2017. szeptember 14., csütörtök

Roald Dahl: 
Tanács a televíziózással kapcsolatban



Az a legfontosabb dolog

(A gyerekekre gondolok),

Hogy SOHA, SOHA nem szabad,

Hogy tévéműsort lássanak –

Sőt, legjobb, ha a bárgyú láda

Már be sem kerül a szobába.

Amerre csak jártunk, a tévét

A gyerekek szájtátva nézték.

Két-három óra meg se kottyan,

Csak néznek, míg a szemük kipottyan.

(Múltkor is láttunk egy helyen

Tíz szemgolyót a szőnyegen.)

Csak ülnek, néznek, néznek, ülnek,

Míg hipnózisba nem kerülnek,

S a sok szennytől, mit egyre néznek,

Olyanok lesznek, mint a részeg.

Ó, persze, tudjuk, csendbe vannak,

A falnak fejjel nem rohannak,

Nem kezdik egymást hasogatni,

Hagynak nyugodtan mosogatni,

Míg fő az étel, hűl a lekvár –

De azon eltűnődtetek már,

Hogy ez a rémséges doboz

Miféle dolgokat okoz?

ELSORVASZT MINDEN ÉRZETET!

MEGHAL BELÉ A KÉPZELET!

Az észt betömi, eldugítja!

A gyereket úgy elbutítja,

HOGY TÖBBÉ BIZTOSAN NEM ÉRT MEG

TÜNDÉRVILÁGOKAT, MESÉKET!

Az agya lágy lesz, mint a sajt!

FEJÉBEN DUDVA, GAZ KIHAJT!

NEM IS TUD MÁST, csak nézni majd!

„Na jó! – mondjátok majd. – Na jó!

De ha a televízió

Nincsen, mivel foglaljuk el

A drága gyermekünk, mivel?
”
Ezt fogjuk akkor válaszolni:

Míg nem volt még e bamba holmi,

Míg e szörnyet fel nem találták,

Mit csináltak vajon a drágák?

Hát elfelejtettétek volna?

Ezt mondjuk lassan, szótagolva:

OL… VAS… TAK…! És OLVASTAK és

OLVASTAK, s még ez is kevés

Volt nekik, OLVASTAK tovább!

Fél napjuk olvasásból állt!

A polc könyvekkel volt tele,

A föld, az asztal is vele,

S az ágy mellett, a kisszobába

Még több könyv várt elolvasásra.

Sok szép mese, volt benne sárkány,

Volt indián, cet és királylány,

Kincses sziget, és messzi partok,

Hová sok csempész lopva tartott,

Kampó kezű, komor kalózok,

Egy elefánt, ki csak hallózott,

És rémes, éhes kannibálok,

Üstbe ki tudja mit dobálók…

Mily könyveken busult-vidult, ó,

Az a sok régi-régi lurkó!

Hát kérve kérünk titeket,

A tévékészüléketek

Dobjátok el, s mi hely marad,

Oda tehettek polcokat,

A polcra végig könyveket,

Hadd ontsanak csak könnyeket,

Hadd rúgkapáljanak a kölkök,

A nyelvük hadd legyen csak öltött –

Ígérjük, nem kell félnetek,

Ha vártok egy vagy két hetet,

A drágalátos gyermekek

Egyszercsak rájönnek maguktól:

Egy könyvtől lennének nagyon jól.

S ha már olvasnak ők – juhéj!

Szívükben árad szét a kéj,

Érzékeik kiélesednek,

Nem értik majd, hogy mit szerettek

Az émelyítő, a silány,

Hülye, idétlen masinán.

S azok a drága gyermekek

Hálásak lesznek majd neked.


Sanyikám küldte, és nagyon megtetszett, kitapasztásért ordított :)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése