Húsvéti bárány

Ahogy ígértem. Tálalom a Tilda bárányokat, és kérhetitek a szabásmintát, leírást bármelyikről, dobom azon nyomban.

A bárányka mellé sütöttem még a fiúknak (fiúk - (mínusz) Lóci) zabpelyhes kókuszos kekszet. Mesi hozott ilyet nekünk Lóci üdvözlőnek, és bevonult a családi keksz történelembe a recept. Hátha a tiétekbe is be fog:

Hozzávalók:

17 dkg kókuszreszelék

17 dkg zabpehely

20 dkg vaj

20 dkg liszt

20 dkg barna cukor

3 ek golden/nádcukor/szirup vagy méz

1 ek gyömbérpor

1 tk szódabikarbóna

A hozzávalókat jól összekeverjük, és süthető egyből, én nem dermesztem hűtőben, sőt. Így szebben formázható, mintha megmeredne a vaj benne. A sütőt előmelegítjük 180 C-ra. Egy lapos tepsit kibélelünk sütőpapírral. A kekszből golyókat formázunk, majd lelapítjuk őket és a sütőpapírra tesszük. 10-12 perc alatt megsül.

Változókorban

Bölcsődében megkaptam az első házi feladatot: Írjak a gyerekről egy rövid jellemzést, amit szerintem érdemes tudniuk, amiből pici rálátásuk lesz az első benyomást kialakítani. Az, hogy mennyire tudok rövidet írni, az majd elválik... Csütörtökön megmutatták a csoportot, Mózi is beszagolhatott negyed órára a szobába, játszott és fröcskölt egyet a mosdóban, minden ajtón ki és be akart menni, mindent megtapogatott, sírva jöttünk el. Ő lesz a retro piros pöttyös bögre. Jelet választani év közben már nincs lehetőség. Örüljünk neki, hogy van valami. Attila yoyo-t szeretett volna neki, mert régóta vágyik a Yoyo Apuka névre :), de ilyen nem is szerepel a repertoárban.

Mindig én vagyok az, aki kicsit tart a dolgoktól, pedig nem vagyok para-mama, de olyan sok új dolog van most az életében. Megjött a nagy fiú ;-) ágya, Lócié lesz a kiságy, bölcső már felkerült nyáron érkező unokaöcskös számára. Újra mutat hajlandóságot a pelenkán kívüli pisilésre, kakálásra. Valamint VÉGRE valahára megoldódott a fütyi-kérdés. Jaaaaj, ez a része nagyon rossz. Nekem is, hát még neki. Szegény napjában 2* is bő órát ült a kádban, mert ott nem csíp vagy terpeszben járt, hogy a pelenka ne érjen hozzá vagy levettük a pelenkát és nekem kellett fújni. Ha valami fáj, sebes, beüti egyből hozza elém a fájó részeket, nekem/nekünk meg puszilgatni kell. Volt olyan, hogy a nyelvét harapta el, és nem akarta megérteni, hogy oda nem adok puszit, csak a pofijára... A fütyit is csak ezért fújtam....

Holnap már Húsvét, készen vagyok a két fiacskámnak varrt Bárány Boldizsárral. A Lócié kisebb. Holnap felcsattintom őket ide. Természetesen.

Isten malmai lassan őrölnek felénk II.

De legalább őrölnek... :)

És teljesen véletlenül lett kész a mai napon. Emlékeztek erre a posztra :))??. Akkor elkezdtem lebontani,

és a párnát kiszabni, összefércelni. Maaaajd elszállt az affinitás. És anélkül nem megy. Toszigattuk, takargattuk, Attila már el akartam vinni kárpitoshoz annyira nem bízott bennem vagy az időben. Pedig ha elkezdem, befejezem. Csak kérdés mikor. Nem mondom, hogy tökéletes lett, de első munkának remek. És legalább TISZTA.

Most viszont nem engedném be a lakásban egyik lakberendezési magazin fotósát sem, olyan cérnás és kupis minden. Megérdemlek egy kis ropit.

Fos hideg van és fénytelenség. Ez nagyon blöööeeeee! Ilyenkor már legalább 15 fok és ragyogó napsütés dukál. Cserébe itthon szöszmötölünk, Lóci szörcsög a szőnyegen, Mózi meg szunyál. Mire felébred, a kicsit át kell menekíteni a járókába, mert kő kövön nem marad, félek, hogy a kismotorral is áthajt rajta... Annyira kettős benne az érzés, amilyen kettős a viselkedése. Ez egyik pillanatról a másikra változik. Ha egy másodperc töredékére félrenézek, amikor úgy sejtem, hogy nem tehet benne kárt vagy nincs a felszínen indulat, már csak a visításra kapom oda a fejem, és pl jól beleharap a kis kezébe. Máskor meg nagy ölelgetés van és csókolózás.

A múlt héten bekereteztettem egy nagy parafatáblát a tábla értékéhez viszonyított aranyárban. Attila nem is akarta elhinni, hogy képes voltam ennyit adni érte. Pedig de :). Annyira rusnya volt az eredeti kerete, hogy szúrta a szemem. Majd max megkapja Mózi örökségnek, mint elsőszülött, addig pedig betesszük az ágyneműtartóba az ólomkristályok mellé ;-) Erre keresztszemeztem fel a heti rendszerességgel biztos elhangzó költői kérdést.
Mert nálunk tuti, hogy mindig lemarad valami a listáról. Mostantól ide fogom gyűjtögetni, ami a háztartáskezelés során felmerül.
Szép álmokat!

És vajon én bölcsődeérett vagyok-e?

A kérdést a ritkább szemszögből teszem fel. Mindenki csak azzal foglalkozik, hogy a gyerek bölcsőde- vagy óvodaérett-e. De mi van az anyával, aki eddig a nap 24 órájában köldökzsinóron sétáltatta a gyerekét? Minden megkezdett nyekkenést és sóhajtást be tudott fejezni, mert félszavakból is összeállt a kerek lényeg. Eddig szűk volt a kör, akivel osztozni kellett a kitüntetett figyelmen, gyermeki ragaszkodáson. Könnyűszerrel be tudok-e vajon engedni újabb idegeneket ebbe a körbe? Vajon másnak is át tudom-e engedni az osztatlan sikerű Activity-partner szerepet, amit verhetetlen fokúra fejlesztettünk Mózival mostanra. Húsvét után mindez kiderül. Benne jobban bízok, mint magamban, hiába tudja az eszem, hogy jó lesz ez mindkettőnknek. 

Isten malmai lassan őrölnek felénk

Március 15. alkalmából és a nagy hó-helyzetre való tekintettel megcsináltam a Lóci ágya fölött forgó ki s zenélő ketyerét. Szégyenszemre ezt még Mózi idején terveztem. Az egyik baba bizományiban vettem a muzsikáló függő szerkezetet, és úgy gondoltam, lekaszabolom róla a csüngő figurákat, és majd ééén - ki más? - varrok rá egyszerűbbnél egyszerűbb lógó izéket. Na most elkészült.

Ennek sem az volt az apropója, hogy én jobban meg tudom csinálni, mint a bolti, vagy ez használhatóbb, inkább csak olyan jó ötletnek tűnt, hogy ez is az én kezem munkáját dicséri :) Két szivecske van rajta fagombbal a közepén, egy kis madár, és 2 db, azaz két darab pillangó. HURRÁ!

Varrhatom a Húsvéti jószágokat.

Olyan hálás közönség. Egy órán keresztül vigyorgott rá :)

Szenvedélyek szabadságában

"...Szenvedélyes pillanataimban nem érdekel a külvilág véleménye, nem kapnak hangot a belső elvárásaim, lehullanak a gátlásaim, és nem kerül túl sok bejegyzés a határidőnaplómba. Ilyenkor a tervek, feladatok helyét a vágyaim, az érzelmeim veszik át. Ha őszinte vagyok magamhoz, nekem kifejezetten szükségem van arra, hogy az ilyen időszakok időről időre megjelenjenek az életemben. Ilyenkor vagyok képes ugyanis elengedni a biztonság illúzióját, valami mélyebb "zsigeri" irányításnak. És bár itt kínálkozna, hogy ilyenkor "ösztönösé", irracionálissá válok, sokszor érzem azt, hogy ez a fajta kontrollvesztés csupán másként racionális, bizonyos belső tudások, bölcsességek is csak ilyen állapotban tudnak aktivizálódni. Csak ilyenkor vagyok képes komolyan változtatni életem berögzült rutinjain, kényszeres szokásaimon..."

Olvassatok HVG Extra Pszichológia különkiadást! Tegnap este volt szerencsém egyhuzamban legalább sok cikket elolvasni, amíg Lóci henyélt a mellkasomon, Mózi meg hamar durmolt, miután Kendével kidorbézolták magukat :).

Varró Danira gondolok

...ebéd közben, meg-megállva :)

Varró Dániel: Kötődő nevelés

Mutogatnak sokat énrám:
“de helyes kis batyu, lám!”
Hisz a hátára kötözve
cipel engem anyukám.

Vagy előre, a hasára
kötöz erszényszerüen,
azután így tereget, meg
vacsorázgat derüsen.

S ha elöl van az a kendő,
mibe engem kötözött,
megesik, hogy a fejemre
potyog egy kis körözött.

A kötődő nevelésnek
folyománya az a tény,
hogy a gyermek leevődik,
ha nincs szalvéta fején.

Jó ebédhez szól a nóta.

I(n)digó, nakakó/nakaka

Ez a családi nagy titok. Sejtelmünk sincs, mit jelent a szó, amit magával hozott Mózi Manó. Egy jó ideje mondogatja, többnyire akkor, amikor fel van pörögve, és szaladgál a szobában, ugrándozik vagy a kismotorral száguldozik. A öröm hangja ez, afféle csatakiáltás :), de nincs meg a magyarázat rá.

A hétvégén a diktafont betette Attila az ágya alá a délutáni majd az esti elalváskor is, mert olyan cukin eldünnyög, halandzsázik, hogy kár lenne lemaradni róla megörökítés nélkül. Az már kezd megoldódni, hogy a TE-ből miként lesz ÉN. Így hívja ugyanis jó ideje magát, hogy TE. Próbálkoztunk megmagyarázni neki, hogy nem Te, hanem Én, de lássuk be tök logikusan gondolkozik. Bele is tört a bicskánk :).  Most magától kezdi feloldani ezt a logikai bukfencet.

Fogja be a fülét az a született "pék", aki csak abban a kenyérsütésben hisz, ami kéz-meleget igényel, és harakirinek számít a hozzávalókat sütőgépbe szórni, majd ráállítani a megfelelő programot, és bő három óra múlva élvezni a meleg kenyér illatot. Én most ezt tesztelem. Sajnos a kéz-melegemre két gyereknek és egy embernek is szüksége van, így a gépi megoldást választottam, mert csak jó dolog saját kenyeret enni. Tegnap este találtam is egy ízletes burgonyás receptet. Annyit szabtam át rajta, hogy nem fehér lisztből csináltam, hanem teljeskiörlésűvel búzacsírával. De van a tarsolyomban még sok ígéretes magvas és joghurtos és kalácsok és sok egyebek. 

(egyébiránt a laptop az akvárium tetején van, és állva írok... :))

A felszín alatt

Most írtam levelet egy távoli barátnőnek. Miután átolvastam felötlött bennem, hogy nem tűnik-e túl kirakatinak a blog. Ahova csak a szépet és a jót teszem? Eddig nem így gondoltam, de szeretném, ha nem hinné azt senki, hogy mintAnya szerepében akarok tetszelegni, éppen ezért be is másolom a levél jelentős részét, ami elég jól összefoglalja a bennem kavargó helyzetet Krisztus után 2013-mal:

Hogy vagytok? Mózi most éppen nincsen, mamánál van.

Nálunk most óvoda és bölcsőde gondolatok vannak. A jövő héten értesítenek ki az ovik, hogy bejutottunk-e az első vagy csak a második helyre. Nagyon-nagyon az első helyet szeretnénk,  talán sikerülni is fog. De az majd csak január 24-én indul, jövőre. Addig viszont szeretném Mózit bedugni bölcsibe. (...)

Szeptembertől már nem adnám be, mert 4 hónapra felesleges. Nagyon szeretném letudni a francia nyelvvizsgát, de egyszerűen lehetetlenség számomra erre koncentrálni így. Tudom, hogy Mózinak is jól jönne a társaság, de a bűntudatot nem tudom kiűzni magamból emiatt, viszont néha már attól is félek, hogy ha továbbra is itthon marad, akkor "kárt teszek benne". Nem fizikait, de nem tudom kellőképpen értékelni, hogy együtt vagyunk a nap 24 órájában. Annyira leszív, hogy nincs energiám mindig kitalálni valamit, türelemmel és élvezettel játszani stb. Hetente van 1 nap, amikor biztos, hogy az agyamra megy. Nem feltétlenül a gyerek hanem a helyzet, hogy nem látok ki a 4 fal közül, és a nap 90 százalékát velük töltöm, a maradékban pisilek, eszem, alszom, turbó-zuhanyzok. Elég kettős ez az érzés. Nem volt bennem korábban ilyesmi, és ettől szarul érzem magam. Egyre többször teszem fel magamban a kérdés, hogy egyáltalán jó anya vagyok-e. Ami eddig evidens volt a számomra. Vagy az merül fel bennem, hogy egyáltalán nekem való-e az anyaság, ha most ennyire kimerít. Hogy más is küzd belül ennyire, hogy ne merüljön el vagy más dolgozik már ilyenkor rég vagy bölcsis/ovis az egyik pulya? Az is érdekes, hogy amíg csak Mózi volt, addig hiába éreztem jó (már ha használhatunk ilyen jelzőt egyáltalán) anyának magam, most meg meghatározhatatlannak, igazán a 2 gyerekkel találkoztam szembe az anyaság érzésével. És ez nem a magazin-anya, aki mindig sportos, mindig fitt és nett, mindig kipihent, és állandóan főz, és játszik, és dolgozik és kreatív és f@sza feleség stb. Hanem azzal, aki sokszor fáradt, sokszor hullámzó a hangulatom, sokszor csak este tudok lezuhanyozni, összeszedni magam, akinek nem jut ideje magára, olvasni stb. Azok az órácskák megváltások, amikor barátnővel el tudok menni gyerek nélkül kávézni, csacsogni, fel is töltenek, de nem eléggé. Áhítom a sikerélményt, ehhez viszont tennem kell, de az meg időt és figyelmet, kipihentséget igényel.

Hiába tudom, hogy Lócira nem tudok annyi időt szentelni, mint az ilyen korú Mózira, szeretnék mégis. Könnyesedésig tudom nézni szoptatás alatt, és után, ahogy szuszog vagy vigyorog elmerülve a szememben vagy amikor táncol az ébrenlét és az álom határán.

Hát így élem meg a helyzetet. Most tiszta fejjel jó is volt ezt leírni. Olvasni lehet nem :).

Megérkeztem! értesítő

Szerepeljen ez is az oldalon, ha már elkészült. Nem most, de nem rég érte el a végleges formát és számot. A tágan értelmezett család kapott az értesítőből, meg ne sértődjetek, hogy a Ti postásotok üres kézzel jött :)

Kelt ostoros rétes

Valójában viszont nagyon finom, foszlós kakaós kalács. Adriék hoztak valamelyik decemberi, karácsony-közeli reggelire ilyen házi süleményt, és azóta legalább háromszor vagy négyszer megsütöttem. Még mindig nem tökéletes a kinézete megsülve, mert szétnyílik kicsit, de rákerestem neten képekre, hogy másnak is így fest-e, és hát, ja :).

Hozzávalók:

a tésztához:

- 60 dkg liszt

- 3 tojás sárgája

- 3 evőkanálolaj

- 6 dkg kristálycukor

- 4 dl langyos tej

- 5 dkg morzsolt élesztő

- 1 mokkáskanál só

A töltelékhez:

- 25 dkg margarin

- 20 dkg kristálycukor

- 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor

A tetejére:

- 1 db tojás

Elkészítés:

A tésztához valókat egy tálban jól bedagasztjuk - az élesztőt csak bele kell morzsolni, nem kell felfuttatni -, és meleg helyen 50 percig kelesztjük a duplájára. Ez idő alatt elkészítjük a tölteléket: jól kikavarjuk a margarint a cukorral, bele a kakaóport is. A tésztát lisztezett gyúrólapra borítjuk, és 2 egyforma részre osztjuk - ebből az egyik db-t 3, és a másik db-t is 3 részre vágjuk majd. Az első 3 db-t egyenként téglalap alakúra nyújtjuk, és megkenjük kakaós krémmel. (A krémet is 2 részre kell elosztani, majd azt is 3-3 részre.) Az első 3 tekercset úgy feltekerjük, mint a bejglit - majd hármas fonással FONOTT KALÁCSOT hajtogatunk. Ebből a mennyiségből 2 kalácsunk lesz, melyeket kikent, magas falú tepsibe teszünk, tetejüket felvert tojással kenjük meg. Úgy 20x30 cm tepsit használjunk, mert akkor jó, ha a kalács a tepsi falához ér (mert így csak felfelé növekedhet). 10 perc pihenés után közepes lánggal 35-40 percig sütjük. 

Jól vagyunk, csak mindig fáziskésésben :). 1 dolgot kipipálok, felírok mellé 5-öt. Nem kell különösebb gógyi hozzá, hogy lássuk, ez így nem fog csökkenni a közeljövőben. Biztosan voltatok már Ti is abban az állapotban, hogy minél fáradtabbak vagytok, annál tevékenyebbek vagytok. Pl egy-egy jól sikerült nyaralás, utazás után egyből kipakolni, kimosni, teregetni, és nem hetekig bukdácsolni a fél-üres bőröndben és hálózsákban, nedves polifoamban... Most sem mertem lefeküdni délután, mert rosszabb, ha egy fél órát tudok aludni, mint így, hogy lendületben vagyok.

Virágzó-bimbózó unokák

Pénteken volt Anya-Mami 60. születésnapja azt ünneplőzte a család szombaton, Isten éltesse itt is, most is, még egyszer is.

Vasárnap kijutottunk most először futni. Bele kell kicsit rázódni... Viszont olyan kisimult lettem délutánra tőle, hogy gondoltam fél 10-kor beszunyálok, sikerül ameddig sikerül. alapon. Olyan bizakodó voltam még hajnal fél 2-kor is, hogy mindjárt feküdhetünk. Végül sikerült negyed hatkor reggel 2 órát belehomorítanom. Azt hittem, túl vagyunk a hasfájáson, de nem. Csak tartott a csepp. Most elrobogtam venni, mert égető szükségét éreztem. Olyan tehetetlen vagyok, amikor csak fájdalmasan ordíííít bele a sötétségbe vagy éppen a fénybe, és nincs fegyverem ellene. Remélem, ezért nem szeretnek a férfiak jelen lenni a szülésen. Mert konkrétan nem tudnak tompítani azon, amin szeretnének. Meg szerettem volna én is :).

csirkekeltető piros fényben

Lóci szegény szörcsög. Nincs konkrétan szívható takony, be-beteszem a csirkekeltető alá, hogy száradjon belőle a nyák, de csak nem múlik. Az étvágya nincsen veszélyben, ne aggódjatok. A szomszédban pedig itt van Betti, aki életmentő.

Tudtam, hogy várjátok, és biztosra veszitek, hogy ma írok, mivel süt a Nap, és az nekem jó barátom. Tagadhatatlanul betette mellső lábacskáját a tavasz Debrecenbe, még akkor is, ha nem marad végleg. Mirelit csirke színemnek is sokat fog segíteni, az energiaszintem meg akkorát ugrott, hogy le sem feküdtem a fiúcskákkal. Majd este lehet megbánom, hogy ilyen nagy legény vagyok.

Már ott tartunk, hogy Mózi motorral is szépen jön a babakocsi mellet vagy előtt, de még az úttesteket tudatosítani kell, hogy akkor is megálljon, ha én nem lihegek babakocsit elhajítva éppen a nyakában. Az azért para. Még akkor is, ha a közelünkben sok a tér, és kb 2 úttesten kell átkelni, mire kimotorozunk valamelyikre. Simán megjártuk a piacot, bár nem nagy bevásárlást csaptunk, bemerészkedtem vele már boltba is. Még ez is necces, mert mint Ricsaj Peti kinyújtja a kezét, és húzza végig a polcokon. A Rossmannban felcsillant a szemem, mert van LOLA kölesgolyó. Ezt tudtam eddig is, de pár hete LOLA és PALKÓ láz van itthon, így ebből is feltankoltunk. Eddig egy mesekönyvünk és egy hozzátartozó DVD-nk van, de lehet, lesz majd több is... Ééééés ma megérdemlek egy finom kávét is, mert a hét 5 napján kiherélt gabonakávét iszogatok. Legalább 100 órás gyorstalpaló agykontroll tanfolyam szükséges ahhoz, hogy ezt finomnak és kávét helyettesítő terméknek léptessem elő a preferencia rendszeremben, de most valahogy úgy éreztem ezt fogom inni és Lóci is.

Eddig is imádtam a szalagokat és anyagokat, de most még jobban. Amikor Lóci nyöszörgős vagy az orra be van dugulva vízszintben, akkor egyik hónom alá csapom, és fél kézzel bűvészkedek a neten. Fél kézzel is csuda sok pénzt el tudnék költeni, de ebben mi nők, kiváltképp a kismamák, kiemelkedően jók vagyunk. Egyik oldalról evezek a másikra, és találok nagy sóhajtásravaló dolgokat... De én béna vagyok időbeosztás terén. Kicsit olyan b@*** meg róka a fűnyíródat fajta. Mert egy-egy órát el tudnék csípni, de addigra elő sem tudom készíteni a terepet, már rakhatnék is el ollót, ragasztót, varrógépet, valaki úgyis megakadályozna :). Igénylem a ráhangolódási időt is. Most viszont szerelembe estem sok-sok tengerentúli textíliába... Jajj nekem.

RoboCop vagyok

Végre!! Olyan jó kis izomláz van főként a lábamban, amitől úgy érezhetem, hogy izom is van a láz alatt. Nem szimpla bőrizomtömlő, köhööömmm.... Picit oszloposan, robotzsaru módjára közlekedek és akaratlanul is ki-kicsusszan belőlem a Jaaaajjj. Ami úgy tűnhet, mintha nem élvezném. Attila meg is kérdezte, kicsit kijelentve, hogy De hát ezt szereted, nem? DEEEE :)! Vártam-vártam, hátha lesz olyan "gyermek-állás", hogy mind fekszik, és alszik, én viszont nem, mert akkor előránthatom Alexandrát a cilinderből. Hiába... Lóci produkált két kaka éjszakát, és 2 ig nem aludtam semmit, csak ordított szegény fél 10-től kisebb megszakításokkal. Meg ne kérdezze valaki, hogy próbáltam-e ezt vagy azt :)? Mert IGEN! Na jó..., lehet tudtok még jó praktikákat. Mózi meg reggel 6 negyed hétkor kéri a reggelit. És mellékesen fél éjfélkor ő is beleordított az éjszakából, hogy anyaaaa. Mint aki rosszat álmodott, de alig tudtam lefejteni magamról a kapaszkodó kis kezét. Azon az éjszaka 4-en aludtunk (nem aludtunk) a Noé bárkájában. Szóval a rákövetkező napokban jobbnak láttam hunyni délben én is. Nem volt ez olyan kimerítő, mert lehetne sokkal rosszabb, de megismerkedtem a filmekben előszeretettel használt klisével, hogy hiába beszélnek az emberhez, koncentrálni kell, hogy ne ragadjon le a szeme, és ne nézzen úgy ki, mint Joey ha nem ért valamit. Úszik el a figyelmem, kb nem is jutnak el a szavak a fejbőrömig sem, nem hogy az agyamig. Befőttesüvegből beszélt hozzám a védőnő is, mert persze pont aznap jött :). 

Ezzel az estéket kilőttem formásodás szempontjából, maradt a reggel/délelőtt. Nagy meglepetésemre Mózi partner ebben. Attól tartok ő is úgy gondolja, rám fér egy kis tuning, háttérbe vonul vagy meredten nézi a képernyőn (Alex)Szandit. Aztán ő is lefekszik mellém a szőnyegre tárogatni vagy az ölembe ül, hasamra. Nem vagyok egy fokozatos fajta. Csak éppen annyira, hogy 6 hétig semmi, majd lightos hasprés, aztán Új Kihívás. Az extrákat még kihagyom, és bőven elég lábsúly nélkül. A keresztelőre össze kell kapnom magam (ami még csak a Mózié, és aminek még nincs is meg az időpontja...)

De van egy nagy hírem is: Mózi maholnap megnősül!!! Valahogy ilyen távolinak tűnik számomra az óvoda is, de ma volt az utolsó határidő, hogy leadjuk a papírt. Így is tettünk. Én még tegnap délelőtt betoltam Lócit az egyikbe, hogy szétnézzek, mert az igazi nyílt napokról lemaradtunk a szülés és szobafogság miatt. Most várjuk majd a döntést, hogy jövő január 24-étől mi lesz a jele, mit kell majd hímeznem, varrnom. Alig várom. Annyira cuki lesz majd a kis budik és kagylók között a mosdóban, már látom a huncut csillogó szemét, ahogy étkezések közben hülyeségeket tanít a többieknek ;-). Én is behúztam a gyerekeket a virágágyásba anno, amikor kinti testnevelés órán azt mondta az óvó néni, hogy húúúzzuk ki jól a kört. Én meg addig húztam, amíg a fele társaság (de legalább a jobb és baloldalamon kapaszkodó gyerekeket be nem húztam. Utána Ibolya néni nagyon jó pedagógia érzékkel megáldva azt mondta, hogy: JÓ, akkor én mostantól itt fogok tornázni a virágágyásban :(. Büntetésből beállította szerény kis madárfejű X-lábamat a virágágyásba, amíg a többiek tornáztak. Lehet ő viccesnek szánta, én viszont napokig sírva mentem oviba, mire elmondtam anyának, hogy miért. És hogy nem akarok többet menni. Na tessék most még az is beugrott, hogy szintén ez AZ Ibolya néni élvezkedődött rajtam a többi klumpás vagy lyukas orrú-sarrkú csizmás dajkával, hogy odahívott (én nagy büszkén csattogtam oda mit sem sejtve), majd ennyit mondott: Te rosszaság! (vagy csúnyaság ??! - ez nem rémlik) Majd vigyorogva örült a többiekkel, hogy minden alkalommal elsírom ezen magam. És mellékesen megölelgetett, de ez már halottnak a csók :((. Biztos cuki voltam legörbülő szájjal, de akkor is! Monnyjjon LE!!!

Kezdek újra teljesértékű lenni, nem heverek sárga címkével felmatricázva és leszázalékolva a nyomott és bontott termékek között a poros gondolák végén ömlesztve. Eljutottunk a hathetes kontroll időpontjához, de még hétfőre is hagytunk egy kört a klinikán. Szerencsére rendben vagyunk eddig, indulhat a mocorgás ahogy jön a szép idő is (ezzel próbálkoztam pénteken, de nem tudtam befejezni a posztot)

Tegnap a klinikát s megjártuk az 5 kg-os deddel!!! Végig aludta az eseményeket, épp csak annyira kelt fel, hogy megmutassa, jók a reflexei, aztán szunyált tovább. Délután három után már én ébresztettem fel, hogy ki ne toljon velünk az éjszaka. Nagyon nem hatotta meg ez sem. Evett, majd átmentünk Bettiékhez, és amíg a nagyok szétrámolták a lakást ő a konyha asztal közepén hevert közöttünk, és nézelődött.

Úgy áll a nagy csata helyzet a muhi pusztán, hogy a nagyobbik gyerektől nem lehet csinálni SEMMIT! De ezt most komolyan így is kell értelmezni. Semmi olyat, ami nem róla szól, nem vele való foglalkozást jelent. Hiába vitte el mégis délelőtt Mama, mert a felszabaduló időben Lóci előhozakodott egy kis hasfájással, illetve olvasni kívántam. Próbálom nyugtatni magam, és a bűntudatot hajtani a fejem fölül, hogy nem vagyok rossz anya azért, mert nem élvezem minden percét a hét 5 napjának a szőnyegen ülve építő kockákkal körül bástyázva (még akkor is, ha színeket és formákat csoportosítunk, és nem csak dűntünk-boríunk). Nem tudok nyugodtan zuhanyozni, fürdeni, mert Mózit nem merem egy légtérben hagyni a kicsivel, de a csukott ajtó sem garancia, mert bármire rááll, és kinyitja. Így aztán jön velem a fürdőszobába, és babrálja a mérleget, próbálkozik a WC-kefét megkaparintani stb. Vasárnap is hiába volt itthon Attila, gondoltam jól elmerülök most a habokban, de Mózi veri az ajtót, anyázik, nem jó ilyenkor senki sem igazán. Hát akkor üljön be ő is. Így is lett. Cuki volt, néha durrogtatott, én meg aggódva kérdezgettem, hogy kaka lesz? A válasz mindig NEM (majd erre is visszatérek). Végül megtudtam, mire jó a mini BILIBO.... Sz@rt lapátolni a kádból :D. A két kis lyukon kifolyik a víz, Kula Bácsi az Ünnepi kaki meg benne marad. Így ért véget a vasárnapi lazulás a kádban.

Gépet kinyitni megint veszélyes, mert egyből sírás lesz, hogy csücsüljek vissza a szőnyegre vagy vegyem fel az ölembe, és ő is nézi mit csinálok. Közben bele-belenyúl, nyitogatja a CD lejátszót (gyurmát is látott már... :(), nyomogatja az ENTER-t. Az nyilván nem az igazi, ha a régi, kiberhelt gépet kapcsolom be neki. Főzésnél segít. Kavargatja a lábasban a szárazbabot, utána napokig rugdossuk a lakásban, mert jut belőle mindenhova. Szóval ez a része veszett kimerítő. Hogy nem látok ki a négy fal közül. Másrészről nagyon jó érzés, mert Extra Anya korszak bontakozott ki. Az esti alvások sem működnek. Tegnap Attila altatta egy-másfél órán keresztül. Előtte már velem is lezavarta a szokásos éneklés, mese, összebújás, napi események megbeszélése. Csak úgy a semmiből kezdett el egyszer csak sírni (kintről legalábbis így tűnt).
Lóci érkezése előtt már nagyon jól álltunk alakuló szobatisztaság terén. Aztán szép lassan ott tart most a helyzet, hogy akkor is letagadja, hogy kaka van a pelenkában, ha már messziről húzza a szagát. Megint szüneteltetjük a témát, és ezeket az apró fennforgásokat betudom "Lóci rovására".

Varrok Nektek!

Kell valami nyomós indok, erős motiváció, hogy előszedjem a varrógépet, és minden mást eldobjak a kezemből. Beleértve természetesen a gyerekeket is a nagymamák és Attilapa legnagyobb örömére :D. Viszont én is a család része vagyok, nekem is jár a gyereken túl valami móka és kacagás...

Ha a Tűkkelütött blogot nyilvánosan követő "híveim" tábora elérte a bűvös ötvenet, akkor kisorsolok valakit közüle, és legalább két vagy három darabból választhat egy legszebbet, hogy melyiket készítsem el Neki. Ha pedig nem éri el a misztikus számot, akkor jól ki...babráltok velem, mert addig nem kerül elő a masina. Szóval HAJRÁ, csatlakozzatok! Ne féljetek felkerülni az oldalra ;-)

Anya, taníts engem! sorozat II.

Csatolom az elmaradt szerdai ötletet és a mai csütörtöki adagot, valamint annyi megjegyzést, hogy a hónap feladata az alapos kézmosás begyakorlása. Mindennap foglalkozás előtt és után szappannal mossanak kezet!

Mi csak étkezés előtt vagy ha kintről bejövünk. Épp elég az is :)

Anya, taníts engem! sorozat I.

Most olyat találtam ki, hogy a Ti segítségetekre (is) leszek. Főleg a 2-3 éves korú gyermeket saját háztartásban :) nevelő szülőknek kedvezek. Azon is belül a azoknak, akiknek nincsen meg vagy eddig nem ismerték/használták az Anya, taníts engem! Deákné B. Katalin Fejlesztési lehetőségek a születéstől iskolakezdésig című könyvecskét.

Nem mondom, hogy mi napi szinten forgattuk volna, de nagyon nem volt rá szükség, időnként fellapoztam, átnéztem, hogy tud-e újat mondani, de nem ;-). Most viszont úgy érzem, hogy hasznunkra lesz, mert elértük azt a kort, hogy már nem annyira csak a környezetét kell megismerni a gyereknek, nem csak a használati tárgyakat kell a kezébe adni, illetve a fél konyhát és fürdőszobát a közelébe engedni, hanem fel kell készíteni az ovira és tudatosan szocializálni kell. Illetve befigyel az is, hogy mivel saját részre nem tudok idő lopni, kihasználom a Mózi  javára.

A könyv iskolás korig minden napra javasol fejlődési szintnek megfelelő feladatokat/játékokat, amit nem feltétlenül kell szigorúan napi lebontásban csinálni. Magam szórakoztatására viszont ezekből a napi tematikákból gyártottam egy gyors photoshopos kártya sorozatot, amit ki is nyomtatunk, és mágnes táblára  kiakasztgatjuk, hogy szem előtt legyenek az ötletek. Ezeket fel is fogom pakolni majd egyben letölthető formában is, hogy Ti is elérjétek. Ha pedig érdeklődtök más korosztályú gyerekeknek hasonló iránt, akkor gyártok hozzá kártyát, és felpakolászom azokat is. Csak visítsatok!

Ez volt a keddi nap 24 hónapos (23-25) gyerekeknek: