Halloween

Igyekszem a képet is intézni holnap... 

Szeretem, hogy Mózi még annyira ‘tiszta’. 

Itthon és az óvodában nem ünnepeltük a halloween-t, nem ismernek a gyerekek félelmetes karaktereket, meséket, így most kicsit bajban voltunk... :)

Nincs rálátásom az iskolák szokásaira, de evidensnek tűnt számomra, hogy egy kéttannyelvű suliban a halloween ünneplése nem kiugró “erkölcstelenség”. 

Tudtuk, hogy ez jelmezes, beöltözős PROGRAM. Az időbeosztásomba én még sem szorítottam megfelelő mennyiségű időt a felkészülésre. Sőt. Ja. Mert nyilván én szerettem volna csinálni.

Összedugtuk a fejünket, hogy mi szeretne lenni. Próbáltam lebeszélni a kismackóról, mert tudtam, hogy ő érezné kellemetlenül magát benne :D.

Felcsaptuk a netet, és kerek szemekkel nézték a lehetőségeket... Mondta Mózi, hogy ő nem szeretne ilyen ijesztő lenni. Végül megállapodtunk egy K A L Ó Z ban. 

-» Szerintem remek átmenet volt a kismackó és az életrekelt, baltával fejbevert, vérző mumifikált vámpír között. Nekem is :). Az Aranyélet még most is elevenen él bennem... :D

A kalóz lehet cuki is - ha akar, illetve vagány is. 

Mózi rettenet lelkes volt, csak szerdán az iskolában levitték az orvoshoz, mert piros volt a szeme -kötőhártya... :(

Csütörtök, péntek nem is volt suliban, viszont időben elkaptuk, mert már szerda estétől gyöngyözött a floxal. Délután a partira már mehetett. Nagyon nem akart lemaradni. 

Én pedig igyekeztem du-este összehozni egy ‘kabátot’, kardot. Csizmára nem futotta energia, viszont volt tetkónk, vettünk hosszúhajú fekete parókát, varrtam bőrből szemtakarót és egy karimás Barbour kalapot összecsippentettünk elől kalózosan.

Mózi annyira szép és lágy vonású gyerek, hogy a fekete parókában tényleg beillett volna lánynak is. Az én anyai szívem biztos így látta. 

Kacérkodtam a gondolattal, hogy még éjszaka megsütöm a muffinokat is az Oreo pókokkal, de aztán hulla voltam. Reggel nagy reményekkel nekifogtunk, DE egész nap nem volt áram, amit ugyan e.on előre megüzent, csak nem véstem fel... Nagyanyáékhoz gurultunk át megsütni, itthon pár karton denevért kivágtunk előre.

Lehetett vinni sütit, faragott tököt, mert a tornateremben volt sütivásár, hangulatnak megfelelő dekoráció, zsákbamacska és verseny. Én gurultam be du az összes gyerekkel, és oh jajjjj, Lola egy darabig gyűjtötte az infót, majd amikor levittük a sütit a tornaterembe, rázendített nagyon. Kint vígasztalta egy néni, amíg én beléptem, mert be sem mert jönni, de akkor még nem pityergett. 

A kirakott édességek olyan mosolyogtatóan meghatóak voltak számomra. Látszott, hogy sok anyuka felcsapta a pintrestet a ‘halloween cakes’ keresőszóval, és születtek kajla, de annál kedvesebb szellemek, szemgolyók, pókok, pókhálók. Mi is hozzácsaptuk a házi kajlaságunkat. Lóci nagyon élvezte, de mondta, hogy egyik-másik jelmeztől még ő is megijedt :).

A parti után azzal fogadott Mózi, hogy Anya, nem én nyertem, nem én voltam a legfélelmetesebb :)))). Feldobva jöttünk el. Vásárolhattak a BÜFÉÉÉben (egyébként az első-második osztály még nem használhatja a büfét), vett is sok hasznos csemegét...

Este fél 11-kor pedig kicsattogott, és az ágy mellett izgatottan újságolta, hogy volt egy nagyobb fiú, aki tudott varázsolni!!! Viszont azt mondta, otthon felejtette a varázspálcáját (ez is a show része volt ;-)), DE kendőkből varázsolt egyett!!! Áhitattal áradozott a kártyatrükökkről, de totál el akarta hinni, abszolút nem éreztem a gyanakvást rajta, hogy ez csel. 

Egyik Karácsonyi ajándék azt hiszem, pipa ;)

Most én olvasok - Amíg megváltjuk a világot - ... mert szertjük

Ma fél 11-kor keltem. Első prózai gondolatom: Ennyire kivagyok fingva... :D?

Ígértem 2 posztot is a múltkor iskolai öko-héttel kapcsolatban. Jöjjön az egyik.

Szeptember elején találtam egy könyvet. Pontosabban a debreceni Pagonyban Mártinak mindig van pikk-pakk jó ötlete. Ő javasolta a Most én olvasok sorozatot (a sorozat lényege, hogy nehézségi fokozat alapján javasol az olvasnitanuló gyerekeknek asszerint besorolva, hogy mekkora betűvel van szedve, és hány modat-kép van egy oldalon). A gondola sarkán egyből megfogott a Zöldszívűek Társasága. Ajj, Mozinak tökéletes meglepetés lesz. Az első oldalakba beleolvasva, mintha róla írtak volna.

Yo. Kosárba be, pénztárba le, fizetni ki...

Alig vártam, hogy az autóban elújságoljam neki, hogy írtak róla egy könyvet. Pontosabban az, ami neki (is) annyira fontos, mást is inspiralt, de annyira hogy könyvet is kanyarítottak belőle. Este felfaltuk az egészet. Mózinak pedig vigyorogva csillogott a szeme. Azóta többször elolvastuk.

Doma öko iskolába jár, ahol öko-hét van éppen. A hét napjai egy-egy fejezet a könyvben.

HÉTFŐ a kreatívkodásé, 

KEDDen előadás, 

SZERDÁn szemétszedés, 

CSÜTÖRTÖKön nem használt játék csere-bere nap, 

PÉNTEK virágültetés. 

Minden napra tartogat egy-egy kiemelten fontos napirendi pontot, ami mentén mi is elkezdhetünk fejlődni a témában. Mózival oda-vissza tanítjuk egymást.

"Doma vagyok, és szeretném rendbe tenni a világot. Először is veszek egy hatalmas seprűt, és szépen felseprem a szemetet a világ útjairól. Ha ez kész, kihalászom a nejlonzacskókat az óceánokból, és napelemessé alakítom át az összes járművet... Ezután visszafagyasztom a jéghegyeket, és visszahűtöm a Földet."

Gondoltam, hozok megint ilyen ötletet is, hiszen nehéz lenne megfeledkezni arrol, hogy jön a karácsony. Én már elbújnék a bevasarlóközpontok elől (nem mintha nagyon gyakran jarnank). Pesten szerencsétlen dolgozók, mór októbertől full karacsonyi dekoraciók és piros-zöld kockás flanel termékek közott élik az indián nyarat... Elég blöeee élmény volt a minap :D 

Szóval én ezt most nem ebből az apropóból hoztam. Ezek csak olyan mini hétkoznapi megelepetések. Ami ha témába vág, tökeletes segítség. Nálunk egy új radírtól is kiérdemelhető a világ legjobb anyukája érdemkereszt. Olyan hálás közönség itt mindenki. (Mózi hegyezője mellé Lóci szeretett volna egy fidget spinner radirt, ez váltotta ki legutóbb ezt az őszinte kinyilatkoztatást este - a szerk.)

Iskokla be/megszokás - COMPLETED

Huhhh...

Ilyenkor mindig könnyebb már a dombról lefelé szétnézni, mint mikor szuszogva mászunk, és a lábunk előtt max a következő 15 cm-t látjuk.

Több fronton izgalmas volt a be/megszokás. Mondom is, aztán ezt a témát elzártam :)

0. izgalmi faktor 

Nagggyon legelső körben, nem ide készültünk. Egyházi iskolába kacsintgattunk 

* a gyermekközpontú nevelés miatt, 

* a versenyeztetés helyett az együttműködést favorizálva, 

* a különbözőségek elfogadasát tanítva szemben a különcszerű kinézéssel. 

* Szerettünk volna olyan iskolát, ahol nem feltétlenül kell egyformán jónak vagy nem jónak lenni, hanem meglátni, szeretni és támogatni a kiemelkedő készséget,

* elnézni, elfogadni a gyengébb láncszemű kepességeket, ami ennek ellenére trenírozható nagyobb erőbedobással.

* fejlődő szemléletet a rögzült helyett

Szerettük volna mindezt úgy, hogy bár az elveink nagyon-nagyon azonosak az iskoláéval, nem gyakoruljuk a vallást. 

Január-február ebből a szempontbol baromi nagy törést okozott bennem, bennünk, köztünk.

1. izgalmi faktor

Ezek után találni egy olyan iskolát, ahol mindezeket megtalálva (közelítve, felét eleresztve...) modern, haladó, nem szélsőségesen alternatív módszerekkel találkozunk, valamint hitelesen tudjuk a gyerek felé közvetíteni az elveit. És bár nagyon nem hangsúlyoztuk, de rettentő fontos a szülői gárda is, az azonos gondolkodás, de legalábbis pár ponton. Ezek után a legszimpatikusabb egy debreceni kéttannyelvű suli lett. 

Életvitelünkbe sokkal jobban passzoló az egyhazinál. 

Bizonyos pontokon vannak mély lélegzetvételek, mert nem volt sima liba a váltás. Ez már nem az óvoda lekeverése, és nagyot kellett lépni, sok a szabaly. Valszeg mindenhol meg kell szokni az újakat, csak érzünk közte feleslegesen katonásokat is. Felsejlik az mi elős korunk.

2. izgalmi faktor

Mózi sem a legsimulékonyabb oldalát mutogatja a kezdetektől. 

Nincsen olyan emlékem, hogy nehezen illeszkedtem volna be valamelyik új intezményi közegbe, és Mózinál ez van. Javul a helyzet. Mi nem ismertünk csak egyetlen kislányt az osztályból, nem tudtunk elmenni az első ismerkedésre nyár végén, a másodikra pedig csak úgy, hogy megszakítottunk egy jó nyárbúcsúztatást a szokás volt-egyetemi csapattal, és ebből nem volt kedve kilépni Mózinak egy ismeretlen társaság kedvéért. Fölösleges is volt. Innentől kezdve hátránnyal indultunk. Itthon is érezhető volt már nyáron az előkamaszkor, ami persze, hogy korai, de tüneteiben hasonó. Az élőfába is belekötött, és zsigerből negatívan közelített mndenhez. Miért arra megyünk, miért nem erre? Miért ezt eszünk, és miért nem azt? Miért ez, miért nem az? Nincs kedvem ehhez, inkább legyen az stb....

3. izgalmi faktor (leginkább nekem, mostanra kb eleresztettem, és bízom nagyon Móziban, hogy simán utóléri a többieket, max később. Nem stresszelem ezzel egyáltalán már)

Az a rommá emlegetett FINOMMOTORIKA.

Tudtuk, hogy itt lemaradással kezdünk a mai átlaghoz, elvártakhoz képest. Szokta mesélni, hogy azt mondják, csúnya a munkája, csúnyán dolgozik, csúnyán rajzol :(((. Ez para forrás volt, mert ezzel nyáron is jártunk tréningre. Túl volt lihegve, de sejtettük, hogy fontos lesz itt. Nagyon szarul esik nekem, hogy ezt pl kiemelik, hangsúlyozzák, ahelyett, hogy arra buzdítana a tanárnő, hogy ne piszkálja senki érte, mert valszeg ő meg kurva jó másban. Látom, hogy ez zavarja. Viszont látom, hogy ez a divatos és rettegett téma nem vette el a kedvét még totalisan. Mert rajzolni szeret, firkálgat az autóban is, sőt szombaton korán reggel már fest. A héten döbbentem rá, hogy ecsettel jobban boldogul, mint ceruzával. 

Mindig nyomatekosítom benne, hogy ne törődjön vele, ki mit mond, CSAK saját maga legyen a mérce. Csak saját magával versenyezzen. Ha bármi zavarja, módosítson rajta. Ha közepes a magatartása, akkor ehhez már tud viszonyítani, mi ér itt közepest, és megéri-e, lát-e értelmet a jobb magatartásban. Hangsúlyozom, hogy a tisztelet mások felé nagyon fontos, de nem akarom, hogy görcsösen eszetlenül elfogadó legyen bármivel kapcsolatban. Megkerdőjelezheti magában, de se szemtelen ne legyen, se tiszteletlen. Fogadja el, hogy milyen szabályok szerint játszanak ott. És ha szeretne ebben az inerciarendszerben jól muzsikalni, akkor ezek a szabályok a mérvadóak.

Legnagyobb 'probléma', hogy kijár óráról pisilni... Már nem mindegyikről. Ez egy “kiút” a szituációból. Ami unalmas vagy ami nagy falat neki. 

Az angol órát nagyon szereti, és nagyon büszke volt magára, h ‘100-as a matek koncentrációja, mert nem mindenki százas az osztályban’ ...:D. 

Én pedig mérhetetlenül büszke vagyok minden napjára. Minden nap látom rajta a fejlődést, és sok mindennel meglep, hogy milyen könnyen es ügyesen meglépi ezeket. 

Szeret járni, különórákat hanyagoljuk, nem eröltettünk se tenniszt, se sakkot. Itthon is tanítja Lócit angolul, néha eljátsza, hogy ő a tanító, és pontozza, értékeli a magatartásunkat, kiosztja a feladatokat :).

Másfél hónap után nyugodt szívvel tudom már azt mondani, hogy jó helyen vagyunk. Összecsiszolódunk.

Bábszínház, egésznapos nyíregyi vadaspark, öko-hét, egészség-hét, sütivásar, halloween party mindig van valami, ami szinesíti a hétköznapokat.

A reggeli rutint néha nehezen abszolváljuk, de vannak kiemelkedően laza startolasok is. Mivel Mózit rakja ki elsőnek Attila, és ő van leginkabb időhöz kötve, utána Lola a szűkkeresztmetszet bölcsibeéres miatt. Lóci már laza záróakkord. Délután pont ebben a ritmusban én szedem fel őket. Mózihoz igazodva, majd Lola es Lóci, ahol még maradunk játszani, bandazni kicsit vagy játszóterezünk valahol.

Lócika első boltba menetele ;-)

A nap, amikor Lócika először ment egyedül a kisboltba :)

MÓZI

Ma valahogy írtó erőtlen vagyok, felállni is nehezemre esik, pedig az ivásra pl külön ügyeltem és csak 2 kv van a rovásomon.

Tudom, hogy vártatok. Napok óta gondolkozom, hogy csoportosítok át erőt erre a frontra is. Megint végtelennek érzem a teendők sorát. Ritkítom, de osztódással szaporodik. Várom a jövő hetet, és a szigorúbb napirendet, a több egyedül töltött időt.

A nyár nagyon gyorsan elvonult, volt benne mégis sok-sok jó minden. 

Erősen gyúrunk az iskolakezdésre. Nem egyszer álmodtam már autósüldözésről és lövöldözésről az elmúlt hónapban. Első gondolatom a feltartóztathatatlanul gyűrődő szeptember és az újabb elkövetkező változás volt. BINGÓ. Én ezeket nem tudom lazán megugrani továbbra sem. Egyrészről felüti a fejét bennem a régi-régi nyárvégi érzés a füzetkötésekkel, tanszervásárlásokkal-tapogatásokkal, tolltartó, szekrény rendezgetésekkel, másik oldalról meg úgy érzem vállon ragad és megráz az IDŐ erősen, hogy Hahóóó, érzed, hogy MÚLOK? Ezt ennyire szembetűnően és betűformálóan mindig csak Mózinál érzem. Mert ő tapossa az új dolgokat ki, és nem lehet nem észrevenni. Annyira megható csodálattal nézem a természetes fejlődését. Imádom, amikor olyan simán bontakozik. Továbbra is ilyen élmény, hogy megtanulta az órát magától, és annyira átlátja az óra/perc/másodperc összefüggéseket jobbról-balról, kersztül-kasul. Ma az autóban írt. Ezt sem tanítottuk neki, csak betűket kérdezgetett néha. Csak az APA, LOLA, MÓZI, WC, ZOO megy álmából is. A LÓCI és ANYA nem mindig... :D. Vezetés közben előre adott ma egy papírt nekem, hogy nézzem meg, értelmes dolgot írt-e le. Hirtelen leforrázott. Az volt a papíron nyomtatott betűvel, hogy NEM JÓ. Igaz a J betű inkább hasonlított egy kajla i betűre, de akkor is. 

A nyáron ha nem is full heti rendszereséggel, de jártunk Erzsike nénihez kézimunkázni :). Ez a finommotorika is alakult sokat, de még mindig távol állunk (szerintem) az átlagtól. A szépírásnak lesz ideje formálódni ;-). Az egyedüli aggodalmam iskola tekintetében, hogy ami nem érdekli, az bazira nem érdekli. Mint az anyját. És kínszenvedésnek éli meg. Innentől pedig egyértelmű, hogy a koncentrációja is elvész... Nem vágom alatta a fát, mert nagyon bízom benne. Irtó jó feje van, hatalmas szíve, és nagyon jó orra* :D. 

Végre megvan minden. Asztal, lámpa, táska, füzetek, írószerek, tornacucc, megvarrtam a tisztasági csomagot, babzsákot, ruhákból feltankoltunk, pénteken délután pedig évnyitó. És itt az első gondolatom egy hatalmas kroki könny volt...

Annyit önállósodott, Lolát hihetetlen megbízhatósággal pátyolgatja, megmossa-megszárítja a haját, elmegy egyedül a boltba rollerrel, segít állandóan. Az ovit saját bevallása szerint nem hiányolja, sőőőt. Blöeee, dedós :). Ma azért alig bírta megvárni délután, hogy leparkoljak az autóval, és ne ugorjon ki, és rohanjon Emőke nénihez és Zsolti bácsihoz. De tényleg látszik, hogy kinőtte. Nem tudnánk már hova eldugni a kicsik között. Komolyodik és RENGETEGET eszik :)).

* Tegnap viháncoltunk Dórival és nagyanyával rajta, hogy mennyire megmaradt az a kicsi kori tulajdonsága/szenvedélye, ami az illatokhoz fűzi. Akkor is örökösen szagolgatott krémeket, sőt meg is kóstolta őket. Most pedig nem múlik az autós és egyéb elektromos illatosítókhoz fűződő vonzalma, na meg a tisztítószerekhez. Tegnap reggel elvittük már Lolát és Lócit bölcsibe-oviba, utána mentünk Petráékhoz bandázni, hogy Zselykével újra találkozzanak, hiszen osztálytársak lesznek. Beugrottunk a boltba, mert Mózi sosem reggelizik reggel. Se nem eszik, se nem iszik az első 1-2 órában. A boltban kértem, hogy válasszon valami ennivalót, hogy ne Petráéknál éhezzen meg, vagy legalább legyen nálunk. Elbűvölve kérdezte, hogy választhat-e inkább WC-tisztítót :D :D. Mert látta, hogy van levendulás, gránátalmás, tengeri stb. Letojta a pékosztályt, lenyelhetetlen ujjongással hívott a takarítószerekhez, hogy szerintem melyiket vegyük, melyik a legnagyobb és milyen illatú van még. Soroltam a többi variációt, márkát, az egyiknél különösen felcsillant a szeme. Amelyiknek az illaton túl külön kiemelten VÍZKŐTELENÍTŐ hatása is van!!! Így 10óraira kapott egy Toalett Kacsát (némi apró pék-izé mellé). Annyira szeretem (pukkanó szivecske).

