Peregnek a napok - még mindig egy kis Málta

... Hadd süssön a Nap még.

Egyre távolabbi a máltai kiruccanás, néha felmerül bennem, hogy tényleg megtörtént-e? Nézegetem a képeket, amikor ki vagyok nyúlva, mert érzelmileg intenzív volt, hiányzik a Nap és a tenger színe, a felelősségmentes semmittevés, a barátnős társaság. 

Kata elég kis pacek albérletet albérél közel a tengerparthoz, sok a fényes, világos felület benne, szép a társasház közös udvara is. Volt külön franciaágyas hálónk fürdőszobával, a zuhanyfüggönybe csak egyszer akadtam bele annyira, hogy kirántottam az egész rudazatot a falból 😂. Most is röhögök a hangokon, mozdulatokon, ahogy elképzelem magam, és hallom kívülről a bizonytalan kérdőjelet, hogy ez most mi volt, rám kell-e törni az ajtót, kell-e jönni menteni :D :D. 

Reggelenként jógáztunk otthon kicsit, és reggelik után nyakunkba vettük mindig Máltát. Jóó sokat sétáltunk, remélem kellőképpen kikészítettük Katát az állandó lépésszám és emeleti célok teljesülésének monitorozásával :D. Sokat voltunk vízen, és csak egyszer kellett gyógyszert bevennem, hogy ne hányjak bele a gyönyörű kék tengerbe… Soha nem éreztem még így magam, mint első nap, mikor egész nap hajókáztunk és süttettük magunkat a decken, lubácsoltunk a habokban. Ide többedmagunkkal mentünk, Kata elég zsúfolt szociális életet él a mi gyerekes háziasszony életvitelünkhöz képest, és szerencsére máris van egy-két tök jó fej biztos pont a kinti életében, akik még többet töltenek az otthonosság érzésébe. 

Az első medúzacsípés

Kata céges reklám szemüvegében (az enyém elmaradt)

❤️

Nekem a víz színe biztosan ott van a három legben Máltával kapcsolatban. Nem tudok betelni azzal az elegáns mélykékségével, de maximálisan hozza a gyanúsan insta-kompatibilis irigylésre-méltó türkizt is. Éltem első medúzája is itt csípett meg, nem csodálom, hogy védik a territóriumot.  A másik, amit már a Jurassic World filmben, a motoros üldözésben kiszúrtam, az a napfénnyel átitatott kövekből, terrakotta falakból induló, arabos építészeti stílusban kicsúcsosodó ‘külföldi nyaralás érzet. Joggal ‘más’ süt itt a falakból, mint otthon, és hiába full extrás az élet Ondódon is, ezekért a más érzésekért szeretek neki lódulni végre. Vannak lerobbant, kaotikus, szűk utcás, kicsit dikicselt, jó’ van az úgy megoldások, félbehagyott építkezések, toldozott-foldozott belső részek, amik nem a profizmust juttatják az eszembe, hanem kicsit lehangolóan amatőr, de szívem csücske Mdina és azt hiszem Valletta sem lenne rossz, de ott nem időztünk annyit. Lehet épp egy 23 évvel ezelőtti történést és utórezgését próbáltam feldolgozni felnőtt fejjel, ami elvonta a fókuszt Vallettáról és a három városról. Vitorláztunk vitorla nélkül, hajókáztunk, csónakáztunk, gondoláztunk, baromira élveztem koktélokkal megspékelve ezt, nem csak a felszínt kapargató beszélgetésekkel. 

Úgy forogta ki a helyzet, hogy egy aktuális ráncfelvarráson is átesett az ÖTYE és lett belőle egy FITYMA 🤣. Néha, mikor meeting vagy irodás munka közben felvillan a telefon elején a ‘FITYMA üzenet érkezett’, akkor vigyorogva fordítom le a telót. 

Harmadik hét a 2023/2024-es új időszámításban - Málta

Apró lélegzetvételenként fogom tudni ezt leírni, mert egyszerre nincs annyi "levegőm", de szeretném megörökíteni, mert nagyon-nagyon jó volt, már-már családi. Nézzetek olykor vissza. Akár poszton belül, akár külön posztban is frissítem majd. Ja. és előre szólok, hogy halom képet és szelfit fogok csatolni, mert mindent (IS) megörökítettünk, hogy egy hirtelen jött demencia magával ne vigye ezt a sok napsütötte emléket :D.

Nagyon intenzív hét volt ez a harmadik szeptemberi. Május körül, de lehet, már áprilisban, amikor kiderült, hogy Kiskata Máltára dobbant előre nem látható ideig, akkor megfogant, hogy repülési rettegésem ide vagy oda, meglátogatom a közeljövőben (abban bízom, ez a félelem majd oldódik, ha sokat repülök megint, bár ez még egy hangya f@** bokányit sem javult :( ). Aztán Sanyikám is feldobta, hogy mi lenne, ha szeptemberben 'letámadnánk', amikor normalizálódnak a költözés utáni bizonytalanságok, de még javában tart a nyár Máltán. Júniusban megvettük a jegyeket (Marika sajnos nem tudodtt csatlakozni, mert ő a nővérét és unokahúgát látogatja Skóciában hosszan majd), és szeptember 20-án 12:30-kor már úton is voltunk. 

Az indulás előtti napok mindig sűrűk, hogy mindent lemondjak, beírjak, átütemezzek, átadjak, bepakoljak. Az itthoni dolgokon való pörgést hamar leállítottam magamban azzal, hogy senki nem fog éhenhalni, és különben is mindent meg tudnak oldani nélkülem, csak az én hülyeségem, hogy nélkülem a Föld sem tud forogni. Attilának leírtam a fontos pontokat, mikor kit honnan-hova kell szállítmányozni délután, mikor és hol lesz ottalvós zsúr, de a többi menedzselésébe, hogy amikor ő nincs, akkor hol vannak a gyerekek, már nem akartam abszolút belefolyni. Előző este 10-kor pakoltam csak össze, de fejben már készültem egy ideje, vártam nagyon. Munka fronton azért még volt bennem kicsi feszkó, hiszen amikor a jegyeket megvettük még nem volt képben, hogy én októbertől pozit váltok, és az átadás-átvétel, csapat tréning stb még nem látszott. Éjjel fél 3-ig dolgoztam indulás előtt. DE. Elmentem kereket fújni, tankolni, pályamatricát venni, parkolót foglaltam, becsekkoltam, és reggel 8-kor indultunk Sanyikámmal, ő gurult ki hozzánk, mert mi innen pikk-pakk fent vagyunk az autópályán, és elég jól sikerült itthon hagynom az anya  és háziasszony és munkásnő énem, mert elég jót lazultunk. 

Minden simán és időben történt a reptér környékén, leszámítva, hogy utolsóként futottunk a kapuhoz, mert elpálinkáztuk az időt 😁, viszont nem tudom, milyen megfontolásból a priority sorba állítottak be minket, simán elsőként szálltunk fel a gépre :D. ‘Hátha oldódik a feszültségem’ címen túrórudi vásárlás után bekaptunk egy-egy páleszt, Sanyikám kap egy naaagy piros pontot, hogy bevállalta, sőt javasolta. Az út gyorsan eltelt, főleg így a távolból, semmi izgulnivalóm nem kellett volna hogy legyen, nem is volt vészes. Az ereszkedést-kanyarodást különösen imádom, főleg, hogy világosban mentünk. Landolva a mosdóban egyből átöltöztünk (én csak pólót, de Eszter alul-felül megrövidítette a textiliát). Busszal mentünk a Kata munkahelyére, és gyalog tökön-paszulyon majdhogynem autópálya szélén gyalogolva, húzva a kis koffert, mert a közelekés kicsit kaotikusnak tűnt számomra, és Eszter sem hagyott időt, hogy megemésszem, nézte a googlemapet, és ahol utat látott, mentünk, menni kellett :D. 

Biztosan felhangosította az érzelmeket ez a pár nap, meg ez a távolság, de olyan jó volt a viszontlátás ❤️. Amíg Kata befejezte a napját, mi lent nasiztunk a hallban.

Így sem érkeztem még teljesen haza, de most ezt a sok képet túrva, még inkább visszamennék.

TD2-n

A hallban várjuk Katát

Második hét a 2023/2024-es új időszámításban

 Megint lett egy olyan érzés bennem, hogy kicsi a testem a bennem pattogó érzelmekhez, nyitok egy csapot gyorsan ide, és majd vasárnap befejezem az összes heti beszámolással (nyugi nem lesz ez így minden héten, csak amíg felvesszük a fonalat). Néha olyan kíváncsi vagyok, hogy másban is futnak-e ennyire kaotikus érzelmek, gondolatok, mint bennem, rakódik-e ennyi egy halomra, mint egy oltári nagy szennyes kupac színenkénti válogatás előtt :D. De így vagyok a feladatokkal/teendőkkel/akarásokkal/szeretnékekkel is. Hogy nincs eleje és vége, hanem felbukkan egy, majd rányílik másik, jön a harmadik, sokadik, visszavillan az első maradéka, majd az utolsó előtti benyomásból egy töredék, megkezdett lista, rendszerezési vágy, levegő és légtér igény, keretre vágyás, nihilre áhítozás :D. 

