Eddig is lubickoltam az életben, na de a mai után. Majdnem elcsapott egy autó gyalogosként/futóként a Zákány-Hadházi kereszteződésnél a zebrán. Hétvégi kocafutó vagyok, de muszáj néha kijutnom, mert a család is jobban jár vele(m), ha nem vagyok űzött, hisztis π ;-). Szemerkélt az eső, és én balga a zákány utcáról érkező tanuló vezető árnyékában nem gondoltam át hirtelen, hogy esetleg a balról a Hadházin egyenesen haladó gépkocsi nem lát rám igazán. Pedig szabályosan megálltam a zebra szélén, és leléptem. Ő pedig cseppet sem lassított, ott volt már benne a kereszteződésben. Most vagy tényleg létezik olyan, hogy egy pillanat alatt lepereg az életünk vagy csak kitalált reklámfogás, de akkor ott, ebben a hirtelen - egy-két szívdobbanást nélkülöző - állapotban valami tényleg nagyon felgyorsult. Én nem az elmúlt éveket pergettem le, hanem a közel jövőt láttam, hallottam egyből. A vizes aszfalton csikorduló gumi valóságos volt, de én hallottam utána a tompa puffanást is, és a fekvő pink-fekete melegítős alakot is. Jujjj, nagyon durva volt, és nagyon gyors. Ekkor pattantam egyet vissza hátra. Valaki tényleg fogja a kezemet...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése