2016. június 20., hétfő

újabb Bécs

Szombaton újra felkerekedtünk Bécsbe, vásárra. Izgalmas volt, és több figyelmeztető lövés is dördült, hogy vegyem komolyan az ismétlődő hiányosságaimat vagy építsek be szorosabb kontrollt, visító szirénákat. :). Attila szerda óta nem volt, ami nem volt gáz alapból, csak ilyenkor több mindenre kell nekem figyelni, és nem mindig győzedelmeskedek :). Sorolom. Egyébként már fel sem vettem, nem bosszankodtam egy pillanatra sem, de látszik, hogy erősítenem kell. Vásár előtt extra varrás, szaladgálás, intézkedés, nyomtatás, szeletelés a napirend és Attila híján a gyerekek reggeli elvitele, délutáni begyűjtése, fürdetése, és az esti szeánszok főszervezője, főszereplője is vagyok. Ez is működik, néha kicsit több a hiszti, néha kicsit kevesebb a türelem, néha űzöttebb versenyfutás a reggel (vagy éppen laza, mert ilyenkor általában elalszunk, és akkor már hova siessünk, jut reggeli mese, összebújás, bandázás). Péntekre csúcsosodtak a dolgok, és kikristályosodott a hétvége mikéntje. Két fiút este elvittem Nagyanyához aludni fürdés és pizsama után, megvártuk Lolával Dóri táncversenyét, mert ő jött most velem Bécsbe Lolát pesztrálni (Attila a Gyerekszigeten segédkezett). Autóval mentünk fel. Ráadásul én voltam a sofőr. Talán ez volt az első alkalom, hogy Attila nélkül vezettem fel (vagy lehet, nem...), és hogy bemerészkedtem a városba is. Általában az utolsó kútnál átadom a volánt Attilának, de most nem volt kinek. Én voltam most a gondos tankoló, pályamatrica vásárló, szélvédőmosó, és este fél 10-kor már el is indultunk. Felértünk szépen minden baj nélkül, és mikor leparkoltam az albi előtt hasított belém,  hogy a gondos csekklista ellenére is a virágos válltáska (a Lola pelenkáival, ruhájával, pizsamánkkal, én holnapi szerelésemmel, pampucokkal stb) otthon maradt a konyhában a széken. Igaz hogy fordultam sokat, mire minden cuccot kivittem, és a vásárhoz szükséges dolgokat pipáltam sorban, az utolsó fogast összeszerelő csavartól, hivatalos papírtól, személyik, lakcímkártyák,, váltópénz blablabla. Gondoltam a fiúknak váltásruhára, alvókára, kulcsra hozzánk, mert második éjszaka mama jött volna ide a fiúkkal... :)
Ok, virágos táska minden személyessel otthon maradt, de ez a vásárt nem befolyásolta. Annyiban csupán, hogy nem éppen a legcsinosabb nadrágban mentem, és most TEVA szandál volt rajtam :)). Mire becuccoltunk éjfél volt. Utána kerekedtem csak fel Attilával, hogy vmelyik éjjel-nappaliban pelenkát és popsitörlőt vegyünk. Éjjel egykor bújtunk ágyba, négyre húztuk a telefonokat, mert 5-kor indult a busz a kiállítóknak, árusoknak közös szervezésben. Mondanom sem kell Lola egy mesebeli álom. 
A buszsofőr egy nőgyűlölő lógómellű, strandpapucsos pohos alak (és szelíden fogalmaztam), de ez rólam lepereg. A társaság tök jó volt. Úgy éreztem magam mint egy kilencvenes évekbeli osztálykiránduláson, annyi meghasonlással, hogy Lola is velem volt. Szilveszter, a sofőr telefonjáról konstans folyt a Republik, Charlie, Álomhajó, Rózsi és a Honfoglalás stb. 
Bécs fele lezárva a Pride miatt és az 50 fős busz némileg araszolt az idióta Szilveszterrel az élen. Nagy nehezen kicuccoltunk a buszból, felpakoltunk a Lofficeba, aki rutinos az méltatlankodott hol ezért, hol azért, de 11-re kb berendeztük az irodát, és vártunk... 

Nem akarok ide részletezni semmit, elég sok posztot, körlevelet szült a FB zárt csoportban az esemény, hogy kinek a szervezési és/vagy kommunikációs hiányosságából fakadt a gyér látogató közönség. Mert a konverzió nem volt rossz, csak a látogatók nem voltak sokan. Mindenkinek bukó volt az anyagi része, de annál családiasabbra sikerült. Sok remek alkotóval, anyukával ismerkedtem meg, és külön felemelő érzés volt, hogy míg itthon a körülöttem lévő emberek elismerően bólogatnak vagy hümmögnek, hogy 3 gyerek mellett még ilyenbe is fogok, és hogy bírom, és hogy le a kalappal és UFÓ vagyok, addig itt olyan jó volt látni hogy mindenki anyuka 1-2-3-4 gyerekkel, akit a párja támogat, és gyűrik, és akarják és csinálják. Olyan anyuka is volt, aki egyedül neveli a kisfiát, és mégis. És óóó-jajj, remélem, nem süt át falsul az üzenete ennek. Minden más anyuka vásártól, melótól függetlenül brillírozik, amiben tud, csak nekem most olyan jó volt a hasonló közeg, az alkotó, a kézzel alkotó, tervező, megvalósító "sorstársakkal" beszélgetni, és látni, hogy kiből, hogyan telnek ezek ki. Ki mit áldoz be érte, hogyan egyensúlyozik. Ilyenkor sajnálom, hogy nem Pesten (inkább Budán ;-)) élünk, mert ott koncentráltabban vannak ilyen anyák, meg minden más is - nyilván tudooom. 
Jó volt látni a sok-sok gyereket, mert nem én voltam az egyetlen, aki pici gyerekkel volt, most is voltak nagy pocakos kiállítók, és olyan szimpatikus volt, hogy mindenki hordozta a gyerekét. (ez lehet, csak bennem csapódott úgy le korábban, hogy ez a hordozós téma olyan tarisznyarákos dolog, olyan ősanyás, ami rendesen osztotta az anyatársadalmat, és itt inkább kicsit a designer mamák voltak, akik éppoly lazán szoptattak ha kellett, éppoly lazán hagyták a gyereket kúszni-mászni a földön, nem kézfertőtlenítettek folyamatosan, szóval ez is egy olyan nagy piros pont volt a nap margójára) 

A vásár végeztével elindultunk haza, és már hívott Apa (az enyém), hogy a lakáskulcsunkat, amit elvileg kitettem, nem találnak. Nem lehet, hogy mégis elhoztam? És ja. Nem kellett sokat kotornom a táskámban, felleltem. Egy reflex-szerű mozdulattal indulás előtt eltettem azt is. Bocsi. Ez már a második ~hiba, figyelmetlenség az út kapcsán. A dugó miatt bő órát vártunk a buszra, és nem minden gyerek volt már olyan türelmes, mint Lola, és a felnőttek is kezdtek fáradni. Mégis jókat nevetgéltünk. Befut Szilveszter, begóráljuk a cuccainkat, épp hallom még az utolsó csomagtartó lecsapódásakor, hogy valaki húzza a száját, hogy persze, hogy csak most nyitja ki a végén a harmadik csomagtartót a sofőr, amikor már egy gombostűt nem lehetne beszuszakolni a többi kettőbe a csomagok közé...
Végre kikeveredtünk Bécsből, átértünk a határon, és mikrofonba közli Szilveszter, hogy mostanra esik a 45 perces pihenője... Hiába kérték a határhoz közel lakók, hogy legalább vagy 20 km-t guruljon már odébb, hogy ők le tudjanak szállni, nem. Mert most jött el a 4 vagy 5 órás vezetést levezető pihenője... Lola is elfáradt. Nem tudott elaludni így, hogy nem folyamatosan ment a busz, hol ezért, hol azért felkelt sírva :(. A mosoni pihenőt elhagyva szunyált csak be végleg. Eközben Pest lezárva a meccs miatt. Bíztunk benne, hogy Attila azért autóval ki tud jönni, mert sok a motyó. 3/4 12-re értünk be a Blahára. Szilveszter köcsög módjára állt háttal a csomagtartók mellett, és még véletlenül sem segített senkinek kivenni semmit. Fáradtak voltunk. Berámoltunk az autóba, futottam még egy kört fent a buszban, hogy nem maradt-e ott valami, átnéztem a két csomagtartót is, oké minden, mehetünk szunyálni. Most is jó későn. Attila reggel mire mi Dórival kikászálódtunk már kiment a Szigetre. Azt terveztük, hogy jövünk is haza hamar délelőtt. 11-kor mire mindent kicuccoltunk (meg ami maradt Pesten azt be) rájöttem, hogy BASSZUS, a babakocsi alja hol van? Píííjj-pííjjj, 3. hibapont! A figyelmes olvasó rájöhet. Igen, a harmadik (!!!) csomagtartóban. Ekkor kezdtem el telefonálni, és nyilván nem volt más, minthogy kikússzunk a Határ útra, a busz parkolóba. Az még rendben is van, hogy éjszaka, lapos kúszásban felmerészkedek Pestre olyan úton, amit százszor bejártunk, és kb csukott szemmel kéne levezetnem, de egy ismeretlen pesti, városi út izgalomba hozott... De hát 4C. Tanultuk ;-). Önbizalmat csak a bátorság szül :D. GPS-szel nekiveselkedtem. Fosok a sok kis utcában lévő kereszteződéstől, hogy hirtelen kinek van elsőbbsége, mert hol így vált, hol úgy. Fosok a bátran lavírozó, kivágódó autósoktól, mégis kitaláltunk egy kisebb hurok után, meglett a kocsi alja, Szilveszter hozta a formáját megint... BLÖEEE.

És természetesen a család apraja-nagyjának köszönöm a közreműködést, Dórinak kiváltképp, aki kísért és Lolázott :). Pussz

Lola szunyált Debrecenig. Itthon első volt, hogy megfürdessem, és tiszta gúnyát húzzak rá, meg magamra is. Felcsipegettem a fiúkat, és éreztem leülve itthon, hogy hűűű, de tartalmas volt a hétvége :D. Mégis azt kell mondanom: TÖK JÓ!
Mától pedig dobozolunk. A konyha már kész is, és a gyerek játékai, én cuccaim is alakulnak. Most pedig szunyaaaa.

1 megjegyzés :