Ideje megszellőztetnem alkotásaim tárházát. El vagyok kicsit maradva, mert szeretném majd feltölteni korábbi remekműveimet is a teljesség igénye nélkül.  |
| Kőkapu, 2011. június |
 |
| Carlos apával |
 |
| Fiúk a grundról |
Mostanság az erdőben futok. Lehetetlenség pályán körbe-körbe egy-másfél órát kocogni, főleg a napon. Szerencsére annyi csapás van a Nagyerdőn, hogy nincs olyan nehéz dolgom útvonalat választani. Az egyik kereszteződésben összefutottam egy leányzóval, aki kérdezte, merre tartok, és javasolta, hogy ne futkorásszak arra, amerről ő jön, mert megint áll ott a földút szélén egy gyanús alak, aki a farkán matat. Ennyit a sárga tégláról. Számomra ezek legendák. Soha nem találkoztam – hál’ Istennek – eddig hasonlóval. Így most sem. Futottunk együtt. Balzsam volt 31 éves mami szívemnek. Először is megkérdezte, hogy mindig így futok? Nem a ruhatárámra gondolt, nem is arra, hogy egyedül. Azt mondta, mehetnék edzeni hozzájuk, mert ő sportol. Na hiszen. Akkor már el kellett büszkélkednem vele, hogy öt hónapos kisfiam van, nem tudnék egyesületben edzeni, meg nem is akarnék. Ha valamit muszáj, akkor már nem is kell. Meglepődött. Azon is, hogy ennyi éves vagyok. Kérdezte, nem akarok-e futni vele néha napján, mert egyedül nem biztonságos erre. Miután ecseteltem, hogy elég hektikusak a napjaink, és babakocsival sétálunk ki a Campusig, utána lepasszintom nagymamának toszigatásra a bébit, majd újra haza, tetszett neki. Azt mondta, milyen aranyos dolog ez. Na ekkor buggyant bennem nagyot, hogy túlnőttem a 20-as korosztályon. Kőkeményen beleléptem a 30-asba. Ez már aranyos számba megy…. Ő még egy ruganyos 25 éves volt. Tudom, hogy nem panaszkodhatok, nem is teszem. Csak ideje megszoknom, hogy nem vagyok tini. Már jóóó rég nem. Max MILF lehetek J. Majd egyszer. Addig pedig lebegek valahol az euklideszi vektortérben.
Sajnos nem vagyok 100 százalékig tudatos vásárló. Én is csak a fogyasztói társadalom torzszülött gyermeke vagyok, viszont mentségemre álljon itt, hogy abból is a kevésbé jövedelmező fajta, mert nem lehet rám sózni mindenféle vackot, huszadik pároló lábost, konyhai gépet, kést, aprítót. Van így is fölös holmi, bigyós lelkem kirakata a lakás (de azok csak ártatlan mécsesek, cserepek, üvegek...). A pácsó az más. Keresem az arany középutat, nem eszünk/eszek félkész, előre sütött dolgokat, konzerveket, de nem azt mondom, hogy nem csúszik bele holmi "szemét" a tányérba. Ki győzi pénzzel és cérnával az összes bio lófitty megvásárlását, beszerzését, elkészítését. Vacsira finom jó csirkemell sonkát ettem, és az asztalon ott hevert a védőgázas csomagolás. A szemem az összetevőkre tévedt. 60% csirkemell. Ez még egész jó is lenne, ha nem gondolok bele, hogy akkor mi lehet a másik fele. Következő összetevő: NITRITES PÁCSÓ. Na, mi pék f. lehet ez? Nem hangzott túl jól egy élelmiszer jellegű cikken. NITRIT??? már ez szar ügy. És a pácsót még nem is tudom, mi a csoda. Vissza az internethez. És most nem programozok. Ha csak a felét, vagy harmadát hiszem el annak, amit a neten írnak róla, már akkor megrövidítettem az életemet 2 évvel egy lehellllet vékony sonkával. Hiába szól mellette, hogy glutén és szója mentes, az jár a legjobban aki rá se néz ilyenre, max szökőévben egyszer.
Sosem volt tipikus dundus falusi nagymama. Fénykorában is max 45. Sudár volt ő mindig. Ez viszont már más. Kis család-nagy család levonult Tiszaszentimrére, és asszonyok egész hétvégén főztek. Nem hiányozhatott a tipikus petrezselymes új krumpli a zsenge falusi rántott pipivel, uborka salátával, de volt ott pörkölt, babgulyás, zöldborsó leves, aranygaluska ésatöbbiésatöbbi.... 
