Tudtam, hogy várjátok, és biztosra veszitek, hogy ma írok, mivel süt a Nap, és az nekem jó barátom. Tagadhatatlanul betette mellső lábacskáját a tavasz Debrecenbe, még akkor is, ha nem marad végleg. Mirelit csirke színemnek is sokat fog segíteni, az energiaszintem meg akkorát ugrott, hogy le sem feküdtem a fiúcskákkal. Majd este lehet megbánom, hogy ilyen nagy legény vagyok.

Már ott tartunk, hogy Mózi motorral is szépen jön a babakocsi mellet vagy előtt, de még az úttesteket tudatosítani kell, hogy akkor is megálljon, ha én nem lihegek babakocsit elhajítva éppen a nyakában. Az azért para. Még akkor is, ha a közelünkben sok a tér, és kb 2 úttesten kell átkelni, mire kimotorozunk valamelyikre. Simán megjártuk a piacot, bár nem nagy bevásárlást csaptunk, bemerészkedtem vele már boltba is. Még ez is necces, mert mint Ricsaj Peti kinyújtja a kezét, és húzza végig a polcokon. A Rossmannban felcsillant a szemem, mert van LOLA kölesgolyó. Ezt tudtam eddig is, de pár hete LOLA és PALKÓ láz van itthon, így ebből is feltankoltunk. Eddig egy mesekönyvünk és egy hozzátartozó DVD-nk van, de lehet, lesz majd több is... Ééééés ma megérdemlek egy finom kávét is, mert a hét 5 napján kiherélt gabonakávét iszogatok. Legalább 100 órás gyorstalpaló agykontroll tanfolyam szükséges ahhoz, hogy ezt finomnak és kávét helyettesítő terméknek léptessem elő a preferencia rendszeremben, de most valahogy úgy éreztem ezt fogom inni és Lóci is.

Eddig is imádtam a szalagokat és anyagokat, de most még jobban. Amikor Lóci nyöszörgős vagy az orra be van dugulva vízszintben, akkor egyik hónom alá csapom, és fél kézzel bűvészkedek a neten. Fél kézzel is csuda sok pénzt el tudnék költeni, de ebben mi nők, kiváltképp a kismamák, kiemelkedően jók vagyunk. Egyik oldalról evezek a másikra, és találok nagy sóhajtásravaló dolgokat... De én béna vagyok időbeosztás terén. Kicsit olyan b@*** meg róka a fűnyíródat fajta. Mert egy-egy órát el tudnék csípni, de addigra elő sem tudom készíteni a terepet, már rakhatnék is el ollót, ragasztót, varrógépet, valaki úgyis megakadályozna :). Igénylem a ráhangolódási időt is. Most viszont szerelembe estem sok-sok tengerentúli textíliába... Jajj nekem.

RoboCop vagyok

Végre!! Olyan jó kis izomláz van főként a lábamban, amitől úgy érezhetem, hogy izom is van a láz alatt. Nem szimpla bőrizomtömlő, köhööömmm.... Picit oszloposan, robotzsaru módjára közlekedek és akaratlanul is ki-kicsusszan belőlem a Jaaaajjj. Ami úgy tűnhet, mintha nem élvezném. Attila meg is kérdezte, kicsit kijelentve, hogy De hát ezt szereted, nem? DEEEE :)! Vártam-vártam, hátha lesz olyan "gyermek-állás", hogy mind fekszik, és alszik, én viszont nem, mert akkor előránthatom Alexandrát a cilinderből. Hiába... Lóci produkált két kaka éjszakát, és 2 ig nem aludtam semmit, csak ordított szegény fél 10-től kisebb megszakításokkal. Meg ne kérdezze valaki, hogy próbáltam-e ezt vagy azt :)? Mert IGEN! Na jó..., lehet tudtok még jó praktikákat. Mózi meg reggel 6 negyed hétkor kéri a reggelit. És mellékesen fél éjfélkor ő is beleordított az éjszakából, hogy anyaaaa. Mint aki rosszat álmodott, de alig tudtam lefejteni magamról a kapaszkodó kis kezét. Azon az éjszaka 4-en aludtunk (nem aludtunk) a Noé bárkájában. Szóval a rákövetkező napokban jobbnak láttam hunyni délben én is. Nem volt ez olyan kimerítő, mert lehetne sokkal rosszabb, de megismerkedtem a filmekben előszeretettel használt klisével, hogy hiába beszélnek az emberhez, koncentrálni kell, hogy ne ragadjon le a szeme, és ne nézzen úgy ki, mint Joey ha nem ért valamit. Úszik el a figyelmem, kb nem is jutnak el a szavak a fejbőrömig sem, nem hogy az agyamig. Befőttesüvegből beszélt hozzám a védőnő is, mert persze pont aznap jött :). 

