Nem is tudom, melyik végén fogjam meg a posztot, mert bennem is katyvaszos az elmúlt pár nap, hét... Próbálom megbolondult kismama hormonjaimra is fognia a helyzetet, de ez a múltkori Mózi ovis kiborulása, és az azóta eltelt időszak néha kicsit kikezd. A sírós ovis reggelek napjaiban Mózi úgy viselkedett mintha átugrottunk volna pár évet, és kamaszkorba zuhant. Az hogy az élő fába is belekötött, és semmi nem volt jól, csak a hangulata eleje volt. Követelőzés volt, és erőszakos hiszti, csúnya beszéd (ami nála a sz@r-ig terjed, és egyszer egy b@ssza meg is elhagyta a száját...), kötekedés, Lóci piszkálás, és semmihez sem volt semmi kedve. De még a fele se. Még úszás sem volt. A mesét is úgy hallgatta este, hogy falnak fordult, néha kitekintett (de azért kérte, hogy meséljek), és reggel sem akart felkelni. Ráadásul éreztem, hogy ez nem megjátszás, hanem olyan volt kicsit, mintha a korábbi gyereket egy tollvonással kikapták volna a családból, és újat kanyarítottak volna a helyére. Aztán kezdett, kezd bontakozni a helyzet. Ráéreztem, hogy velem van baj(a). Mindig én voltam 'büdös' és 'nem-szeretem-anyát', és 'kaka' és minden. Szófogadatlan volt és csak nekem parádézott a reggeli elválásnál az oviban. Hülyeségeket vágott hozzám, utána meg csak sírt, hogy öleljem meg vigasztaljam meg, mert nem gondolta komolyan, így szeret-úgy szeret. Majd kibukott belőle, mikor előre felkészítettem, hogy jövő héten is lesz egy nap, amikor Pestre megyek, megyünk Apával, de este jövünk is. Erre kibuggyant, hogy de én mindig csak elmegyek, és soha ne csináljam ezt többet és nem akarja stb...
Tegnap megint csúnyán összekaptunk, ma viszont nagy szerelemben telt a nap velük. Délután hátulról jól nekem szaladt, de nem bántásból, csak vehemenciával ölelt meg hátulról, és mondtam, hogy finomabban, mert nem esik jól a pici babának sem.... Majd dőlt belőle, fröcsögött, hogy ő nem akar másik testvért, és ne legyen pici baba, és ő már most utálja, és büdös lesz meg hányás és stb... :(((
Ez annyira meglepett, mert ez volt az első kirohanása a téma ellen. Eddig mindig annyira szerette volna, kérdezte, simogatta stb. Közben uszítja Lócit is mindenben. Többek között ebben is, hogy ugye Lóci, Te sem akarod a pici babát. Lóci meg szalad a "megmentésemre" legörbült szájjal, mintha Mózi után próbálná a romokat helyreállítani, de ő maga sem tudja hova kapjon, hogy minél kisebb legye a zúzás. Anya, nem vagy büdös, se hányás..., Anya, adtam puszit a hasadra stb :).
A két gyerek sosem mozog egy irányba, ami egyértelműen a féltékenység jele, és valszeg én nem lavírozok jól közöttük, mert hol az egyik, hol a másik elégedetlen. Lóci részéről van viszont jóóókora Apa-szerelem, ami Mózi idején nem emlékszem, hogy ennyire intenzív lett volna. Ami persze könnyebbség, csak, amikor Attila nincs, akkor szívás, mert csak Apa kell, kéne, Apa csinálja, Apa adja, Apa vigyen bölcsibe, miért nem Apa jött értem stb.
Estére elértem azt az állapotot, hogy csak arra vágyjak, hogy nesze Nektek Kossuth utca, én holnap haza húzok a Piac utcára, és csak nézek bele a nagyvilágba könyvvel a kezemben és némi számítógéppel.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése