Spenótos kifli

Amikor kipróbálok valami újat, és ízlik, akkor mindig érzem a belülről fakadó késztetést, hogy megosszam veletek is. Ilyen volt ez a kiflicske, amit a Bébik, Kicsik és Nagyok című patikáknál lenyúlható újságból szakajtottam ki. És azért sikerült kivitelezni különösebb rákészülés nélkül, mert két tök jó fej fiam van ;-). A tetejére szórtunk még lenmagot, és nem vajjal kentük meg sütés előtt a tetejét, hanem felvert tojással. És tényleg. Még az is egyéb hozzáadott érték, hogy valószínűleg mivel fél adagot csináltam kicsit több lett a folyékony állagú hozzávaló, így kevertem hozzá rozslisztet is.

Hozzávalók 32 darabhoz:

20 dkg fehér liszt,

15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt,

 1 tk só,

2 dl kaukázusi kefir,

5 dkg olvasztott vaj,

60 g finomra aprított spenót,

1 reszelt fokhagyma,
50 ml tej,

1 tk nádcukor,
25 g friss élesztő
+ 20 g vaj a kenéshez

A langyos cukros tejben futtassuk fel az élesztőt. A liszteket keverjük össze a sóval egy dagasztótálban. A kefirbe keverjük el a reszelt fokhagymát. Az összes hozzávalót tegyük a dagasztótálba, és alaposan dagasszuk ki. Takarjuk le egy tiszta ruhával, és kelesszük duplájára a tésztát. Osszuk 4 egyenlő részre, és mindegyiket nyújtsuk ki kb. 30 cm átmérőjű körré. Kettőt kenjünk át a maradék (20 g) olvasztott vajjal, és fedjük be őket a másik két tésztakörrel.

Egy kicsit nyújtsuk át a ragasztott tésztaköröket. Majd vágjuk fel őket egyenként 16 cikkre.
A szélesebbik részükről kezdve tekerjük fel a tésztacikkeket kifli alakúra, majd tegyük őket sütőpapírral bélelt tepsire (2 tepsi mennyiség). Kenjük át őket a maradék olvasztott vajjal. Letakarva kelesszük újabb 20 percet a kifliket, majd 200 fokos előmelegített sütőben 13-15 percig süssük.

TIPP: A tésztába kedvünk szerint tehetünk aprított petrezselymet, medvehagymát, snidlinget, rukkolát, kaprot, ki mit kedvel.

Lóci Kapitány most először átaludta az éjszakát. Sőt! Amikor felébresztettem 10 után, nagyon törtem a fejem, hogy mit ettem-ittam, amitől ennyire húzza a lóbőrt. Elsőként a borra gyanakodtam :D, de az nem játszott, mert javában este tíz után, tizenegy fele sikerült eldobnom a kezemből, akkor is csak a járókába mertem tenni, hogy Mózit ne sírja bent fel, és mi csak ezután fogyasztottunk. Reggel fél hatkor arra eszméltem, hogy Jéééé, reggel van, és Lóci nincs a hónom alatt. Fél 7-kor felébresztettem (és lefényképeztem, hogy az ágynak mely szögletében feküdt, ahol jó a csí. - ma este is odateszem le ;-)),

a külsérelmi nyomokat maga okozta magán

állandóan összekaristolja a pofiját,
mert próbál betalálni a szájába...

hogy egyen, de tényleg csak annyit csinált, majd elvittük Mózit nyolcra a bölcsibe, és még utána is aludt. Ma különösen jó napja van, na nem mintha sírós lenne, de ma egyetlen negatív mukkja nincs. Gagyarászik vagy örül veszettül nekem, ha fölé hajolok. Hálásan sikongat, én meg majd' elolvadok a fogadtatástól. Ha kikerülök a látóteréből, majd újra vissza, megint sikongat, gőgicsél. Hamarosan lódulunk Móziért, ami megint nagy dózisú jó érzés az ereimben, mert Anyaaaa!!! Aztán hozzáteszi büszke őszinteséggel, hogy SÍ(r)TAM! 

- Sírtál?! Hát miért sírtál? 

- JA, SÍ(r)TAM... Anya után. :D

Annyira drága, ahogy beszél, és itt-ott helyesen ragoz és használja az igeidőket. A reggeli bölcsi még most sem az igazi. De már nincs nagy zokogás, részemről meg menekülés, hogy ne halljam, ne búcsúzkodjak sokáig. 

Meg csak fel ketto mult egy kicsivel, de ma mar harmadjara jarok Locival a bolcsiben... Tetszik a beszokatas ritmusa, tetszik, hogy eppen varom az ebredest es az udvaron a viragzo fak alatt korbe csiripelnek a madarak, mint egy giccses Disney rajzfilmben. Mondtam mar, hogy imadom a tavaszt es a tavaszi ablakpucolast :-)?

Az is újság még a kis lakban, hogy Mózinak jönnek sorban a fogai, jelenleg 19-nél tartunk, valamint állva pisil a bilibe. Most kérdezhetitek, hogy bele is talál vagy állomási budi szag van. Beletalál. Egy csepp sem megy mellé meglepő módon.

Hóci Baba (by Mózi) még nem forog a saját tengelye körül, csak rúgja magát fel, néha kicsit tekereg, mint az óramutató. Karattyol, és szórja a mosolyokat a kis gömböc. Durván jó súlyban van :D. Múlt hét közepe óta együtt fürdenek a nagy kádban, mert a kis babakádat kinőtte. Rugdossa a lábával itt is fel magát, hiába fogjuk, a fejét mindig bekocogtatja a másik végébe. Élvezik a nagy vizet közösen. Cukik :). Ezekről az eseményekről nem pakolok videót, túl intim ;-).

Szabó Lőrinc

Vettem könyvet. Lóci volt az apropója, de egyelőre én örülök neki a legjobban. Szabó Lőrinc nagy kedvenc. Bár nem ő ihlette a Lóci nevet, most azért vettem meg a Lóci óriás lesz verses könyvet, mert "Harminc év után Szabó Lőrinc gyerekversei végre ismét hazataláltak a Móra Kiadóhoz. Gyerekeknek vagy gyerekekről szól "A rádió", a "Lóci óriás lesz" vagy a "Hörpentő?". Fölösleges kérdés, hiszen mindannyiunk számára ismerős klasszikus vers mind. Szabó Lőrinc szemléletes képei, látása, játékos képzelete és nyelve utat talál a gyerekolvasókhoz, a felnőtt számára pedig megidézi a gyermeki fantázia, a gyermeki gondolkodás és a gyerekkor emlékeit, megmutatja a mindennapi tárgyak, események költészetét. Verseiben a legegyszerűbb víz- vagy mézcseppen, a kormos füstön, egy tönkretett rádión keresztül felragyog az egész mindenség: természet és ember alkotta világ, és benne az ember, az emberben pedig a halhatatlan gyerek. Szalma Edit rajzainak színei, formái gyerek és felnőtt számára megelevenítik ezt a teljességet.

"

Sok Lóci verset nem is ismertem. Amíg csatangoltam haza az Alexandrából este szemezgettem belőle, mert tudtam, hogy nem ezt fogja kérni esti mesének Mózi, vagy nem várja ki, amíg a végére érek egynek. Néha mondjátok nekem, milyen jó, hogy tudok szépen énekelni, és ez milyen jó a gyerekeknek (pedig semmi extra szépség nincsen benne, csak szeretek dudolászni :)), én meg arra gondolok, hogy milyen jó annak, aki így tud írni. Ilyen lazán, mintha csak rímekben mesélne. Ezért szeretem Szabó Magdát és a Bárány Boldizsárját is. 

A gyűjteményben benne van az Ima a gyermekekért (habár csak részlet), amit anya írt bele az emlékkönyvembe, és ami már akkor annyira valóságosnak és elképzelhetőnek tűnt. Ettől félve, ezt elképzelve nagyon közeli hozzátartozóm a vers.

Biztosra veszem, hogy minden kislánynak volt ilyene elemi iskolás korában. Színes vagy mintás, bársonyborítású, aranyozott bordűrös egyre megy. Csak az írhatott/rajzolhatott bele, aki a legszebben tudott vagy említésre méltó matrica gyűjteménnyel rendelkezett.
Kóstolónak pedig szóljon itt ez:

Sorsjegy

Sorsjegyet kapott Lóci; arcán

csak úgy tündökölt a remény,

(melynek, mint a neve mutatja,

rokona a főnyeremény.)

- Negyvenezer! - hirdette Lóci

és mosolygott rejtelmesen,

szórta a kincset és ígérte, 

hogy háromezret ad nekem.

- Háromezer pengőt, fizesd ki

az adósságod, - mondta és

mint egy kis mennyei pénztáros

úgy járt-kelt közöttünk egész

héten... Hiába magyaráztam,

érveltem, számoltam neki...

- Valaki nyer, - felelte, - mért ne

lennék én az a valaki?! -

Már untam a kérdést s a választ:

- Mért épp te? - Mért ne éppen én? -

és lefeküdtem a díványra,

de oly bűvös volt a remény,

hogy végül én is eltűnődtem

s míg Lóci rajongott tovább,

hogy biciklit vesz és nagy útra

indul hegyen s tengeren át,

lassan megfertőzött az álom,

a remény, az édes ragály,

gondoltam: gyáva az okosság

s kár félni attól, ami fáj,

a csalódástól, éreztem, hogy

a sorsot hajlítani kell,

akarni, hinni, megbűvölni,

a hit sziklákat mozdít el,

gondoltam: elgyengít a kétely

s Lócinak igaza lehet,

hogy... És fölnéztem és előttem

némán gubbasztott a gyerek,

s csüggedten és csak nagysokára

szólt: - Ezret legalább... talán...

vagy százat... - Minthogyha a sorssal

alkudna, úgy nézett reám...

Felugrottam: - Nem! Negyvenezret! -

s már én kezdtem biztatni, én;

pedig éreztem, most repült ki

kezünkből a főnyeremény. 

Midicittá, 7 km

Na itt is van anyátok, átesve a célszalagon 44 perc poroszkálás után a 30 fokos dög melegben: 

A vonaton nem állt módomban elkápráztatni most benneteket, mert Lóci, illetve a telt házas IC annyira nem hagyta. Pedig csúcs-szuper, free-wifi MÁV szerelvénnyel robogtunk csupa-zöld plüss kárpitos ülésen, teljesen le voltam nyűgözve, nem láttam én még ilyet hazánkban.
Ott fejeztem be az előző posztot, hogy felértünk Pestre.
Nyomokban tartalmazok még valamicskét korábban túladagolt spártai önmagamból, de egyre inkább a jólesés irányába tendálok a pusztuljak bele, akkor is megcsinálom kategóriából.
Veszett sokan voltunk mindenfele, de ügyesen megszervezte BSI. Ott öltöztem át, ott szoptattam meg Lócit, ott tettem tisztába a rajt előtt, ott vettem fel a rajtcsomagot, ott adtam be levetett gönceimet, ott pisiltem, és sehol nem volt fennakadás, sorban állás.
Gyerek mintha csak megérezte volna, hogy jobb ha alszik, a rajt előtt várakozva elbólintott :), és végig aludt. 3 babakocsis anyukával-apukával találkoztam futás alatt, ebből én voltam az egyik eszement. Két évvel ezelőtt a Hősök tere, és 56-osok tere körül, Andrássyn, Dózsa Györgyön vezetett az út, nem volt lejtő és emelkedő, bezzeg most :). Az Árpád híd eleje rövid, de meredek, a Margit hídra felvezető szakasz, és a rakpart egy része sunyiban emelkedik. Ott azért volt szuszogás fél év kihagyás után. A tömeg nagy, fél sávon néhol csak sétálva vagy még úgy se lehetett haladni :(. Jó lenne azt hinni, hogy ezzel futóévadot nyitottam, mégsem vagyok benne biztos. Most mást szeretnék. Lehet megmaradok heti 1-2 alkalommal 40 perc kocogásnál. Ennél alább Ti se adjátok!

Vivicitta Varosvedő futas 2013

Tobben kerdeztetek, megeri-e gyerekkel felvonatoznom Pestre 7 km-nyi majalis futasra, es a valaszom: MEG. Nem anyagilag. De ez mellekes is. Itt hagyomanyteremtes keszul, kerem szepen. Illetve nem lehet, hogy minden elmenyt az elso szulott folozzon le, es a tobbi ivadek semmi pozitiv externaliabol ne reszesuljon. Ez engem is feldob, kikapcsol, eltet. Nem csak a huto-tuzhely es a gyerekek kozott mandinerezek.

Az osszes januarban szuletett ES szuletendo anyatejes droghatas alatt allo Adam porontynak kijar az aprilisi Vivicitta babakocsis amokfutas 7 km-en anyaval. Kettesben vonatoztam fel Locival, kivancsian varva, beigazolodik-e a hipotezisem, miszerint egy oriasnak novo harom es fel honapos Loci vegig fogja szunyalni nemcsak a vonat utat felfele, de a margitszigeti kellemes 7 kmnyi zotykolodest is. Az elso igazolodni latszik :-). Haromszor nyitotta fel bagyadt pillait, h szetnezzen nem hancurozik-e cici a szaja korul, majd aludt tovabb. Cukiii. A tav 500 m-rel hosszabb, mint 2 eve, a gyerek legalabb 1 kg-mal sulyosabb nehezek illetve magamon is hordozok meg nemi maradekot a varandossagbol. A babakocsi nem kimondottan futasra tervezett, de egyszer mar mukodott, hatha fog meg tobbszor is. A felkeszulest nagyon nem vittem tulzasba, de fulem-farkam behuztam ennek merlegelese kozben, mivel Attila kijelentette: ennyit reszegen is barmikor lefut az ember. Igaza van. Iszom is egy citromos Gossert ha leszalltunk a vonatrol. A tobbirol majd beszamolok hazafele.

Az eddig stramm gyerekként működő kisfiam fülét tegnap a bölcsődében meghúzta Lilla, az Amazon. Tegnap negyed 1-kor telefonált Márti néni, hogy Mózi (a bölcsiben Beni, Benedek) nem nagyon akar enni - pedig akkor tényleg baj van nálunk, illetve, hogy nem akar lefeküdni, csak Anyaaaa... Robogtunk érte. Csak ült a törpe ágya szélén, mellette Márti néni. Olyan jó mindig megállapítani (ha elölről látom, ha hátulról, ha elesetten, a virgoncan), hogy az én gyerekeim a legjobban összerakottak :D. Gondolom, ezzel így van mindenki. Így is kell. 

Elkezdte nekem magyarázni, hogy nem alud, nem enni, hazaaa, ki, odaaa. Ő magától meg sem próbált a mélyére ásni, hogy mi történt, csak hogy valami nem jó most. Ezek után vártam, mi lesz reggel. Igen. Pontosan. Már reggel mondta, hogy cipő le, hazaa, nem alud... Ahogy közelítettünk az intézményhez a kedve fordított arányban romlott. Sőt. Exponenciálisan romlott. Sírva hagytam Erzsike néni ölében összeszorult szívvel. Nem jó ezt hallani. Kijöttem, de még picit vártam a bejáratnál, ahol szintén tisztán kivehető volt az anyázás. Legszívesebben maradtam volna, de ezen túl kell jutni. Legalább 200 méterre jutottam a bölcsitől, amikor majdnem felhívtam őket, hogy sír-e még, nem jobb-e ha maradok. Inkább Attilát hívtam. Délben megyek érte, nem alszunk ma ott - szerintem. Már ha addig kihúzza. Kérdeztem még út közben, hogy Lillától fél-e, és azt mondta JA :(. Zokogni is akkor kezdett, amikor meglátta, hogy Lilla már ott van a csoportban. Este Attila azt mondta, úgy megrángatná ő az Amazon fülét :). 

Ez még mindig a jobb verzió. Nem harapták sebesre a hátát...

Megyek gyorsan megváltom a világot ebben a pár órácskában.

Van egy nagy hibája a kirakati blogolásnak

Azokról a dolgokról, amelyek a modell számára adottak, ritkán ír az ember, és így nem annyira a valós helyzet szűrődik át pixeleken, karakteren. Általában akkor ütöm a klaviatúrát, amikor érzelmi állapotom amplitúdója (hűűű, de tudományosra sikerül a mai nap :)) izeg-mozog minden irányba. Aztán, ha kicsit végiggondolom, mindig rádöbbenek, hogy hiányoznak azok a bejegyzések, amik arról énekelnek, hogy mennyire f@sza kis csapatot alkotunk itthon, és a meg-meglóduló indulatok mellett (amit a főállású anyaság kivált belőlem) jócskán a pozitív érzések dominálnak, mint befoghatatlan, táltos szeretet, büszkeség (és balítélet :) - ez csak eszembe jutott), megelégedettség stb általános iskolában előszeretettel használt fogalmazási jelzők tárháza. Az is erősen motivál idegbetegségem kiteregetésében, hogy még mindig inkább arról szól a Nagyvilág, hogy ez egy szuper intenzív érzés és csoda és stb, de csak a pozitív irányba. Aztán hopp, itt a kopp, mert hiába hallotta eleget az ember, hogy Vigyázz, óvatosan, mert sírás lesz a vége...., nem hiszi el. Nincs ideje és - tapasztalat híján - kellő tudása belegondolni, hogy a sok-sok változás és Pillangó-Anyává válás kőkemény lemondás is egyben. Nem átmenetileg, hanem végleg. Főleg, ha megszakítás nélkül műveli a nő hosszú éveken keresztül anélkül, hogy visszakacsintana cserben hagyott szakmájára. Jóóóó, tudom, hogy kb mindent lehet gyerek mellett is csinálni, csak jól kell szervezni, tervezni, leosztani, logisztikázni. De hát pont ez az. Hogy ugyanúgy, olyan hetykén, "félvállról" már semmit.

Elfogyott az ebédutáni kv, kihasználom az alvó gyermekeket, és élvezem a nihilt magam körül. Ti pedig húzzátok az igát helyettem is.

K.O. (sz)

Ma reggel kilenckor már majdnem szögre akasztottam az anyuka jelmezemet, mert azt hiszem fáradt vagyok. Ilyenkor nem tudom olyan alázattal és megadással űzni az anyaságot. Hiába tudom és érzem, hogy nem követ el senki egekbe kiáltót, főleg nem ellenem, akkor is nehezen veszem az akadályokat, és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem PROBLÉMÁNAK látom a MEGOLDÁSRA VÁRÓ FELADATOKAT. 

Mózi nagyfiú négy nap bölcsi utána megadta magát A 38,5 fokos láznak és A Sűrű Zöld Takonynak. Ami lehet, nem is a "bőcse" hozadéka, hanem a Kis Mandula cukrászdáé, ahol volt egy beteg gyerek a játszadozóban (ne kérdezzétek, minek hoz el anyuka egy beteg gyereket a nem kötelező cukrászdai gyermek elkülönítőbe...), és Kende is lerottyant. 

A hétvégét Pesten töltöttem a lányokkal, és Eszter babával meg Lócival. Nagyon jól sikerült, kikapcsolt, és feltöltött a csajos csevej, a Margitszigeti futás, a menyasszonyi ruhaszalon látogatás, az elmaradhatatlan IKEA, eszegetés, arcmasszázs, jaaaaj stb. A gyerekek nagyon jó fejek voltak, novemberben ha minden jól megy három baba is lesz Kiskata háza táján :). 

Szerintem ezt követően nem sikerült felvennem újból a fordulatszámot, és nem segít Szeszélyes Április sem.

márciusi sétához készülünk

Most a legtöbb változás Mózi körül zajlik, de a beszoktatás után kicsit több időm marad élvezni Lócival is az életet kettecskén. Egyem meg annyira második gyermek, hiába próbálok tudatosan figyelni rá, hogy ne legyen. Hülyeség, tisztában vagyok vele. Nem tehetünk úgy, mintha elsőnek született volna. A napirendet gondosan átfordítottuk közös erővel, mert sajnos túl kényelmes volt, hogy éppen, amikor aludt ne ébresszem fel. A délelőtti séta utána azért nem, mert még Mózit gyorsan megebédeltetem, és majd utána... Sőt! Ha még akkor is alszik, akkor gyorsan lefektetem, eszem én is, majd utána... De jóóó, még alszik most is? Akkor csak gyorsan megnézem a leveleimet, és majd utána felébresztem.... Tyűűűű, vajon le tudnék-e még én is feküdni kicsit, amíg alszik....? Le bizony. És még most is alszik? Felkelt délután négykor a fél tizenegyes alvásból. Éjszakára persze ilyen hosszúságú szunya már nem jutott, mert nap közben még ezen túl is belehúzott. Türelmesen kivárja, amíg Mózit elrendezem, vagy kevésbé türelmesen, de nincs mit tenni, menet közben nem tudom elhajítani a másikat. Cserébe éjszaka volt fent. Nem feltétlenül sírt, csak gagyarászott a félhomályban vagy eszegetett. Olyan hálás ha beszélgetünk vele, vigyorog mindenkire, gőgicsél, cuppog. Úgy remélem, ha a napot kicsit visszatoljuk, akkor tökéletesek leszünk. Nagy hasfájás elmúlt, mint a könyvekben. Tíznél tovább nem engedem aludni, pontosabban akkor mindenképpen tisztába teszem, és felébredt. Dél, 1 körül is így csinálok, valamint a délutánokba is csempésztem némi ébresztőt, mert egyébként hajlandó lenne a legnagyobb csinnadrattában is aludni fény és zaj ellenére a nappaliban a járókában.

Ma három hónapos, és széép kis kerek Michelin baba (6,3 kg, 61 cm :)). A tejem túl nehéz, így kiverte a pofiját a kiütés. Most csökkentettem a tejtermékeket, de a kávéba muszáj tennem kicsit. Úgy veszem észre, már két nap is szépített a foltokon
.

A bolcsodei atadobol blogol a 21.szazadi Anya

Mar itt tartunk! A tizorai elott, mikor is beguritottak a zsurkocsit narancsokkal (az osszes gyerek persze,  kb mint Pavlov kutyai a zsurkocsi lattan leult a kisasztalhoz, az en kiscsikom meg odaszaladt a kocsihoz, es elkezdte leeszegetni a gyumolcsot, amig volt ido :)) es gyumolcslevel, megkert Marti neni, hogy koszonjek el Mozitol, es probaljuk meg, boldogul-e egyedul. 11-re jojjek vissza, o pedig negyed 12 kornyeken kihozza a nagyfiut. Ha fennakadas lenne majd telefonal vagy kiviszi kezetmosni, mert a csap nagy kedvenc (de nem kellett). 1 orara szabad voltam, mint a madar. Annyira elég volt, hogy idohiany miatt hanyagolt/hatterbeszoritott tarsaskapcsolataimban torlesszem a restanciat, illetve osszehajtogassak par ruhadarabot a szaritorol, es mar libbentem is vissza, hogy idoben ott legyek, ahogy kell. Jol mukodott a gyermek, meg azt is megengedte, hogy Marti neni kicserelje a pelenkat, es puszit is dobott neki bucsuzoul. Holnap pedig ott marad husos rakottkrumpli ebedre, én meg viszem Locit haromhonapos oltasra.

Bőcse (=Bölcsőde)

Túl vagyunk két nap bölcsődei tapasztaláson. Eddig jók vagyunk. Élvezi a helyzetet Mózi, főleg, hogy a szeme sarkából ki-kisandít, és ott vagyok. Utána becsüccsen az ölembe anyaszagot tankolni, majd dűt-borít újból. Elég rakoncátlan kiscsikó még a többiekhez képest, akik ismerik a szokásokat, nagyobbak is, és már szófogadóak. Várom kíváncsian, Mózi mivé lesz :). A gondozó nénik aranyosak, összesen 14-en vannak a csoportban, de még nem találkoztunk mindenkivel. Több a fiú, mint a lány, és a többség nagyobb Mózicseknél. Nem is baj. Nem egy megszeppent gyermek, kikapná a kezükből a játékot, locsoló kannát, vasalót - amit éppen kiszemelt - ha hagynák. De edzett társaság ez, mindenki körbepisilte már a territóriumát  a kis konyhát, a fésülködő sarkot, a hintalovat, az autópályát. A lerakott fa síneket is Mózi elkezdte (volna) felszedni egyből, amint reggel megérkeztünk, de a fiúk nem hagyták. Sőt! Nekem fájt hallani, amikor eltolták, és kikapták visítva a kezéből az alagutat, hogy NEEEEE, TE MENJ EL, BÜDÖS VAGY! Nehéz ilyenkor a kis padon maradni. Csak az tartott vissza, hogy tudtam, Mózi volt a dúvad, meg kell szoknia, gatyába kell rázódnia. Nem vette látszólag magára, söpört is tovább. Pénteken fogunk elsőként ott is ebédelni, aztán jövő héten meglátjuk akar-e hunyni a többiekkel a mini ágyakon.