tűkkelütött: Megint fennsík

Amikor egy-egy zúzósabb dolgos-munkás időszaknak vége van, és lazul a torkom körül a hurok, feláll az elefánt a mellkasomról kicsit (egyébként nem bírja az elefánt túl sokáig combizommal tartani magát, és újra visszacsüccsen rám...), akkor van időm látni, és az addig legátolt, bőröm előtt kívül álldogáló érzéseket átereszteni magamon, akkor jön az átszellőztetett könnyedd, illatosan libegő, száradó ruha érzése a Napon. Ami nem a kínnyában száradt, megerőszakolt nedvesség. Nálam ez lett az egyensúly. Amíg van módom arra, hogy legyenek ilyen kieresztő időszakaim, addig nincs baj. Viszont a red-flag fel-felvillan, hogy ezek ritkulnak és rövidülnek, szóval dolgom van vele.

Továbbra sem a munkával van bajom,

-> hanem az idővel és a

-> maximalizmust okozó bizalmatlansággal, hogy akkor hiszem el hogy valami jó, ha én csináltam, ha ott voltam, ha benne voltam, ha száz százalékig képben vagyok az előzményekel, utózmányokkal (ez az érzés dominál, amikor nem a robotporszívóra bízom a dolgot, hanem szeretek a seprű, klasszik porszívó végén állni, és látni, ahogy beszippantja a porcicát, morzsát stb. Akkor nyugszom meg hogy valami jó, ha odahajoltam/guggoltam/néztem letörölni az alját is, a belső 'láthatatlan' felületeket :( )

-> Illetve, nagyon csak arra fókuszálok, hogy van egy feladat, aminek meg kell lenni. Akkor is ha szar a folyamat, ha valaki kicsit félvállról veszi, és megakad ettől, én úgy érzem, hogy ilyenkor nem mutogatni kell a másikra, hogy ki a hibás, hanem tolni, hogy kész legyen - akár más helyett is.

És igen. Így nem tud ordítóan világítani egy folyamat hibás pontja. Szóval nálam ez a következő lécsőfok, hogy vonódjak ki, és ne legyek a hustle culture áldozata. De most megint látom annak szépségét, hogy mennyire jó, hogy ha akarom, itthonról dolgozom, és élvezem a nyugalmat, reggel összerántom a lakást egy-egy jó podcast alatt (utána jönne a mozgás, de erre már nincs sajna affinitás. Ma pl azt álmodtam, hogy olyan spinning és edzőterem bérletet javasoltak nekem, ami prémium kategóriás (értsd: fókuszvesztett 😉) vendégeknek való, ahol az árban az is benne van, hogy taxi jön értem, és hoz haza az edzés után, így azt is ki tudom védeni ezzel, hogy a kocsibaszállást megússzam, és lemaradjak :D. Azért durva, hogy tudat alatt mennyire dolgozik az agyam és keresi a megoldást, hogy mozgásba lendítsen. Ezt hálásan köszönöm neki, teszek is érte picit, hogy értékeljem.)

Sokszor olvasok esténként régi posztokat a gyerekekről, és mindig brutál erővel tör rám a dac, hogy annyi minden szir-sz@r dolgot feltaláltak már, de azt hogy az időben vissza tudjunk menni ideig-óráig, még mindig nem :D. Olyan jó volt, hogy annyi hétköznapi dolgot leírtam akkor, ami életrekelti vmennyire bennem, főleg hogy itt advent árnyékában gyűlnek az érzések.

Jelenleg nagyon kamaszodás van, és határpróbálgatás, egymás szivatása, bosszantása. Lola általában ebből kimarad, ez főleg a fiúk meccse. Lóci ennek a fő váza, és ő továbbra is csipkelődve viccesnek képzeli, főleg azt, hogy mekkora érzéseket tud kiváltani. Ezt felém is gyakorolja. Elég ügyesen tartjuk a reggeli kelést, és indulást, és az ehhez szükséges korai (9 óra) fekvést, de vannak napok, amikor nem működik. Pl tegnap, mert Loki meccsen volt Lóci, és Mama hozta haza már későn. Viszont amerikai palkót sütöttem, mert már kérte a napokban, és most belefért, de fél 10-kor már nem kezdtem mesélésbe, és nagyon rákezdett a magás C kivágására, amíg meg nem állítottam, hogy hékás. De ilyenkor Ő olyan tipikusan túlzó módon reagál, ami karikatúrába, rajzfilmbe illő :). Viszont, ami megmaradt és örülök neki, hogy utána olyan jól ki tudja mondani, hogy haragszik rám. Én pedig tudok rá józanul reagálni, hogy lehet dühös, de ez és ez az én oldalam és feladatom ebben a helyzetben, amit utána elfogad, feloldja a feszkót, bújik, lenyugszik, belát.

Mózinál is megmaradt a bizalom, de ott érzékelem, hogy, amit szégyell vagy cikinek érez, azt nem köti az orromra egyből. Aztán ha kiderül, akkor mondom neki, hogy nem muszáj, hogy én legyek az az ember, akivel tud beszélni, sőt az lesz a jó irány, hogy nem velem beszél ki mindent, hanem lesz korabeli bizalmasa, de valaki legyen, és nekem megtisztelő, ha tud segítséget kérni tőlem. (ez az eltitkolt rosszjegyek kapcsán jött most elő, illetve felvilágosító óra lesz a suliban decemberben, és olyan kamaszosan megy a viháncolás ezen, de kérdeztem, hogy mennyire szeretné, ha Apa vagy én már előtte úgy isten-igazából képbe hoznánk. A kocsiban nem adott egyértemű, választ, de mikor Lóci kiszállt, mondta, hogy amit említettem korábban, azt szeretné majd tőlem :). Aztán terítéken van a pornó, amivel nőként/anyaként egy ennyire súlyosan férfi oldalról domináló, fals képet alkotó világban baromi nagy dolgom és felelősségem van. Erről is beszéltünk minap az autóban, csak Lóci elbohóckodta. Minden hétre jön új kérdés, mi az a vibrátor, mi a körszakáll stb :D :D :D. Szóval Na. Elememben érezhetem magam itt az elkövetkező időben, amikor tudást és tapasztalatot adhatok át ;-)).

Fúú, na megyek dolgozni. Várom a delet, a kutyi sétáltatást itt a mozdulatlan-ködös mező melett. Ahh... legjobb. Már ha nem húz a kutya, mert másik kutya van a közelben. Na azt nem bírom, mert nincs erőm tartani a jószágot :))