Egy anyának másfajta/féle sikerélmények jutnak, és azok gyakorisága, mélysége és hossza már nem pusztán csak rajta áll vagy bukik. Épp ezért terpeszkedik most bennem a büszkeség, mert itt járt délben (félig-meddig váratlanul) a védőnőnk, aki Mózit jött most csekkolni. Éppen ebédelt, és el volt hűlve. Először attól, hogy milyen szépen eszik villával és kanállal felváltva :), majd attól, hogy mekkora hatalmas adagot pusztít el, mert 2 gyerekre valót megevett simán, és hogy milyen gyönyörűen ért mindent, milyen jól bekapcsolódik, és kifejezi magát - még akkor is ha nem mondatokban kommunikál. Azt mondja, hihetetlen milyen nagy változáson ment keresztül csak az elmúlt egy-két hónap alatt. Ez kinézetben, szellemileg és úgy egyáltalán. Én meg jó büszke voltam Gyermekre, és azért picit magamra is, aki próbál belőle civilizált lényt szocializálni, önállósítani, de közben a kijáró érzelmi hátteret is mögé tolni. Talán csak nem csinálom/csináljuk olyan szarul.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése