A vasárnapi posztot a szokás hatalma szüli ;-)

Jenő Papa bevállalta a gyerekeket tegnap du, hogy mi is szusszanjunk megint. Én bevittem őket, utána futottam egyet a standionnál, majd megkezdtük a lazulást. Brutál mennyivel hosszabbnak és nyilván nyugisabbnak hatnak a napok, órák ilyenkor. Tudunk összefüggően kommunikálni, halljuk egymás hangját. Annyira jó, és annyira kell. Haladok visszafelé, mint a rák. 

1. A nyár legjobb döntése a medence volt. Több Ondód, kevesebb Adria jeligére ;-). Attila uralja a gyerekekkel a leggyakrabban, de én is be-becsobbanok. 

2. Reggel megint az erdőn kezdtünk, ez is tankolt a kis puttonyomba. Nem hosszú futások ezek abszolút, de elégedett vagyok a viszonylagos rendszerességével. Korábbi spártai önmagam, nem lenne elégedett ezzel a teljesítménnyel, és néha én is letörök, mert semmi javulást nem látok se fizikumban, se látványban. Mindegy is. 'Anya egy NAGYSZERŰSÉG' (by Lóci).

Szeretem ezeket a képeket, mert bár csak 1-et csattintunk,
nincs repeta, de az érzés benne van, hogy megint megcsináltuk :)

3. A héten, szerdán annyira jó fej voltam, hogy bevállaltam a Kerekes csajokat egy napra, hogy Sanyikám haladjon a melóval gyerekmenetesen, illetve Lolának és a fiúknak is jó volt a társaság. Win-win. Panka és Lola egyből olyan cukin egymásra találtak, már a szülinapomon is, mintha legalább egy csoportba járnának. Egész délelőtt babáztak, gyurmáztak, hancúroztak. A nagyok Legoztak, közben Rumini hangjátékot hallgattak (ezredjére), medence, játszótér, nyalóka, nutellás palkó, rágó. Megadtuk a módját :). 

4. Kedden ballagott Lócika az oviból... :(. Már délelőtt mentünk be (reggel még a virágpiacot is útba ejtettük), hogy segítsek a díszítésben, a kislányok koszorújának a fonásokban, és a fiúk kitűzőjét kötni. Ez évek óta tartó hagyomány, mint a lányok egyen szoknyája is. A karantén beleköpött a menetrendszerű ballagásba, de így is megtanulták a gyerekekek a verseket, dalokat, és nagyon örültem, hogy Lócika is méltón tudta lezárni az ovis 4 évet. Annyira szeretem ezeket a szokásokat az oviban. A dalokat, a faragott kaput, amin átbújnak, az egész ovinak a szellemiségét még mindig. Idén sem éreztem még azt a végletes torokszorító búcsút, amit majd 2 év múlva a Lola ballagóján fogok érezni, hiszen ő még marad.

Aranytulipán csoport - Utolsó nap az oviban...

Két ovisom (szivecske)

A dombon

Imádom

Oroszlán jel

szünet előtti utolsó ovis nap

5. A héten voltunk 2* az új strandon. Itt nem készült piktúra, mert a telók a szekrényben maradtak, de mondanom sem kell, hogy a gyerekek főleg az első nap írtózatosan nagy eksztázisban voltak. Oda-vissza voltak. Ugráltak 3 méterről, úsztak a 2 méteresben, csúszdák, fánkozások, sodró medence, lángos, fagyi, sör, minden volt :)). Lola is nagyon belejött, már bele mert a medencébe ugrani úgy hogy lemerült, beleteszi az arcát is. Vele főleg a gyerek tocsogóban kell lenni, azt élvezi, de nagyon.

6. Alapoztunk is, idén is jártak/járnak a fiúk úszni. Lóci extrán küzdő alkat most is. Leúszott a strandon 6 hosszt a 2 méteresben, gyakorolja a fejeseket. Mózi a kényelmes, ha nem kell meggebedni, mert miért kellene :), akkor ő takarékon tolja.

7. Múlt hétvégén Tiszacsegén voltunk a halászcsárdában nagy Lola (nagynéném) 70. szülinapján. Váltó ruhát végül nem tettem be, mert hát csak étterembe megyünk, nagy baj nem érhet. Nagy baj nem is, de Lóci az Lóci. Elmerült szandálostól, lenvászon nadrágban az iszapban. Nagyon pipa lettem rá, mert mondtam, hogy a víz közvetlen közelébe a partra nem menjenek le. Ahha. Azt hitte az még nem az....

8. És a nap, amikor este 8-kor vettem észre, hogy nem ittam meg a második kávémat. Velem ilyen még nem fordult elő, hogy át se suhant az agyamon, így kihasználva ezt a helyzetet, bő másfél hete csak 1 kávét iszom, cserébe sok vizet. Még applikációt is töltöttem le, és vezetem (!!!).

9. Egyelőre nincs telefonja a gyerekeknek, de a Mózié érik. Azt mondtam, akkor lesz, ha egyedül közlekedik már. Addig nincs szükség rá. Az ilyen lehetőségekre viszont mindig lecsapnak. Pont ezért nincs. Nem akarom ezt a látványt otthonra még 1-2 évig.

A negyven éppoly' meghatározó

A negyven éppoly' meghatározó, mint a harminc. Nálam. Talán a hétéves periódusok az én esetemben 10-et jelentenek? Simán el tudom magamról képzelni :). (Csak hogy kb érthető legyek - a 30 éves szülinapomat már Mózival a hasamban ünnepeltem akkor még iker gyermeknek tudva, a negyvennél pedig hosszas dilemma, sírás és coacholás után magamévá tettem a gondolatot, hogy visszaevezzek (egy időre?) az alapokhoz: alkalmazotti lét, könyvelés-pénzügy)

Megint kusza ezzel az érzéssel kapcsolatban az elmém és a lelkem, de muszáj felvezetnem impulzusszerűen, hogy legyen időm letisztázni. Jó adag változás zajlik belül a kis testben. Tudom, hogy apránként és fokozatosan történik ez már egy ideje, - azért is tudok róla itt is említést tenni - de az elmúlt évtizedben (jesszus ezt a 10 évet így leírni...) most érzem legközelebb magam ahhoz, aki akkor voltam mielőtt a gyerekek kidugták a fejüket belőlem. Ugyanolyan nem is akarnék, sőt talán megfordítva olvasni/értelmezni szerencsésebb: Ha akarnék sem tudnék ugyanolyan lenni, mint egykori jómagam, de az a belső mag, az a Sári-origo mostanában tér vissza. Ok. Nyilván nem tér, mert végig itt volt, de a burjánzó, önhibán kívüli (hormonális vagy egyéb fókusz átcsoportosulás? ... passz ) belső kontrollvesztés, ami benőtte (ami az erőfeszítések ellenére sem járt mindig tartós, fenntartható, megelégedettséget hozó eredménnyel, mert sokkal inkább hedonista énem kerekedett felül) most mintha némi fazonírozással a gyeplőt újra visszaadná a kezembe. És én ezt szeretem. Nem kell óriási dolgokra gondolni. Lehet ez egy szimpla nap szervezése és hibátlan levezénylése vagy dolgok gyorsabbi, azonnali kivitelezése, erősödő szokástevékenységek, és legfőképpen kevesebb önmarcangolás, önhibáztatás. Ezt nem csak az elmúlt egy hét eredményezni, de biztosan hozzájárul ahhoz, hogy most újabb fennsíkra érve látom magam az elmúlt 10 évben masszív anyamedveként.

Egyre több mindenbe tudok megint beleállni, amivel régen (itt most a 10 évnél régebbre gondoljon a kedves olvasó ;-)) nem volt gondom. Ami megmaradt vagy még erősebb az az önismereti kíváncsiság, hogy mi miért alakul bennem, mi formál, mi hat, mi az amit észre sem veszek. Szeretem magam, és akik nekem vannak.

Éjjeliszekrényem 2020.08.02. Aktuálisan olvasott 
A szokás hatalma, és a könyv toronyban van olyan,
amit már elolvastam, és ami még várakozik a sorára

Megint olyan napok járnak rám, hogy szívem szerint csak olvasnék. 

• Kb gimnazistaként haraptam rá ennek az izére, és egy tiszaszentimrei - nagyszülőknél töltött - nyárhoz kötöm. Onnantól nem volt érvényes Édes jó apám állítása, miszerint, ha el akarnak dugni előlünk valamit, akkor azt a könyvespolcra teszik, mert nagyívben elkerüljük, félünk a könytől, mint ördög a szentelt víztől :D. A könyvek minősége sokat változott, bár gimnazistaként is igyekeztem Nagyinál az Én könyvtáram érett műveit leemelni. 
• Egyetem vmelyik évfolyamán emlékszem az előadóban hasító néma csendre, amikor az egyik képzővűvész-közgazdász tanárnő, aki mellesleg európai uniós integrációt tantíott feltette a kérdést, hogy ki olvasott már Kunderát? Fogalmam sincs, hogy jött képbe, valahogy a "mai fiatalok olvasási szokása és az olvasott könyvek minősége" volt a mellékes téma. Utána belekóstoltam Kunderába 4-5 könyv erejéig, és rájöttem, hogy abszolút olvasható, sőt.. a korábban 'biztos bazi nehéz és unalmas filozofálgatós ipse' előítéletem után üdítő és bátorító felismerés volt.
• Másik egyetemi élményem, hogy a tanulási kinlódások közepette felfaltam egy du alatt Szabó Magda Mondják meg Zsófikának könyvét, ami annyira tetszett, hogy egyből neki estem a Für Elise-nek. Az is bejött. Attilával járkáltunk akkor régiség vásárba, még Pestre az Ecseri bolhapiacra is felutaztunk többször célirányosan, mert ő régi mechanikus órákra vadászott, én közben Szabó Magda és egyéb könyveket illetve parfümös üvegcséket kerestem, ami a majdani közös fürdőszobánkba milyen jó lesz :). 
• Volt olyan is, hogy én statisztika szigorlatra készültem, és nem tudtam Attilával menni a debreceni régiségvásárra, de kincs vadászat után felcsengetett, hogy csak egy pár pillanatra szaladjak le a kapu elé pihenésképpen. És hozott egy adag frissen lőtt Szabó Magda könyvet (óriási szivecske - olyan jó, hogy ezek az emlékek sorba porolják le magukat). 

Azóta bennem két irányra oszlik az olvasott tartalom. Nagyon szeretem a regényeket, a novellákat nem igazán. Egyertelműen az a bajom vele, hogy mire megformálom magamban a karaktereket, magamévá teszem a történetet, BUMM...! vége, és jön egy következő teljesen új szereplőgárdával és helyszínnel. A könyvekhez élményeket, érzéseket társítok. Sokszor nem is emlékszem évekkel utána (részletesen) a tartalomra, de hogy akkor mi volt-hogy volt, hogy éreztem magam a bőrömben, igen. A regényeken túl pedig vonz az "okos" irodalom, sőt vénségemre még az emészthető filozófiai is. Nem beszélve a minőségi gyerekirodalomról. Bőven rengeteg van mögöttünk. Most nyáron többször előfordult (már legalább 3*), hogy este nem meséltem, mert annyira későre nyúlnak a napok, és nem tudok 2 oldalt olvasni, még akkor sem, ha annyit ígérek :).

Ti mit olvastok épp? 

Dear Followers... ;-)

My energy is currently out of office, and have limited access to it until 27th July 2020.

Best regards:

Sara

(A jövő hét már jobb lesz)

Baromira belassultam. Július második felére különösen. Az okok egyik részét tudom, a másikat csak sejtem. Ráadásul valamit benyaltam, mert a héten 3-4 Neocitránt is elkortyoltam, ami tovább lassította az egyébként is leállt tevékenységeimet. 

