2018. január 20., szombat

Hűűű, ilyen rég írtam...?

A gyerekeken - ugyan ők kicsit hadakoztak ellene - de benyomtam a SZUNYA-gombot, és különösebb mozgolódás nélkül 7 percet után húzza a lóbőrt mind. 

Én kevésbé vagyok stílusikon, mint Carrie Bradshaw, pedig törökülésben ülök a világító napfényben csuda cuki fekete bemóban :D a kanapén, előttem gép, körülöttem mérhetetlen kallódó kupi, mert tegnap eleresztettem a gyeplőt, ráadásul még ma is :D..., de poszt szülőben vagyok. 
Remélhetőleg ti is megszoktátok, hogy nem írok, nem tudok írni gyakran, de azért nem tűntem el.

Iskola-bölcsőde választásban, nyíltnapban, fejlesztésben, tornában, úszásban, ovi-jelentkezésben, év eleji játékvásárokban, induló jelmezvarrásokban, családi ünnepekben, vmi féle-fajta feltöltődésben (mert van, hogy mindannyian fél 8-kor kelünk hétközben) vagyunk így januárban.  Az első körös iskolai jelentkezésen túl vagyunk, annyira jó lenne, ha ez sikerülne is. Lolának túrtam bölcsődei férőhelyet a lakhely-óvoda tengelyen, most abszolút nem csináltam ebből (egyelőre) lelkiismereti kérdést, csak nem eszik meg egyik intézményben sem... Azért tegnap dél óta, mikor is elhoztuk a jelnetkezési lapot, és megbeszéltük, hogy visszavisszük a hét elején, erősebben áthat a NE MÁÁÁÁR, NEM AKAROM, hogy a legkisebb is ekkora legyen, mégis iszonyatosan várom, mert valamit vagy baromi rosszul csinálok, de picit türelmetlenebbül kezelem, hogy olyan kevés az az idő, amikor azt csinálhatok, ami jól esik, és akkor, amikor tényleg jól esik, és nem az időbeosztás vagy a tudatos józanész diktálja.
Tegnap elvittem a fiúkat úszni. Lolát nem viszem többet, mert a lepkeház jellegű melegben és párában meg sem áll, csak megyünk, lépcsőzünk... Kicsit olyan, mint Mózi volt kiskorában - de róla, a kétéves Loláról, majd egy másik posztban.

Gondoltam, ez űber f@sza lehetőség lesz: egy elgurult és talált egy óra, amikor olvasni fogok. Jött is velem Fa Nándor, jutottunk is ketten az előszóig, szempillantás alatt kizártam az egész Aquaticumot, amikor odajött egy anyuka, hogy hogyan tudok ekkora zajban olvasni? Hogy mi?? ZAJ?! HOL?? Csak kellemes háttér-lubickolás, csobogás volt nekem, hiszen egyetlen fenéktörlés, pelenkázás, visítás, szomjas vagyok - éhes vagyok, Anya leveszed, Anya beszélgetünk, Anya játszol stb nem zökkentett ki. Mondtam, hogy nekem ez nem zaj, sőt. És álltam is fel az ugrókőre, hogy fejjel ugorjak a betűkbe, de mosolyogva megint belekezdett valamibe, én kurtán válaszoltam (amennyire az én jó érzésem engedi kurtára...), de akkor már olyannak éreztem a fejesugrást, mint amikor tényleg kizökkentenek vagy megcsúszom, és hasas, girbe-gurba talpas lesz belőle. Innentől kezdve beindult a locsogás, hogy az ő gyereke mióta jár úszni, mi mióta (egy oviba járunk egyébként), hány helyre hordják ők: mazsorett, balett, sakk, angol (mert fáradhatatlan a kislány) stb. Én pedig béna vagyok, hogy nem mondom, hogy bocs, menj el vagy hagyj békén, mert szeretnék olvasni, vagy még egyszerűbben nem állok fel. Közben persze érzem, hogy én nem akarok most ilyen felszínes dolgokról diskurálni, mégsem lépek le/ki. Nándira kacsintottam egyet, hogy bocs ;-), és visszacsúsztattam a táskába. Fene a jólnevelt lelkemet vagy bénaságomat.

Egyébként nagyon élvezem, hogy szeretnek a fiúk úszni, cukik és ügyesek. Voltunk korizni is a keresztszülőkkel, azt is élvezték, és egyre jobban megy :D.
Mózi napról-napra komolyodik, tényleg működik ez a ne görcsöljünk, de ne szarjuk le, mert érik, fejlődik még sokat az iskoláig dolog. 
Csütörtökön nyílt nap volt az oviban, meg lehetett nézni az iskolába készülő gyerekeket a csoportban, hogy hogyan dolgoznak. Egyemmeg olyan büszke voltam Rá, és olyan jó volt látni, hogy ül és csinálja, érti, tudja. Azért minden részfeladat után megkérdezte, hogy kimehet-e pisilni (nála ez a jolly joker, amikor indolkotan ki tudja voni magát a szituációból... Remekül működik este vagy délben lefekvés előtt is, hogy Anya még kakálhatok? 
Érzem azért rajta, hogy amekkora önbizalma volt régen, most sokkal-sokkal óvatosabb, kivár, nem ő az első, figyel és megy a többiek után. MOSTani állapot szerint abszolút nem egy törtető, versengő, mindenáron küzdő alkat. Remélem, később sem orrol meg rám, ha leírom, de inkább a kényelmes típus. Amit nem muszáj, azt nem csinál meg. Vagy nem nyomul, hogy készen van, és még többet akarjon. Ezt nem problémaként vetem fel vagy élem meg. Csak szeretem látni, hogy látszólag ugyanabban a közegben, családban hogyan alakulnak eltérő személyiségű gyerekek. Mi az, amibe nem tudok (és/vagy nem is akarok pl) beleszólni. Hogyan alakítják egymást, hogyan alakít rajtuk a környezet, egy-egy kihívás vagy probléma. Ki veszi a szívére, ki gyalogol át rajta "leszarom" tablettával, ki árulkodik és mutogat a másikra, egy-egy vitából ki hogyan száll ki, ha nem avatkozunk be, ki a sportos, ki a szellemlovas alkat :D.
Mózi kényelmessége viszont elemi kíváncsisággal és érdeklődéssel párosul. Mindent megkérdez, ha valamit nem ért. Egy-egy szövegben, mesében, dalban bármiben. Én igyekszem, mint egy jól működő szótár először az ismert szavakkal körbeírni, majd mondatba, szituációba foglalva alkotok egy rövid történetet hozzá. Ha számít a hangúly, nyomatékosítom, hogy ez csak pejoratív vagy szó-szerint értendő. Keresek hozzá létező történetet magunkról, és sokszor megnézzük egyből a képet a telefonon :)). 

Most viszont én szállok ki a szituációbol, hogy legyen időm olvasni is. Folyt.köv. addig azért kiteszem ezt, hogy mazsolázzatok ;-)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése