2013. február 4., hétfő

Napóleon lábnyomában

... pár napja minimális alvással.

Lóci az első két hétben kb itt sem volt. Végig aludt, úgy és ott, ahogy és ahova tettük. Ha fejjel lefelé egy domboldalra fektettük volna, akkor ott szunnyadt volna a legközelebbi étkezésig. Aztán volt egy olyan bő hét, hogy a mi léptékünkkel számított két nap nála egyet jelentett. Egy napot aludt, illetve átette magát a másikba, ami viszont nyűglődősebb volt, akkor volt ébren, akkor kezdett fájni a hasa. Eztán mértem fel az ismerős anyukák tapasztalatait, hogy mire esküsznek hasfájás terén. Mózinál nem használtunk semmit, mert nem volt számomra egyértelmű, hogy ő a hasával küzdött volna. Óramű pontossággal minden este fél 11, 11-től sírt két órahosszát. Nap közben derűsen nézett bele a mindenségbe, este a felgyűlt ingereket vezette le, dolgozta fel. Illetve valami miatt olyan érzésem volt, hogy a szülést élte át újra és újra olyankor. Hasfájás téren tehát nem vagyok tapasztalt vén róka, azt viszont tudom, hogy mindenkinek más válik be, és lehet, mire megtaláljuk a csodaszert addigra magától szublimál a hascsikarás. Saját étkezésemre is jobban figyelek, de rajzolódik a hatása, hogy sokat köszönhetünk a BioGaia cseppeknek. Én már csak ilyen zakkant vagyok, de azért nem elvetemülten, hogy a kézrátét legyen az egyetlen vállalható módszer. Tény, hogy nem szívesen adok az ilyen steril szervezetnek semmilyen gyógyszert, amíg nem indokolt igazán.

Közben megjártuk a havi és kétéves státuszt is. Az nem volt meglepetés, hogy Mózi egy picit alacsonyabb az átlagnál. Az lett volna gyanús, ha nem így van. Lóci viszont se perc alatt átszopogatta magát az átlagon felüli kategóriába :). Látszik is rajta. Amilyen nagy volt rá a 'bőr nadrág', most olyan kis hurkásan feszül rajta. Cuki tokás.

Azt hiszem alszom egyet. Ne zavarjatok!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése