2023. szeptember 11., hétfő

Első hét a 2023/2024-es új időszámításban

 Ma dupla foci van, és ma nem futok, csak séta-séta, amíg vége, közben rögzítem az első heti benyomásokat a szeptemberből. Ha egy szóval kellene jellemeznünk, PATENT. Részletesebben pedig alább olvashatjátok:

- az évnyitó pénteki nap után már teljes hetet nyomtak a gyerekek. Lola mindig derűsen jött, minden nap emlegetett barátnőt, és újabb felismerést, hogy négyen is vannak az osztályból, akikkel focizik a DEACban, meg egy másik fiú a másik osztályból. Én nem fogtam még fel, hogy iskolás Baba lett 🥹.

Foci utáni nyújtás - fekvő hős

Itt olyan kis izgulós arca van egyemmeg.
Ez volt a második nap.

- Ma azt kapta tőlem napi feladatba, hogy derítse ki, hogyan hívják a barátnőjét, mert eddig nem sikerült mejegyeznie, és csak úgy hivatkozott rá, hogy a ‘kislány’ 😁. Mondtam, legyen szemfüles, figyelje névsorolvasáskor vagy amikor más szólítja, ha cikinek érzi megkérdezni megint. Megnyugtattam, hogy bemutatkozáskor én is mindig csak a saját nevemet jegyzem meg, de ha ő is gyenge muzsikus ilyen név és arcfelismerésben, akkor tanuljon meg egyéb kreatív mankót alkalmazni. Anno a Bogyó és Babóca szereplőkkel is bajban volt, már nem akartam elhinni, hogy tényleg nem mennek. DE mára megvan a név: EMMA 🥳.

- Nyilván Lola volt most az, aki a legtöbb új felszerelést igényelte, amit Lócika rendesen sérelmezett amolyan dühös/nyűgös kifakadások formájában, rá is kérdeztem konkrétan, hogy féltékeny? Azt mondta, igen. Hiába van mögötte az észérv, az érzés ott tornyosul benne. Próbálom is kihangsúlyozni, amikor neki kell valami, hogy most ezt ő kapja. Olyan kis cinege, lassan nő, sokáig jók rá a ruhák, ez is baj, mert a többieknél nagyobb a forgási sebesség. Vmelyik este is kiborultunk egymástól, mondtam, hogy akkor mára hanyagoljuk egymást 😁, reggelre regenerálódtunk.

- Lóci hajlamos eltolni a felelősséget, mindenki lehet hibás, csak ő nem. Garamvölgyi kupa után is ki mertem mondani, hogy az ellenfél akkor ott jobb volt látványosan. Tolta le a pályáról őket, nem adták el annyiszor a labdát stb. Amit én kaptam ezért…. Huhhh 😂 

- Mózi nagyon felsős, egyedül megy reggel, egyedül jön du, még a különórák nála nincsenek rögzítve, mert az MCC-s angolra várunk. Kapott egy osztályfőnöki dícséretet, mert az utcán lehibajavítózott a barátjával egy horogkeresztet.

- Elég jól képben voltam, időben fedtem, küldtem, regisztráltam, foglaltam, kódoltam, jeleztem mindent. Egyetlen foci helyettesítést néztem be pályaügyileg, hogy hova kell vinnem Lolát, de ez is áthidalható volt.

- jutott idő mozgásra, futásra, jógára, barátnős találkára/videóhívásra, főzésre, suliba kajákat csomagolásra, munkába ebédet. pAttilával megkoronázandó vasárnap gyorsan körbetekertük a Tisza-tavat most megállás/ebéd nélkül, ami nekem azért nem volt piskóta, elég jól bedurrant a combom, Attila meg mint a varrógép hol előre tekert, hol hátra, hogy tesztelgesse az új bringáját, csak egyszer zúgott el majdnem. Az ősszel még csinálunk pár ilyet, annyira jó ❤️



És volt itt meg kimaradt őszre-töltő program, mert idén is sikerült, igaz eléggé az uccsó pillanatban, de összehoznunk egy strandolást Sanyikámmal és a gyerekekkel (képet majd engedélyeztetek), és családilag is Tiszáztunk egy jót augusztusban.

Újabb alapanyag a háztartásban a fekete vagy ‘tiltott’ rizs



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése