2023. április 2., vasárnap

London 2023 részleteiben_Vol 1 - készülés, repülés

A nyugalom neked mi?

Ideje lenne megszoknom, hogy az a fajta nyugodalmas idő és rákészülés, ami nekem nyugodalmasságot jelent, kb nem létezik rég :D. Hogy a nyugodalmas időnek dedikált szakasz előtt is van egy nyugodalmas rákészülés, és a dedikált szakasz után is van egy nyugodalmas lekeverés :D :D

Ez időszalagon interpretálva így néz ki :))


sűrű napok | nyugis rákészülés |  n y u g i | nyugis lekeverés | sűrű napok

Na jó, ezt leírva/rajzolva már így is bőven túlmutatok a luxus kategórián, viccesen is hangzik :D - bocs. De én nagyon szeretek kényelmesen készülni (és ez nem a sebességre vonatkozik, hanem valahogy a fizikális és a lelki sík összhangja csúszik el ilyenkor nálam). Mint most. Hogy hiába ment el a család többi része bő két órája, már azon taposok, hogy jajjj, még annyi mindent akartam csinálni ebben az időben, és még sehol sem vagyok, hogy ezt a keveset sem tudom lazán kiheverni. Félre is toltam minden kötelezőt, és a blogolást választom. Mert ez még eleven, és minden nap eszembe jut többször, még napi szinten merengek a képek fölött. Mózi telefonján azóta is számol az időzítő, mert a King's Cross-t elhagyva rányomott a vonaton a stopperra, és nézi, hogy 23-49-118-120 stb órája még a vonaton voltunk, és vissza akar menni.... Hát ja.

* Minden ott kezdődött, hogy nagyon szeretném a sok tárgyiasult dolog helyett az élményeket gyűjteni. Olyan pikk-pakk felnőnek a gyerekek, és most még lehet velük utazni, nyaralni, most vagyunk pont abban az állásban, hogy a nagy még el akar jönni velünk (bár sokszor van durcogás), a kicsi meg már kiruccanás-proof, mert akar, tud tekerni (ha még km-ben nem is olyan sokat), tud jóóó sokat sétálni, túrázni, mindent megold egyedül, így csak az alkalmazkodás egymáshoz a legfőbb kihívás ilyenkor. Szóval a kicsi se kicsi már, a nagy se túl nagy még. Jártam már Londonban, de nem ennyire részleteiben éltem át, mint most családilag, és mennyi minden maradt még feltáratlan. Lola még nem ült repcsin - na nem mintha lemaradt volna valamiről így 7 évesen :D, de annyira adta magát az ötlet, hogy ne várjak arra, hogy mikor lesz pont jó, hanem tágítsak a naptáraba bele helyet neki. A decemberben kapott fél havi fizunkat, amolyan éves infláció kiigazításként kaptuk váratlanul, én pedig boldogan foglaltam és vettem jegyet a családnak Londonba tavaszra kari ajándékként!!!! Most március végére. Na nem teljesen végére, mert negyedéves zárás van, egy pénzügyes munkában legalább a tervezhetőségnek ez a része adott. Előre tudom, mikor lesz workday -2 vagy WD5 év végén, és ezekre a napokra nem tervezek. Nevettem is a múltkor, mikor Barbival bent voltunk a cégénél, és február 2-án Kende szülinapja volt, hogy mégis hogyan tervezhetett ő így gyereket/szülést pénzügyesként :D. 

Első családi repülés

Bevallom:

- stresszel a tervezés, mert mindig úgy érzem, hogy ha valamit kiválasztok, tuti nem néztem jól körbe, biztosan lett volna jobb ajánlat, szállás, ügyesebb átgondolással, alaposabb utánajárással, kérdezéssel, olvasással, nyitottabb szemmel járással legalább 0,4%-ot tudtam volna spórólni a teljes költségvetésből stb-stb. Ha ezt a kényszeremet le tudom vetni, akkor minden szép és jó. Egy valami hibádzik még. 

- az utolsó pillanatban reagálás. Rengeteget javultam, és az utolsó pillanatot sem kell már feltétlenül annak értelmezni, de pl az áhított Harry Potter túránkról lemaradtunk, mert hiába tudtam, hogy előre kell vennünk a jegyet, azzal nem számoltam, hogy ez egy olyan szintű időpont foglalás is, hogy márciusban már csak ötőnknek május végére lett volna helye :(. Szóval ha ilyet terveztek, akkor hóóóónapokkal előtte csekkoljátok le, és vegyétek meg a helyeteket. Tudtam, hogy így is ki fogjuk tudni tölteni az időt maximálisan, de az még olyan jó gyerekes program lett volna. Így vissza kell mennünk majd jó időben is ;-)

Szóval jegyek megvoltak, de mélyen folyamatosan bennem volt, hogy remélem, nem változik meg nagyon az indulás-érkezés ideje, többször csekkoltam, hogy biztosan jó dátumra emlékszem-e, hogy szállás foglalásnál se szopjam be :D. A szállást sem bíztam véletlenre. Régi kint élő ismerősnek írtam, aki foglalkozott lakáskiadással, hogy ajánljon megbízhatót, ahol biztos nem húznak le rólunk felesleges bőrt, nem kell high-tech, mert kb csak aludni fogunk ott. Így foglaltam apartmant és 2 fős szobát a Szent István Házba, ami a kint élő római katólikus magyaroknak egy összetartó közössége, és programokat, koncerteket is szerveznek, ápolják a magyarságot stb. Tipikus londoni külvárosi rész tégla házacskával, fehér és/vagy kék színes ajtókkal, ablakokkal, iskolával. Amikor a szállást is lefoglaltam, kifizettem, visszaigazoltattam, akkor nyugodtam meg egy lépcsőfoknyit. Ja meg amikor az útlevelek is megjöttek, mert azt is meghosszíbbítattam. Teljes nyugalom csak akkor járt ám át, amikor a gép letette a kerekeit a debreceni kifutón, és haza is értünk :D. Igen, fosok a repüléstől, nem kicsit... Régen nem, csak mióta gyerek van. Azzal magyaráztam, hogy annyira félelmetes a gondolat, hogy egyedül maradnak stb :( Viszont sajna nem voltam nyugodtabb most sem, pedig most együtt voltunk. Egy csöppet odafele lazább voltam, mert Attila vett nekem egy szilva páleszt a reptéren :D. 

Fáradtnak tűnsz...

A gyerekeknek nem is mondtam, hogy fosok, hogy ne keltsek bennük pánikot, de azért Lócikán is érzékeltem izgalmat, meg kérdezte, hogy nem zuhan-e le stb. Kb egy repcsi látványától görcsbe rándult már a gyomrom karácsony és az indulás között. Szóval tőlem ez extra bátorság volt.

Szent István Ház, nyugat-London

* Pénteken még mindenki dolgozott, volt suli-ovi, és este 7-kor indult a gép innen Db-ből. Abszolút nem kívántam sem felutazni még Pestig, se haza kocsikázni, így ez kézenfekvő volt, még akkor is ha WizzAir tud lenyúlós lenni nagyon. Legközelebb kikalkulálom majd az uccsó km-ig a másik opciót is. Vagy nem :). Rettenet fáradt voltam, mert sok mindent próbáltam előre dolgozni, és hajnal 2-ig gyűrtem, meg a pakolás, összekészülés, szorongás sokat kivett belőlem. A gyerekek nagyon fel voltak pörögve, főleg mert Attila a szilva pálinka mellett a gyerekeknek vett gumi cukrot és kólát is. Pontosan szááltunk fel, 2:45 perc volt a repülés, semmi okom nem volt a rettegésre, szépen szálltunk fel és le is, közben meg játszottunk a gyerekekkel, állandóan pisilni jártak, és cuccoltak egyik helyről a másikra, hogy ki üljön az ablak mellé. Amikor megérkeztünk a gépen várakoztunk még aránylag sokat, már elkezdtek tankolni is, de nem kaptunk lépcsőt. Aztán a csomagokra is sokat vártunk, de a gyerekek jól elviháncoltak a csomagszállító futószalagon, és addigra olyan késő lett, hogy nem kinlódtunk a bejutással tömegközlekedéssel, hanem Uber-rel mentünk. Félúton cserélve, hogy a fiúk élvezzék a jobbos kormányt és a vezetést elölről is. Lola beszunyált. A szálláson jó meleg volt, én Lolával aludtam első éjszaka.


Debreceni repülőtér

Lócika sasol kifele, nézi a fényeket

Nyuszi is a fedélzeten

Kezd hosszú lenni az út


Várjuk a csomagokat


Folyt. köv.


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése