Nem tudom, mi van velem, próbálok kicsit kivárni, hogy ne ugorjak fejest egyből olyan elfoglaltságokba, ami később esetleg bebizonyítaná, hogy csak fellobbanó szeszély volt. Mindenesetre tegnap Attilának kijelentettem az asztalnál ülve, hogy kb úgy gimnáziumig visszamenőleg újrakezdeném az életem :)). Aztán helyesbítettem, hogy ne legyen félreérthető. Sok minden nagyon is jól gyökeret eresztett a gimnáziumi évek alatt, de szakma és elfoglaltság és hobbi és életszervezés tekintetében átrajzolnék néhány vonalat. Nem bántam én meg egyiket sem, csak az élet túl rövid (na itt kezdett vigyorogni Attila :)), blöeee), hogy minden, amit szeretnék beleférjen. Attila helyesbített (aki egyébként mára okleveles barista, juhhhéééj!! meghívok mindenkit kávézni minálunk, itt vagyunk mamámék), hogy az élet túl rövid, hogy sz@r kávét igyunk. Szóval most ott tartok, hogy jó lenne a nap 24 órájából úgy csinálni legalább 34-et, hogy beleférjen egy-két gyorstalpaló szakma is. És valahogyan úgy, hogy a nagymamáknak se kelljen megrokkanni. Lócikát 2 éves koráig nem szeretném bölcsibe adni, utána is fájó szívvel, de másként nem menne a zsonglőrködés. Nem szeretném nagyon szárnyát szegni sem, de durván dózerólja a játszin és itthon is az embereket, unokatestvéreket. Egyszer levideóznám, csak ha meglátja, akkor meghúzza magát. Egyébként meg valamit eldönt, és megy érte, akár fejjel a falnak, harap (tegnap Bercit és Mózit is megkóstolta), csíp. Hétvégén már rácsaptam a kezére, mert Móziról majdnem lehántott egy réteget, meglepődött, elkezdett sírni :(. Mózi is meglepődött, és legörbülő szájjal mondta, hogy az én kistestvéremet nem szabad bántani! Majd odakucorodott Lóci mellé a következővel: Mutasd Lócika, hol fáj? Megpuszilom. ...
Hát ezek totál olyan helyzetek, hogy úgy érzem olyan helyen is van bennem érzelem, amiről nem tanultunk :). Pl a körmöm alja. Azt sem tudom, hogy bűntudatom legyen még jobban, sajnáljam a kicsit, ahogy hüppög, zabáljam meg a nagyot, hogy ekkora empátiával bír, legyek büszke magamra, hogy talán nekem is van közöm hozzá, hogy ilyen-amolyan reakciókkal válaszol. DE azért ne érezzétek több gyermekesek nagyon rosszul magatokat, kb fele-fele arányban pont azt hallom Mózitól, hogy ha Lócit fegyelmezem, hogy Üss rá, üss rá!! :) Közben szinte kézzelfoghatóan ömlik ki belőle a megkönnyebülés és a feszültség, hogy végre kifejezheti a féltékenységét Lóci irányába. Szóval nyugi.
Megyek varrni, nyakunkon a fürdőruha szezon ;-).
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése