Jó, hogy ennyi, jó, hogy lettem :)
2026. június 29., hétfő
2026. június 20., szombat
Ballagás - Vacation loading...
2026. június 7., vasárnap
‘Baszki Sári’
(Ezzel a címben szereplő velős mondattal reagált az egyik work bestie :D Minden gratuláció közül a kedvencem :))
X MAN Románia - első triatlon-élmény, Olimpiai táv.
Itt volt fejben egy ideje, hogy ezt egyszer olyan jó lenne még összehozni, adna több első-alkalmas élményt, csak mindig sok az egyéb. Sok a kor, sok a kimustráltság érzés. Attilával közösen neveztünk és mint minden hosszútávú tervezésben és kivitelezésben Attila verhetetlen. Az edzés nálam nem volt sok és tudatos, csak annyi, amit kívántam is. Az Attila Zone 2-je olykor összeért az én Zone 4-emmel 😂 Viszont ahogy közelítettünk a naphoz utolsó pillanatig vacilláltam, hogy kell-e ez nekem (csak az elmúlt egy hétben éreztem fixnek, hogy nem táncolok vissza, már azzal nyerek, ha ott vagyok és megpróbálom)
#1 Úszás 1500m: Élő vízi úszó tapasztalatom csak a Balcsiról van, ráadásul csak mellben tudok. Most először próbáltam a neoprén overálban úszni 17 fokos vízben. Nem lett a kedvencem. Azóta sem tudom, hogy a több réteg ruha vagy a hideg víz okozta, hogy sokáig nem tudtam felvenni a ritmikus fej be-fej ki mozgást, mert légszomjam volt.
#2 Bicaj 40km: Ezt szerettem a legjobban. A falu mentén kint üldögélő és szurkoló öregek és a kiabáló, egy darabig szaladó, pacsizó gyerekek abszolút kedvenceim. Imádtam. Az utolsó 8km-es szembeszelet nem annyira.
#3 Futás 11.6km: A biciklit felakasztva, mondogattam magamban, hogy ‘Sári itt még futnod is kell, ne örülj!’. Igyekeztem totál egyenletesen menni, 2-szer ittam keveset, és csak a cél előtti nagy zenélős szakaszon omlott rám az adrenalin, hogy mennyire hiányzott ez a versenyélmény. 10 éve volt az utolsó ultra futás Lolával már a hasamban.
A kocsiba félig becuccolva mondta Attila, hogy menjünk vissza az eredményhirdetésre, mert a depoban egy staff megmutatta az eredményeket + az online certificate-et, és korosztályos 3. lett ❤️. Már ott keresett rá, hogy nézzük meg az enyémet is, hiába mondtam, hogy nem kell. Én pedig korosztályos 2. 💪🏻. A mezőny megint többségében férfiakból állt. Igyekszem büszke lenni magamra, nekem ez sírig tartó tanulás.
![]() |
| esti díjátadó után |
![]() |
| 'Hanyas vagy...?' |
![]() |
| első merülés előtt |
![]() |
| életem első dobogója (ha a vers- és prózamondót nem számoljuk :D) |
![]() |
| Age group 3. |
![]() |
| Age group 2. |
![]() |
| puttony visszatöltés |
![]() |
| befutó után |
| csatornában küzdés a hidegvízzel |
2026. május 24., vasárnap
Régen minden más volt :D
Milyen szép kerek-mondatos, összefüggő történeteket elmesélő, bekezdésekre tagolt blog posztokat írtam régen. Bezzeg most :D! Mindig csak felsorolás van, pontokba szedett lista, ritka megnyilvánulás, ünnepszámba menő, csupán az utókornak megőrizendő havi események felvonultatása címszavakban.
Na de annyira nem történik extra, hogy nem tudok igazán újjal előrukkolni. Közben pont azt vallom, hogy az apró hétköznapi események megbeszélése, sőt (!) megélése és megosztása a másikkal hoz közelebb, tart közel. Nem csak a nosztalgiázás.
Pünkösd van, Eszter nap, Peti nagybátyám 9 éves halálának az évfordulója. Az első gyász-élményem, az első olyan ‘harapás’ a nagycsaládomon, ami értelmetlen, értehetetlen, és nagyon nem így kellett volna történnie. Sokkal többet eszembe jut, sokkal többször látom magam előtt, mint azt én magam gondolnám :(. Bőrrákban halt meg, bent voltam előtte pár nappal a kórházban. Bármennyire is látszott, hogy az utolsó találkozásunk, azóta sem hiszem el. Imádtam az énekhangját, az összes erőteljes élményem ezekhez kapcsolódik. A családi tábortüzes éneklések, a családi betlehemezések, a nagyszülők 50. házassági évfordulója a templomban, ahol teli volt a templom a hangjával és a gitárral ❤️.
Jól elkanyarodtam, nem is gondoltam, h ebbe az irányba kezdek el írni bármit is. De Eszter/Sanyikám névnapja összenőtt ezzel az évfordulóval. Május 24 ezeket az emlékeket is maga után húzza :(.
Egy hete Attila felment Pestre munka ügyben, majd baráti toszkán biciklitúrán virgonckodnak pár - egyetemi múltból fennmaradt - 50 alatti fiatal sráccal 😉. Szeretem ilyenkor már a hangját is. Teli van energiával, kipihentséggel, frusztráció- és stresszmentesen. Annyira jók az ilyen események, mindenkinek kellenek. Sosem értem/értettem, amikor vki azt mondja, h nem engedi el a férjét, párját, vagy duzzog azért mert a másiknak van szenvedélye és még energiája is hozzá :). Nekem ilyenkor combosabbak a napok feladatügyileg, de a gyerekekkel olyan jó szimbiózisban vagyunk, hogy a fáradtságon túl lelkileg sokkal jobban feltölt. Ok, leszámítva, h Mózival épp most kajabáltunk egy sort egymással, mert nem érti meg, h nem fog még korlátlan ‘időkorlátot’ kapni. Neki is elmondtam. Az elején még higgadtan, hogy nem érdekel más gyerek és szülő, ő mit tart jónak, egészségesnek, fenntarthatónak. Pont. A ‘pont’-ban már volt némi halánték lüktetés 😂.
Ezt leszámítva olyan szépen közreműködnek. Főzés, terasz magasnyomásúzás, autó buherálás (akksi lemerült a héten) Mózi töltötte, ő tölti és figyeli mindig az ablakmosót is. De segít nekem a főzésben, hús sütésben, rizsben, bármiben. Lola is. Lócira jobban rá kell osztani a feleadatot, ő inkább elbújik előle, a múltkor hisztizett is egy sort vmikor a hó elején, mert megkívánta a porból készült mac and cheese-t, és mondtam, h ok, de neki kell megcsinálnia. Rá is bólint a kocsiban, majd hazaérve feltette a vizet főni és eltűnt, majd jött egy idő után, hogy éhes, hogy áll a tészta. Mondtuk, sehogy, abban maradtunk, h ő csinálja. Na ezen kiragelt, hogy de ő feltette, és csinálja Mózi, mert ő különben sem tudja, hogy kell stb. De nyilván tudja, csak nem akar erölködni. Mondtam neki, h nem lehet ennyire életképtelen, hogy ezt ne tudja összerakni, és ez annyira rosszul esett neki, h azóta is emlegeti, h leéletképteleneztem. Hiába mondom, h pont, h kinéztem belőle, h meg tudja csinálni 😁. Na azóta ügyesen bement suli után a városba a Szent Annára tücsköt venni a gekkójának, mert arra is mondtam, h én nem fogok most már olyat elintézni helyette, amit tudom, h meg tud csinálni.
Nagyon évvége van. Loláék rettenet mennyiségű dolgozatot, szövegértést, kis felelőt írnak, már én unom. De szépen gyűri, sajnos a 2 db 4-est nem tudja kijavítani, pedig tényleg nagyon fókuszáltan vitte az évet. Nincs ezzel semmi, nem is elvárás részemről, soha nem is volt. Nem akarok hasfájós, stresszes gyerekeket. Megy, amennyire bírja. Lócinál viszont hamarabb elkezdjük a gimire gyúrást, mert ő TÁG-ot szeretne. Járnak külön angolra Mózival egymás után, illetve Lócinak heti 3 foci, Lolának heti 4 tenisz (de ez nagyon ritkán 4, és csak április óta ilyen sok), Mózi pedig jár edzőterembe 3-szor. Attila heti 10-szer kb biciklizik, fut, úszik, benne még van egy triatlon. Csak én érzem magam iszonyat öregnek, úgy látom magam, mint egy kis hörcsög a mókuskerékben, tekeri-tekeri a hétköznapokat, küzd, mindent is szeretne, és csak az állandó kimerültség látszik, semmi egyéb. Vigasztalnám magam, de nem tudom. Csak egy a cél: bírjam és élvezzem a hétköznapokat, és eresszem el a kényszert, érezzem a mozgás örömét és ne a teljesítményt.
Hirtelen ennyi. Megyek Titust sétáltatni, konyhát rendbe vágni, mosást befejezni, kocsit mosni/takarítani, és ha marad szufla úszok vagy futok.
Lócikáék ma 3-0-ra verték Józsát, amíg mi Lolával és Sanyikámmal szedd magad eperszüreten voltunk, Mózi délben kelt, mert kerti partizott a szomszédban az évfolyamtársaival.
Kép újabb csak teniszes van Loláról, azt sem én lőttem, egy mai meccs után csapat lábai előtt heverős Lóciról és Mózi tablóképes 🥹
Majd visszamenőleg is csatolok képeket, kb este, a kövi pocolós alkalommal 😘😘
2026. május 19., kedd
Agyatlan Időtöltés (AI)
Rettenet sokat pörgetem agyatlanul a telefont, ami a szabad időmet illeti, pedig nincs is tiktokom. Annyira jól mintázza, mire vágyik a lelkem, vagy mi az ami agyalás és kényszer mellett melenget:
- adoptálós, újszülöttes videó. Továbbra is extra magas emotional-trigger
- kutyás/állatos videó (az idióta beöltöztetős beauty szarok megrémítenek, azt messziről kerülöm) Lócival küldözgetjük egymásnak vagy csak közösen nézzük este az ágyban. Tacsik, goldenek/labradorok és vizslák előnyben. Ha el van fáradva Lóci, akkor is bekucorodik mèg fél 10-kor hozzám, h Anya, nézünk kutyás videókat?
- kaja: ez nagyon változó. vmikor rákattanok, vmikor látni sem akarom, hányok már a videó színétől is :D
- rendszerezős: a mindenem 😂
- bútor/lakás átváltoztató (de nem AI-os, azt sem szeretem ☝🏻😁)
- tenisz. főleg gyerek tenisz
- extrém jóga/háterősítő
- idióta work bestie-k
- futós, biciklizős, sportolós frusztrál, mert mindig szembesít mennyire nem bírom már a tempót :(
Tudom, fontos téma ez ide 😂
2026. május 13., szerda
Imádlak ChatGPT!
Bennem minden képként jelenik meg először. Minden érzéshez, esemenyhez, emlékhez képekkel kötődök. Amint egy informàció eljut vagy egy benyomás megkeletkezik az agyamban, már rajzolja is ki képként a belső mozivásznamra. Emiatt pedig a chatgpt-vel nagy cimbik vagyunk. Mert mondom neki, mit generáljon le 😂. Pl megint kicsit terhelt az idegrendszerem (ami egyébként trenírozható és tágítható nagyon is), és amerikai palkó sütés közben, ahogy a fejemben daráltam, hogy még mit szeretnék vagy kell ma megcsinálni, Lola közben hangosan olvasta fel a nyelvtan házihoz a szöveget, és várta a reakciót, illetve Mózi is hazaért, és kérdezett ő is párhuzamosan vmit, bevillant hogy annyira szeretnék megint csapot nyitni magamon ide a blogba. Hogy nekem ez a blogolás egy vasaláskönnyítő, mert vasalja az idegrendszerem. És már láttam is a képet 😂😂. Hát tessék. Valahogy így. Jövök majd, mert anyukám is hiányolt, hogy itt sem talál :D
2026. április 30., csütörtök
Április - Képeket nem tudok csatolni
Nem hogy írni keveset írok, de fotózni is keveset fotózok vagy semmit… Ezért skiccelem gyorsan, a demencia el ne szaladjon a tartalommal is :D.
>> áprilisi pesti hétvége I.
- pénteken Rendszerbontó Nagykoncert Mózival Attilával (a ‘kicsik’ maradtak a lakásban),
- szombaton reggel jóga, cyberjump Mózi kivételével,
- Margit sziget; szigetkör futás Lócival Attilával, majd Duna tapogatás, hogy hideg-e, jó lenne-e beleesni vagy sem 😁 —> SEM; bóklászás, eszegetés,
- Indigó indiai vacsi (ide is csak Mózi jött, kicsik nem szeretik, nekik a kommersz nuggets, sültkrumpli, pizza, tészta a stabil pont)
- este családi Pamkutya koncert 😍,
- vasárnap itthon választás ❤️❤️!!!!
>> április 18 hétvége megint Pest Attilával Ágival
hajnalban kelés, gyors Pest-Tatabánya, 6:37 am startolunk a Gerecse50-en!! Nagyon jó volt, pikk-pakk lezavartuk 😂 vacsi, vasárnap reggel haza.
>> Mózival gyűrjük a kondit, ő szorgalmasabban, én kombinálom, nem tudok túl gyakran menni, de jó. Figyel az evésre is jobban, és bicajozik minden héten.
>> Lolának prózamondó verseny és sok tenisz, de nincs helyezés, Lócinak sok foci
![]() |
| Lola így alszik ‘A lila pulcsimmal’, amikor nem vagyok itthon 🥹 |
>> Attila is edz mindig valamire, zsír-profi és ritka teljesítmény profillal 😘
>> Diákbál, Lolának az első, Mózi volt a DJ, ő hamarabb ment be, így nincs képem
>> Tituska 6 éves lett 🐶
>> Ált isis Ancsesz barátnőm soksok év nem látás után Debrecenben járt, és kijöttek, megmelengette a szívem, h mennyire jó volt, h végigkísértük egymást a kisiskolás, gimis éveken is, és hogy olyan jól kipárnáztuk az akkori éveket 🫶🏻 Ilyenkor annyira elönt, h miért nem tudjuk/akarjuk jobban ápolni ezt.
>> Platon Karataev koncert Attilával a Víztoronyban. Kevesen voltak, de pár éve átruccantunk ezért Nagyváradra is. Kellenek ilyenek 😍.
2026. március 31., kedd
Q1 review
Nem tudom, hol sikerült időt tágítanom, de eddig csak azt érzem, hogy mi mindenből jutott/lett több Q1-ben, mint az előző negyedévben vagy az előző év hasonló periódusában :).
- jutott több betű (Valerie Perrin összes)
- jutott több séta/túra
- jutott több jóga/nyújtás
- jutott több kapcsolódás/találkozás
- jutott több sírás
- jutott több chatGPT :)
- jutott több fürdőszobafelújítás
- jutott/fejlődött több strukturált munkakeret
- jutott több/sok gyerekekért-irtózatosan-hálásnak-levés, elolvadás a szimpla hétköznapokon is
- jutott több kevésbé feszkós, melegségesebb kapcsolat Mózival
- jutott felfrissülő meggyőződés, hogy ‘borsó meg a héja’
- jutott kitartó tudatosság, hogy munkánál fontosabb az ‘egyéb’
- jutott pozitív visszacsatolás, negatív rákszűrésről, zsír profi vérképről
- jutott több hús a tányérra
- jutott több 1Ds műszempilla :D
- jutott (nullánál több) Temus rendelés :D
Tárt karokkal várlak Q2!
2026. március 14., szombat
Köszi a keresési előzményeket :)
Reggel sokáig pocoltam (nincs jobb bútordarab az ágynál), majd az isteni tavaszi melegben kicsit rendezgettem a kert elejét Lolával. Ebédre Anyáékhoz mentünk ebédelni, és 4 után értünk haza. Rápihenve a lightos (not :D) déli fogyasztásra befejeztem a kert elejét. Utána magamra csuktam az ajtót, h olvasok, csak előtte még kicsit nyomkodom a telefont… Felkeveredtem a blogra, és hála nektek olyan régi keresési előzményeket hozott fel a lista, hogy elkezdtem egymás után olvasni, és csak telt-telt a szívem azzal a tengernyi érzelemdús kicsikori emlékkel. Istenem, de jó volt, hogy ilyen tartalmasan és intenzíven töltöttem velük azt az időt… Akkora pótolhatatlan frigyláda ez, hogy a legsoványabb érzelmi nihilben is kitartana és feltöltene ❤️❤️.
| Ez pedig friss-idei 😍 |
2026. március 4., szerda
Elsők
A teljesség igénye nélkül, csak hogy ne felejtsük/felejtsem el:
- Első orrtamponálás 😂 - Mózi : Már ki szerette volna nagyon próbálni, hogy működik orrvérzés esetén az OB tampon az orrában 🙈😂. Jól 😁.
- Első tenisz-kupa győzelem - Lola első hely: Nyíregyháza Hóember kupa 😍.
- Első borotvakészlet és első borotválkozás 🥹🙈 - Mózi
- Első szülőkkel kóstolt, koccintott alkohol 🥳 - Mózi
- Első kutyával ágyban alvás 🐶 - Lóci
- Első mentőzés 🚑 - Lola
2026. január 24., szombat
Központi írásbeli
Csak hogy folytassam a sort, és újabb példáját hozzam ennek 😁. Mondjuk ezt szerintem lightosabban, de enélkül is hoztam volna.
Ma zajlik a központi írásbeli, amire Mózit is hónapok óta trenírozza az iskola, és a külsős felkészítő tanárok is. Megilleti hosszabb felkészülési idő, és eszközhasználat. Írhatna laptopon, de gyorsabban, magabiztosabban megy kézzel.
Én vittem 10-re, persze hamarabb, de nem sokkal, h ott se sokkoljuk magunkat a tömeggel. Múlt héten még nem izgult, tegnap a szülinapján nem ment suliba, gyakrabban sündörgött körülöttem, kérdeztem izgul el. Azt mondja, nem/nem érzi. Ma azért már alakult… A kocsiban úgy fogalmazott, hogy valami furcsát érez. Amit még eddig soha, és nem tudja mihez hasonlítani, mert nem volt eddig ilyen érzés benne ❤️. Mondtam, h akkor valszeg izgul. És ez az első komoly megmérettetés. Meséltem, h nekem ez kb az érettségi volt, mert felvételizni nem kellett. De én úgy vártam, h megbetegedjek vagy lesújtson a kénköves ménkő, vagy bármi, csak időt nyerjek, és ne kelljen bemenni. Aztán jó élmény lett.
Csak az auláig mehettem, kifotóztam már tegnap, melyik teremben írja, és szerencse, mert akkora tumultus volt, közben az igazgató is olvasta fel a neveket termeket, ki is volt téve, mégis amikor a lépcsőnél magára kellett hagynom, és felbattyogott, tekert az agyam, hogy mindent megbeszéltünk, elmondtam, felkészítettem, megetettem, megtettem/megtettünk mindent, ami a mi részünk. Tudtam, hogy irreális, hogy ott toporogjak körülötte, és ez már az ő meccse, de éreztem ahogy kikerült a látóteremből, hogy gombócosodik a torkom, fátyolosodik a szemem… Kisétáltam a kocsihoz, Attilának is írtam, h mindjárt elbőgöm magam, és hogy a telóm pont ezt a képet dobta fel most nekem:
| 2019. január 24 - Mezőpeterd |
Aztán beültem a kocsiba, és elkezdtek potyogni a könnyeim. Nem tudom, megmondani, miért hat meg, de minden első élményt ő tarol le, és ezt hozza magával sokszor. Ha megengedi csatolok majd egy friss képet is a naaagy 15 évesről ❤️.
2026. január 20., kedd
Nem vagyok önmagam
Ezt még simán lehet, h ki sem posztolom, csak megőrzöm piszkozatként, de muszáj vagyok zsilipet nyitni magamon.