Lola-szótár

 ... mert ezt is gyűjtögetem már egy ideje a fejemben.

- puja - puha
- pája - párna
- tajaja - takaró
- paté - papucs
- pati - bácsi
- titici - bicikli
- tuta - csúszda
- tuta-je - csúszik le (pl a bugyi, ami még nagy volt rá- NEM JO, TUTA-JE... :D)
- kakaka - kakaó
- Attíja - Attila
- Tátá = Mózi és/vagy Lóci
- pojó - póló
- uj pojó - új póló
- zíí - víz
- pö(r)sz - szörp
- Joja - Lola
- Zuzi - Zsuzsi (bölcsis Zsuzsa néni)
- Nyanyanya - Nagyanya
- je - le
- gujuj je - gurulj le
- babahász - babaház
- babaolaj - babaolaj

ezek olyanok, amiket gyakran használ, és nem mind érthető vagy pl nagyon jól érthető, de azért szedtem csokorba, mert annyira Lola.

Lóci - napi cuki

Lócikára mindig azt mondom, hogy ő olyan tesztoszteron fajta :D. Míg Mózi a lágy és gyöngéd, érzelmi vonal, addig Lóci a "kemény" srác a csapatban. Alkatilag is kis birkózó teste van, bővebben borítja pihe az arcát, testét már most :D. Nála a gyengéd mozdulatok is vetődések, gyúrások, berepülések, erős dörgölőzések. Imádom, hogy ennyire különböznek, és hogy ezek a különbségek születésüktől fogva megvoltak, látszódtak, és annyira szépen kirajzolódnak az idő múlásával, elválnak/elkülönülnek.

Abszolút nem téma, nem érzékelem a fiúkon itthon a 'fiú-lány' érdeklődést, max a tipkus látható különbségeken való viháncolást, ökörködést. Még ha oviban játszanak, barátkoznak is a lányokkal, abszolút nem érzekelem a "szerelmet". A szomszéd Dórit ugyan nagyon kedveli Mózi, kérdezte is, hogy Dóri lehet-e az ő felesége. De ebben sem éreztem semmi somolygó félénkséget, zavart, mint anno magamon, ha ilyen szóba került, hanem tényszerű természetesség áll mögötte. Fel-felüti már a fejét külön Erzsike néni óráin, hogy Mózi hiányolja a 'nagyon szép kislányt', de itthon még nem beszélnek/kérdeznek róluk. Ezért is lépett meg Lócika tegnap. 

Leporoltam Béres Szandi torna videóját, a kedvencemet, amit gyermektelen időmben eléggé széttornáztam, hogy hátha olykor most is nekidurálom magam. A gyerekek kint játszottak, egyszer rombol be Lóci, majd lelassít a képernyő körül, és mint egy villanypásztort merredten figyeli a kékfényt (bármit ha világít egyébként). Aztán kérdezi

- Anya ez ki ez a néni? Tornázol?

Szuszogva mondom neki, hogy Béres Alexandra.

...

Csak úgy mellékesen rám se nézve kérdezi:

- És van férje...?

:D:D:D:D:D:D:D

Szegényt lelomboztam, hogy még gyereke is. 

Következő kérdés.

- De él még?

:D:D:D:

Mózi racionalitása

Annyira szeretem, ahogy Mózi gondolkozik. Sőt, hogy gondolkozik. Látszik, hogy semmit nem fogad el alapnak, csak ha tényleg ésszerű a számára. Ok..., vannak még mesék és legendák, illetve az abban való hit és hinni akarás. Legyen is. De már szivárog a rendszer.

Tegnap az oviból jövet a kereszteződésnél állva az autóval egy kéregető elsomfordált mellettünk. Mondja Lócika. 

- Emlékszel Anya, hogy a múlkor akartam neki pénzt adni?

- ... igen, meg kiflit (de ki se tudom végig mondani, Mózi már közbe is vág :))

- DE NEM AZ ÉN PÉNZEMBŐL!!!

Próbálom hűteni a kedélyeket...

- Mózikám, abszolút fel sem merült, hogy a Te pénzedből adná Lóci. Különben pedig nagyon szép gesztus és tulajdonság, ha valaki, akinek egyébként sincs sok (zseb)pénze ilyenre gondol, hogy mással megosztja...

Emlékszel a Varázsbögre mesére? Annuska is csak száraz kenyeret evett, és a koldus asszonyt megsajnálva megosztotta vele, cserébe az asszony elvarázsolt a bögréjét, hogy minidig onthassa magából a tejbekását... [ha csak kéri Annuska, és azt nem mondja, hogy "Már a kása, elég mára!"]

Erre böffent egy flegma kamaszosat Mózi, amire nem tudok gombot varrni csuklóból :D

- Hahh, nagy cucc, ha meg tudott varázsolni a koldus asszony, miért nem varázsolt magának már hamarabb ennivalót, akkor Annuskától sem kellett volna elkérnie.

ENNYI. Kezdjük kinőni a mese-takarót, itt-ott kilóg a józan ész alóla.

Újból

Azt hittem, min. Mózi negyedik általános iskolás koráig kitart grafomán hajlamom, és akkor is tudatosan fogom elzárni a csapot, hogy már ne teregessem ki a családi szennyest, ne tegyem kirakatba a képesebb felünket.

Ezt így alakítja most az idő és az energia, illetve az ihlet és a fontossági sorrend. Amit nagyon sajnálok benne, hogy Loláról nem sok írásos emlék marad fent, pedig hajjaajjj.... A szőke angyal vs szőke kis boszi is megérdemelne néhány posztot. 

Kerekitek is egy bölcsődeit, mert elmaradtam azzal kapcsolatban, hogy a beszoktatásról megemlékezzem.

Olyan bölcsit kerestem, ami elsődleges szempont szerint útba esik. És nyilván, a 0. ki nem mondott szempont az volt, hogy szimpatikus is legyen. Az első felmerült lehetőség nem jött össze, mert vagy túl hamar kezdhettünk volna, és azt még nem szerettem volna bevállalni tavaly november elején, vagy túl későn. Végül nyert - és vele együtt mi is egy helyet Lolának - egy csendes pici, családi bölcsi retro kivitelben :). Az összes felnőtt szereplő elnyerte a tetszésemet, és február elejével, a legádázabb baci-küzdelmes időszaban megkezdtük a beszokást. Lassan szagolgattunk be, először az udvarra, teraszra rövid időkre, és pont úgy jutottunk beljebb, mint ahogy a farkas farolt a zsákba. Először csak a hátsó lábacskánk, majd egy hét kimaradás a gondozó Zsuzsa néninek, aztán az egyik hátsó lábunk, majd egy hét takony és köhögés nekem, amivel nem akartam gyerekek közé menni, végül, amikor úgy tűnt, hagy nyert ügyünk van, Lola dőlt ki 2 hétre. Aztán csak bejutottunk, de egyetlen nap full műszak után, Lola megint lerottyant, és úgy Isten igazából Húsvét utántól számítom, hogy meghódítottuk a bölcsit. A kimaradásunkon kívül semmi nem nehezítette a helyzetet. Egyetlen könnycsepp sem... :) :(. Várrtam, hogy valaminek kell történnie. Sőt, már-már úgy gondololtam, itthon lehet a gebasz, ha ennyire jól veszi az akadályokat :D. Se az evéssel, se az alvással, se az elválással nem volt gond. Egyedüli észrevétel, hogy rettentő anyás lett, és a délután maradék részét kb az ölemben töltötte ujjszopással. Szóval azért valahol csak kibújt. Vannak barátnők, Lili és Lilla, szépen rendezgette a terepet, amíg láttam, és ahogy itthon is szüksége van a fiúk mellett az életben maradásra. Néha visítva, arrább taszítva a zavaró tényezőket. Vmelyik délután úgy értem oda, hogy pont elkaptam, ahogy a kis kerítés mellett, ami a két udvarrészt választja szét, bandázott a két térfél magja. Lola is ott támasztotta a kerítést, fél lába a gumi labdán, fiúk-lányok vegyesen. Nagyon cukin mutattak :)).

A gondozó nénik is lelkesedtek, hogy milyen szépen és ügyesen intézi a dolgokat, bár minden gyerek ilyen érzelmi biztonsággal és ügyességgel érkezne. Nyilván óriási könnyítás neki a két nagyobb fiú testvér. Én annak tudtam be ezt a sima kezdetet is, hogy annyiszor látta, ahogy a fiúkat elvittük oviba, elköszöntünk, értük mentünk. Ez volt az alap, ez volt természetes. Azóta reggel 8-tól délután négyig (szerdán  és pénteken kb 3-ig) ügyes csaj a bölcsiben. Januártól pedig majd az oviban. 

Annyira változik, és annyira természetes ez. A beszéde lassan nyílik, de mostanra egész jó. Kb Mózi egy évvel ilyenkori korának megfelelően. Pedig őt is későnek éreztem beszédfejlődésben. Most tart az olyan mondatszerkesztéseknél, amiben van már érthető szó, mellé egy hangutánzó szó, és egy mutogatás :D. Nagyon cuki. A fiúkat továbbra is TÁTÁnak hívja. De ez nem gyűjtő fogalom, mint a báty vagy testvér, hanem TÁTÁ=Mózi, TÁTÁ=Lóci. Rendszeresen mondja és mutatja, hogy "TÁTÁ úsz" (és közben a kiskezével tesz egy fordított mellúszás karmozdulatot). Nyilván, hogy Mózi és Lóci megy úszni. Vagy úszni voltak. Vagy amíg úsznak, ő Mamánál van. "Én Mama, TÁTÁ úsz".

Az olyan egyszerű mondatok, mint "Mama/Nyanya/Dói/Apa elmegy" már sima ügy. Fogom is még gyűjteni ide, mert annyira kedvesek ezek. A kedvencem a PIPIC volt, ami a pici, de már azt is jól használja. Olyan szépen eljátszik a fiúkkal, de ez öltözködésben és eszközhasználatban is nagyon kijön. Pl az ovis ballagás előtt alig tudtuk ráhúzni a ruhát/szoknyát. Ordított. Már majdnem feladtam, és azt mondtam, megyünk bölcsis homokozós szettben. Aztán nagy duzzogva bevágta a pipát, sőt estére elég jól meg is barátkozott vele. 

Nekem pedig hihetetlen hogy ennyit jelent fejben a felszabadulás. Nem zsizseg a fejem, nem kergetem magam annyira, nem potyognak ki olyan mértékben a szitán gondolatok, feladatok. Képes vagyok lassan előre egy hetet tervezni, látni, átgondolni. Azért ez hatalmas lépés, bármennyire is siralmasan fest leírva. Sőt, lesz ez még jobb is ;-)

Babymountain sóhegyecske - ... mert szeretjük

Egy ideje szemezek Évi sóhegyecskéivel, ami itt-ott felbukkant körülöttem posztok és kipróbálások pozitív visszajelzéseinek formájában, de én ennél nehezebben vagyok táncba vihető. Ez a kapcsolat, ismerettség is valahol a Pici Piacnak köszönhető. Ő volt az első, akinek a munkája szembejött velem ebben a témában, és akinek az ízlésvilága, sőt szellemisége pont olyan ternészetesen illan(t) át, mint a gyógynövényes himalája só - elvileg - gyógyító varázsa. A legközelebb áll(t) hozzám az 'egyszerű, de nagyszerűségével', igényes körítésével.

Elég nehezen dobom be magam. Még akkor is, amikor a vásárlás folyamatában már rég érzelmileg meg vagyok fogva. Abszolút nem tartom magam impulzus vásárlónak, sőt. Szerintem rettentő nehéz megnyerni :D. Még a téli taknyolós-köhögős, nyákos időszakban sem adtam be a derekam, pedig akkor már egy ideje diszkréten szemeztünk egymással ;-). Kipróbálatlanba, ha valahol felmerült kérdésnek tovább is ajánlottam :D. Bocs, de mire én a vásárlás/megrendelés gombot bárhol megnyomom, előtte sok ide-oda kosárból ki-be pakolás, vacillálás, mérlegelés előz meg. Éééés amikor lenyomom, akkor hirtelen átlagos impulzív vásárló vagyok, mert lehet, hogy épp ott akkor nincs rá szükségem, de valami miatt végre megérettem rá. Ezt a működést bogozzák ki a marketing szakemberek.

Pont így jött el a sóhegyek kora húsvétkor bőven a full slájm szezon után. Nem szeretem az értelmetlen ajándék és játék-csoki dömpinget, ezért örültem, hogy a nyuszi leakasztott két basic darabot. 

És igen. A fényképhez minimum szerettem volna, ha kidőlne tíz kg só a ház oldalából vagy a gyerekeket olyan bájos - hófödte hegycsúcsokat álmukban szorongató - állapotban kaphatom lencsevégre.... Olyan reklám jellegű, vajaskifli módon kunkorodó mosolygósan alvós képet nem tudtam produkálni. Főleg, mert Lóci tiszta anyja, és nyitott szemmel alszik :D. Vártam-vártam, eddig. Feltéptem hát ma a konyhaszekrényt. Grillezéshez használt füstölt himalája sókristályokat találtam, Lóci résnyire nyitott alvó szemét pedig a photoshop egy húzással levágta szélről :D. Így is látszik a hegy mellett a zokniba bújtatott kis gida, amivel alszik. Azt már csak én komponálom mellé, hogy valszeg az alaptáborban alszik hálózsákban a csúcshódítás előtt. 

Viccet félre téve. A sópárna melegíthető és fülfájásra is tökéletes, a sókristályok pedig a 200 millió éves érintetlen, szennyeződésmentes Salt Range hegységből származnak. Alap, hogy 100% pamutból készül a hegy és 100% gyapjú összetételű a hófödte hegycsúcs rész. Kellemes meglepetés volt viszont, hogy belül van egy ciha, és szükség esetén mosható is. És hogy szépmunka van a varráson, kellő mennyiségű só van benne, és nem kisebb, sőt mint ami a képekből átjött ;-). Fontos, hogy egyetlen ponton sem éreztem vásárlás utáni disszonanciát!

Tudjátok, reklámot csak annak csinálok, ami nekem/nekünk tetszik, és semmi fizetős tartalom nem üti fel a fejét a blogban. Erre továbbra is figyelek, és nem felkérés alapján írom őket, csak ha tényleg olyat találok, amit szívből ajánlok.

CS • A • K Design

Ajánlok Nektek egy jónak ígérkező programot. Én is új leszek a fedélzeten a Shumleeval, sőt most debütál vasárnap az első CSAK design vásár a Déri Múzeumban. Európa számos nagyvárosában működik hasonló kezdeményezés, annak mintájára indul egy rendezvénysorozat, ahol bemutatkozási lehetőséget kapnak a helyi iparművészek, alkotók, tervezők. Akik mind valami mellett vagy főállásban foglalkoznak ezzel. A CSAK mozaikszó ezennel eltolódott a gyerek mellett még dolgozni is tudó anyákról (mert miért ne...) és a CSelekvő - Alkotó - Közösségen van a fő hangsúly, illetve magán a kezdeményezésen, mert Budapesten rengeteg hasonló működik, de Debrecen eddig ilyen letisztult és átfogó/felkaroló kezdeményezéssel nem bírt.

Pezsgős koccintásra is lesz lehetőség a Hungária Pezsgő jóvoltából, és egész napos workshopot tart az Angyalműhely. 15:00 tól a Páran Zenélnek műsorával szinesedik a délután.

Sétáljatok/guruljatok ki ha jól laktatok.

időpont: 2018. április 22, vasárnap - 11:00-17:00

helyszín: Déri Múzeum, 4026 Debrecen, Déri tér 1.

parkolás: pl a Kölcsey alatt a aprkolóban vagy a környező kis utcákban ingyenes vasárnap

kiállítók:

* Faludi Gabriella (Faludi G Jewelry) - https://www.facebook.com/FaludiG/

* Soós Dóra (Weall fashion) - https://www.facebook.com/weallfashion/

* Turi Attila (byAT) - https://www.facebook.com/byatekszer/

* Kopócs Éva (Maminvent) - https://www.facebook.com/Maminvent/

* Szabó Erzsó (Szabó Erzsó Nemez) - https://www.facebook.com/szaboerzsonemez/

* Seres Sára (Shumlee) - https://www.facebook.com/shumlee.slow.life.slow.fashion/

* Puskás Ani (Anikás Kerámiák) - https://www.facebook.com/anikaskeramika/

* Konyári Edit (Konyarika) - https://www.facebook.com/Konyarika/

* Baracsi Gabriella (Gabillustrator) - https://www.facebook.com/gabillustrator/

* Nagyváradi Tünde (Tündérségek) - https://www.facebook.com/tundersegekbolt/

* Vizhányóné Szolnoki Gizella (gizusproduct) - https://www.facebook.com/gizusproduct/

Mózi a bozótvágó...

Beiratkoztunk az iskolába, sikerült második nekifutásra az első helyen megjelöltbe bejutni.

Én pedig újból, csak úgy mint Mózi bölcsi vagy ovi kezdése esetén borzasztóan szeretném ha megállna az idő. Rettenetesen. Ennyire egyik gyereknél sem érzem, mert az összes ilyen új ugrást az elsőszülött nagy fiúval élem meg. Szokta is kérdezni néha Mózi, hogy Anya, sírni fogsz a ballagáson? ... Mi az hogy :D!!! Már ezt leírva szorul a torkom és rezeg egy "zaj" filter a szemem előtt. Épp ki nem buggyan. Azt majd tartogatom a ballagásra. Hiába váltottunk bölcsi után ovira, most oviról majd sulira, pont azt a derékmagasságú nagy lépést érzem, hogy egyre jobban engedem el a kezét, egyre több és nagyobb dózisú hatás éri a valós életből. Szépen fokozatosan bújik ki a burokból, aminek pont így van rendje, sehol nem gáncsolom, de belül nagyon másként élem meg, mint ami kilátszik.

Rengeteget változik, érik okosodik. Élvezem, hogy csupán érdeklődésből megtanulta az órát, hogy egyszeri mutatásra megtanult cipőfűzőt kötni, hogy figyelgeti a rendszámokat, kérdezi a betűket. Húsvét után pár nappal, leírta, hogy ZOO. Én meglepődtem, mert a MÓZIn kívül semmit nem mutogattam neki, nem érdekelte eddig. Azt mondta, megfigyelte Nyíregyházán, hogy van leírva. Így most már megy a WC is (kiírta egy táblára nyíllal itthon is, hogy el ne rontsuk ;-)), APA, LOLA, ANYA, LÓCI.

És olyan hálás vagyok neki, hogy fiú létére továbbra is annyira bújós és szókimondó, és ölelgetős. 

NYX Face Award pályázat

A fiúk tegnapi összegzése alapján a legjobb Húsvéton vagyunk túl, tegnap volt a gyerekkönyvek nemzetközi világnapja, mától viszont lehet szavazni a NYX Face Award sminkverseny pályamunkáira.

Két jelmezt készítettem Viki felkérésére, aki látatlanul-ismeretlenül bizalmat szavazott Nekem, amiért végtelenül hálás vagyok. Egy darabig balladai homály fedte, mert megkért, hogy semmi konkrétumot ne posztoljak. A Mortal Kombat két karakterének jelmezét varrtam meg, ő pedig a sminket készítette. Ezzel a közös munkával indult a versenyen, ahol mától egészen április 8-ig lehet szavazni minden nap!!! Ugye fogtok is, hogy bekerüljön az elődöntőbe az első TOP 20 közé ;-)? KÖSZÖNÖM

Itt tudtok szavazni, és sajnos ki kell keresni a sok  nevezeő közül Beauty Whisperer - Viktória Mlnr videóját. Lszi vegyétek a fáradtságot, és keressétek is ki... Profi munka ;-)

Utánkövetés - Mózi

Írtam egyszer október körül egy posztot, az első "pofonról", amely Mózi iskolaérettségével kapcsolatban csattant rajtam saját megélésem alapján. Most március van, jöjjön egy utánkövetés. Akkor a következő hidegvizes zuhany ért:

- Fejlesztésre szorul a koncentrációja, figyelme 

- Edzeni kell a beszédfegyelmet

- Korához képest elmaradott a finommotorika (amihez szükséges a nagy mozgásokat is vizsgálni, fejleszteni)

- Jobb-bal tudatosítás, kondicionálás

Októbertől ovin belül járunk (pontosabban Mohamed megy a hegyhez az oviba) fejlesztő pedagógushoz, mert bár én túlzásnak tartom napjaink agyonfejlesztett gyerekeit ez a finommozgás tényleg le van maradva Mózinál, és nem tudok belelazulni, hogy később majd utoléri a többieket. Pedig így lesz, és hátha addigra nem utáltatjuk meg vele. Viszont ha valamiről konkrétan tudjuk, hogy szükséges csiszolni, akkor nem tudjuk félvállról venni. Ennek ellenére továbbra is nagyon hullámzóan élem meg ezt. Kicsit saját kudarcomként.Az ovis foglalkozáson túl járunk külön Erzsike nénihez is, ahol elkezdték kb nulláról a rajzolást (nagy vállmozgással, majd könyökmozgás, és utána csuklóból), kedden Éva nénihez járunk mozgásfejlesztésre, szerdán önszorgalomból pontosabban lelkesedésből ovin belül járnak gyerekjógára Emőke nénihez és Tibi bácsihoz kétszer úszni… Ők nagyon jól bírják :D. Ha van olyan hét, hogy csak én tudom vinni őket, akkor soknak érzem.

Hogy miért élem meg hullámzóan? 

» Mert annak ellenére, hogy egyszerre 2 helyről is felhívták erre a figyelmünk, úgy gondolom, nincs gáz. Amikor látom pl tornán a többi gyerek között, akkor felmerül benne a kérdés, hogy mi a csudának vagyunk mi itt? Nem a mozgásos dolgokban látom a hiányt, sőt. Hanem a figyelmével és koncentráltságával. Hogy ne kalandozzon el, ne beszéljen bele az órába, ha eszébe jut valami történet, amit egyből meg akar osztani, és hasonlók (bár én továbbra sem akarom annyire lemoderálni a gyereket, hogy szemellenzőt tegyenek rá, de a tisztelettudás határain belül maradjon. Könnyebben kezelhető lenne, de számomra olyan hamvába hóttak és gyanúsan csendesek-rendesek az ennyire szófogadó gyerekek :). Szóval egyrészt nyugodt vagyok, mert a mozgása koordinált, érti a feladatot, követi és kivitelezi stb, ettől függetlenül hasznosnak érzem az ilyen (kis) csoportos foglalkozást, ahol alkalmazkodnia, várnia kell a többiek miatt vagy érzékelni a képességbeli különbségeket.

» Egyik órán Erzsike néni nagyon megdícséri, hogy ügyes, figylet, sokat változott stb, következő alkalommal meg azt mondja, hogy biztos fáradt volt, de teljesen 'szét volt esve'. Ilyenkor megint eltántorítanak. Ilyen szavakat és erős eltéréseket nehezen veszek be. Mert én nem érzem ennyire végletesnek a helyzetet, sőt. És ezzel nem tudok mit kezdeni. Valszeg ezt kellene kiiktatnom, és jobban bíznom a saját meglátásomban, megérzésemben. Mindenkinek vannak erősebb és gyengébb napjai. 
Volt hogy elővettük a feladatokat otthon, de úgy ítéltem meg, rosszabbat teszek vele a gyerekkel, mert én esek kétségbe belül, ha valamit tényleg gyengébnek ítélek meg, és rápörgök - magammal rántva a gyereket.  Mintha hirtelenjében ezt valami rögzült, fix dolognak kellene gondolni, ami nem javítható, erősíthető. Pedig de :). Hiába számol ügyesen, ha kacsacsőrt kell tennie vagy egyenlőség jelet, akkor a keze nem boldogul. Most talán már jobban. Vagy ha ki kell egészítenie a halmazokat megfelelőszámú megadott rajzzal, hiába tudja hogy még 3 vagy 5 valamit (halat, gyertyát, létrát, házat, virágot) kell rajzolnia, ha felismerhetetlen egyik-másik rajz, amivel kiegészíti. Érzem a javulást, és ez nagyon megnyugtat, hogy a nyáron még csipkét verni is megtanul(hat), annyit ügyesedik majd a finommotorikája.

BAL-JOBB (bal-jobb, mennek a majok...) 

Néha eleresztem ezt a problematikát, hogy én sem tudom hirtelen merre van a jobb és a bal, máskor ráparázok, hogy remélem, nem a diszlexia egyik jele ez. Az elfordított betűket sem fedezi fel mindig a sorok között. (Nem arra gondolok, hogy már betűket kell tudnia, hanem a papír sarkán ott van egy ábra, hogy keressen pl pont olyanokat - mondjuk FC betűpárok - több sornyi nyomtatott betűből, és  karikázza be. Ő azt is bekarikázza ha el van benne fordítva az FC, azt mondja, ugyanaz)

Higgggyétek el, minden alkalommal kupán csapom magam, hogy miért nem bízok jobban a gyerekben. Nem a gyerekkel van a baj. Magamban nem bízok, hogy tudom-e mit és hogyan kell kezelni. Fel kell-e már hogy ez tűnjön nekem, vagy esetleg megint később derül ki, hogy Anyuka, hogy nem vette ezt észre eddig? Hogy nem tűnt fel, csak az utolsó pillanatban.?

Ezeket a belső paráimat leszámítva imádom látni, ahogy fejlődik, ügyesedik, érik, komolyodik. Ledöbbenek, hogy átússza a medencét anélkül, hogy letenné a lábát szabályos levegővételekkel, ledöbbenek, micsoda megfigyelő képessége van, annak ellenére, hogy nem tud egyszerre egy dolgora koncentrálni. Mellette végigpásztázza az összes csápjával a helyet, ahol van, és otthon kérdezi meg, hogy mi volt az, láttam-e vagy hogy milyen színű volt és hány volt belőle. Nekem meg az sem tűnik fel, hogy ott volt-e az a valami.

A múlt héten felvételi elbeszélgetésen voltunk bent a suliban, és közösen voltunk nagyon büszkék Rá. Mármint én rá, és ő is magára. A beszélőkéje nagyon jó, ha beindul :)). Szereplési helyzetben elsőre természetesen bátortalan, de utána meglódul és kinyílik. Ha Lóci is ott van, akkor túlnyílnak :D. Nem mindig jutunk el az elvirágzásig, annyira tudnak pörögni idegen helyen, helyzetben, idegen emberek előtt. Huhhh… Sok(k) is néha. Ha megkérdezik tőle, mikor született, akkor azt mondja, január. 

- És mind januárOSOK vagyunk. Én és Lola vízöntő, Lóci Bak 

:D :D (ezt a felvételin is elmondta)

Örülök nagyon, hogy mind az úszást, mint a gyerekjógát annyira szeretik, hogy a múltkor miattam nem tudtunk menni, és teljesen ki voltak kelve magukból, hogy ilyen nincs, hogy megint miattam  (a múlt hét előtt Lola volt beteg/lázas, azért nem mentünk 2-szer csak 1-szer) nem megyünk, pedig nagyon szeretnének.

Matyi és Sári - könyvélmény, ... mert szeretjük

Pár napja, ahogy haladunk előre - sőt a végéhez közelítünk - a Matyi és Sári sorozatban, érik bennem az igény, hogy újból gyakrabban elővegyem a blogot, és írjak magunkról.Ma pedig a bölcsőde öltözőjében a lovak közé is csapok, amíg kintről őrzöm Lola álmát.Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire imádjuk a meséket. Mózinak már szoktam pedzegetni, hogy gondoljon bele, mekkora kincs birtokában lesz, ha megtanul olvasni. Bármit leemelhet a polcról, és kiszaladnak belőle, megelevenednek előtte a lapok. Csak győzze befogni és megszelidíteni. Ennek a “titoknak” a nyitja egyébként sosem volt ennyire misztikus bennem. Sosem éreztem ezt olyan nagy számnak, közben meg hogy a csudába ne lenne. (Ma is emlékszem a meghökkenésemre egy éjjel-nappali boltban, amikor megkért egy idős néni, hogy olvassam neki a feliratokat, mert ő nem tanult olvasni…) Imádok nekik könyvből mesélni (a valós, megtörtént események, szereplők, valamint a kitalált fantazmagóriák keveredésén alapuló kreatív alkotások az Attila asztalán születnek :D). Zabáljuk is a könyveket. Főként a folytatásos, több kötetes sorozatokat. 8 kötet Rumini azért elég magasra tette a lécet. Mostanában nem is annyira én válogattam, hanem Mama hall, olvas jó ötleteket. Ilyen ez a Matyi és Sári is. Magyar gyerekirodalmak (Rumini és Lenge mesék) után egy cseh remek. 

Bob és Bobek? Rumcájsz? - Kb azonos generáció vagyunk. Biztosan ismeritek. 

Miloš Macourek meséi ezek is Adolf Born festőművész illusztrálásával, aki képregényeket és karikatúrákat illusztrált, majd a 70-es években őt is betiltották. Burkoltan jelennek meg a rajzfilmekben szarkasztikus, abszurd fura meselényei.
Tuti, nem elhanyagolható a fordító szerepe abban (Kocsis Péternek hála), hogy a hrabali kocsma dumára emlékeztető cseh köznyelvet (amely a magyarnál sokkal élesebben válik el az irodalmi nyelvtől) olyan meghökkentő módon pattintja fel itt-ott, hogy hirtelen nem tudom eldönteni, hogy ez most komoly vagy humor, és pont így olvassam-e fel a gyerekeknek :D. Reggel - délben - este kérik, nálam ez a sikeres gyerekkönyv mércéje. És nem szakítjuk meg a sorozat külön köteteit más könyvekkel/mesékkel sem. A hrabali prózára jellemző, szinte egyetlen mondatos történet itt is felüti a fejét. Nincsenek gondolatjelek, párbeszédek, sok helyen a mondatok sincsenek ponttal elkülönítve, lezárva, max vesszővel. Az én kíváncsiságomat és mesemondó rajongásomat növeli, amikor számomra is tetszetős új történetek vannak terítéken, ráadásul nem lehet menet közben elkalandozni fejben, mert a tagolásra, hangsúlyozásra figyelni kell. Cseles ;-). Szeretem a fanyar humorú meséket, itt pedig a stílus, a fordítás és az illusztráció szentháromság ferde tükrében vissza-visszaverődik a poroszos nevelés nyers szigora, ami viccesen groteszknek hat.

A történeteket nem írom le, csak azt a kiindulási alapot, hogy Matyinak és Sárinak a 3. béből birtokában van egy olyan régi, levágott vezetékű telefonkagyló (már ennek ténye is egyébként mosolyogtató, mert a mi gyerekeink már nem igazán ismerik a vonalas és kagylós telefont), amibe bármilyen kívánságot belemondva teljesíti azt a legtermészetesebb módon, mégis nagyon részletesen tálalva. Szívja a gyerek figyelmét, mert elmosódik a határ fantázia és valóság között pont úgy és annyira, ahogy a fejükben még ilyenkor a dolgok menete, és a világról alkotott elképzelésük. Szóval néha NAGYON :D.

Lócika kedvenc története a torokgyulladás, amikor Matyi és Sári beteg osztáytársukat gyógyítják meg úgy, hogy azt kérik a telefonkagylótól, hogy legyenek bacilus méretűek, és bemásznak Kropácsek torkába, ahol megküzdenek a bacikkal, püfölik súrolókefével és vödörrel.

Viccesek a karakterek, a történetek alapja tök átlagos és hétköznapi (iskola, vakáció, kirándulás, költözés stb). Ezt bolondítja meg a telefonkagylóval vagy a telefonkagyló elvesztésével és teszi élvezhetővé, hogy előkerül benne Napóleon, Mozart, Marie Antoinette, Michelangelo, kalózok, állatok, tengerpart, cirkusz miegymás

Megjelent kötetek

Matyi és Sári az iskolában
Matyi és Sári nyaral
Matyi és Sári mindent megold
Matyi és Sári a világ körül
Matyi és Sári a történelemben

Én nem érzékeltem, hogy nagyon egymásra épülnének a történetek. Nyilván iskola után olvastuk a vakáció részt, de nincs sorrendiség, ide-oda utalás előfordul.

Ajánlott korosztály: 5-8 év

Felhasznált forrás: wikipedia, pagony.hu, konyves.blog.hu