Az előző 'PATENT' héthez képest érzékelhetően megindult a szétfele tartás. Még aztán hamar - gondolhatjuk :D. De ez csak addig ennyire hatalmas bennem, amíg el nem kezdem szétcincálni. A héten már volt egy elaludt angol óra, még szerencse, hogy online van, és hogy pont időt kért a 'tanár' is, így belefért 10 perc lazán, de azért nem voltam friss reggel fél 7-kor.

Imádom ezeket a képeket a telefonomban :)))
(Lola olykor lenyúlja és komoly sorozatokat találok :D)

Lócika csütörtök-péntek erdei iskolában van, a képek és a beszámolók alapján nagyon jól érzik magukat, csónakáznak, lovaskocsikáznak, batikolnak, fociznak, nagyon várta, és nagyon tud stresszelni az indulás előtt... Utazás előtt szorong, hogy be van-e minden pakolva, biztosan nem felejtett-e el valamit (hiába nyugtattam, hogy ha egy szál gatyában megy el, akkor is túléli, minden áthidalható, enni visz és kapnak is, tető lesz a feje felett, szóval nyugiiii, ne stresszelje magát - szegény, olyan jó lenne ezt oldani benne). A kirándulás előtt vettünk papucsot, nadrágot, pulcsit, fehér pólót a batikoláshoz neki, amíg Lola focizott elmentünk kettesben fagyizni, bevásárolni, így a lelke is kicsit helyrebillent. Kis pojipom. Legújabban, azt mondja olyan 'makisan-babásan', hogy ő egy POLIP (ne kérdezzétek, honnan és miért :D). De poJipként ejti :))). És tőle még ezt is imádom a nagy huncut szeretetéhes szemeivel. 

Mózi Diákönkormányzati tag, és a héten gyűlés is volt, ahol bedobta, hogy bár az iskola Öko iskolának nevezi magát, de nincs a legalapabb lépés sem meglépve, nincs szelektív hulladékgyűjtés, javasolná is ezt. Annyira megörültek ennek, hogy ő lett kb a környezetvédelmi miniszter, valami osztályok felé közvetítő 'nem-tudom-mi-a-pontos-megnevezése' :D. Mondtam is neki, hogy ez egy nagyon jó terep, hogy lássa, hogyan működik egy folyamat az ötletfelvetéstől a megvalósításig, mert ez a legkönnyebb része eddig :) és hogy mennyi időre, emberre, kitartásra lesz szükség, hogy átverje ezt, rákérdezzen, hol tart, miben tud ő segíteni, kapcsolatokra lesz szüksége, és NAGYON kell a kommunikációját, stílusát árnyalni, de nagyon örülök neki, hogy jól érzi ebben a szerepben magát. Illetve annak is, hogy olyan pozitív. Volt kb 5 perce buszindulásig a gyűlés után, és nem azt mondta, hogy ahhhh, már mindegy, hanem fogta magát és végigrohant a Vág utcán a nehéz táskával, ami nyilván úgy trendi, hogy a se**ét veri, és közlekedni is nehéz vele, nem hogy futni :))). Igaz nem érte el a buszt, de mondtuk neki, hogy őrízze meg nagyon ezt hitet magában, és tolja le, hogy a busz már nem állt meg neki, pedig integetett, vagy hogy a söfőr milyen. Mert ez mellékes, és nem rajta áll. Az ő részét megtette. Annyira élvezem egyébként az ilyen picinek tűnő szituációkat, ami az ember hitrendszerét, világnézetét alakítja. Hogy később hogy áll másokhoz, magát hol helyezi el. Olyan sokszor mondták már nekem a cégnél, hogy olyan jó, hogy én mindenkiről jót feltételezek, és igen. Tudom, hogy nem mindenkinél ez kapcsol be elsőnek, főleg egy hibázás mellett, de én szeretném, ha a gyerekek is azt vinnék magukkal, hogy a Világ jó, és általuk csak még jobb, de ne naívan pislogjank ki magukból, mutogatva a többiekre. Amit a legtöbbször hangsúlyozok talán nekik, hogy ami MOST van éppen, az mindig csak egy statikus állapot, és ne ebből induljanak ki. Mert bármennyire is elcsépelt, de akármelyik 'most'-ból lehet BÁRMI, ami egy új esély/lehetőség, és nekik erre a folyamatra igenis van hatásuk. 

A héten nekem már voltak tréningek (szeretem egyébként ezeket nagyon), handover meetingek, benne vagyok már SV heti megbeszélésekben, job evaluation workshopban, lesznek majd pesti utazások, team buildingek, mert a csapat fele pesti. Lolának már volt szülőije, a fiúknak jöv héten lesz, indul az MCC (itt is lesz szülői és Szülők akadémiája a héten még), ma szüreti nap a suliban, mindjárt sütöm is palkókat munka közben, Lócinak Bozsik szombaton, én futok legalább közben valahol, vasárnap pedig tekerünk Attilával!!! Ő 100-at tervez, nekem elég a 60-70 bőőőőven. És hátha összejönne még egy Balaton körbetekerés is idén. Jöv héten nem leszek, mert vár Málta és Kiskata, valszeg számotokra sokkal izgalmasabb képeket, eseményeket hozok, mint iskola, munka és gyereknevelés :D. Én kérek elnézést.

Szombaton Bozsik

Szüreti délután után battyogunk a kocsi felé
(megcserélt táskával)

Mi palacsintákat vittünk

Most hirtelen ennyi. Megcsapott az esős, szürke ősz szele. Nagyon szeretem, egyre jobban várom a kinti szürkülést, benti kapcsolt fényeket.

Befigyelt itt péntek késő délutánra egy Lola névnapi cirkusz a sulis szüreti délután után, és ez tavaly is Apás program volt, mert én nem szeretem az állatos cirkuszt. Ma ünnepeltünk egy Anyás Barbie mozival, amit tervezgetünk már egy ideje. Olyan jók szoktak lenni ezek a kis programok, és akkora szükség van ezekre a külön kiszakított időkre is. Mostanában ezek jobban beválnak, célba érnek - úgy érzem. 

Lola-névnapi Apás cirkusz

Ma volt az első olyan alkalom, hogy Mózi a haverokkal ment el a városba, majd mozizni, mekizni, teljesen fel volt villanyozva, hogy szülő nélkül volt lődörögni. Nagyon is emlékszem az én első ilyen élményeimre, akkor éreztem igazán nagynak, menőnek magam 😁. Főként a suli utáni mekizések maradtak meg hetedikről, amikor hátul ültünk le a nagy szülinapos asztalnál (azóta ‘szétbombázták’ azt a részt), és kb 10-en vettünk egy kis krumplit meg egy hamburgert.

Anyás mozi

Összejött a héten is a Tisza-tó kerülés

Lényegesen jobban bírtam, nekem meglett a 75, amíg Attilának a 101 km 💪🏻🚴🏻‍♀️💪🏻🚴🏻

Első hét a 2023/2024-es új időszámításban

 Ma dupla foci van, és ma nem futok, csak séta-séta, amíg vége, közben rögzítem az első heti benyomásokat a szeptemberből. Ha egy szóval kellene jellemeznünk, PATENT. Részletesebben pedig alább olvashatjátok:

- az évnyitó pénteki nap után már teljes hetet nyomtak a gyerekek. Lola mindig derűsen jött, minden nap emlegetett barátnőt, és újabb felismerést, hogy négyen is vannak az osztályból, akikkel focizik a DEACban, meg egy másik fiú a másik osztályból. Én nem fogtam még fel, hogy iskolás Baba lett 🥹.

Foci utáni nyújtás - fekvő hős

Itt olyan kis izgulós arca van egyemmeg.
Ez volt a második nap.

- Ma azt kapta tőlem napi feladatba, hogy derítse ki, hogyan hívják a barátnőjét, mert eddig nem sikerült mejegyeznie, és csak úgy hivatkozott rá, hogy a ‘kislány’ 😁. Mondtam, legyen szemfüles, figyelje névsorolvasáskor vagy amikor más szólítja, ha cikinek érzi megkérdezni megint. Megnyugtattam, hogy bemutatkozáskor én is mindig csak a saját nevemet jegyzem meg, de ha ő is gyenge muzsikus ilyen név és arcfelismerésben, akkor tanuljon meg egyéb kreatív mankót alkalmazni. Anno a Bogyó és Babóca szereplőkkel is bajban volt, már nem akartam elhinni, hogy tényleg nem mennek. DE mára megvan a név: EMMA 🥳.

- Nyilván Lola volt most az, aki a legtöbb új felszerelést igényelte, amit Lócika rendesen sérelmezett amolyan dühös/nyűgös kifakadások formájában, rá is kérdeztem konkrétan, hogy féltékeny? Azt mondta, igen. Hiába van mögötte az észérv, az érzés ott tornyosul benne. Próbálom is kihangsúlyozni, amikor neki kell valami, hogy most ezt ő kapja. Olyan kis cinege, lassan nő, sokáig jók rá a ruhák, ez is baj, mert a többieknél nagyobb a forgási sebesség. Vmelyik este is kiborultunk egymástól, mondtam, hogy akkor mára hanyagoljuk egymást 😁, reggelre regenerálódtunk.

- Lóci hajlamos eltolni a felelősséget, mindenki lehet hibás, csak ő nem. Garamvölgyi kupa után is ki mertem mondani, hogy az ellenfél akkor ott jobb volt látványosan. Tolta le a pályáról őket, nem adták el annyiszor a labdát stb. Amit én kaptam ezért…. Huhhh 😂 

- Mózi nagyon felsős, egyedül megy reggel, egyedül jön du, még a különórák nála nincsenek rögzítve, mert az MCC-s angolra várunk. Kapott egy osztályfőnöki dícséretet, mert az utcán lehibajavítózott a barátjával egy horogkeresztet.

- Elég jól képben voltam, időben fedtem, küldtem, regisztráltam, foglaltam, kódoltam, jeleztem mindent. Egyetlen foci helyettesítést néztem be pályaügyileg, hogy hova kell vinnem Lolát, de ez is áthidalható volt.

- jutott idő mozgásra, futásra, jógára, barátnős találkára/videóhívásra, főzésre, suliba kajákat csomagolásra, munkába ebédet. pAttilával megkoronázandó vasárnap gyorsan körbetekertük a Tisza-tavat most megállás/ebéd nélkül, ami nekem azért nem volt piskóta, elég jól bedurrant a combom, Attila meg mint a varrógép hol előre tekert, hol hátra, hogy tesztelgesse az új bringáját, csak egyszer zúgott el majdnem. Az ősszel még csinálunk pár ilyet, annyira jó ❤️

És volt itt meg kimaradt őszre-töltő program, mert idén is sikerült, igaz eléggé az uccsó pillanatban, de összehoznunk egy strandolást Sanyikámmal és a gyerekekkel (képet majd engedélyeztetek), és családilag is Tiszáztunk egy jót augusztusban.

Újabb alapanyag a háztartásban a fekete vagy ‘tiltott’ rizs

Keveslem

 Keveslem a szeptember elsejei posztokat a feedjeimben, így töltök a social médiára egy kupicával én is. 

Most abszolút nem volt vészes a nyári szünet, nem éreztem, hogy alig várom, h kezdődjön a suli, sőt. Augusztusban sikerült színezni a nyári élményeken, részletgazdagabb, mozgalmasabb lett. Ma nem is annyira az vágott mellybe, hogy Lola is iskolába lépett, hanem hogy Mózi hatodikos. Most kezdte a sulit, és lassan ballag 😭. Valamiért nagyon meghatott ez a nap. A legtöbb kalóriát az évnyitón égettem el, hogy kordában tartsam a könnyeimet, és ne érezzem úgy, hogy vennék egy naaagy levegőt, és elsírnám magam. Csak úgy. Mert annyira meg tudnak hatni a saját gyerekeim csak azzal, hogy vannak, és nőnek, és fejlődnek 🥹. Ha pedig mellé még aláfestő zene is szól, jajj nekem. Így nyitottuk meg az idei tanévet immár három ‘Lillás’ kis Univerzummal. LolA A osztályos lett, LóCi C-s, Mózi/Beni pedig B-s, teljes az ABC ❤️.

Lola izgatott volt, de őt nem egyszerű elbűvölni, már most féltem azt, aki majd szemet vet rá, és le akarja venni a lábáról 😂. Mikor érte mentem, kérdeztem, milyen volt az első nap, azt mondta uncsi, mert végig ülni kellett. Pedig nekem már az évnyitón és az iskolába váró levelek olvasása közben megszületett a benyomás, hogy mennyit készültek a leendő tanító nénik, gyerekek, akik verseket/dalokat/táncokat tanultak a nyáron, tantermet dekoráltak, videót szerkesztettek, névtáblát gyártottak stb. Nagyon jó elsős tanító nénink lesz. Aki pedig a mai közoktatásban végzi a tanulmányit, az vagy megnyekken vagy örök túlélő lesz 🤘🏻.

Lócika most kunkorodott mellém, hogy meséljek. A múltkor, mikor idebújt azt mondta, hogy azt szereti a legjobban, mikor teli van a hasa és mesélek neki ❤️. Hát mesélek, amíg csak szeretné.