Folytatom is

A megérkezésen már túl vagyunk, az a pár nap meg úgy elröppent, hogy nocsak. Ha lesz közvetlen Debrecen-Brüsszel járat biztos, hogy kint fogunk tobzódni állandóan Poszika nagy örömére ;-). De addig is beterveztük a májust, immár négyesben a szokásos Oostendei sárkányos fesztivál idejére. Valószínűleg az éjszakáink nem lesznek ennyire zökkenőmentesek egy 4 hónapos deddel, de lehet tök mindegy, mert Edina így is füldugóval aludt, nincs szokva a reggel 6-os gyerek szöszmötöléshez, viháncoláshoz. 

Minden napot nem fogok feltárni, de a nagy meglepetést, amivel Attila hajnal 6-kor próbálta a lelket belém verni, és egy párizsi kiruccanást rejtett, már elmesélem. Annyira nagyon nem értettem, hogy minek csörög pénteken reggel 6-kor a telefon Mózit is megelőzve, és ő miért pattant ki olyan pikk-pakk. Előttem már bontakozott a kép, hogy ő majd visszakuckózik, én meg itt maradok kómásan egy hajnali gyerekkel... Aztán mondja, hogy keljek, csinálja a kávét, mert 7-kor indulunk Párizsba. Ahhhaaa.. - mondtam. Jó, ok... De látta rajtam, hogy nem nagyon veszem be, és hogy nem tértem még észhez. Aztán csak erősködött, hogy tényleg. 300 km körül van, és 3 óra kocsival. Továbbra is néztem bambán, mert fogalmam sem volt, hogy kb hány kilométerre lehet, és hogy igazat beszél el vagy reggeli szivatás tárgya lettem :). Kászálódik le Poszika is. Aztán közösen meggyőztek, hogy bár nem akarták elárulni, csak annyira se kép-se hang voltam, hogy muszáj volt lelőni a poént. Este még tengerpartot emlegettek. Előre kifundálta Attila, és leszervezték, hogy kiruccanunk 1 napra, mivel még sosem jártam, és már úúúúúgy szerettem volna bóklászni a Csampsz Eliszeszen (Champs-Élysées) :D, alánézni a kejfel toronynak, rugdosni a leveleket a Szajna parton. Az az egy rossz hírem van, hogy vissza kell még ide menni. Egy hét legalább kéne, hogy ne csak rohanjon az ember, hanem élvezze croissant-nal, kávéval, bámészkodjon, kultúrkodjon, élvezkődjön :). 

Ami hatalmas csalódás volt: az a közlekedés. Az autós közlekedés. Pesti dugó ehhez képest smafu. Néha tényleg úgy éreztem, hogy megfulladok a kocsiban, és kiugrok, és csak szaladok, ahogy bírok (azt most leginkább sehogy...). Egy pl háromsávos úton ötnek-hatnak látszó kocsisorral, hatalmas káoszba torkollva cigányok és néger kéregetők, ablakmosók között fél centiket haladva 20 percenkét borzasztó és ijesztő.

De aztán megérkeztünk. Láttam élőben a tornyot, kávéztunk, sétafikáltunk, Mózit sétáltattunk, amikor nem a babakocsiban ült, fényképezkedtünk, és kipróbálhattam magam franciából, hogy megkérdezzem, HOL TALÁLHATÓ az XY hely? :). A Diadalív alatt katonazenekar fújta a tiszteletemre ;-) Attila szerint és a Nap is kisütött. Este nyolc körül szálltunk kocsiba, de még megnéztük a Sacré-Coeur-t is. Azt már csak édes kettesben, Mózi szunyált az autóban, Poszika meg őrizte az álmát. A fényképeket nagyon át kell majd válogatnom, mert egy bálna vagyok a hatodik hónapban már - durván... :). Max teszek fel táj-jellegű piktúrát :D.

Megint megszakítani kényszerülök az írást, mert tanulnom is kell még. Meg 100 egyéb dolgot csinálni, amit szeretnék mindig, de nincs soha nyugodalmas idő rá.