A nap, amikor Lócika elveszett

 Ennyire szerencsére nem aggasztó a tény, viszont benne más a megélés :(. 

Szerda, Február 1, Attila No-ban. Viharosan indult a reggel. Na jó, viharos nem volt, de sietős, durcogós. Mózi bedühödött este, mert kilátásba helyeztem, hogy a telefonokon beállítom az időkorlátot, ennek hatása még reggel is érződött... Megbeszéltük, hogy busszal jönnek haza kvázi közösen, külön kis patakként folynak egybe 1-1 megálló különbséggel a buszon, mert Mózi kijelentette, hogy nem megy át Lóciért. Lóci pedig máskor már mondta, hogy ő egyedül is ki tud... 

Jegyeket megvettem (nem veszünk már bérletet, mert nem jönnek olyan sokszor haza egyedül a különórák miatt), már elinduláskor kiderült, hogy - bár többször rákérdeztem, de - egyiknél sincs telefon és kulcs... Odaadtam hát az enyémet, mert én később érek haza Lolával a torna miatt.

Lóci tanító nénijének jeleztem, hogy engedje el, mert egyedül jönnek. 

Látszólag klappoltak a dolgok, DE kielemeztük a hibás pontokat, ahol sorban elhasalt a folyamat:

- voltak KULCSfontosságú hiányzó eszközök (telefonok és kulcsok), illetve mint kiderült Mózinál volt telefon, csak pénz nincs rajta.

- összeveszés miatt Mózi nem ment Lóciért (ezt ő durcánsan ki is jelentette, viszont Lócinak nem volt egyértelmű ezek után, hogy akkor ő menjen-e át a nagy iskolába Mózihoz vagy hogyis lesz)

- Lóci egyedül még bizonytalan busz indulással kapcsolatban, időbeosztásban, hogy akkor mikor is kell indulni, és mennyi idő kell, amíg kibattyog a megállóba vagy át a suliba, de ez eddig ennyire élesen nem jött ki.

- Futott az autó után szegény, hogy még ezeket pontosítsuk, de én a buszöbölből kiállva, csak a mögöttem jövő forgalmat figyeltem, ő kiesett a fókuszomból. Azt sem láttam, hogy szegény neki szaladt a buszmegálló oszlopának... :(()

- Lola bár jelezte kicsit számonkérően (én valamiért annak éreztem, és annyit reagáltam a reggeli fennforgásban és Mózival folytatott vita után, hogy 'Óóó, haggyjatok már...'), hogy Lócinak nem is integettem... Mert mindig szoktunk inteni, ha úgy állok ki az öbölből, hogy még oda tudok vagy viccesen versenyt fut a kocsival párhuzamosan. Amikor Lola mondta ezt, azt hittem erre az intésre reagál, hogy elmaradt, de nem. Ő látta, hogy fut az autó után, és azt is, hogy nekiszaladt az oszlopnak :(((.

Mózi már mindenféle köszönés és szó nélkül szállt ki sértetten a 'nagy' iskolánál. Én nyugodt voltam egészen 5-ig, amikorra Mózi hazaért, és jelezte, hogy Lóci nem szállt fel a buszra, és nem is látta a megállóban... Na itt rámtört némi ijedség, pedig nálam az alap kiindulás nem a pánik hanem, az 'áááá, nem lehet semmi baj' állapot. Most a kettő elkezdett vibrálni bennem, mert éreztem, hogy Lóci még elvarázsoltabb ebből a szempontból, mégis szóvá tette többször Lóci, hogy benne miért nem bízok meg. És mondtam, hogy megbízok én maximálisan, csak még kisebb falatokban, mint Móziban, de majd szépen egyre nagyobbakat harapunk (Úgy tűnik ez még most nagy falat volt).  Lolát felkaptam a tornán, és téptem át a 'kis' iskolába, közben próbáltam hívni a 'nagy' iskolát, ahol jelezték, hogy mindenkit elvittek, nem maradt gyerek. Jajjj :(! Akkor megindultunk a Szotyorin, ahol végig kellett gyalogolnia elvileg, hogy hátha elszámolta magát, és vagy ott még megtalálom vagy a megállóban. Hát egyik helyen sem. Kipattantam a buszt megnézni, mikor indult, és azt reméltem, pont úton van a következővel. Megindultam a busz után, hogy lássam leszáll-e, de még a busz jóval előttem járt/járhatott. Ja és közben is próbáltam hívni a nagy iskolát, ahol nem vették fel a telefont. Végül egy mobil csörgött, a takarító néni volt a fő épületből= 'nagy' iskolából (mivel nem férnek el egy épületben van egy kiegészítő épület pár utcával arrébb a 3-4. évfolyamnak), hogy ott van a portán Lőrinc, és meg van ijedve, nézeget fel-alá, lesi az ablakokat.

- Ő nem mert elindulni végül egyedül, és az maradt meg benne, hogy Mózi nem megy érte, ezért átsétált ő a nagy iskolába bár már később, de Mózi nem erre számított, nem várta, és ő elindult. Lóci kérdezte a Mózi osztálytársait, hogy nem látták-e, de már akkor nem. Fokozatosan kiürült az iskola, és egyemmeg nem mert szólni a portásnak vagy takarító néninek, aki egyébként ismeri és mindig olyan kedves velük, hogy 'Ha ciki hanem, de ő nem tudja, miben maradtunk, nem tudja hogy jut haza, telefonáljanak már nekem, itt a számom az üzenőben'. Ő azzal számolt, Móziéknak szülői volt, csak én nem tudtam menni a torna és foci edzés miatt, hogy, és látta a barátja anyukáját bemenni, mert a testvére meg Mózi osztálytárs, így azt gondolta, szülői után szól az anyukájának, hogy hívjon fel engem. Az üzenőről ő totál elfelejtkezett, hogy abban is benne van a számom.

Így mentem érte fél 6-kor, szegényt megviselte, izgult, egész nap rágta a szorongás, éjszaka velem aludt, azóta is számolj a napokat, hogy 2 napja volt, hogy ott hagytam, tegnap volt egy hete, hogy ott maradt az iskolában stb. Mindig felhívom rá a figyelmét, hogy nem ott hagytam, nem elfelejtettem, hanem arról volt szó, hogy busszal jönnek haza, és voltak kommunikációs hiányosságok, véglegesítés, pontosítás, ami benne bizonytalanságot okozott, és kb mindenki elmulasztott valamit. Amit leszűrtünk ebből, hogy egyelőre ő még nem mozoghat egyedül, max Mózival közösen. Kis Makim ❤️.