OTI-SZTK

Eddig mindig jó tapasztalatom volt a debreceni OTIban, akár terhesgondozásról, nőgyógyászatról, szemészetről, gyerekszemészetről, fogászatról, csípőszűrésről, laborról volt szó. Nem annyira ma.
Augusztus elején kaptunk ma 7:20-ra időpontot Lócikával a pulmanológiára, mert már tavaly is gyanítottam, hogy allergiás valamire, májustól nyár végéig hol picit, hol jobban tüsszögött. Akkor még nem akartam komolyabb következtetést levonni, de vártam a nyarat, hogy vajon most mi lesz. Májusban megint indult a taknyolós időszak :( Júniusban, mikor a szemét is vakarta, dörzsölte nagyon, akkor felismertem a kivörösödött szemében az enyéimet. Sejtettem, hogy ez már valami. 

Ha mára csak egy büszkeséget kellene írnom a napra, akkor ezt jegyezném. Az utóbbi időben extrán sokat vagyok egyedül a három gyerekkel, ami nem vészes, nagyon szépen működünk, csak van olyan szituáció, amikor minimum kettőt kényelmes lenne más szárnyára bízni, mert bár polip vagyok, Lola és Lóci féltékenykedéséhez nem mindig van elég tér. (és nem is gondoltam arra, hogy ez az esemény extra Nagyi-Powert igényel)

Háromnegyed hatkor keltünk, én. A fiúkat negyedkor elég volt kelteni, Lolát pedig fél 7-kor. Ez volt az első kihívás, mert fél 10-10-kor fekszenek, és nyűgösek, lassúak még ilyenkor. 

Sikerült mindenkit ráncba szedni, és 7 perc csúszással indulni a tervezetthez képest. No para, még jók leszünk. 

Az betegfelvételi ablaknál kiderült, hogy a naptáramból a beutalót Lola kijátszotta indulás előtt, így az ablak mögött ülő mufurc "testnélküli" néni nem akart felvenni minket. Hiába mondtam, hogy TAJ kártya van nálam, a rendszerben csak benne kell legyünk, mutattam az sms-t, amit emlékeztetőül kaptam. Azt mondta, az orvoson fog múlni, megvizsgál-e... Hiába ígértem, hogy behozzuk. Ezalatt azért Lola nyűgösen ölelgette a lábam, mert amíg a táskát berheltem le kellett tennem. Várakozás alatt kijött egy másik rendelőből egy kedves szőke orvosnő, és az ő közbenjárásával kaptunk sorszámot. 

A várakozással nem volt gond, kóma volt mindenki, meséltem fejből a jól bevált Pingu, Danci, Tornádó, Hiperkiberember-Zorro meséket. Amiket a fiúk előre meghatározott mesekellékeiből, leendő eseményeiből rakom és kerekítem ki. 

Belépve a rendelőbe (igen, gyerek allergológián vagyunk!!) kis asztal fogadott, ahova Mózi egyből lecsüccsent, Lócinak mondtam, hogy ne oda üljön, viszont Lola nem tudott elsőre felmászni a székre mert csúszott ki alóla. Én igyekeztem körbeírni az orvosnak, hogy miért vagyunk itt, és különösebb rendbontás nem történt. Lóci megint a műanyag kis székre akart huppanni, mert ott voltak a játékok, Lola ezen felvisított, a doktornő, meg tök nyersen azt mondta, hogy Na idefigyeljetek gyerekek! Itt nincs hiszti, visítás! Na innentől kezdve bennem is keletkezett egy szorongó góc, mert tudom, hogy 3 gyerek, ha semmi extrát nem követ el, akkor is lesz "mozgás". Lolát felültettem a kis székre, közben válaszoltam Mózinak vmire, Lóci játékot próbált kihalászni az asztal alatti ládából. A doktornő megint megszólalt... Rossz gyerekek vagytok? Tufff, fejlövés. Miért lennének rosszak? Próbáltam jelezni nekik egy szemvillanással, hogy most húzzák meg magukat, mert úgy lesz jobb mindenkinek. Doktor néni következő kérdése hozzám. Anyuka, miért nincs segítsége? Hogy fogjuk tudni így megcsinálni a vizsgálatot? Mondtam, hogy nincs segítség, és így fogjuk összehozni, nem lesz gond. Átmentünk egy kis szobába, ahol szerencsére egy asztal mögötti hosszú padra sorakoztunk mindannyian, nem volt igazán menekülési útvonala Lolának sem. Egyetlen aggodalmam az volt, hogy Lola nem bírja, ha nem ő van ölben, sőt, ha látja, hogy Lócit veszem fel vagy ölelem meg. Akkor bárhonnan, bármit elhajítva visítva jön, és tolja le. Pont így csinált... Addigra hirtelen hárman kezdtek el stresszelni, hogy anyuka, csináljon valamit, mert így nem tudjuk megcsinálni a vizsgálatot. Egyébként simán elhiszem, hogy aki nincs hozzászokva, hogy egyszerre párhuzamosan 3 gyerekre figyel, válaszol, kaméleon szemeivel egyszerre fogja be a teret, és mindegyik esetében élesre vannak állítva a reflexek, hogy bármelyik pillanatban a legaktuálisabba avatkozzon be, annak ez kész káosz. Én néha (!) ebben is ki tudok kapcsolni, mert muszáj. És tényleg nem voltunk vészesek. Lócit ölbe kellett vennem, és alkarját az asztalon pihentetve a kézfejét le kellett, ha nem is fognom, de ellentartani, hogy az irritáló cseppek le nem csorduljanak sőt, ha elkezdenének viszketni, ne vakargassa.

Lola odabújt mellém, bevágta az ujjszopis pózt, és így vártunk 20 percet. Mózi pedig kókadozott a pad szélén, és szóval tartott bennünket. Mikor így tyúkanyó köré bújt az összes gyerek, akkor még meg is dicsérték, hogy milyen szépen viselkednek, nem szoktak ilyen csendben lenni a gyerekek.
Grrrr... Miért hiszi azt az öreg poroszos generáció, hogy a csendes gyerek a jó gyerek??? (Erre van egy kedvenc FB bölcsességem: TETRIS TAUGHT ME THAT WHEN YOU TRY TO FIT IN,  YOU WILL DISAPPEAR. Én mindenesetre elástam a bagázst. Egy gyerekrendelőben azt várom, hogy ennél rugalmasabban közelítsenek. 

Húsz perc után Lócika összeszurkált karján kiderült a tuti. HÁZIPORATKÁra és minimálisan PENÉSZGOMBÁra allergiás. Király :(! Nem  is pollen, ami egy évben max 1-2 hónapig kaki, hanem az év 365 napjában ki van téve ennek. Nem világvége, tudom. És nem ecsetelem ide, hogy miért sajnálom... Annyit mondok inkább, hogy ennél rosszabb ne legyen, és ne akadályozza a futásban, mozgásban, játékban, éjszakában. 

A harapós doktornő, a papírokat, recepteket, diagnózist átadva, azt mondta, egy hónap múlva vár CSAK engem, GYEREK NÉLKÜL a leletért, és felküldött még minket laborba, hogy a szurkálós eredményt rendes vérvétel is alátámassza. 

Összeszedtük a mellényeket, kis hátzsákokat, táskákat, és felmentünk a laVorba

Lócika maga volt a hős. Egyetlen pisszenést leszámítva türelmesen várta, hogy lecsapoljanak 3 fiola vért belőle. Utána fincsi automata-kakaóztak, és reggeliztek fornettit, mert a tízórait lecsúsztuk az oviban, viszont nekem fél 10-re rohannom kellett haza.

#momhero