tűkkelütött

Kezdek újra teljesértékű lenni, nem heverek sárga címkével felmatricázva és leszázalékolva a nyomott és bontott termékek között a poros gondolák végén ömlesztve. Eljutottunk a hathetes kontroll időpontjához, de még hétfőre is hagytunk egy kört a klinikán. Szerencsére rendben vagyunk eddig, indulhat a mocorgás ahogy jön a szép idő is (ezzel próbálkoztam pénteken, de nem tudtam befejezni a posztot)

Tegnap a klinikát s megjártuk az 5 kg-os deddel!!! Végig aludta az eseményeket, épp csak annyira kelt fel, hogy megmutassa, jók a reflexei, aztán szunyált tovább. Délután három után már én ébresztettem fel, hogy ki ne toljon velünk az éjszaka. Nagyon nem hatotta meg ez sem. Evett, majd átmentünk Bettiékhez, és amíg a nagyok szétrámolták a lakást ő a konyha asztal közepén hevert közöttünk, és nézelődött.

Úgy áll a nagy csata helyzet a muhi pusztán, hogy a nagyobbik gyerektől nem lehet csinálni SEMMIT! De ezt most komolyan így is kell értelmezni. Semmi olyat, ami nem róla szól, nem vele való foglalkozást jelent. Hiába vitte el mégis délelőtt Mama, mert a felszabaduló időben Lóci előhozakodott egy kis hasfájással, illetve olvasni kívántam. Próbálom nyugtatni magam, és a bűntudatot hajtani a fejem fölül, hogy nem vagyok rossz anya azért, mert nem élvezem minden percét a hét 5 napjának a szőnyegen ülve építő kockákkal körül bástyázva (még akkor is, ha színeket és formákat csoportosítunk, és nem csak dűntünk-boríunk). Nem tudok nyugodtan zuhanyozni, fürdeni, mert Mózit nem merem egy légtérben hagyni a kicsivel, de a csukott ajtó sem garancia, mert bármire rááll, és kinyitja. Így aztán jön velem a fürdőszobába, és babrálja a mérleget, próbálkozik a WC-kefét megkaparintani stb. Vasárnap is hiába volt itthon Attila, gondoltam jól elmerülök most a habokban, de Mózi veri az ajtót, anyázik, nem jó ilyenkor senki sem igazán. Hát akkor üljön be ő is. Így is lett. Cuki volt, néha durrogtatott, én meg aggódva kérdezgettem, hogy kaka lesz? A válasz mindig NEM (majd erre is visszatérek). Végül megtudtam, mire jó a mini BILIBO.... Sz@rt lapátolni a kádból :D. A két kis lyukon kifolyik a víz, Kula Bácsi az Ünnepi kaki meg benne marad. Így ért véget a vasárnapi lazulás a kádban.

Gépet kinyitni megint veszélyes, mert egyből sírás lesz, hogy csücsüljek vissza a szőnyegre vagy vegyem fel az ölembe, és ő is nézi mit csinálok. Közben bele-belenyúl, nyitogatja a CD lejátszót (gyurmát is látott már... :(), nyomogatja az ENTER-t. Az nyilván nem az igazi, ha a régi, kiberhelt gépet kapcsolom be neki. Főzésnél segít. Kavargatja a lábasban a szárazbabot, utána napokig rugdossuk a lakásban, mert jut belőle mindenhova. Szóval ez a része veszett kimerítő. Hogy nem látok ki a négy fal közül. Másrészről nagyon jó érzés, mert Extra Anya korszak bontakozott ki. Az esti alvások sem működnek. Tegnap Attila altatta egy-másfél órán keresztül. Előtte már velem is lezavarta a szokásos éneklés, mese, összebújás, napi események megbeszélése. Csak úgy a semmiből kezdett el egyszer csak sírni (kintről legalábbis így tűnt).
Lóci érkezése előtt már nagyon jól álltunk alakuló szobatisztaság terén. Aztán szép lassan ott tart most a helyzet, hogy akkor is letagadja, hogy kaka van a pelenkában, ha már messziről húzza a szagát. Megint szüneteltetjük a témát, és ezeket az apró fennforgásokat betudom "Lóci rovására".