Megint rég jöttem fel ide. Na de január, az január, az összes sok legfontosabbnak ilyenkor van valamilyen ünnepelnivalója, ráadásul megkönnyebbülés volt, hogy a karácsony jött és ment. Nem tudtam elmerülni benne. Idén nem érdemeltem meg, nem tudtam megfejteni a miértjét. Egyedüli kapaszkodóm a menopauza, h tuti, ezért vagyok kifordulva magamból. Ez az egy biztosan benne van az okok között, amik a feltoluló kérdéseket generálják, mert ilyen hangok kérdeznek belülről kifelé belőlem, hogy ‘Ott vagyok, ahol akarok? Miért akarok néha nagyon-nagyon egyedül lenni, és kisétálni a világból, el az állandó feladatoktól, felelősségtől, rutintól, hétköznaptól, és hogy miért nincs kedvem/erőm tarkábbá tenni a napokat?’ Ragacsos nihil húzza a tagjaimat, nem tudok vágyni, kívánni dolgokat. Szóval sz@r kombó. Tudom, ennél aztán nagyobb bajom ne is legyen, csak amikor egyre távolodnak a magamról elképzeltek vagy a korábbi megélések az ‘új’ valóságtól, és még nem látom a megoldást, akkor az levegőtlen bizonytalanságot szül bennem.
Sok jó dolog, ami ettől függetlenül megtörtént körülöttem az elmúlt hónapban
- karácsony, első közösen vásárolt/díszített fa
- kiterjesztett családi karácsony
- Mátrafüredi egyéjszakás kiruccanás és kirándulás Attilával
- Szilveszter
- Bowling Kovács családdal és Marikáékkal
- Zootropolis Katával és Lolával
- Nálunk Poszikás-Ádám családos hepaj
- Fityma karácsony elcsúsztatva
- séta (köhögés miatt futás hanyagolva, és nincs erőm újra bootolni)
- Lóci szülinap
- Végre hó!!! Havas séták
- Névnapok
- Lola szülinap
- Mózi szülinap (még nincs hivatalosan megünnepelve)
- Mózi felvételi (hamarosan)
2025. december 20., szombat
Utolsó napok
Karácsony már a kertek alatt bujkál, én pedig teljesen felkészületlenül iszogatom a kávét a kanapén. Vmiért nagyon nem tud bemotiválni december 24, és csak az vígasztal, hogy lesz még karácsony. El vagyok maradva az ajándékokkal, teljesen el vagyok telve holmikkal, ingerekkel, fulladok a boltok gondolatától, kínálatától, és csak azt vágyom, hogy megálljon az élet. Mármint, hogy magunkra húzzuk az ajtót és minden kötelezettséget, megfelelést az ajtón kívül tudjak. A griff madár alattam, aki mindig mozgásban tart, éppen kipurcanni látszik. Szeretném hagyni megpihenni. Egyetlen elvárásnak sem bírok jelenleg megfelelni. Egy meleg lakásra van igényem, fénnyel, csenddel, hogy felszívjam magam.
Mára lerottyantam, fájnak a tagjaim, csorog az orrom, fáj a torkom. Reggel Lola teniszversenyével indítottuk a napot, holnap is lesz még, de a heti mozgás kimerült a sétában és a karácsonyi partis táncolásban. A fiúk vadásznak, én meg várom az ihletet, hogy rendbe vágjam a lakást, ki-be pakoljam a mosogatógépet, kimossak 5 adag ruhát (már csak négyet, mert egy lejárt), párosítsak 2 köbméter zoknit, felfúrjam Lola polcát. Lehet, inkàbb az alvást választom.
![]() |
| Imádom nézni, ahogy teniszezik ❤️ |
![]() |
| szülő-gyerek karácsonyi foci |
![]() |
| Titussal a traktoron |
![]() |
| Karácsonyi kupa Józsán (nem nyert Lola, de versenyről-versenyre egyre jobb) |
![]() |
| Ádám Lola manager szemüveges lett 😍 Folyamatosan az én magassarkúmban és blézeremben klaffog itthon (hamarosan bele is nő 😁) |


.jpeg)
.jpeg)
.jpeg)
.jpeg)
.jpeg)
.jpeg)
.jpeg)





