Ezzel az estéket kilőttem formásodás szempontjából, maradt a reggel/délelőtt. Nagy meglepetésemre Mózi partner ebben. Attól tartok ő is úgy gondolja, rám fér egy kis tuning, háttérbe vonul vagy meredten nézi a képernyőn (Alex)Szandit. Aztán ő is lefekszik mellém a szőnyegre tárogatni vagy az ölembe ül, hasamra. Nem vagyok egy fokozatos fajta. Csak éppen annyira, hogy 6 hétig semmi, majd lightos hasprés, aztán Új Kihívás. Az extrákat még kihagyom, és bőven elég lábsúly nélkül. A keresztelőre össze kell kapnom magam (ami még csak a Mózié, és aminek még nincs is meg az időpontja...)

De van egy nagy hírem is: Mózi maholnap megnősül!!! Valahogy ilyen távolinak tűnik számomra az óvoda is, de ma volt az utolsó határidő, hogy leadjuk a papírt. Így is tettünk. Én még tegnap délelőtt betoltam Lócit az egyikbe, hogy szétnézzek, mert az igazi nyílt napokról lemaradtunk a szülés és szobafogság miatt. Most várjuk majd a döntést, hogy jövő január 24-étől mi lesz a jele, mit kell majd hímeznem, varrnom. Alig várom. Annyira cuki lesz majd a kis budik és kagylók között a mosdóban, már látom a huncut csillogó szemét, ahogy étkezések közben hülyeségeket tanít a többieknek ;-). Én is behúztam a gyerekeket a virágágyásba anno, amikor kinti testnevelés órán azt mondta az óvó néni, hogy húúúzzuk ki jól a kört. Én meg addig húztam, amíg a fele társaság (de legalább a jobb és baloldalamon kapaszkodó gyerekeket be nem húztam. Utána Ibolya néni nagyon jó pedagógia érzékkel megáldva azt mondta, hogy: JÓ, akkor én mostantól itt fogok tornázni a virágágyásban :(. Büntetésből beállította szerény kis madárfejű X-lábamat a virágágyásba, amíg a többiek tornáztak. Lehet ő viccesnek szánta, én viszont napokig sírva mentem oviba, mire elmondtam anyának, hogy miért. És hogy nem akarok többet menni. Na tessék most még az is beugrott, hogy szintén ez AZ Ibolya néni élvezkedődött rajtam a többi klumpás vagy lyukas orrú-sarrkú csizmás dajkával, hogy odahívott (én nagy büszkén csattogtam oda mit sem sejtve), majd ennyit mondott: Te rosszaság! (vagy csúnyaság ??! - ez nem rémlik) Majd vigyorogva örült a többiekkel, hogy minden alkalommal elsírom ezen magam. És mellékesen megölelgetett, de ez már halottnak a csók :((. Biztos cuki voltam legörbülő szájjal, de akkor is! Monnyjjon LE!!!

Kezdek újra teljesértékű lenni, nem heverek sárga címkével felmatricázva és leszázalékolva a nyomott és bontott termékek között a poros gondolák végén ömlesztve. Eljutottunk a hathetes kontroll időpontjához, de még hétfőre is hagytunk egy kört a klinikán. Szerencsére rendben vagyunk eddig, indulhat a mocorgás ahogy jön a szép idő is (ezzel próbálkoztam pénteken, de nem tudtam befejezni a posztot)

Tegnap a klinikát s megjártuk az 5 kg-os deddel!!! Végig aludta az eseményeket, épp csak annyira kelt fel, hogy megmutassa, jók a reflexei, aztán szunyált tovább. Délután három után már én ébresztettem fel, hogy ki ne toljon velünk az éjszaka. Nagyon nem hatotta meg ez sem. Evett, majd átmentünk Bettiékhez, és amíg a nagyok szétrámolták a lakást ő a konyha asztal közepén hevert közöttünk, és nézelődött.

Úgy áll a nagy csata helyzet a muhi pusztán, hogy a nagyobbik gyerektől nem lehet csinálni SEMMIT! De ezt most komolyan így is kell értelmezni. Semmi olyat, ami nem róla szól, nem vele való foglalkozást jelent. Hiába vitte el mégis délelőtt Mama, mert a felszabaduló időben Lóci előhozakodott egy kis hasfájással, illetve olvasni kívántam. Próbálom nyugtatni magam, és a bűntudatot hajtani a fejem fölül, hogy nem vagyok rossz anya azért, mert nem élvezem minden percét a hét 5 napjának a szőnyegen ülve építő kockákkal körül bástyázva (még akkor is, ha színeket és formákat csoportosítunk, és nem csak dűntünk-boríunk). Nem tudok nyugodtan zuhanyozni, fürdeni, mert Mózit nem merem egy légtérben hagyni a kicsivel, de a csukott ajtó sem garancia, mert bármire rááll, és kinyitja. Így aztán jön velem a fürdőszobába, és babrálja a mérleget, próbálkozik a WC-kefét megkaparintani stb. Vasárnap is hiába volt itthon Attila, gondoltam jól elmerülök most a habokban, de Mózi veri az ajtót, anyázik, nem jó ilyenkor senki sem igazán. Hát akkor üljön be ő is. Így is lett. Cuki volt, néha durrogtatott, én meg aggódva kérdezgettem, hogy kaka lesz? A válasz mindig NEM (majd erre is visszatérek). Végül megtudtam, mire jó a mini BILIBO.... Sz@rt lapátolni a kádból :D. A két kis lyukon kifolyik a víz, Kula Bácsi az Ünnepi kaki meg benne marad. Így ért véget a vasárnapi lazulás a kádban.

Gépet kinyitni megint veszélyes, mert egyből sírás lesz, hogy csücsüljek vissza a szőnyegre vagy vegyem fel az ölembe, és ő is nézi mit csinálok. Közben bele-belenyúl, nyitogatja a CD lejátszót (gyurmát is látott már... :(), nyomogatja az ENTER-t. Az nyilván nem az igazi, ha a régi, kiberhelt gépet kapcsolom be neki. Főzésnél segít. Kavargatja a lábasban a szárazbabot, utána napokig rugdossuk a lakásban, mert jut belőle mindenhova. Szóval ez a része veszett kimerítő. Hogy nem látok ki a négy fal közül. Másrészről nagyon jó érzés, mert Extra Anya korszak bontakozott ki. Az esti alvások sem működnek. Tegnap Attila altatta egy-másfél órán keresztül. Előtte már velem is lezavarta a szokásos éneklés, mese, összebújás, napi események megbeszélése. Csak úgy a semmiből kezdett el egyszer csak sírni (kintről legalábbis így tűnt).
Lóci érkezése előtt már nagyon jól álltunk alakuló szobatisztaság terén. Aztán szép lassan ott tart most a helyzet, hogy akkor is letagadja, hogy kaka van a pelenkában, ha már messziről húzza a szagát. Megint szüneteltetjük a témát, és ezeket az apró fennforgásokat betudom "Lóci rovására".

Varrok Nektek!

Kell valami nyomós indok, erős motiváció, hogy előszedjem a varrógépet, és minden mást eldobjak a kezemből. Beleértve természetesen a gyerekeket is a nagymamák és Attilapa legnagyobb örömére :D. Viszont én is a család része vagyok, nekem is jár a gyereken túl valami móka és kacagás...

Ha a Tűkkelütött blogot nyilvánosan követő "híveim" tábora elérte a bűvös ötvenet, akkor kisorsolok valakit közüle, és legalább két vagy három darabból választhat egy legszebbet, hogy melyiket készítsem el Neki. Ha pedig nem éri el a misztikus számot, akkor jól ki...babráltok velem, mert addig nem kerül elő a masina. Szóval HAJRÁ, csatlakozzatok! Ne féljetek felkerülni az oldalra ;-)

Anya, taníts engem! sorozat II.

Csatolom az elmaradt szerdai ötletet és a mai csütörtöki adagot, valamint annyi megjegyzést, hogy a hónap feladata az alapos kézmosás begyakorlása. Mindennap foglalkozás előtt és után szappannal mossanak kezet!

Mi csak étkezés előtt vagy ha kintről bejövünk. Épp elég az is :)

Anya, taníts engem! sorozat I.

Most olyat találtam ki, hogy a Ti segítségetekre (is) leszek. Főleg a 2-3 éves korú gyermeket saját háztartásban :) nevelő szülőknek kedvezek. Azon is belül a azoknak, akiknek nincsen meg vagy eddig nem ismerték/használták az Anya, taníts engem! Deákné B. Katalin Fejlesztési lehetőségek a születéstől iskolakezdésig című könyvecskét.

Nem mondom, hogy mi napi szinten forgattuk volna, de nagyon nem volt rá szükség, időnként fellapoztam, átnéztem, hogy tud-e újat mondani, de nem ;-). Most viszont úgy érzem, hogy hasznunkra lesz, mert elértük azt a kort, hogy már nem annyira csak a környezetét kell megismerni a gyereknek, nem csak a használati tárgyakat kell a kezébe adni, illetve a fél konyhát és fürdőszobát a közelébe engedni, hanem fel kell készíteni az ovira és tudatosan szocializálni kell. Illetve befigyel az is, hogy mivel saját részre nem tudok idő lopni, kihasználom a Mózi  javára.

A könyv iskolás korig minden napra javasol fejlődési szintnek megfelelő feladatokat/játékokat, amit nem feltétlenül kell szigorúan napi lebontásban csinálni. Magam szórakoztatására viszont ezekből a napi tematikákból gyártottam egy gyors photoshopos kártya sorozatot, amit ki is nyomtatunk, és mágnes táblára  kiakasztgatjuk, hogy szem előtt legyenek az ötletek. Ezeket fel is fogom pakolni majd egyben letölthető formában is, hogy Ti is elérjétek. Ha pedig érdeklődtök más korosztályú gyerekeknek hasonló iránt, akkor gyártok hozzá kártyát, és felpakolászom azokat is. Csak visítsatok!

Ez volt a keddi nap 24 hónapos (23-25) gyerekeknek:

Amennyire üdítő, olyan nyomasztó

Ez a déli időszakra vonatkozik. Amikor tudom, hogy van/lesz két óra szabadidőm a legjobb esetben. Alig várom, hogy Mózi feje a párnán landoljon :), és akkor, mint rumlis szekrényből rám borul a sok szeretnivaló tevékenység. Azt sem tudom, melyiket halásszam ki, mert az egyik csücske tuti, mélyebben van a bútor belsejében, és ha nem vagyok óvatos és előre megfontolt, akkor újabb ilyenek esnek ki.  Aminek az lesz a vége, hogy semmi hasznosat nem csinálok, és már ébren is van a Nagy fiú. Képtelen vagyok priorizálni ilyenkor. Mert ha elkezdem a lakást elsimítani, akkor se vége, se hossza, ráadásul mire lejár a kiszabott idő, kártyavárként hullanak a lapok szerteszét, semmi látszatja. Az alvás lenne a legkézenfekvőbb, mert gyönyörű szemem írisze elég mélyről pislákol kifele, de sajnálom pont ezt a legdrágább időt rá. Szeretném olvasni a járó magazinokat, a megkezdett könyveket, levélben és egyéb módon fecsegni, ápolni a kapcsolataimat, alkotni gépen és kézzel. Nem beszélve saját külsőségeimről valamint személyiségem és agyam fejlesztéséről. Az agyam kopik :(. Mondat szerkesztéseimnek se vége se hossza, a személyiségem meg alakul, mint púpos gyerek a prés alatt (sajnos :)) akkor is, amikor ébren vannak a fiúk.