Az egyik reggel elvittem a gyerekeket 7-re a tábori buszhoz, majd itthon visszabújtam olvasni (=elaludtam), és 10-kor keltem, amikor Attila indult a városba. Majd 1 körül megint bebújtam olvasni mert annyira gyengének éreztem magam, hogy kb állni sem volt erőm. Lola is lefeküdt, és 4 után keltem, amikor Attila robogott le, hogy szalad a gyerekekért a buszhoz... Én is kikászálódtam, de csak azért, mert már durvának éreztem ezt az elesettséget, de szívem szerint másnap reggelig fel sem álltam volna. Az ivásra extrán figyelek, mert ez az egyik fő kolompos az erőtlenségemben, hogy baromira nem érzek szomjúságot, és napokig elvagyok folyadék nélkül kávéval. Ebben a gyengélkedő állapotban kihívásnak láttam azt is, hogy a pulton sorakozó cukkinik és patisszonok miként kerülnek be a fagyasztóba télire. Annyira szét kellett cincálnom az egész folyamatot aprócska lépésekre fejben is, hogy egyáltalán addig eljussak energiában, hogy hozzákezdjek. Vasárnap van, és jelentem kész vagyok. Bepanírozva, reszelve, kockázva kész. Folyt. köv. Cukkinit eszünk cukkinivel. Bevált receptekkel bombázzatok. 

A jövő hetem remélem eredményesebb lesz már. Ja, még a kerti bútorokat is volt erőm több lépésben lefesteni.

Cukinis-gombás quiche bébi spenóttal

Együtt Könnyebb...

A nyarat sok apró mini programmal, találkával szinezem, és eddig nagyon élvezem.

Teli a facebook ilyen-olyan apropóból "céhekbe" tömörülő mamikkal, akik valamilyen közös ügy mentén egymásba szeretnek. 

Fotó: Babakukk Adri (gépe egy játszótéri anyuka kezében ;-)

Nem emlékszem pontosan, hány éve lettem tagja az Együtt Könnyebb!... -  zárt (ajánlás és közös szavazás útján építkező) facebook csoportnak, ahol pár 20 fő fölötti vállalkozó anya tömörült egymásba. Az ismerettség Pici Piacos berkekből eredt, én Nobile Rózsának köszönhetem a tagságom, akivel az egyik vásáron egymás mellett árultunk. Nem mindenki pesti, vagy Pest környéki (Hatvan, Vác, Monor, Szentendre), páran el vagyunk szórva a szélrózsa minden irányába a pesti agglomeráción kívül (Gyula, Völcsej, Debrecen, Tatabánya). Mindenkiben közös volt és van, hogy kezdő pár éves (egyéni) vállalkozó ennek rugalmas gyönyörűségével, és magányos elkerülhetetlenségével. A csoport idénre érte el végső formáját. Aki nem volt aktív kiszállt vagy ahol összeférhetetlenség, konkurens tevékenység ütötte fel a fejét. A tagfelvételt már rég kizártuk, mert egy olyan jól összerázódott közeg keletkezett, ami egy ideje túlmutatat a marketingen. Mára kibővült funkciókkal üzemelünk. Vállalunk lelki támogatást, barátkozást, kiborult bili közös felitatását, bizonytalanság kivesézést és kétségek eloszlatását, jövőbeli tervek megosztását megőrízve az optimuzmusunkat. Vannak viccek, könyv és workshop ajánlók, jogi és egyéb tapasztalat megosztása, közös együttműködések. Én élő találkozón egyszer vettem részt, mégis olyan, mintha évek óta ismernék mindenkit személyesen. A facebookon napi szinten zajlik az élet. Karácsonyi, nyári gyulai, pesti reggelik, kisvonatozások egyéb programok szinesítik a csoport életét. Az idei nyári gyerekes programba pénteken most sikerült úgy beszállnom, hogy összekötöttem egy szükséges pesti menetellel, és rugalmasan nyitva hagytuk a programot. 

Csütörötök este felvonatoztam a gyerekekkel, fent aludtunk, reggel le tudtuk amit nekem le kellett, és 10-re már a Millenárison voltunk. Annyira szeretem nézni a gyerekeket, hogy milyen könnyen barátkoznak, mennyire lazán tudnak egymásra kapcsolódni. Nagy szám volt a metro, a fogaskerekű, de be voltak tojva a hajléktalanoktól, és a bolondoktól, amiből extrán sok van a fővárosban. Mindig mondom nekik, hogy egy nagy városban sokkal több a JÓ, és sokkal több a lepukkantság is. Egyelőre nem fogunk felköltözni, Ondód szimpatikusabb volt nekik :). Én nagyon szeretem egy-egy napra, hétre, visszahozza azt a pezsgést, amikor fent laktam bő 2 évet, de egyelőre én is lassúnak érzem magam ehhez a városhoz ;-).

Jövök még majd képekkel.

Most pl.

Berkenye

Tegnap (már most tenapelőttöt írhatok...) estére szántam ezt a posztot, az autópályán vezetés közben olyan jól meg is írtam, de későn értünk haza. Ma vitt a sodrás, most pedig jó eséllyel be fogok aludni - érzem. Be is aludtam (a szerk.).

Szoktam szorongani, amikor 3-nál több terület klappol az életemben éppen vagy hosszan és összefüggően érzem a hálát és a kiváltságos állapotot. Félek, hogy ez túl idilli, túl nem valóságos, és hogy innen óriásit lehet esni, inkább legyen kevésbé jó. Tudom, ez így elég kifacsarodottnak tűnik leírva, de valami ilyesmi... Már az is megfogalmazódott bennem, hogy nem én generálom-e, rombolom-e le olykor az idillt, teremtve megoldandó feladatot, feszültséget, nyűgöt, hogy ne legyen túl sima ügy, túl unalmas az élet :D. 

Az évet eddig különösen eufórikusan élem meg, de nálam ez kétélű fegyver. A szorongásomnak meg keresek helyet. Nem tudatosan, de valahol keletkezik. Hol a gyerekek miatt, iránt érzek erősebb aggodalmat, hol egészségügyit, hol egzisztenciálist, hol bármit. Kreatív vagyok a témában (is) sajnos. Nem kell annyira "betegnek" érezni :D, nem mániákus a helyzet, de észrevétlen fut egy ilyen program bennem, és ha figyelek magamra, akkor észreveszem.

A hétvégén Berkenyén voltunk Juditkáéknál, és ezt is olyan jónak éltem meg. Mindig azok a programok jók, amik nincsenek szervezve, tervezve, csak spontán kiborulnak. Egy karantén alatt befoglalt hétvégénk felszabadult, és a hét közepén mondta Apa (az enyém), hogy tervezik meglátogatni Juditkáékat. De jóóó, pont hívott a szülinapomon, és hogy milyen jó lenne ha nyáron tudnánk menni valamikor stb. Pont jó!!! Megyünk akkor mi is. Sőt ha mi is, akkor jön Dóri is Bendivel. Az hogy hol és hogy alszunk mindegy, majd megoldjuk. Juditkáék 5 gyerekkel és Marika mamával vannak 8-an, illetve mi plusz 8-an, az 16 :D.

Összecuccoltunk. Egy napra annyi motyóval, mint egy hétre kb. Én vittem Dórit és Bendit (Attila maradt itthon a kutya és a munkások miatt, illetve Barna is élvezte a nyugit), Anyáék vonatoztak hajnal 6-kor.

Az unokatestvérek nagyon jól elvoltak minden korosztály megtalálta a magáét. Alig várták a találkát. Regő mint rangidős (15) óriási példakép, főleg Mózinak. Ettől azért szoktam félni, mert csak van köztük pont egy lényeges 6 év különbség. Fostam is rendesen, mikor elmentek quadozni úgy, hogy Regő vezetett, és Mózi kapaszkodott mögötte.... De akkora öröm és boldogság volt, hogy csuda. A kamaszkodást is nagyon jól másolja Mózi. Amennyire itthon bújós és szerelmes, ilyen helyzetekben felesel, durcog, próbálgatja a szárnyait. Ezzel együtt én is próbálgatom a zsinóros automata pórázt. Hol kiengedem, hol visszarántom. Utána tesztelem magam, és még távolabb kieresztem, de markolom, kezem a gombon :D. (Pedig nem is tartom magam helikopter szülőnek. Mit élhetnek át azok a szülők :)) 

Amíg elmentünk Lolával a kecskefejést nézni, hol bedugta a fejét valamelyik gyerek az akolba, hol nem. Egyszer Dóri jön cuppogva gumicsizmában, hogy menjek, mert Mózi elesett a rollerrel. Gondoltam, elnyalt az udvaron a füvön. Hát nem pont :(. Kimentek az utcára, és mivel dimbes-dombos, füves, lépcsős, repedezett az út, valahol ereszkedett le nagy sebességgel, a fék nem fogott (annyira, mint elképzelte), következett egy lépcső, attól befosott joggal, ráadásul kanyar is volt és egy fémhálós kerítés, így leugrott menet közben. Átbukfencezett a rolleren az aszfalton, és a füvön végig csúszva (szerencsére az ott pont egy bucka volt) megállt a kerítés előtt... Karjait, lábait lenyúzta, az egyik térdét elég csúnyán... Ordított. Szeret is kicsit jobban kétségbeesni, mint ami kívülről indokoltnak tűnik. Hidrogén peroxiddal leöblítettük, lekezeltük, ragasztottuk, de nem volt szép. Nem nagyon zavarta akkor semmiben. Itthon persze most biceg, botorkál, h nagyon fáj, és Lócival meg Lolával 'szolgáltatja ki' magát ;-)

Regő pont annyira gépi és szerszámos beállítottságú, mint Mózi. Így ment a karburátor tisztítás, kompresszorozás a garázsban alkoholmentes sörözéssel kísérve. Mózit is érdeklik ezek a gépek és működésük. Most is éppen medence tisztító rendszereket néz a youtubon. Valamelyik reggel a múlt héten akkorát derültem magamban. Kitámolyog korán, felüti a gépet, látni még alig lát, de hallom a háttérből a mély "szaki" hangot és akcentust, hogy: Az automata mosógép-dob kiszerelését mutatom... :D:D:D

Lóci kapaszkodik erősen :)

Berci-Mózi páros

Volt egy farmom Afrikában...

Felkészül: Lóci!

Itt még lovon. A villámlástól a ló megijedt, és a két fiút
 ledobta a hátáról... Nem lett semmi bajuk - szerencsére...

Voltunk a határban lovagolni. A gyerekek ültek fel, csak úgy szőrén. Ez is izgi volt, mert látszott, hogy lóg az eső, és a vihar 45-ös lába. Vagy megússzuk vagy nem. Az egyik elkerült, de jött szemből nagy széllel a másik... Nálunk pedig volt babakocsi, két roller, két bicaj, valaki autóval jött (Zsolti, Apa és menet közben bepattant Mózi és Lola is). A falu végén van egy erdősáv, amin már eleve necces volt babakocsival átjönni, de a tisztás szélén egy régi teherautó konténerébe bepakoltuk a járműveket, és gyalogoltunk tovább. Visszafele viszont beültünk mind a 13-an az autóba!!! Zsolti vezetett ölében egy gyerekkel, mellette Apa, hátul Én+Lola, Dóri+Bendi, Anya, Juditka+Delila, a csomagtérben meg Mózi, Lóci, Berci. 2 gyerek quaddal ment, Marika mama otthon maradt. Elvitt Zsolti az erdőszélig, ott Juditkával átfutottunk az erdő sávon, ahogy kiértünk a tisztásra a konténerhez villámlott egy nagyot (már akkor szürkület is volt), és leszakadt az ég. Úgy istenigazából. Mint a filmekben :). Verte a konténert, pont annyi időnk volt, hogy beugrottunk. Fosás volt. Hirtelen azt méregettem, mi a jobb. Ha bent maradunk és abba csap a villám vagy ha a szabadban vagyunk. Addigra Zsolti átverekedte magát az autóval, és elkezdtük a járműveket bepakolni. Géza papa kapott egy bicajt az ölébe előre, a babakocsi összecsukva és a rollerek, plusz az egy biciklit még be tudtuk gyömöszölni a csomagtartóba. Zsolti csak tolatva tudott menni, viszont csúszott, szűk volt, és nyilván volt egy árok szerű szélen. Az izgalom a tetőfokra hágott :))). Ezt fogjuk még emlegetni, Apa nagyon vicces volt hátulról nézve egy bicajjal az ölében.

Zsolti Tardossal a kormánynál :)

Lolival szunyáltunk

Mi felnőttek ettünk-ittunk. Az alváshoz terítés még kihívás volt. Mi vittünk egy felfújható ágyat, én Lolával azon aludtam, a téli kertben "felvertünk egy kétszemélyes sátrat, mert kint nem tudtak aludni a gyerekek, anyáék és mi is vittünk még egy vékony matracot, hálózsákokat, Dóriék is plédet, ágyneműt. Mi a nappaliban a kemence tövében aludtunk. A gyerekek még éjfélkor titkoban chipseztek a takaró alatt, meg Mózi Regővel Family Guy-t nézett. Vasárnap játszótér, csüngőhasú malacok nézése a másik telken. Szerintetek mennyire volt kedve haza jönni a társaságnak, és mennyire voltak kinyúlva? Szinte végig szunyálta mindenki az utat, én meg hasítottam haza. Szeretek vezetni. Ezt sem gondoltam volna magamról, hogy valaha én fogok szeretni. De egy ideje már így van ez (is). Csupa meglepetés vagyok ;-)

Tipikus eset, ha pici baba van a képen ;–)

Mesélés + mornin' pálesz a kezemben :D

... :) - K.O.

Apa (Gáza papa) a fiú unokák egy részével
 (itt már nagyon be voltak sózva, mint egy zsák bolha)

100 évente készül családi kép

Anya a lányaival

Anya (Nagyanya) a fészekhintában

HVCS

féléves Delila :) Marika mamával

Nyári Tábor - Szlovákia

Első ottalvós tábor

Mózinak integetünk induláskor

Mikor összepakoltuk szerdán a bőröndöt Mózival, és felmentek Attilával Pestre, hogy onnan tovább induljanak hajnalban Szlovákiába, lefényképeztem a csomagot, mert annyira belémhasított, hogy most még kb 99%-ban képben vagyok, hogy mi kerül a gyerek bőröndjébe (a zsebébe mindig csempészett iskolaidőben is valami tekerőt, valami kezdetleges szerszámot, mágnest egyebet, így ezzel tisztában voltam, hogy talán utazik ismeretlen eredetű cumó is, amiről nem tudok. Nyilván nem is kell mindenről. Viszont érzem, hogy nálam ezek a lépcsőfokok mind okoznak érzelmi megmoccanást. Amikor érzem, hogy egyre kevesebb dologról tudok, egyre kevesebb dologra van ráhatásom. Ennek pszichológiájába nem megyek bele, biztosan dolgom lesz még ezzel később is, mert rohamosan omlanak le a falak körülöttünk. Ezért hatottak meg a bölcsi-ovi, ovi-iskola váltások, mert mind egy-egy érési, önállósodási fázis, ahol az én fizikai szerepem egyre kisebb, és van bennem bizonytalanság, hogy az érzelmit elég erősre húroztam-e ahhoz, hogy összekössön akkor is, ha a fizikai törvényszerűen pattog szét közöttünk. 

Valszeg benne(m) volt, hogy az indulás előtti napokban olvastam a Kaleta-ügyről, ami akkora belső indulatot, tehetetlenséget, ezáltal némi depressziót nyomott rám, illetve a korábbi no-i hasonló ügy taglalása, hogy rendesen vitte magával a gyerek a hangulatom és energiám java részét. (bocs egyből ez a kávés csésze ugrott be, ahogy leírtam ezt a szót... :D. Valszeg ez egy elég jó logó akkor ;-)).

Tudom, hogy nem kellene hagyni, hogy ez befolyásoljon, a felszínen úgy gondolom, nem is hagytam, de mikor hazaérkezett, éreztem a megnyugvást, illetve egy - talán jogtalan - haragot. Mindjárt mesélem azt is.

Anno pár éve, amikor Attila csinálta a coachingot, akkorról maradt pár ember, akikkel a kapcsolatot master mind és/vagy családi éves hétvégék alkalmával ápolják, ápoljuk. Az egyik házaspár fiatalok tehetséggondozásával, motiválásával foglalkozik, és 5 éve már hogy tartanak pár napos életmód tábort. Mózit eddig kicsinek éreztük hozzá, és még most is az ő korosztálya volt kisebbségben. Ami nem feltétlenül baj, őt amúgy is igazán a felnőtt társaság vonza. Mivel nincs telefonja, laptopot nem engedtünk hogy vigyen, nem tudtunk felőle semmit. Csak bíztunk benne, hogy jól van, és élvezi. Két forgatókönyv vibrált bennem. Vagy úgy éreztem, hogy nagyon fel van dobva, és minden porcikája tényleg élvezi, a másik szerint pedig mindenkit 'fogyatékosnak' képzel, és nem igazán csipázza :). (Ahol nem találja a hangot a többiekkel, onnan általában úgy jön el, hogy lefogyatékosoz valakit. Ezt nem szeretem, hangot is adok ennek minden alkalommal.)

élmény a mekis reggeli

a gyerek leszállítva :)

Attila vasárnap délben indult a többi gyerekkel érte, és Pesten megálltak a raktárban, hogy a kicsik is targoncázzanak a raktárban, ne csak Mózi :)).

8 óra vezetést nem cseréltem volna most el Attilával :D. Felnyalábolták egyben a gyereket, és a kocsiból hívva tényleg úgy tűnt, hogy élvezte a tábort. Alig van/volt hangja, totál be van rekedve, sokáig ébren voltak, és teli van mesélnivalóval.

A "jegyzeteibe" nem engedett bepillantást nyerni, azt mondta, ezek mindenkinek a sajátjai, nem is forszíroztam. Még az autóból újságolta, hogy vmelyik este nem tudott elaludni, és átmnet bandázni a másik szobába a nagyobbakhoz.... És hát ja. Ezt rettenetesen szerettem volna elkerülni, ha nem történik meg. Hogy 9 évesen szembesül videón felcsatolható műfütyiről. Ettől sírni lenne kedvem, hogy a 'tisztasága, ártatlansága' - legalábbis annak előszobája - 9 évesen illan el egy táborban. Nem részletezte, én itthon nem firtattam, tudom, hogy fog még erről mesélni, kérdezni, és akkor kiderül számomra is, hogy mit és mennyit látott, és hogy hova tudta elhelyezni a dolgot. Itt haragszom a szervezőkre, hogy ez megtörténhet. Letojom a nagyobbakat, de voltak kicsik is a táborban. Erre ki kell találniuk valamit. Megy is véleményezésre. Azt mondja Mózi, jövőre is megy. Lócinak pedig azt mondta, hogy Lóci, nekem is kell a pihenés, kikapcsolódás, Te nem jöhetsz. Itthon az ágyban Kelemen kabátban énekelt, pontosabban a Nyári gyerekek a Balaton partont, ma már Lóci is. A reggeli ébredést követően fél 10-kor visszabújt olvasás címen, és fél 1-kor kelt. Ki van merülve, látszik rajta :).