Nem sikerül elrejteni a csalódottságom, hogy 1:50-re sikeredett a futás :(. Elég jól el tudom helyezni magam az univerzumban, így tisztában voltam vele, hogy most ennyi fog beleférni, mégis bíztam a versenyszellemben, az adrenalinban, hogy majd megtáltosodok. De nem. Fél másodperccel nem tudtam volna jobbat összehozni most. Ezt tükrözi fene nagy izomlázam is. Nem mondhatom, hogy nem futottam előtte tisztességgel, mégis keresem a mentséget - bár nem találok semmi lélekmelegítőt -, hogy ilyen gyalázatos a vége. Ez van, majd legközelebb lesz jobb. Háthaaaa... Kárpótolt viszont az Andrássyn és a célban kis családom, aki szurkolt és fotózott. Köszönöm nekik is a kitartást.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése