2023. augusztus 23., szerda

Melós - Sára jó munkás ember

 Októbertől supervisor leszek. Amellett, hogy nagyon örülök, hogy minden évben tudtam tágítani a határaimat, és árnyalni a személyiségemet az új helyzetnek, közegnek köszönhetően, azért most van jócskán fosás is bennem, mert nagy csapatot kapok, 12+ főt, és a cégnél is ismeretes, hogy a leköszönő supervisor viszi eddig a prímet a másfél évével, mert előtte 1 évig nem maradt meg senki a pozícióban :(. Csak annyi nyugtat, hogy meghalni senki nem fog a kezeim/tetteim által, ha nem megy, elköszönök, nem csinálok belőle büszkeséget, elég bölcs vagyok már hozzá :)))). Vagy nem.  A hosszú futások alkalmával anno, ha mást nem is, ennyit megtanultam, hogy nem fogok nagy svunggal indítani, nem akarok majd bizonygatni senkinek semmit, csak örülni ennek a lépcsőfoknak. A meghallgatás után egy héttel, amikor a BSC igazgató kiírt egy 'SV pozi feedback' meetinget, akkor már biztosra vettem, hogy egyelőre nem sikerült, de már scope-ban vagyok, majd elmondják, miben kell még fejlődni stb, aztán arra a kérdésre, hogy hogy vagyok, izgulok-e, csak annyit tudtam mondani, hogy mind a két lehetőségre fel vagyok készülve :D.

- És mit szólnék egy harmadikhoz??

??? 

Na itt kezdtem izgulni, mert hirtelen a 3. út az 'elküldenének a cégtől???’ kérdőjel lett volna. De nem. Amiről eddig nem tudtam, hogy a jelenlegi SV-nek már új pozija van/lesz, és én vihetném tovább a meglévő csapatot, ha vállalom. Tehát nem is azt, amire pályáztam... Ez gyomorgörcsös kicsit, mert nagy a fluktuáció a csaptban, nagyon nem egy nyugger munka, sok RU és több ERP, SAP átállások és tranzíció, és tudjuk, hogy elég spártai vagyok magammal szemben, és sajnos - ha tudomásul veszem, ha nem - szétszórt elme vagyok, annak minden pozitív és negatív velejárójával…. Elő is szedtem egy korábbi DISC elemzésemet, ami 8 évvel ezelőtti, és most csináltatok egy frisset, hogy igazán az orrom előtt legyenek azok a pontok, amikre tudatosan figyelnem kell, és treníroznom magam ahhoz, hogy ne égjek ki fél év után, és ne mondjon fel mindneki miattam. Izgalommal vegyes reményekkel várom, hogy fel tudok-e nőni majd a feladathoz. Pont úgy éreztem magam, mint a ‘duplacsíkos’ terhességi teszttel a kezemben, hogy akarom, de azt sem tudom, mi következik. Együtt fogunk felnőni a csapattal 😁.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése