Milyen szép kerek-mondatos, összefüggő történeteket elmesélő, bekezdésekre tagolt blog posztokat írtam régen. Bezzeg most :D! Mindig csak felsorolás van, pontokba szedett lista, ritka megnyilvánulás, ünnepszámba menő, csupán az utókornak megőrizendő havi események felvonultatása címszavakban.
Na de annyira nem történik extra, hogy nem tudok igazán újjal előrukkolni. Közben pont azt vallom, hogy az apró hétköznapi események megbeszélése, sőt (!) megélése és megosztása a másikkal hoz közelebb, tart közel. Nem csak a nosztalgiázás.
Pünkösd van, Eszter nap, Peti nagybátyám 9 éves halálának az évfordulója. Az első gyász-élményem, az első olyan ‘harapás’ a nagycsaládomon, ami értelmetlen, értehetetlen, és nagyon nem így kellett volna történnie. Sokkal többet eszembe jut, sokkal többször látom magam előtt, mint azt én magam gondolnám :(. Bőrrákban halt meg, bent voltam előtte pár nappal a kórházban. Bármennyire is látszott, hogy az utolsó találkozásunk, azóta sem hiszem el. Imádtam az énekhangját, az összes erőteljes élményem ezekhez kapcsolódik. A családi tábortüzes éneklések, a családi betlehemezések, a nagyszülők 50. házassági évfordulója a templomban, ahol teli volt a templom a hangjával és a gitárral ❤️.
Jól elkanyarodtam, nem is gondoltam, h ebbe az irányba kezdek el írni bármit is. De Eszter/Sanyikám névnapja összenőtt ezzel az évfordulóval. Május 24 ezeket az emlékeket is maga után húzza :(.
Egy hete Attila felment Pestre munka ügyben, majd baráti toszkán biciklitúrán virgonckodnak pár - egyetemi múltból fennmaradt - 50 alatti fiatal sráccal 😉. Szeretem ilyenkor már a hangját is. Teli van energiával, kipihentséggel, frusztráció- és stresszmentesen. Annyira jók az ilyen események, mindenkinek kellenek. Sosem értem/értettem, amikor vki azt mondja, h nem engedi el a férjét, párját, vagy duzzog azért mert a másiknak van szenvedélye és még energiája is hozzá :). Nekem ilyenkor combosabbak a napok feladatügyileg, de a gyerekekkel olyan jó szimbiózisban vagyunk, hogy a fáradtságon túl lelkileg sokkal jobban feltölt. Ok, leszámítva, h Mózival épp most kajabáltunk egy sort egymással, mert nem érti meg, h nem fog még korlátlan ‘időkorlátot’ kapni. Neki is elmondtam. Az elején még higgadtan, hogy nem érdekel más gyerek és szülő, ő mit tart jónak, egészségesnek, fenntarthatónak. Pont. A ‘pont’-ban már volt némi halánték lüktetés 😂.
Ezt leszámítva olyan szépen közreműködnek. Főzés, terasz magasnyomásúzás, autó buherálás (akksi lemerült a héten) Mózi töltötte, ő tölti és figyeli mindig az ablakmosót is. De segít nekem a főzésben, hús sütésben, rizsben, bármiben. Lola is. Lócira jobban rá kell osztani a feleadatot, ő inkább elbújik előle, a múltkor hisztizett is egy sort vmikor a hó elején, mert megkívánta a porból készült mac and cheese-t, és mondtam, h ok, de neki kell megcsinálnia. Rá is bólint a kocsiban, majd hazaérve feltette a vizet főni és eltűnt, majd jött egy idő után, hogy éhes, hogy áll a tészta. Mondtuk, sehogy, abban maradtunk, h ő csinálja. Na ezen kiragelt, hogy de ő feltette, és csinálja Mózi, mert ő különben sem tudja, hogy kell stb. De nyilván tudja, csak nem akar erölködni. Mondtam neki, h nem lehet ennyire életképtelen, hogy ezt ne tudja összerakni, és ez annyira rosszul esett neki, h azóta is emlegeti, h leéletképteleneztem. Hiába mondom, h pont, h kinéztem belőle, h meg tudja csinálni 😁. Na azóta ügyesen bement suli után a városba a Szent Annára tücsköt venni a gekkójának, mert arra is mondtam, h én nem fogok most már olyat elintézni helyette, amit tudom, h meg tud csinálni.
Nagyon évvége van. Loláék rettenet mennyiségű dolgozatot, szövegértést, kis felelőt írnak, már én unom. De szépen gyűri, sajnos a 2 db 4-est nem tudja kijavítani, pedig tényleg nagyon fókuszáltan vitte az évet. Nincs ezzel semmi, nem is elvárás részemről, soha nem is volt. Nem akarok hasfájós, stresszes gyerekeket. Megy, amennyire bírja. Lócinál viszont hamarabb elkezdjük a gimire gyúrást, mert ő TÁG-ot szeretne. Járnak külön angolra Mózival egymás után, illetve Lócinak heti 3 foci, Lolának heti 4 tenisz (de ez nagyon ritkán 4, és csak április óta ilyen sok), Mózi pedig jár edzőterembe 3-szor. Attila heti 10-szer kb biciklizik, fut, úszik, benne még van egy triatlon. Csak én érzem magam iszonyat öregnek, úgy látom magam, mint egy kis hörcsög a mókuskerékben, tekeri-tekeri a hétköznapokat, küzd, mindent is szeretne, és csak az állandó kimerültség látszik, semmi egyéb. Vigasztalnám magam, de nem tudom. Csak egy a cél: bírjam és élvezzem a hétköznapokat, és eresszem el a kényszert, érezzem a mozgás örömét és ne a teljesítményt.
Hirtelen ennyi. Megyek Titust sétáltatni, konyhát rendbe vágni, mosást befejezni, kocsit mosni/takarítani, és ha marad szufla úszok vagy futok.
Lócikáék ma 3-0-ra verték Józsát, amíg mi Lolával és Sanyikámmal szedd magad eperszüreten voltunk, Mózi délben kelt, mert kerti partizott a szomszédban az évfolyamtársaival.
Kép újabb csak teniszes van Loláról, azt sem én lőttem, egy mai meccs után csapat lábai előtt heverős Lóciról és Mózi tablóképes 🥹
Majd visszamenőleg is csatolok képeket, kb este, a kövi pocolós alkalommal 😘😘
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése