Ömlik bennem az ANYA :)

Ilyenkor, mikor hazajövök az OTIból különös élénkséggel terjed szét bennem az a "szanaszét-tudnám-magam-sírni-mert-anya-vagyok/leszek" érzés. És ebben egy csöpp túlzás, fáradság, idegbetegség nincs. Csak a fajtiszta anyai szívem :). Továbbra is rendben vagyunk, szívhangot percekig tudnám hallgatni, ahogy dörömböl. Ilyenkor az sem érdekel, hogy havonta 2 kiloval szebb vagyok. Attila szerint túl nagy FENEKET kerítek a hízás témának :). Hát szó szerint. Most ezt a felfokozott érzést megpróbálom konzerválni, és amikor a falnak mennék túlfűtött tehetetlenségemben, szippantok a szelencéből. Egyébként lehet, van ma vmi a levegőben, mert Mózi olyan rettentő cuki volt eddig. Ölelgeti az otthonkába öltöztetett lábamat főzés közben, puszilgat, csak úgy a semmiből, meg bújik, kapaszkodik. Azt hiszem, ez az egyik legjobb korszak. Még nincs kőkemény dackorszak, de már fel-felüti a fejét, egyre értelmesebb, "használható", nyílik a humora, a beszédben még most sem fakítunk igazán, de ami késik... Gyönyörűen magyaráz, halandzsázik, mutogat, emlékszik mindenre, én meg kár hogy nem nyelvvizsgázhatok valami elveszett baba nyelvből, mert - valljuk be- profi vagyok a megértésében. 

A mágneses puha halacskákkal egyelőre szívok. Vagy a halak lettek túl nagyok, vagy a szájukba varrt csavaralátét nem elég erős, így nem akadnak normálisan horogra :(. Még játszadozok egy picit velük, mielőtt bemutatom őket.

Mágneses puha halacskák

Megint aranyos(ak)at csinálok :). Párhuzamosan több project is fut a kezem alatt, mert nem mindet tudom Mózi mellett is bevállalni. Viszont tegnap a zenebölcsiben a gyerekjátszó részen láttam kétdimenziós fa halakat mágnessel a szájuk környékén, illetve szintén mágneses pecabotot hozzájuk. Be is villant, hogy ilyet valahol már kifigyeltem, és akartam Mózinak készíteni. Annyit változtattam, hogy a ficánkák nem fából, hanem textilből készültek délután, szám szerint 8, azaz nyolc darab. Holnap délelőtt a nyelvsuli előtt még nekilátok a pecabotoknak is. Ha elkészült teljesen, felúsztatom az éterbe őket, hogy esetleg Ti is kedvet kapjatok hasonlóhoz. Azt hiszem, ezeket már elteszem karácsonyra. Szépen lassacskán el kell kezdenem gyártani, mert idén már két fiú gyermekre is gondolnom kell. Ez tetszik :).

Paaaris, I Je t'aime foreeever...

Úgy döntöttem, csak teszek fel pár képet, miután anya megnyugtatott, hogy nem vagyok egyáltalán drabál brünhilda, csak nagyobb felületen szép... Egy anya tudja, mit kell mondani :).

Ezt a gyöngyszemet pedig külön megosztom, mert egy meglehetősen jól sikerült darab a családról :D

Ez pedig éppen idevág, és francia órán jót mulattam rajta.

Azok, akik nem szeretik a várandós témát, meg az UH beszámolót, azok fogják be a fejüket. Nem, képet nem fogok felakasztani, nem keretezem be virtuálisan sem. Csütörtökön végre megejtettük a 4D-s UH-ot. Ez volt szinte az egyedüli dolog, ami éltet, hogy legalább ha Brüsszelből hazajövünk, "találkozhatunk" Vele is. Még Hajnika is emlékezett rá, hogy anno Móziról milyen jó felvételeket lehetett csinálni, mindig dicsért, milyen jó UH-alany vagyok, mert tök jól "átlát" a szöveteimen :). Mózi is szépen mutatta magát, viszont ez nem volt ennyire egyértelmű most. Kicsi L. nem akart a lepényből kibújni, pedig annyit izeg-mozog, sokkal többet, mint Mózi, de lehet csak kitaposott helye van, és jobban fér. Most viszont nyugiban feküdt, a 18. perc körül pedig egyértelműen jelezte, hogy elege van a dologból, ne bizgerélje senki kristályfejes olvasóval. Annyira egyformának látok minden babát ezeken a felvételeken, hogy előző este elő is szedtem a Mózi portfólióját, hogy megnézzem, hasonlít-e magára. Nos.... Jó fajta volt már akkor is, de kb ennyi. Most annyit sikerült megállapítanom, hogy az újabb eresztés is jó fajta lesz, és hogy leginkább Mózira hajaz. 26-27 hét pár napos volt a méretek alapján, tuti nem teszem most ki a lábam a 39 héten már Debrecen határain kívülre, sőt! Jól vagyunk, de Mózi emelgetése egyre nyűgösebb, a nap végén sokszor alig várom, hogy vízszintben legyek. Ő meg mintha csak érezné ezt, nyújtózkodik fel, hogy Nyanya-nyanya. Ennek pedig nehéz ellenállni. 

Folytatom is

A megérkezésen már túl vagyunk, az a pár nap meg úgy elröppent, hogy nocsak. Ha lesz közvetlen Debrecen-Brüsszel járat biztos, hogy kint fogunk tobzódni állandóan Poszika nagy örömére ;-). De addig is beterveztük a májust, immár négyesben a szokásos Oostendei sárkányos fesztivál idejére. Valószínűleg az éjszakáink nem lesznek ennyire zökkenőmentesek egy 4 hónapos deddel, de lehet tök mindegy, mert Edina így is füldugóval aludt, nincs szokva a reggel 6-os gyerek szöszmötöléshez, viháncoláshoz. 

Minden napot nem fogok feltárni, de a nagy meglepetést, amivel Attila hajnal 6-kor próbálta a lelket belém verni, és egy párizsi kiruccanást rejtett, már elmesélem. Annyira nagyon nem értettem, hogy minek csörög pénteken reggel 6-kor a telefon Mózit is megelőzve, és ő miért pattant ki olyan pikk-pakk. Előttem már bontakozott a kép, hogy ő majd visszakuckózik, én meg itt maradok kómásan egy hajnali gyerekkel... Aztán mondja, hogy keljek, csinálja a kávét, mert 7-kor indulunk Párizsba. Ahhhaaa.. - mondtam. Jó, ok... De látta rajtam, hogy nem nagyon veszem be, és hogy nem tértem még észhez. Aztán csak erősködött, hogy tényleg. 300 km körül van, és 3 óra kocsival. Továbbra is néztem bambán, mert fogalmam sem volt, hogy kb hány kilométerre lehet, és hogy igazat beszél el vagy reggeli szivatás tárgya lettem :). Kászálódik le Poszika is. Aztán közösen meggyőztek, hogy bár nem akarták elárulni, csak annyira se kép-se hang voltam, hogy muszáj volt lelőni a poént. Este még tengerpartot emlegettek. Előre kifundálta Attila, és leszervezték, hogy kiruccanunk 1 napra, mivel még sosem jártam, és már úúúúúgy szerettem volna bóklászni a Csampsz Eliszeszen (Champs-Élysées) :D, alánézni a kejfel toronynak, rugdosni a leveleket a Szajna parton. Az az egy rossz hírem van, hogy vissza kell még ide menni. Egy hét legalább kéne, hogy ne csak rohanjon az ember, hanem élvezze croissant-nal, kávéval, bámészkodjon, kultúrkodjon, élvezkődjön :). 