A tegnapi  nap katasztrófa volt. Biztosan a fáradtság, nálam és Mózinál is, mert későn feküdt, korán kelt, nem akart aludni ebéd után sem. Semmi rosszat nem követett el, sőt. Csak nem tudtam csinálni tőle semmit, és mindenen csak vonyított. 10 percet nem hagyott, hogy befejezzem az ebédjét, és én pedig különösen nem voltam partner. Tényleg úgy éreztem, hogy az egyetlen menekülési útvonal az ablak lehet. Állat módjára tudtam volna üvölteni csak úgy bele a(z) űrbe vagy önkívületben zokogni. Aztán feladtam, hogy esetleg Mózi aludjon egy normálisat (1 órányit sikerült közösen a mi ágyunkban összekucorodva). És mindezek ellenére elhalmozza puszival az őrült anyját, bújik, ölelget, ki sem akar szállni a karjaim közül. Kapaszkodik fel, ha szoptatok, dörgölőzik. Most semmi csipkedés, ütögetés nem volt. Így meg még ramatyabbul éreztem magam. Kérdeztem a sok puszi kapás közepette is, hogy megérdemli egyáltalán Anya ezt a sok puszit? A válasz csak ennyi: JA! És ebben minden benne is volt :).

Délutánra lehiggadtam. Jót duplóztunk, meséltünk, nézegettünk, játszottunk a linzerformákkal és bukfenceztünk. (Durva hogy nekem mennyire fájt a nyakam és a gerincem is elszokott ettől a mozgástól).

A tegnapi posztot nem tudtam befejezni, majd  pótolom ma vagy nem ma. Ez elég jól tükrözi a jövőhöz való viszonyomat, befolyásoltságomat. Arra azonban előre készültünk, hogy ma délelőtt zenebölcsi van, és Mózival átmegyünk. Sikerült is. Nagyon jót tett mind a kettőnknek. Olyan jó látni, hogy nem pofozkodik társaságban sem, hanem oda-odalép idegen gyerekekhez, átöleli őket, és megpuszilja. Az áldozat meg vagy elsírja magát (pedig rendszerint nagyobb/magasabb lányokat pécéz ki) vagy eltaszítják. Általában minden tevékenységet utolsóként fejez be. Arra értem, hogy ő tart ki legtovább, a többiek már rég érdeklődésüket vesztették, de ő még csápolja egyedül a szálló szappanbuborékokat vagy ő az utolsó aki elhagyja (többszöri kérésre, elterelésre) az étkezések helyszínét :). Az éneklés, tapsikolás most nem bűvölte el, ilyet itthon is gyakran csinálunk. Viszont a nagy darabokból összerakható és szétszedhető gokartot élvezettel szerelte, ütögette, csavargatta. Részt vesz elég nagy elánnal a csoportos játékokban is. Néha kicsit túlbuzgó :). Én meg lesem messziről olvadozva, hogy mennyire jól össze van rakva ;-).

Akkor egyelőre ennyi, jusson idő másra is. Higgyétek el, JÖN A TAVASZ, én már érzem. Sőőőt, folyamatosan imaginálom.

Napóleon lábnyomában

... pár napja minimális alvással.

Lóci az első két hétben kb itt sem volt. Végig aludt, úgy és ott, ahogy és ahova tettük. Ha fejjel lefelé egy domboldalra fektettük volna, akkor ott szunnyadt volna a legközelebbi étkezésig. Aztán volt egy olyan bő hét, hogy a mi léptékünkkel számított két nap nála egyet jelentett. Egy napot aludt, illetve átette magát a másikba, ami viszont nyűglődősebb volt, akkor volt ébren, akkor kezdett fájni a hasa. Eztán mértem fel az ismerős anyukák tapasztalatait, hogy mire esküsznek hasfájás terén. Mózinál nem használtunk semmit, mert nem volt számomra egyértelmű, hogy ő a hasával küzdött volna. Óramű pontossággal minden este fél 11, 11-től sírt két órahosszát. Nap közben derűsen nézett bele a mindenségbe, este a felgyűlt ingereket vezette le, dolgozta fel. Illetve valami miatt olyan érzésem volt, hogy a szülést élte át újra és újra olyankor. Hasfájás téren tehát nem vagyok tapasztalt vén róka, azt viszont tudom, hogy mindenkinek más válik be, és lehet, mire megtaláljuk a csodaszert addigra magától szublimál a hascsikarás. Saját étkezésemre is jobban figyelek, de rajzolódik a hatása, hogy sokat köszönhetünk a BioGaia cseppeknek. Én már csak ilyen zakkant vagyok, de azért nem elvetemülten, hogy a kézrátét legyen az egyetlen vállalható módszer. Tény, hogy nem szívesen adok az ilyen steril szervezetnek semmilyen gyógyszert, amíg nem indokolt igazán.

Közben megjártuk a havi és kétéves státuszt is. Az nem volt meglepetés, hogy Mózi egy picit alacsonyabb az átlagnál. Az lett volna gyanús, ha nem így van. Lóci viszont se perc alatt átszopogatta magát az átlagon felüli kategóriába :). Látszik is rajta. Amilyen nagy volt rá a 'bőr nadrág', most olyan kis hurkásan feszül rajta. Cuki tokás.

Azt hiszem alszom egyet. Ne zavarjatok!

Hétköznap

Pfűűűűűű, ez az átmeneti tavasz mennyire meghozta az étvágyamat a jó időre, Napra, bárminemű tevékenységre. Már gyászolom, hogy hétvégére megint megrottyan az idő, ahelyett, hogy sütne ezerrel, és engedne fel a föld. Ehhh, olyan vagyok, mint a vénasszonyok, akik az időjárással kezdik, kókler módjára politizálnak, akciós mosószódáról eszmecserélnek és recepteket gyűjtenek be egymástól sebtében a napi rendes sorozatnézések között. Leszámítva a vénségemet és TV hiányában a sorozatfüggőségemet kívülről hasonló problémákat feszeget én is :).

Arról ezek után főőőleg félve számolok be, hogy milyen örömmel és biztonságérzettel tölt el, hogy rajzolódnak a napi rutintevékenységek. Például neki merek fogni a két kis kan fürdetésének egy szál jómagam, már alakul, hogyan fest a közös séta, kit kell elkezdeni öltöztetni, hányadik rétegnél kell áttérnem a következő gyerekre, mikor húzom én a csizmát (a megfejtés: a legvégén, amikor már nem kell huszadjára is visszaszaladni a szobába és a fürdőszobába valamiért), ki megy ki elsőnek az ajtón (a kapualj délelőtt nyitott, tehát biztosan nem Mózi az első, sem a második). Működik az anya tolja a nagy teknő kocsit Lóci alatt félkézzel és Mózit sétáltatja a másik féllel. Erre voltam leginkább kíváncsi, mert korábban rosszabbul haladtunk, mint a lábbal hajtós varrógép. Ha megvolt a cél, akkor inkább a másik irányba kellett nekilódulni, hogy tényleg az eredeti ponthoz közeledjünk. Remélem, ez is a múlté, amíg Lóci nem egyenesedik két lábra. Most pedig sütnék valami jót. Valami kakaós csigára leginkább hasonlítót. De addig nem merek, amíg Attila nem jön haza, hogy ne én faljam fel mindet. Ezek mellett persze nem tagadom azt sem, hogy némileg fájdalmasan érinti önző kis szívemet, hogy annyira zsugorodik a magam szórakoztatására fennmaradó idő, hogy (nagy sóóóóhaj) haj. 

Innen jöttünk, híres mesterségünk címere.... :D

Lóciról is akartam egy 'bilifejű' képet, de róla még nehéz, mert csak fekszik hanyatt, és durmol vagy eszik vagy erőlködik. 

De akkor megmutatom a gyurmázás egy részét is:

Bloggerina 2013

Sziasztok!

Ma indul a Nőklapja Café blogversenye. Ha még nem szavaztál, tedd meg itt, hogy versenyben maradjak: 

Köszönöm.

Egy bokorból való a kettő - le se tagadhatná(n)k

Némi hasonlóság felfedezhető :)

Felső kép: Mózi 2011. február 2-án (10 naposan)

Alsó kép: Lóci 2013. január 18-án (14 naposan)

Bal oldal: Mózi 2011. február 3-án (11 naposan)

Jobb oldal: Lóci 2013. január 23-án (19 naposan)

Ez még 2 éves szülinap

Segítek én Nektek. Kimondom helyettetek, hogy ne legyen bennetek rossz érzés. Túlzásba viszem és fanatikus vagyok. Lehet. De az is lehet, hogy szimplán otthonülő anyuka, akinek most ilyen feladatok és/vagy szórakozás jut. Ezzel szeretek szöszmögni, odafigyelni az apró részletekre (is). Sokszor elveszni benne, de ott rejtőzik számomra a lényeg. Az a mélysége, az mutatja legjobban a befektetett energiát.

Tegnap megtartottuk a nagy családi szülinapozást, jól is sikerült. Ugye nem baj, ha most nem írok, csak képeket pakolok?

készül a szülinapi kisasztal

Bagoly-járás - kétéves születésnap

Megígértem, hogy idén baglyokban utazunk :). És még nincs is vége...

Egyelőre ezt feltolom, és napközben majd megpróbálom frissíteni a posztot. Mózi magának fedezte fel ezt a remek csúszdát, nekem fáj, Ő kacagja :)

Visszatértem. A fiúk áznak a kádban, én pedig szabad vagyok, mint a madár. Szóval akkor születésnap.

Isten éltesse a 2 éves Mózit!!!

Én is kaptam ajándékot :). Attila este elszólta magát, bár csak reggel akarta meglepetésként mondani, hogy nem megy be dolgozni, itthon leszünk, születésnapozunk. Délelőtt Mózi már kért magának ünnepi frizurát, így ledúrták a haját közös erővel, utána meg csaptak egy nagy pancsit, pancsot. Mivel én még meglehetősen röghöz kötött vagyok, a játszóházba is csak közösen mentek át. Bár ez egyébként is Apás program szokott lenni. Én meg felsallangoztam az ajtókat baglyos girlandokkal, meg befejeztem, amit még be kellett. Nagyon szoknom kell az új időbeosztást, mert a tortával megcsúsztam kicsit időben. Még most nem kellett se a plüss mackót eltávolítani a sütőből, se öcsit lehozatni a tűzoltókkal a szomszéd tetőről..., de menet közben szoptattam, Mózit próbáltam a konyhában, illetve a konyhából távvezérelni, meg egy picit megőrülni. Bele fogok én edződni, csak még szokatlan, hogy ha valamelyik (vagy éppen mind a kettő) visít, még nem világos egyből, mit dobjak el, melyik gyereket csitítgassam. Azért megtudtuk gyújtani a gyertyákat a tortán és fogyasztani is sikerült belőle vacsorára.

Lehet, kicsit olybá tűnik, hogy káosz van itthon, mert ez a legnagyobb újdonság, de nem szeretnék arról sem megfeledkezni, hogy ezek mellett Mózi mekkora nagy fiú már. A beszéde is egyre jobban nyílik, visszamond, ismétel dolgokat, sőt olyanokat is előhúz a cilinderből, amiről x ideje nem beszéltünk, nem is volt róla szó, de pl egy mese kapcsán előkerül, és most már kimondja, összeköti a részeket. Már egy ideje főzőcskézünk itthon, de a kórházban ügyesen meggyógyította a zsiráfot is, kapott szurit, megnézte spatulával a torkát, ami már komoly szerepjátékokra utal. Olyan észrevétlenül lett az ösztönlényből értelmes gyerek, hogy lehet fel sem tűnt volna ennyire, ha nem lenne most egy tehetetlen kis élet a lakásban velünk. Aki - mit ne mondjak - egyre nagyobb veszélynek van kitéve. Most már kapja az ívet a puszik, és hejteeee mellett. Tegnap is megrugdosta kicsit, meg belekapott a homlokába, éppen csak annyira, hogy mindenki tudja, ki az úr a házban kettőjük közül. Nem is kell ennek másként lennie. Ez annyit tesz, hogy kiválóan "visszamondja" a pszichológia és gyermeknevelési tankönyveket. 

Szombaton folyt. köv. Lefényképeztem a meghívókból is párat.

Holnaptól én alszom a bölcsőben

Gondoltam, délután én is hunyok a fiúkkal, miután Mózi hatkor kitrombitált az ágyból bennünket, most viszont ő a belső szobában cincog, zümmög - egyelőre nem úgy fest, mint aki hamarosan alszik. A másik fiúcska meg cuppog, szuszog, mekeg a kanapé (és természetesen a szoba) egyetlen szabadon hagyott fél négyzetméterén :). Addig, amíg Mózi nem szunyál be, nyertem egy kis 'semmittevős' időt Nektek.

Tegnap délben már itthon ebédelt, saját ágyikóban aludt. Még egy picit úgy veszem észre, nem százas, de ezek már csak árnyalatnyi eltérések. 

Lóci egészen jól követi a napszakokat. Segít ebben neki a Nagy Testvér, mert én hajlamos lennék vele végig aludni a napot. Tudja mitől döglik a légy. A mi ágyunkban összekucorodva a nagy paplan alatt a nagy cici árnyékában, amire vagy felkapaszkodik vagy lecsatlakozik, de közel az anyaszag, közel a szívdobogás. Viszont ezt az áldásos környezeti elegyet nem tartalmazza a bölcső. Attila mondta is, hogy aludjak én a bölcsőben, hogy ott is legyen anyaszag :). Nap közben sem kedveli mostanában a kuckót. Éjszaka viszont elég szépen alszik, nap közben meg abrakol állandóan. Gyakran keveset. De olyan jó ízűen, hogy félek, Mózi is megirigyli tőle. Egyre gyakrabban nézi, és nem csak odabújik, hanem figyeli az elejétől az összes mozdulatot .... 

Holnap pedig itt a kétéves SZÜLETÉSNAP. Ki sem lehet ejteni előtte. Lehet, a korára érzékeny (csak öregszik ő is), de fancsali, fintorgó képpel, a kezével is hadonászva mondja, hogy NEM, ha szóba hozzuk, hogy szülinap lesz, és hány éves lesz. Addig még van dolog. A nagy családi szülinap pedig majd hétvégén lesz.  Beszámolok majd feltétlenül. Addig pedig élvezem a bontakozó őskáoszt, ami még mindig smafu - tisztában vagyok  vele :).

"Enyém a mellem és a lábom,

magam azomban  nem találom

sehol.

Szeretném végre tudni mégis

enyém vagyok  esetleg én is?

De hol?" 

Egy kis vírus úgy tűnik nekem és Lócinak is segít, hogy gyorsabban olvadjon rólam az a 3 kg felesleg szülés után. Nem is bánom, nincs  étvágyam megint. Mozognék már valamit. Erre előkészülve letöltöttem sok Béres Alexandra és Péntek Enikő tornát (nem mintha ne lett volna eddig is belőlük). Ha úgy érzem, hogy be akar szippantani az anyaföld, ha nagyon aláásom magam az Anyának, akkor előszedem a FUTOK menüpontot, és megnézegetem a képeket, meg elolvasom magam :). Annyira szeretek futni, annyira magamra találok közben, még olyankor is, ha különösebben nem erőlködök, hogy ezt valahogyan be kell szorítanom a napjaimba a két pulya mellett is. Ez termel bennem energiát, ez növeszti a sugaraimat és a térerőmet. 

Mózicsek nem jöhetett még haza :(. És valószínűleg utána sem haza jön, hanem Mamáékhoz, mert még fertőzhet egy darabig. Nekem pedig ez így nem jó :(((.

Éjszaka még egyedül voltam ezzel a kis Tücsök fejűvel :), Mózival meg Attila aludt a klinikán. Ha minden igaz, ma már haza engedik őket. Nem bánnám.

Öröm a köbön :(

Kaki éjszakám volt. Nincs is kedvem részletezni, csak annyit, hogy Mózi a gyermekinfektológián van infúzión. Én meg itthon, mert szoptatni kell. Kell-kell, persze. De ezt most hirtelen kötelességnek érzem, mikor a másik gyerek, aki magánál van, és felméri a helyzetet kórházban rostokol leragasztott, merevített alkarral, és csöpög bele az infúzió. Álmában is teát-vizet emleget, de nem ihat :(. Bízom benne, hogy nem tart sokáig, és hogy nem lesz következménnyel Lócira. Jövök majd, ha süt Nap.

Beteg Pityi

Találtam

„Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet, hogy nem is kéri a lányod, vagy fiad. Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé, előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz. Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod be az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva, amikor már kevésbé szorítanak a megélhetési gondok, amikor már nem kell új szőnyeg, vagy függöny az ablakra. Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit, évek múltán talán már a meghitt beszélgetéseket sem igénylik. Ha most nem sétálsz velük kézen fogva, akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed, és a kapaszkodó nélkül elsodródhatnak. Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai. Téglák ezek, amelyből és amelyre a felnőtt élet felépül.

Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény."

1998-ban, az Írásbeliség Világnapja (szeptember 8-a) alkalmából a Magyar Olvasástársaság ünnepségein "elterjesztett", ismeretlen szerzőtől származó, a felnőtt társadalom felelősségére figyelmeztető gondolatsor.

Én pedig A népmese szerepe a korai olvasásfejlesztése című internetes oldalon találtam. És sokszor eszembe fog jutni.