2013. április 23., kedd

Szabó Lőrinc


Vettem könyvet. Lóci volt az apropója, de egyelőre én örülök neki a legjobban. Szabó Lőrinc nagy kedvenc. Bár nem ő ihlette a Lóci nevet, most azért vettem meg a Lóci óriás lesz verses könyvet, mert "Harminc év után Szabó Lőrinc gyerekversei végre ismét hazataláltak a Móra Kiadóhoz. Gyerekeknek vagy gyerekekről szól "A rádió", a "Lóci óriás lesz" vagy a "Hörpentő?". Fölösleges kérdés, hiszen mindannyiunk számára ismerős klasszikus vers mind. Szabó Lőrinc szemléletes képei, látása, játékos képzelete és nyelve utat talál a gyerekolvasókhoz, a felnőtt számára pedig megidézi a gyermeki fantázia, a gyermeki gondolkodás és a gyerekkor emlékeit, megmutatja a mindennapi tárgyak, események költészetét. Verseiben a legegyszerűbb víz- vagy mézcseppen, a kormos füstön, egy tönkretett rádión keresztül felragyog az egész mindenség: természet és ember alkotta világ, és benne az ember, az emberben pedig a halhatatlan gyerek. Szalma Edit rajzainak színei, formái gyerek és felnőtt számára megelevenítik ezt a teljességet.
"

Sok Lóci verset nem is ismertem. Amíg csatangoltam haza az Alexandrából este szemezgettem belőle, mert tudtam, hogy nem ezt fogja kérni esti mesének Mózi, vagy nem várja ki, amíg a végére érek egynek. Néha mondjátok nekem, milyen jó, hogy tudok szépen énekelni, és ez milyen jó a gyerekeknek (pedig semmi extra szépség nincsen benne, csak szeretek dudolászni :)), én meg arra gondolok, hogy milyen jó annak, aki így tud írni. Ilyen lazán, mintha csak rímekben mesélne. Ezért szeretem Szabó Magdát és a Bárány Boldizsárját is. 
A gyűjteményben benne van az Ima a gyermekekért (habár csak részlet), amit anya írt bele az emlékkönyvembe, és ami már akkor annyira valóságosnak és elképzelhetőnek tűnt. Ettől félve, ezt elképzelve nagyon közeli hozzátartozóm a vers.
Biztosra veszem, hogy minden kislánynak volt ilyene elemi iskolás korában. Színes vagy mintás, bársonyborítású, aranyozott bordűrös egyre megy. Csak az írhatott/rajzolhatott bele, aki a legszebben tudott vagy említésre méltó matrica gyűjteménnyel rendelkezett.
Kóstolónak pedig szóljon itt ez:

Sorsjegy

Sorsjegyet kapott Lóci; arcán
csak úgy tündökölt a remény,
(melynek, mint a neve mutatja,
rokona a főnyeremény.)

- Negyvenezer! - hirdette Lóci
és mosolygott rejtelmesen,
szórta a kincset és ígérte, 
hogy háromezret ad nekem.

- Háromezer pengőt, fizesd ki
az adósságod, - mondta és
mint egy kis mennyei pénztáros
úgy járt-kelt közöttünk egész

héten... Hiába magyaráztam,
érveltem, számoltam neki...
- Valaki nyer, - felelte, - mért ne
lennék én az a valaki?! -

Már untam a kérdést s a választ:
- Mért épp te? - Mért ne éppen én? -
és lefeküdtem a díványra,
de oly bűvös volt a remény,

hogy végül én is eltűnődtem
s míg Lóci rajongott tovább,
hogy biciklit vesz és nagy útra
indul hegyen s tengeren át,

lassan megfertőzött az álom,
a remény, az édes ragály,
gondoltam: gyáva az okosság
s kár félni attól, ami fáj,

a csalódástól, éreztem, hogy
a sorsot hajlítani kell,
akarni, hinni, megbűvölni,
a hit sziklákat mozdít el,

gondoltam: elgyengít a kétely
s Lócinak igaza lehet,
hogy... És fölnéztem és előttem
némán gubbasztott a gyerek,

s csüggedten és csak nagysokára
szólt: - Ezret legalább... talán...
vagy százat... - Minthogyha a sorssal
alkudna, úgy nézett reám...

Felugrottam: - Nem! Negyvenezret! -
s már én kezdtem biztatni, én;
pedig éreztem, most repült ki
kezünkből a főnyeremény. 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése