2019. december 6., péntek

Lassan egy órája ülök

Ráadásul nem csinálok semmit. Semmi látványosat, produktívat. Az utóbbi időszak futkosására pihenek rá fejben - azt hiszem. Iszonyatos igényem lett a csend. a CSEND. Néha magamat is megijesztem vele, hogy miért. Hogy létezik-e nagy család mellett ez a fajta csend, ami engem visszatölt. Az a fajta önként választott egyedül levés, ami felpezsdít. 
Megetettem, megitattam Lóci gyíkját, hoztam magammal egy kávét, és gondoltam leülök, mielőtt felveszem a fonalat. És csak ülök, ülök. Ketyeg az óra, bugyborékol egyenletes tompasággal az akvárium levegőztetője, körülöttem a reggeli mikulás romok, és ez most annyira jóóó. Hirtelen úgy érzem az advent csúcsa nekem.

2019. november 25., hétfő

MÜSZI - Mózi megtanult csettinteni

Mózi rendesen számontartja és tartatja velem a dolgokat, hálás is vagyok neki. Végtére ez a terep azért jött létre, hogy kihomokozzam magamból az anyaság adta új érzéseket, élményeket, tapasztalatokat, és hogy az összes gyerekről nyomot hagyjak magunk számára.
Az addig rendben, hogy írom a tipikus első lépés, első fogakacska... Aztán, mint tudjuk hiányoltam a szokványos babanaplókból az első öltések és első kórházi látogatásokat, így bevettem ezt is a blog soraiba. VISZONT. A sor nem áll meg. És annyira örülök, hogy a gyerekek büszkék minden ELSŐ dolgukra, nem úgy mint az anyjuk, és kb világot kell megváltania, hogy büszkeséget érezzen magában ... :S

Mózi este még úgy adott puszit, hogy a lelkemre kötötte, írjam meg, hogy megtanult az elmúlt héten CSETTINTETNI, és annyit gyakorolja (öröm az iskolában mellette ülni :D), hogy egyre hangosabban is tud ;-)

Ahogy kapacitás engedi, összefésülön az egyéb social media plattformokon nyomott hagyott első eseményeket, hogy továbbra is ez legyen a POOL, ahol minden megvan. Pl elengedett kezekkel megtanulni bringázni, első boltba (aztán majd Holdra) menetel. Első bármi, ami még nyomdafestéket tűr.

Hozok képet vagy videót is róla.

2019. november 19., kedd

Iskolai barátságok

Nehezen indult Mózi ezen a téren (is) tavaly, ami engem szerintem jobban átjárt, mint őt. Bár... nagyon ‘egyrugóra’ járunk, és működünk. Mi, szülők is gyengén teljesítünk új közegben, nehezen engedünk magunkhoz közel új embereket annyira, hogy abból közös szalonnázás legyen egy-két héten/éven belül. Ezt legyűrve magunkban, mondogattuk Mózinak, hogy nyugodtan hívjon meg barátokat, de nem akart. Az ovis Bandika után nem volt egy fix pont a hétköznapjaiban. Volt, hogy úgy mentem érte, hogy egyedül lődörgött az udvaron, mert ‘nem volt kedve’ senkivel játszani. Sosem volt problémám beilleszkedéssel, és ezek nekem annyira fájó látványok, elmesélések voltak. Olyan szintű csúfolódás is zajlott/zajlik a suliban (nem feltétlenül Őt, inkább lányok körében), hogy ez az ovi után nagy tasli volt.
Amikor kérdezgettem finoman, hogy milyen napja volt, kivel játszott, előfordult, hogy azt mondta, azért nem játszanak vele, mert csúnya ‘E’ betűt ír, vagy csúnyán szinez. Ezeknek örültem, hogy a kocsiban hangzottak el, és nem látta minden alkalommal, hogy az én szememet elönti a könny. Második éve járunk szenzomotoros tornára (ezt majd egy másik posztban), így ő valóban küzd az írással. Volt olyan délután, hogy azon viccelődtünk, hogy írjunk/fessünk szájjal-lábbal. Nagyon nem ment nekem (sem). Vígasztaltam, hogy én tudom, hogy rettentően igyekszik, én is azt csinaltam a lábbal festéskor, de nem engedelmeskedik a lábam. És hogy fog ez majd alakulni, főleg ha ő is akarja. Az első évünk ilyen szempontból nagyon kérdéses volt. Maradjon-e itt? Jó-e az a módszer, amivel az iskolában próbálnak hatni rá? Egyemberes sokszor még most is. Ki tududjuk-e finoman harcolni, hogy máshogy álljanak hozzá, és ne a büntetés, megszólás legyen a motiváló eszköz.
Mostanra rengeteget változott a helyzet, hála Alexandrának és a BagolykaLandnak, ami nyitotta az önbizalmát is, és elindult egy felfelé húzó spirál. Az iskolában is változott a ‘felé nyúlás’, amiért hálas vagyok. Voltam bent többször egyeztetni a tanító nénikkel, hogy ‘ne mondjanak le róla’ és a követelményen ne lazítsanak, csak a módszeren. Túl jó feje van, ráadásul őt nem lehet büntetni, büntetéssel sarkallni. Ő akkor bezár  és feladja. Viszont szárnyakat kap, ha szeretik... Mindenhonnan az a visszajelzés jön/jött kicsi kora óta, hogy verbálisan nagyon jó, nagyon tájékozott stb, viszont ami nem érdekli, ott elveszti a fonalat, más izgalmasabb téma után néz. Néha kerek perec kijelenti, hogy mi hülyeség, mi fölösleges (szerinte), betart, és nem csinálja tovább. Vagy elfárad koncentrálni.

Az egyik workshopra, amit tartottam az egyik osztalytarsa anyukája is jött, és hozta Borit, mert nem tudta kire bízni. Ott volt a mi hármunk is, így megerősödött a kapocs köztük. Lola azt is megkérdezte, lehet-e Borika a testvérük :). A következő héten minden nap kérdezték Mózival, mikor jöhet el Bori hozzánk játszani. Lőttünk aztán egy szerdai napra. Én szedtem össze az ovisokat, és így mentünk a suliba is értük. Óriási volt az öröm, láttam az ott maradt gyerekek arcán is a meglepődést. Előtte is volt cinkos kérdés a fiúk részéről, hogy utána szóltak, hogy Beni, a csajodtól el sem köszönsz puszival? :D. Aztán jól egymás nyakába borultak.
Bori pedig ott vacsizott velünk, volt rajcsűrözés, társasozás, sőt négyen fürödtek a zselében. Bori olvasott mesét is. Padtársak is voltak, de szétültették pár nap után, mert csacsogtak... :).


2019. november 6., szerda

Testvérháború

Kezdem ezzel a Halász Judit dallal a munkanapot, mert picit idegen vagyok még a blogon. Valszeg az elmúlt bő 8 évben rengeteget változtam jó-rossz irányba, és ez a korábbi kirakati naplózás nehezen indul újra. Mózi kérdezett rá többször, hogy megírtam-e már ezt a bejegyzést... És tényleg olyan őszintét kacagtam rajta, hogy pont ezeket a családi apróságokat szerettem lejegyezni, hogy később újraolvasva visszahozza ezt az aktuális hangulatot.

A kocsiban H.J énekelte ezt a dalt:
Egyedül voltál sokáig, de a helyzet változott
Neked is lett egy testvéred, és ez csodálatos dolog
Valaki más, aki nem te vagy és mégis hasonló
Es látnod kell, hogy milyen helyes, de gyakran bosszantó
Hogy őt is ugyanúgy ölelgetik, ahogy téged is ölelnek
És azt mondják, hogy szeretni kell, mert ő a testvéred
De néha furcsán viselkedik, és annyi baj van vele
Hogy mérgedben már arra gondolsz, hogy bárcsak ne lenne
refr.:
Pedig a testvéreddel együtt sokkal többet érhetsz el
A veszekedéstől bánatos és rosszkedvű leszel
Aki nem tud együtt játszani, az mindig szomorú
Én azt kívánom, ne legyen többé testvérháború

A piros vastagon szedett résznél szólt közbe Mózi szakszerű komolysággal :D:
- Igeeen, példálul én Lócival és Lolával csak 6000 Ft ebédet fizetek 12 ezer helyett a menzán, az oviban meg ingyenes.

Pedig nem hallgat propaganda reklámokat, de úgy tűnik számára itt kezdődik a lényeg :D.
Illetve van a telefonomon egy nagyon beszédes képsorozat - a minősége nem profi... A viszonyukról és a kezdeményezőről sokat sejtet.

Lola egy szál harisnyában, mert a tütüt alját bekapta a bicikli
kereke mindig :D


Addig nem nyugszik, amíg nem sikerül :)

2019. október 25., péntek

Mert a gyerekek kérték...

Az utóbbi időben az esti mesét leöblítve azt kérik a gyerekek, hogy a blogból olvassak fel Nekik. Volt hogy mese helyett is ezt kérték... Annyira veszett jó érzés visszaolvasni, és olyan jó hogy írtam minden rezdülést régen, ráadásul a gyerekek azt kérték, írjam tovább, és számonkérték, miért hagytam abba :). Nem tudom hogy lesz e kapacitásom, ihletem, mindegy is. Tegnap este belémhasított, mikor Lola és Lóci meglátott a Mózi kapucnis pulóverében, hogy Anya!! Jó rád a Mózi pulcsija??! :( :)

Itt tartunk. Emlékszem, mikor a 74-es ruhákat vettünk Mózinak, Attila mondta, hogy már majdnem egy fél Sári... Ezt túl sok méretváltáskor már nem tudta mondani, mert hamar elérte a "fél-Sári" kategóriát :D. Utána az ugrik be, hogy Mózi, ne nőj már meg..., Lócika, nem kapsz vacsorát, hogy ne nőj már nagyobbra..., Lola, maradj még Baba LOLA.... 
Most pedig jó rám a pulcsija, és a cipője. Wax és hajlakk kell reggelente (szerencsére sokszor annyira rohanunk, hogy elmarad), felüti a fejét, hogy mi menő, mi nem a suliban. Egyszer már beintett nekem az iskola kapuból (akkor 190 lett a vérnyomásom, és az első 2 iskolai órának le kell zajlani, hogy lenyugodjon a vérem), és egyedül főz, füvet nyír.

Bizonyos szinten igyekszem visszatérni. Az ő kedvükért feltétlenül.

2019. május 2., csütörtök

Debreczeni Ildikó - ... mert szeretjük

Pontos kutatómunkát nem végeztem, hogy megtaláljam a helyem a statisztikában, MENNYIRE VAGYOK KIRÍVÓ ESET, hogy 38 évesen találjuk meg egymást azzal az iránnyal/érdeklődéssel, ami eltökélten pezsgésben tart, és ívet, jövőképet hajlít a holnapomba, 10 évembe, sőt ...
Most ültem le az első olyan emberrel felkészülten beszélni, akinek a szakmai életútja, egyensúlya és tapasztalata a legmélyebben, legrészletesebben érdekel.
Debreczeni Ildikót (az ő szervezésükben járok a jelmezkészítő tanfolyamra) október óta próbálom letorpedózni, hogy hallgassam a munkájáról, szenvedélyéről beszélni, hogyan nézett ez ki a kezdetekkor.

Tekintsetek el attól, hogy riporteri, írói tapasztalatom, vénám abszolút nincs. Ezek után még inkább köszönöm Ildikó idejét és segítségét a lektorálásban.
Mindig vérátömlesztést, frissítést jelent egy inspiráló személy, sőt történet. Ildikó számomra megtestesíti jelenleg azt az 'alfavezért', aki követendő minta számomra.

Kossuth-díjas színészeken nőttem föl...
... a nagyokon.
A Garas, a Törőcsik, a Hernádi Judit...

Odavagyok azokért az emberekért, akik körül izzik a levegő ha a hivatásukról beszélnek. Főleg ha ez a vonal nekem is nagyon bejön ;-). Ilyen Ildikó nekem a Jelmez-ArtKft. szíve, akitől közvetve a jelmezkészítést tanuljuk Szolnokon.
Megerősíti a - számomra is - bizonyost, hogy abszolút ne bánjam a közgázos kanyart az életemben, sőt. Minden okkal történik. Teli van a beszélgetés optimizmussal, átlátszik a maximalizmus és a kemény munka. Profivá teszi a folytonosság és a felelősség. Jövőre lesz 25 éves a Jelmez-Art Kft.

TŰKKELÜTÖTT: A kezdetekre is kíváncsi vagyok. Hogy honnan indultál, mióta tudod, hogy itt fogsz kikötni. Mekkora rész volt ebben tudatos karriertervezés és mennyi az ösztönös ráérzés? Mekkora csipet kell a “jókor-jóhelyen” szerény hozzávalóból :)?

DEBRECZENI ILDIKÓ:
Volt időm fejlődni, nem volt rohanás. Mindig egyszerűnek láttam az utat előre. Az alapoktól én ezt a szakmát megtanultam. A ruhaipari technikum után volt egy lehetőségem (bár hozzáteszem, hogy kihalásos alapon lehetett innen elmenni) a Szigligeti színháznál. Volt egy nagyon erős közösség. Kossuth díjas színészeken nőttem fel. A Garas, a Törőcsik, a Hernádi Judit. Isteni szerencse is volt, hogy ilyen emberektől tanulhattam. Nyilván itt nem a szakmát, de a jelmeztervezők is ilyenek voltak. Vágó Nelly, Schaffer Judit szintén Kossuth-díjasok. Én is bekerültem a színházba öltöztetőnek, mert nem volt hely a varrodában.
IMÁDTAM az öltöztetést. Hogy közben ki tudtam menni próbát nézni. Hogy beláttam a kulisszák mögé, hogy az hogyan működik. Hogy rá tudtam adni a színészekre a ruhát. BOLDOGSÁG volt!
Aztán lett hely a varrodában, átkerültem oda, és beindult a szerelem: a varrástechnika. Itt tanultam meg mindent. Imádtam alkalmazkodni. Nagyon szófogadó kislány voltam. Alázattal szófogadással nyúltam ehhez a szakmához. Alapjában a természetem is ilyen.
Most is azt mondom: úgy szerettem a varrógép mellett ülni. Akkor voltam a legboldogabb.

T: Ez sem megy rosszul, 50 alkalmazott csak nem véletlen :).

D. I.: Schwajda György (író, dramaturg, menedzser) színházigazgató, aki mellesleg nagyon jó emberismerő, meghatározó személy volt az életemben, és a párom. Schwajda kitalálta 1995-ben (közben megszületett a kislányom Dórika, és 2 évig itthon voltam vele), hogy - Magyarországon elsőként - kiszervezi a műhelyeket vállalkozásba. 20 évvel haladta meg a korát. ‘Úttörő’ lépésnek számított az országban, hogy kiszervezte a színészeket, díszleteseket, kellékest, varrást, fodrászatot. A színházi főszezon szeptembertől-áprilisig tart. A kvázi munka nélkül töltött és finanszírozott nyári 4 és fél hónap nem volt gazdaságos. “Kedves Ildikó, ezt a vállalkozást magának kéne megcsinálni. Javaslom, hogy Bt. legyenek. Számíthatnak a segítségemre természetesen.”

Innen indult egy életút. Volt időm és lehetőségem (mellette kitartásom, szakmai hátterem, gondolkodásom. Nagyon ösztönös ember vagyok). A színház gazdasági része adta a támogatást az elején.
Pici műhelyben voltunk összezsúfolódva. A férfi varroda egy év után nem bírta, Schwajda kérte, hogy vegyem át azt is. Így lett a női mellett férfi varroda is. És 20 év után engedhettem meg magamnak, hogy saját kalaposunk is legyen. Nekem ez érték.

T: Hogy kerültél Pestre?

D. I.: A Madách színházban Vágó Nelly megkért:“Lenne 4 ruha, Ildikó. Megcsinálná…?”
Hát hogy a bánatba ne :). Volt egy Trabantom, sok lábon kellett állnom. Azokon a részeken, amin le voltam terhelve kértem segítséget. Fejlesszünk még inkább egy munkaerőnek helyet.
Tizennyolc évet húztam le Pesten a sajátom mellett. Ott volt 56 alkalmazottam, és minden nap jöttem-mentem. Én interjúztattam. Volt egy lány pl, aki Angliában fűzőket, jelmezeket készített, és felhívott, hogy szeretne jönni az új Nemzetibe. Olyan különlegesség és stílus volt a hangjában. Felültem a repülőre, elmentem megnézni őt, hogy mit csinál kint milyen munkája van, és 2 hónap múlva ott volt az új Nemzetiben a szabászok között.
Schwajda 2002-ben volt az új Nemzeti első igazgatója, majd mikor elküldték, jöttünk vele mi is.
Jordán Tamásnak a Merlin Színházba évekig mi készítettük a jelmezeket, és mit adj Isten: Jordán kapta a Nemzeti igazgatói posztot. “Ildi, gyere vissza!”
Kell szerencse az életbe, de be is vonzod. Én hiszek benne, hogy ha pozitív vagy, akkor behúzod. De hasonlóan a rosszat is.
A varrodát vittem végül, volt már tapasztalatom benne. Bérleti díjat fizettem, nem is keveset, kellett a plusz munka. Majd' 20 év után elfáradtam, sok volt az utazgatás, jöttek a külföldi munkák és arra a kihívásra koncentráltam.

T: Több, mint 12 országban ismerik a neveteket. Azt mondtad egyszer: ha hibázol, nem hívnak többet… Ti mégis töretlenül haladtok országról-országra? Sehol egy rossz öltés :)?

D. I.: 13 év után jött el az újabb nagy áttörés. Külföld. Szponzor voltam 3 évig 5-5 operában. Jelmeztervezés, kivitelezés, méteráru, szállás-repjegy New Yorkba... Én finanszíroztam mindent a Jelmez-Artos nyereségből. Közben utazó cirkusszá váltunk az országban is. A tervezők nagyon szerettek minket! A döntés volt az enyém. És utólag úgy tűnik, jó döntéseket hoztam :). Ha egyszer hibázol, nem hívnak többet. Mindig toppon kell lenni. Szájról-szájra terjed a híred akkor.

T: Honnan volt rálátásod a külföldi árazásra? Nem nyúltál mellé soha?

D. I.: Magyarországon ki lehet számolni aránylag könnyen budapesti viszonylatban. Vidékiként soha nem adhattam ugyanannyiért, mint Pest - úgy éreztem. Külföldiként még inkább. Sőt. Ez volt az egyik legnagyobb kihívás, hogy ott miből induljak ki. Ha hosszú távban gondolkozol, akkor meg fog érkezni az a gondolat, ami a távoli célodat szolgálja. Működött. Kell hozzá üzleti érzék. Akkor más befektetést csinálsz, akkor tudsz mérlegelni, akkor szerényebb maradsz, mert hosszú távú befektetésre rendezkedtél be. Soha nem egyfelől vizsgáltam meg a dolgokat, hanem több oldalról. Nem tekintek kudarcként semmire. Mindegyiknek láttam az okát, és a jót szűrtem le.

T: Ilyen szintű pörgés mellett, napi 16 órák után mi tölt vissza a rendszeredbe? Volt-e plafon, munkaundor, soha-nem-akarok jelmezt-látni érzés?

D. I.: Volt. Egyik napról a másikra. 3 (!!!) hónapon keresztül nem érdekelt a cégem. Nem tudtam bejönni. Jó volt ez, utólag így gondolom. Bár elkerülhető lett volna kellő cégvezetői tudással. Családi segítséggel tudtam kijönni ebből. Úsztam, levitt a családom a Tisza-tóhoz, hogy ne csak évente egy hétre menjünk el nyaralni, hanem akár hétvégente is. Összefogott a cég, olyan ügyesen működött. Elképesztő. “Kellek én ide?” Jött a felismerés. Jaj, nagyon jó volt így megélni, mert a napi rutinban ezt nem veszed észre. Tudod, hogy jó embereid vannak, de hogy ennyire képesek… 30-ról felment a létszám 50-re. Most már nem megyek bele apró részletekbe, csak szúrópróbaszerűen. Engem is hagytak alkotni, én is hagyom őket. Nem egyszerű varrónőkről van szó, hanem művész emberekről. Alkotókról. Nem szabályozok le annyira dolgokat, arra figyelek, hogy a cég jó híre ne sérüljön. Mint menedzser erre fókuszálok. Nem hibázhatsz. Kőkemény a külföldi világ. Ide is tart, de ez még más. Itt megsértődnek a szakemberek. De nálunk már nem!
Most már kevesebbet foglalkozom a céggel, ki tudtam lépni. Nem kell 16 órákat nyomni, mint pár éve. Megbízom a másikban. Korábban cikinek érezem a delegálást. Muszáj volt. Rájöttem a hatékonyságomra. Hogy így nem aprózódom el. El kellett döntenem, hogy én megyek, mint Debreczeni Ildikó jelmeztervező vagy a Jelmez-Art. A tervezők érzékenyek. El kellett döntenem, hogy kapok-e munkát úgy a jövőben. Mi a tervezőkből élünk. A Debreczeni Ildikó, mint jelmeztervezőt vissza kellett adnom…
A cég tölt. Az agyam minden szegletében a cég áll. Meg az unokám :).

T: Mi a következő falat? Merre szeretnétek nőni, fejlődni? Hangsúlyoztam-e elég gyakran, hogy a tanfolyam következő lépcsője a szabásminta szerkesztés legyen :D?

D. I.: Szeretnék a jövőben a fiatalokra koncentrálni. Egyre nehezebben jön vissza a színházba a korabeliség. Mert nincs szakma. Drága műfaj lett. Kevés a szakember Európában is, és nagyon költséges előállítani. A szakmánkat nagyon ledegradálták, most kezd visszahozni valamit a lemaradásából. Kevés az igényes varrónő.
Hiányzott a tanulás is, és végre olyan sok időm van, hogy elkezdtem tudatosan szemináriumokra járni. Annyira jó érzés, hogy a saját működésem és józan paraszti eszem köszön vissza egy-egy cégfejlesztő tréningen.
Ezt szeretném továbbadni Nektek!

...

Érződik. Minden kérdésre, kérésre olyan rugalmasan, nyitottan és profin reagálnak. Számomra rengeteget adott (és még 2 hónapig ad is) a tanfolyam. Óriási megkönnyebbülés és önbizalom egy ilyen működést élőben is látni. Hogy amit sokszor én kicsiben csinálok szabás-varrás, modellezés terén ésszerű és továbbfejleszthető.
Köszönöm Ildikónak, és Eszter barátnőmnek, aki felhívta a figyelmemet anno a tanfolyam facebook hirdetésére :D.

2019. március 27., szerda

Lőrinc, Lócárt, Lóci

Itt vagyok, mert az ígéret szép szó (lsd itt).
Lóciról első villanásra 2 dolog ugrik be.

- CSIBÉSZSÉG
- KETTŐSSÉG

Nagyon optimista beállítottságú, túlélő fajta, akinek szűkös a hely középen :). Ezt tágítva elképesztően zsivány. Mert ez nem szimpla huncutság, de mégsem bántó rosszakarás. 0-24 cukkol, csipkelődik lefele és felfele is, és közben kizökkenthetetlenül vigyorog és szélesszájú kis békaként nagy szemeivel pislog.

OVI: Bár januárban betöltötte a 6-ot (Jesszus... szivecske), ő sem kezdi a sulit majd csak jövőre. Nagyon nem bánom, sőt. Mostanában egyre gyakrabban mondogatja, hogy nem akar már oviba járni, de közben annyira 'kerge', hogy ránk fér a plusz egy év. Egyedül csak az alvásra panaszkodik, hogy nem akar aludni du, ettől függetlenül néha annyira belendül, hogy az utolsók közt ébred :). Már ha nem a műböfögést gyakorolja, és jön rá a nyitjára  alvás helyett...
Abszolút kivonja magát az ovis feladatozásokból, mégis ha odateszi magát, akkor ő olyan, mint az apja. Ha elkezdi, befejezi. Ha rámegy az egész délután, de nem áll fel közben. 
Órákat ellegózik, türelmesen kirakózik, néha tankot, dinot rajzol, nagyon koncentráltan tud figyelni és kitartani.
Tudatosabb leszek motorikus tevékenységek figyelésében, trenírozásában, ha kell.

Ő a főnök-helyettes az ovis csapatban ;-), és ha Bence nincs, akkor a főnök is :D. Meg van rá az esély, ha kinyílik a csipája. Kemény dolgok ezek. Olyan szerethetően szemtelen. Ilyen voltam én is. Vagy legalábbis ilyennek képzeltem magam. :D Kicsi voltam és verébfejű, de a szám az nagy volt. Már főleg általánosban. 
Most hogy Lola is odajár, ő lehet(ne) a nagy és erős báty, de Lola olyan jól feltalálta magát, és annyira imádják, hogy nincs szüksége pátyolgatásra.

Amennyire nem fér itthon a bőrében ha vannak körülötte testvérek, annyira szeretetéhes, és bújós, ha egyedül van. Óriási megkönnyebbülés (lehet) neki, hogy leteheti a tüskéit, karmait, és nem kell folyamtosan védeni a pozicióját. Még most is simán el tudja sírni magát, hogy ne menjek el Szolnokra vagy ha nem tud elköszönni, puszit adni. Jön kucorogni az ölembe, puszilgat, és folyamtosan invitál játszani. Attól függetlenül, hogy incselkedik, semmi baja a testvéreivel. Még ha féltékeny is, Mózira is gondol, megkínálja a saját valamijéből, hoz neki ajándékot, olyan kedvesen felköszönti a szülinapján, ha fáj valamije a másiknak, vígastalja stb. Mózi ezzel szemben... Néha már nekem esik szarul, hogy reagálja le Lócit, de ez majd másik poszt lesz.

- EVÉS: Amennyire vasgyúró és 'fejnehéz' volt Lóci kicsinek, annyira kis szikár, izmos, csinos teste van most. Imádom. Ráadásul mostanában állandóan riszál :D. Egyébként is olyan jó mozgású gyerek, én nem bánnám, ha ezzel kezdene valamit, viszont hallani sem akar arról, hogy pl hip-hop táncot tanuljon. Judozni szeretne, le is beszéltem egy óra látogatást, ha elmúlna ez a nyavalya.
Amennyire édesség-függő, annyira rettenetesen beosztó. Szíve szerint nutellás kenyeret enne nutellás tejbegrízzel reggeltől estig, uzsira ízes-grízás tésztát, éjszakára aranygaluskát vanilia sodóval, közte vajas kalácsot rágcsálna kakaóval és vaniliás krémtúróval... Be is szokott próbálkozni, de igyekszem kordában tartani. Akkor elfogadja, és nem megy a kamrába lejmolni. A mikulás csomagjait is úgy beosztotta, hogy március közepén majszolta el az utolsó mini csokit. Kanálfogás még mindig nem százas, de nagyobb bajom van azzal, hogy versenyre fin**nak az asztalnál Mózival. Tudják, hogy elzavarjuk már, és nem feltétlenül direkt, de ez akkora téma még mindig, hogy két lépéssel arrébb szaladnak, bedöntenek, és megy a viháncolás

- ÖLTÖZÉS: Néha kifakadok. Sőt, minden reggel és délután, hogy "Lóóócika, nézz már magadra!"... Borzasztóan pacuha. Felrángatja magára a ruhát, de simán lehet kifordulva, elfordulva, begyűrődve. Igénytelenül felpöndörödik a nadrág alja, a cipőt nem tépőzárazza be normálisan, fityeg a nyelve, nem húzza fel a kabátok, pulcsik cipzárját, és esik hátra az egész a kapucni súlyánál fogva. A sapkát ahogy van felrántja, nem számít, hogy a belső címke előlre esik, hogy az egyik füle kiáll alóla, törpapa módjára bukik előre vagy oldalra a sapka csúcsa... Az hogy a nadrágoknak nincs térde, az még jó is. Nagyon bele tudja élni magát a játékba, csúszik, mászik, vetődik. Eljátsza, hogy saját magát boxolja, és messzire repül egy-egy balhorogtól :). Örökösen a pofijára van száradva valami. Csak akkor nem, ha én mosom le. Hiába küldöm vissza 3*, mást mos le vagy nem tudom :D. Erre nagyon gyúrnunk kell még.

- BESZÉD: 3 évesen, amikor az ovit kezdte, és Lola született, akkor befigyelt egy kis dadogás, az
hamar elmúlt, de most logopédus lesz terítéken (még Gitta mamát is kikérdezem), mert az R továbbra sem pörög. Eddig J volt az 'r' és az 'l' hang is, most viszont, hogy szépen mondja az L-t az 'r'-ből is az lett. Nem vagyok teljesen kibékülve a beszédével. Se füle, se farka, ha valamit elkezd mesélni, mert annyira beleéli magát, hogy menet közben elveszti a fonalat, és eltűnik az alany, állítmány, tárgy szerkezet. Ezt iskoláig szeretném rendbe vágni. Most, hogy második hete itthon van, sokat beszél babahangon, kényeskede, sejpegve. Tudom, hogy ez csak egy felvett dolog, de szokta kérni, hogy beszéljen már normálisan :).

- MESE/OLVASÁS/TV: Lócit nagyon lehet vezetni a kékfénnyel. Brutál mennyire megszűnik számára a külvilág, ha felvillan. Akár . telefon egy videó megszólal, már rá is repülnek, hogy mi az, mamánál le sem vetkőznek, se kép, se hang állva ruhástól benyomja a TV-t, és bambul. Ha szólunk, beszélünk hozzá, látszik, hogy nem hallja, iszonyatosan nehéz kizökkenteni, néha oda kell menni, és megérinteni, hogy reagáljon. Számomra ijesztő. Nem szeretem, ha ennyire zombi. Ráadásul Mózit anno nem érdekleték, sőt még most sem a harcoló, marcangoló robotok, sárkányok, veszedelmek, most meg alig lehet távoltartani. Nem szoktuk engedni abszolút ezeket a "meséket", de az oviban ragad rá. A gyurmával is harcol, loccsint, lő, 'puskázik', hörög. A harcot imitálja is.
Nagyon szereti az olvasott meséket, de mégis úgy tűnik számomra, hogy Mózi a hallott mese mestere, abba ő tud jobban belesüllyedni, ő ragaszkodik talán jobban. Lehet, azért érzem így, mert Mózinak már csak lehet komolyabb meséket is. 

- JÁTÉK: Nagyon elmélyülten tud játszani bármi is legyen az. Ha 3-at kell választanom, 
* első a LEGO. Kép alapján is ügyesen összerakja a nagyobb autókat is, és saját kútfőből is tök jókat épít. Többnyire járműveket, és kb mindig épületeket :).
* második a gyurma. Ezzel is órákat eljátszik. Akár homokgyurma, akár itelligens, akár play doh. Betemeti az állatkákat, fúr, túr, betekeri őket nyúlós 'nyákkal', amiből ki kell szabadulniuk pl.
* harmadik a dino és egyéb figurák, ami lehet Playmobil sárkány vagy a többi
Amíg Mózi a kinti/udvari nagymozgásos játékos akár egyedül is, addig Lóci a benti szöszmötölős, elmélyülős.
Gyűjtögeti a kinder figurákat, meg van egy két szilikon gyík gumi izé. Amin nagyon ki tud akadni, ha alami megsérül. Akár a festék, akár eldeformálódik, megreped. Az már nem jó. Zokog. És közben feszültség nő benne, mert nem tudja/akarja se kidobni, mert érzelmileg már ragaszkodik hozzá, viszont nagyon feszti, hogy nem original. Ez is az apja vére lesz :D. Most hogy ez eszembe jutott, szerintem enyhült is ez a kétségbeesése Lócinak.

- ALVÁS: Mindegyik gyerekkel eljátszottuk másfél éves koráig átlag, hogy kelni kellett hozzájuk
velem alszik épp (rotálódtak abban a pár napban, amíg
Attila vmelyik játékkiállításon volt
szoptatni éjszaka kb 2*-3*-4*, viszont jó alvókájuk volt. Aludtak délben, és reggel sem keltek korán. Biztos, a mi ritmusunk miatt, illetve, hogy nem fekszenek korán. űLóci ezen a családi átlagon is túltesz. Annnnyira tud aludni, hogy borzasztó nehéz felébreszteni. Ez már pici korában is így volt, de néha az oviban sem tudják felkelteni, már elpakolták körülötte az össze ágyat, megy az uzsonnázás, és ő húzza a lóbőrt. Reggel ez szokott okozni nehézséget. Piciként kellett 10-15 perc, mert sírt ébredéskor, hogy megérkezzen és felébrendjen teljesen. Hogy mennyire álmodik, ne tudom, nem nagyon emlegeti. DE picit nyitott szemmel alszik, mint én!!! És extra sok alvó cimborával

Fogom még ezt csiszolni, kerekíteni, ez most csak az első nekirugaszkodás a kis makiról 

Jövök

Leszámítva, hogy a családban egészségileg jelenleg senki nem százas, úgy érzem, nagyon jó időszakban vagyunk az elmúlt évben/években, és még mennyire jókban lehetünk.

Persze, nem jön ez magától, eléggé tanuljuk egymást oda-vissza mindenkivel, de hasonló kerekségre vágytam, mint ami tegnap a vonaton zötyögve, olvasva belém hasított.
Érzek több ponton magamban is változást, amit szerettem volna csiszolni, tökéletesíteni, és ez külön sikerélmény.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a - szó szerint ciklikussá vált - hangulatingadozásaimat ki tudnám küszöbölni, de miután excel szinten vezettem pár hónapig az összefüggéseket, így feltettem a kezem, látszik a sorminta, nincs mit tenni vele, jön, hullámzik egyet, majd elmúlik.
Sajnos, nem sajnos 7-8 év gyerekekkel töltött idő után, most egy "önzőbb" időszakom került elő, és csomószor érzem, hogy hetekig el tudnék szöszmötölni egyedül annyira élvezem a magammal töltött időt :). Ez valszeg annak is köszönhető, hogy 1 éve konstans erősen érzem, hogy megtaláltam igazán azt, ami érdekel, és ami én vagyok, kimeríthetetlennek érzem ezt a kutat. Pluszba vagy a korral érkezett ;-) vagy az olaszos családi hangulat miatt, de a korábbi extrovertáltságom átfordult introvertáltságba - már ha ez létezik. Ami korábban töltött, az mostanra inkább szív. Küzhetek ellene, hogy ez így jó-e, van-e ilyen. Tök mindegy. Van. Itt és nálam biztosan :). Évek óta, Lola óta egyértelmű számomra, hogy a három gyerekkel és Attilával ez így kerek. Nem lenne kapacitásom és türelmem több gyerekhez, ne is kérdezzétek, hogy "na és a negyedik...?". Tök egyértelmű, hogy az én tempóm kevés erre az életre, meg az imádom emberekre/tevékenységekre, viszont én egy lassan formálódó/érő/döntő ember vagyok, ami vagy változik majd szintén LASSAN vagy legalább élvezettel telik.

Egyetlen dolgot bizton sajnálok, hogy a grafomán hajlamom kopottsága miatt eltűntek az írásos bizonyítékok, pedig iszonyatosan szeretem visszaolvasni néha a korábbi posztokat, mert annyira életrekelnek a gyerekek, az akkori hangulat stb.
Attila is gyakran mondja Lolának, hogy "Lola, ne nőjél már meg!"
Annyira jó ez a felállás, ez a kor és nem megoszlás, Lola kénye-kedve szerint húz hol egyik fiúhoz, hol másikhoz, és természetesen az éppen lemaradó féltékeny.

Lóci és Lola itthon tolja középfülgyulladással, de Lola többnyire átalussza a napokat a magas láz miatt, Lóci meg napokat átlegózik, így ma én is haladok. Estére kanyarítok Lóciról egy bőlé posztott, mert most a középsővel kezdem.


Annyira megbabonázza bármilyen sárkányos téma, hogy percekig állt tegnap az OTIban a Szent György patika falánál A sárkányölő Szent György dombormű előtt.