tűkkelütött: Ádvent 2021

Utolsó adventi titkolózós napok ezek, amikor még mind a három gyerek hisz a csodának ebben az idealizált, meseszerű világában. Mert Csodák ez után is léteznek, csak már sokkal valóságosabbak és kézzelfoghatóbbak lesznek. Idén különösen a korábbi évekből elraktározott adventi áhítatból élek, mert mióta gyerekek vannak, talán az idei csillog a legvalóságosabban… Hétvégén próbálok/próbálunk mindent bepótolni. A saját pihenést, a közös metszéspontokat, a szaladó lakást, némi főzést, mert hiányzik mostanában, és a csak bambulást (na ebből nem sok van még mindig, pedig nekem lételemem).

1, 3, 2, 4... - visszaszámlálás indul :D

Borzalmasan kevés kép készült szeptember óta, annál több képernyőfotó a munkában :D. Egyre csak azt érzem, hogy jövőre szeretnék lazábban lenni, szeretnék több hobbi jellegű elfoglaltságot. Elég jól szemlélteti az idei túlhajszoltságot, hogy az évi 36 nap szabiból, legálisan átviszek 8-at, illegálisan 6-ot, és két ünnep között abszolút nem dolgozom, mert 5 napot ott is kiveszek. Ha mégis be kell kapcsolnom, akkor azt túlórában. Novemberben kivettem 3 napot, és az azt megelőző 10 és fél hónapban 15 napot áldoztam magamra/magunkra. Ideje itt is kicsit tudatosabbnak lennem. Negyedévente fogok kivenni magamra 5 napokat, ami csak az enyém és az én kedvtelésemé. Nagyon várom! Attól, hogy sűrű volt munka fronton az élet, élvezem. Ezért nehéz határt húznom, mert inkább a napi 24 órát keveslem :D :D.

Nyomaszt a karácsony, amit nem szeretek. Uccsó pillanatig dolgozom 23-án estig. Közben fogom ellopni az időt töltött káposzta csinálásra, bejgli sütésre, mézeskalács házikóra, stb. Mert bár lehet finomat kapni, rendelni, de ezek mind lépések az ünnep felé, hogy megérkezzek. És most különösen nagy szükségem van rá. Idén nem terveztem adenti kalendáriumot, mert tudtam, hogy ép ésszel kivitelezhetetlen, és nem akartam csalódást sem hagyni magam után, hogy ez sem jön össze, és az sem. Adventi nyitogató volt/van, Mikulás volt, és továbbra sem lepleződött le... Jajj nekünk jövőre is :D. Most hogy 5 perc csendben ülést Lola megszakított megint azzal, hogy mikor fürdünk (mert fürdeni is csak úgy tudok egyedül, ha magara zárom az ajtót, és kibekkelem azt a pár percet, amig nekifeszülve nyitogatja Lola), visított fel bennem a sziréna, hogy szeptemebr óta nem volt egy nap, hogy egyedül lettem volna. Kb. Valaki mindig itthon van, mert beteg, mert karantén, mert itthonról dolgozunk, és ez mind szép és jó, de annyira felcsillant a szemem, mikor Attila mondta, hogy múlt csütörötökön Pesten lesz, és akkor járt le a fiúknál és Lolánál a csúsztatott karantén, amikor mindenki ment volna a saját kis intézményébe, erre Lola úgy kelt, hogy ugatva köhögött, és azóta is itthon van :(((. Annyira cuki, és teli van szerelemmel és öli-puszival, és rajzol/ír/kirakózik, legózik/duplózik annyira szépen elfoglalja magát, hogy rendesen sajnálom, hogy Neki annyira a silány anya változatom jut/jutott :(.

Csütörtökön családi korcsolya-nap volt a jégpályán, amit kihasználtam, mert Mózi sikerélménye a jégkorong felé megtorpant a sok kihagyás után, és azt mondta, soha nem megy, mert lemaradt a többiektől, és ő a legbénább. Attila Pesten volt, én meg elvittem a gyerekeket, hogy a fiúk tudjanak korizni, és nagyon ügyesek, el voltam olvadva. Mivel Lola lábán még nem volt kori soha, és még nem akartam jégre vinni a taknya miatt, mi csak néztük. Mózi annyira hálás volt, hogy elvittem őket, hogy ezeken mind látszik, hogy mennyire vagyunk felszívóda a számukra, mint kipihent és jófej szülők. Utálom is ezt. Olyan nagyok, a fiúk különösen. Lola még hordozza a baba vonásokat, bár ki szokott javítani, hogy nem kislány :). Belopózott a szerelem is hozzánk. Megy a bazsajgás, hogy ki-kibe, mi mennyire ciki, és hogy jövőre már a dugást tanulják a suliban (Mózit idéztem ennyire irodalmi formában :D). Attila kérdezte tegnap pl a kocsiban Mózitól, hogy neki ki tetszik az osztályból, van-e valaki? Azt mondta vigyorogva, hogy neki nem az osztályból van, és hogy Apának volt-e már olyan, hogy neki az irodából valamelyik kollégája tetszett:D :))) :D :D. Hát ezen este nagyot nevettem, mikor Attila mesélte.

Most hogy ültem ennyit, rájöttem, hogy nagyon várom a Karácsonyt, de addig még lesz dolgom. Csehül állok :D.

MA reggel/délelőtt megpucoltam a nappaliban az ablakokat, függönyöket kimostam, kivasaltam, redőnyöket lepucoltam, most pedig hónapok után haza megyünk a Piac utcára, hogy csak bambuljak ki a fejemből, beszélgessünk, majd kimegyünk a karácsonyi vásárra, ahol még nem is jártunk idén. Holnap korizunk is. Ami felszínen tart, és összeköt a gyerekekkel fixen, az az állandó mesélés. Ezt imádom. Ilyenkor annyira elmúlik belőlem minden feszkó és nyomás.