Ami hatalmas csalódás volt: az a közlekedés. Az autós közlekedés. Pesti dugó ehhez képest smafu. Néha tényleg úgy éreztem, hogy megfulladok a kocsiban, és kiugrok, és csak szaladok, ahogy bírok (azt most leginkább sehogy...). Egy pl háromsávos úton ötnek-hatnak látszó kocsisorral, hatalmas káoszba torkollva cigányok és néger kéregetők, ablakmosók között fél centiket haladva 20 percenkét borzasztó és ijesztő.

De aztán megérkeztünk. Láttam élőben a tornyot, kávéztunk, sétafikáltunk, Mózit sétáltattunk, amikor nem a babakocsiban ült, fényképezkedtünk, és kipróbálhattam magam franciából, hogy megkérdezzem, HOL TALÁLHATÓ az XY hely? :). A Diadalív alatt katonazenekar fújta a tiszteletemre ;-) Attila szerint és a Nap is kisütött. Este nyolc körül szálltunk kocsiba, de még megnéztük a Sacré-Coeur-t is. Azt már csak édes kettesben, Mózi szunyált az autóban, Poszika meg őrizte az álmát. A fényképeket nagyon át kell majd válogatnom, mert egy bálna vagyok a hatodik hónapban már - durván... :). Max teszek fel táj-jellegű piktúrát :D.

Megint megszakítani kényszerülök az írást, mert tanulnom is kell még. Meg 100 egyéb dolgot csinálni, amit szeretnék mindig, de nincs soha nyugodalmas idő rá.

Álljon itt néhány mini-videó az első repülésről

Elszálltunk...

 ... és visszatértünk. Belgiumban jártunk, meglátogatni Poszikót ezért e sok napos kihagyás blogban. Nyilván volt internet, de gondoltam, majd elmesélem  utólag. 

Mózi gyerek még nem ült repülőgépen, amivel szerintem nincs egyedül egy - mégkétévessincs - gyermek, így jogos volt a kíváncsiság, hogy vajon hogyan fogja tűrni. Megkérdeztem gyakorlott, egykorú gyerekkel sokat repülő barátnőt, hogy vannak-e jól bevált praktikái utazáshoz, kb mégis mire számítsak. Ellátott ötletekkel, nyugodt voltam. Vonaton ugyan ültünk, igaz régen, de már két lábra ereszkedő (inkább emelkedő) Mózival, és már akkor fárasztó volt egy Db-Bp IC járat fülkétől-fülkéig szaladgálva, meg-megspékelve némi szoptatással, hogy csend is legyen :). Wizz Air gépek szűkösek, és abban is biztosak voltunk, hogy Mózi akkor sem fog aludni, ha este megyünk, és a délutáni szunyát szkippeljük. Így is tett :). Az új helyzetek, helyszínek, játékok, társaság mindig felpezsdítik, túlpörög, ami ha sokáig tart alvás nélkül buzira zizis lesz, meg tőle én is, nem tud elaludni normálisan, semmi nem jó sehogy sem. Hál' Istennek ezek az alkalmak ritkák, vagy nem várjuk meg ennyire a végét. Azt kell, hogy mondjam, f@sza gyerek volt most is. Szórakoztatta a repülőn a társaságot, a felszállásnál és a leszállásnál a nyomáskülönbséget érezve csak viháncolt, én meg próbáltam tömködni a szájába a vizet, hogy nyeljen. Elugrabugrándozott kettőnkön, meg az üres széken, húzogatta az ablak táblácskát, mászott az ülés támlára, hajtogatta a pohártartókat, illetve a kis asztalt. De úgy örült mindennek, hogy le is videóztuk, töltök majd fel belőle. Nekem picit nehezebb volt hatalmas hassal, de felszállásnál nem az én ölemhez volt rögzítve, de csak nem úsztam meg, hogy a szűk helyen belém gyógyuljon a lehajtható kisasztalkával együtt. A reptéren aztán volt pénzbedobós kis piros autó, ami szerencsére még nagyon jól leköti érme és zötykölődés nélkül, biztos, hogy egy darabig húzzuk, hogy kipróbálja élesben is, mert utána nincs kegyelem... Charleroi és Brüsszel között aludt az autóban, de ahogy megérkeztünk este 8 magasságában a lakásba, megint beindult. Tíz környékén aztán gyönyörűen elaludt idegenben, idegen ágyban, idegen etetőszékben eszegetés után, csókoltam is érte. Az hogy reggel negyed 7-kor kelt.... Hát itthon is akkor szokott :) A többi alvással sem volt gond, délután is húzta, kivéve egyszer sikeredett nyűgösebbre, de azt meg betudtuk a sok autózásnak, a további sok-sok új élménynek.

Folyt köv. ha kivasaltam...

Mindent az ősz jegyében

Végre helyére kerültek a makk kupakok is, amelyeket többek között Mózival gyűjtögettünk a Klinika telepen a gesztenyékkel együtt. Szépen ragasztópisztollyal felragasztottam egy hungarocellgömbre egy kockás és egy pöttyös barna szalag kíséretében. Azt reméltem, elég lesz egy rétegben ragasztani, de nem így történt. Végül úgy döntöttem, addig sorjázom, amíg alszik Mózi. Még legalább 50 kupaknyit szunyálhatott volna :). Kicsit ügyetlenkedtem a ragasztópisztollyal, pedig évek, sőt... óta van fegyvertartási engedélyem erre a fajtára, és mégis. Egy jó tanács, ha nekikezdtek hasonlónak. Mielőtt azt hinnétek, hogy elég kupakot gyűjtöttetek, akkor jusson eszetekbe, hogy az még a harmadára sem lesz elég :). 

Térdig járunk az őszben, és végre próbálgatom a sütőtököt minden formában. Attila és Mózi nagyon szereti simán sütve, de az úgy uncsi egy idő után. Ezért veselkedtem neki a sütőtökkrém levesnek sárgarépával, a sütőtökös lasagne-nek ricottával, illetve tegnap este még összedobtam egy gyors sütőtökös csokis muffint is (Móziéból kihagytam a csokit, és kevesebb cukorral készült, mint az előírt). Bátran ajánlom, ÉÉÉN, aki elvileg nem szeretem a sütőtököt, és most úgy tűnik apránként csak célba ér. Hajjajj, a másik nagy kiebrudált zöldség az étrendemből a cékla is. Ott is találtam olyan formát, amiben megbírom enni. Annyira, hogy Sanyikámmal majd leszedtük a tepsi szélét, és majd felkapartuk az alját Marika rovására. Eztán már csak az olajbogyó marad, amit ki kell pitiszkálnom a salátából vagy kiválogatni Attilának. Az még nem csúszik :).

Baglyos ornament

Ebben az esetben függő. Végre ezzel is elkészültem. Fogalmam sincs, az idegennyelvű világháló mely pólusán találtam a képet, de ha valami megtetszik, lementem, elteszem, jó lesz valamikor, vagy csak inspirációnak összegyűjtöm. Melléklet nem volt hozzá, de annyira egyszerű, hogy fogtam magam, lerajzoltam, és megalkottam így a saját verziómat. Lehet, ezzel némileg plagizáltam. Mózi mostanában annyira szereti a blogon az ágon ülő baglyot, hogy eszembe ugrott, megvarrom majd a szülinapjára. Annyi aranyos hasonszőrűt találtam, hogy arra jutottam, a kétéves szülinapja ezen a vonalon fog mozogni. Most ezekben az esős napokban végre össze is őcköltem három darabot. Azt hittem, haladósabb állat, de varrtam a részeket, nem ragasztottam. Ezek pusztán az ünnepi dekoráció prototípusai, viszont Mózi már lecsapott rá. Összefordít belőle kettőt, és  lelkesen cuppog ... :D.