tűkkelütött: Lóci iskolás lesz :( :)

Mostanában Mózi és Lola volt terítéken írás/összegzés fronton, pedig a középre szorult gyermek is változik, érik, cseperedik. De még mennyire.... Sokszor érzem magam a helyében, és mégis sokszor előfordul, hogy nem tudom csuklóból kezelni, megérteni ott azonnal, az adott szituációban a viselkedését.

Piac utca karácsony - másoduncsitesókkal

Ma is úgy indultunk reggel (Attila NYC-ban, ilyenkor lábujjhegyre állósak a napok), hogy már megkértem, aludjon két napot Nagymamánál, hogy ne legyen örökös visíttatási forrás, bosszantási-góc, mert a falra mászok, hogy nem érti meg elsőre, másodjára, harmadjára, és 'úgyésegyáltalán' sehányadjára, ha kérünk valamit. Móziról gyakrabban villan be a mísz állapot, míg Lóci egyértelműen a fülig vigyor. Élvezi, hogy bosszantja a társaságot, hogy hatással van a környezetére, és falra másznak tőle. Hogy visít Lola, hogy karmol, üt, csíp, gyepál Mózi, hogy kipenderülök az egyensúlyi állapotomból én is. Ehhez csak egyetlen dolgot tesz/nem tesz: nem fogad szót, nem csinálja azt, amit kérek, és amit csinál, azt is DIREKT baromi lassan. Kezdjük már reggel, hogy nem kel fel, visszafekszik. Nem öltözik, és közben nem hagyja öltözni a többieket sem. Apró hülyeségekkel: elszalad valamelyik félzoknijával vagy eldugja, befogja a nadág szárát, hogy ne tudja kidugni a lábát a másik, ő közben egy szál semmiben ugrál vagy a lábát felteszi a falra, és csak fekszik. Már kabátban a fél társaság, ő még nem öltözött fel, ha fogat most, százszori kérésre sem hajol a kagylóba, csak úgy a vakvilágba mossa, csorog a habos-nyálas fogkrém a ruhára, pizsamára minden második alkalommal, lehet újra átöltözni. Lassan száll be a kocsiba, direkt elállva az utat, hogy Mózi se tudjon, utána durcog, ha lekiabálom, és nem akar kiszállni az ovinál. Lefekszik kabátostól a padra, elköszönéskor pedig lóg a nyakamon, és nem akar elereszteni. Ilyenkor tapinthatóan érzem, ahogy szinte segélykérően sír belül, hogy sokkal-sokkal többet és koncentráltabban foglalkozzunk vele. És CSAK vele. Mert neki ez kevés. És lehet a kétszer több is kevés lenne. És ne őt akarjam két napra nagyszülőknél parkoltatni, hanem pont, hogy hadd ő maradjon két napot csak velem/velünk. Mert ha nincs "ellenfél", akkor egy totálisan másként működő gyerekről van szó. Egy annyira vidám, energiadús, pozitív, lendületes és kitartó, túlélő figura. A legstrammabb gyerek lesz, ezt már most látom. És ha lepotyoghat az álarc, akkor egy doromboló kiscica.

Még mindig nagyon szeret, sőt... vágni, ragasztani,
építeni, gyurmázni, szöszmötölni

Ez még januárban az iskolai nyílt nap
(Móziról is készült pont itt 2 éve egy kép)

Tegnap volt az iskolában a meghallgatás. Már kb tudtam, hogy mire számítsunk Mózi után, így az általános kérdésekkel, beszélgetéssel nem is volt gond. A szülők is bemehetnek, ha szeretnének, így én is bent ültem. Egyemmeg nagyon zavarban volt, és előtte elég kis mufurc volt, de hát izgult, ezt tudtam. Mondtam is neki, hogy nem kell, lazán kirázza ezeket a kisujjából. Mózi amennyire szeret beszélni idegenekkel is, Lócinak ehhez kell melegedési idő, így itt most csak a legszükségesebbeket mondta, csak a kérdésre válaszolt, nem fűzött hozzá semmi extrát. A végére kezdet fellélegezni, már nem söprögette ablaktörlőként a karjával a padot :). Pedig Magdi néni volt bent vele, és egy angol tanár, és le a kalappal előttük, mert baromi kedvesek voltak, nagyon cukin álltak a gyerekekhez, még nekem is ellágyult a szívem.

A két fiú sok mindenben különbözik egymástól, sőt. Kb mindenben, és örökös rivalaziálás megy közöttük, és örökös erőfitogtatás. Ezt próbálom elfogadni, mert úgy érzem, normális, ettől függetlenül, néha nem bánnám, ha lassú kis csermelyként üzemelnének, nem ekkora hőfökon, ilyen feszültségű gejzírként. Meg-megcsap már az az elemi férfi erő, hogy lassan tényleg mélyre áshatom a kalózós műanyag kistányért, Snoopys tálcát, mert eltűnnek a kicsik itthonról, és pikk-pakk kulcsra zárt ajtók mögött kuksoló, visszabeszélő pattanásos kamaszokkal fogunk együtt élni.

Az ELSŐ leves (szivecske)

Azt hogy ki mennyire önálló, és kire mit lehet már bízni, csak jelzésértékű említést teszek.

Dec végén, amíg egyik vasárnap varrtam délelőtt, Attila meg vadászott, arra jöttem le (persze szóltak, hogy ne jöjjek le, csak ha már szólnak), hogy meg volt terítve, és közösen levest főztek!!! Nem leveskockából vagy porból, hanem zöldségeket pucoltak, tarhonyát pirítottak bele, és egy lebbencsleves szerű répa-krumpli zöldséges levest főztek. Azt hittem kipukkan a szívem a büszkeségtől. Volt olyan is, hogy mikor Mózi betegen itthon volt (már nem volt láza), akkor őt nem vittem magammal a városba anyagot venni, és mire hazajöttem főzött magának párolt rizst, mert diétázott, és unta a ropi-keksz-alma triumvirátust!!!

Egy maximálisan tökéletesen működő gyerekseregről van szó, ahol a bosszantó tulajdonságokat majd felváltják még bosszanttóbbak :D, és visszasírjuk ezeket a laza hétköznapokat.

És pár kép ömlesztve, ha a szülinapokról nem emlékeznék meg külön, idővel...