hogy más is küzd belül ennyire, hogy ne merüljön el vagy más
dolgozik már ilyenkor rég vagy bölcsis/ovis az egyik pulya? Az is érdekes, hogy
amíg csak Mózi volt, addig hiába éreztem jó (már ha használhatunk ilyen jelzőt
egyáltalán) anyának magam, most meg meghatározhatatlannak, igazán a 2 gyerekkel
találkoztam szembe az anyaság érzésével. És ez nem a magazin-anya, aki mindig
sportos, mindig fitt és nett, mindig kipihent, és állandóan főz, és játszik, és
dolgozik és kreatív és f@sza feleség stb. Hanem azzal, aki sokszor fáradt,
sokszor hullámzó a hangulatom, sokszor csak este tudok lezuhanyozni,
összeszedni magam, akinek nem jut ideje magára, olvasni stb. Azok az órácskák
megváltások, amikor barátnővel el tudok menni gyerek nélkül kávézni, csacsogni,
fel is töltenek, de nem eléggé. Áhítom a sikerélményt, ehhez viszont tennem
kell, de az meg időt és figyelmet, kipihentséget igényel.
Hiába
tudom, hogy Lócira nem tudok annyi időt szentelni, mint az ilyen korú Mózira,
szeretnék mégis. Könnyesedésig tudom nézni szoptatás alatt, és után, ahogy
szuszog vagy vigyorog elmerülve a szememben vagy amikor táncol az ébrenlét és
az álom határán.
Hát
így élem meg a helyzetet. Most tiszta fejjel jó is volt ezt leírni. Olvasni
lehet nem :).
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése