tűkkelütött: #apaépítő hétvége

Tudjuk már egy ideje, vártam is :). Hogy lesz egy egész hétvégés Sári-építő időm :D.

Az apaépítő hétvégét a Master Mind csoport hívta életre, ahova Attila jár évek óta. Ez egy fix vállalkozói társaság, akik havi-kéthavi rendszerességgel összejönnek egy ottalvós alkalomra, amikor egymás vállalkozásait veszik górcső alá, és egy-egy hozott problémán ötletelnek, kapcsolati tőkét cserélnek. Ez a fő váza ennek az aránylag, számomra friss kapcsolódásnak, mert az ilyen rendszeres munka szintű programokon túl vannak családi vagy páros megmozdulások, színház, itt-ott főzés, kerti partik pl. Ezen túl az apukák minden évben felkarolják a saját csemetéiket, és foglalva valami jó helyet, elmennek programolni, kalandparkozni, túrázni, kincset keresni, állatot simogatni egy egész hétvégére. Taval vmiért nem jött össze nekünk, az előtt igen, és most is oda van a család nagy része péntek du óta. Én péntekre alapból szabit terveztem, hogy pár dolgot elintézek, meg csak úgy nem intézek épp semmit csak POCOLOK, szellőztetem az agyam :D.

Csütörtök éjjel még dolgoztam, és eldöntöttem, nem leszek pénteken szabadságon, mert akkor megint csak tolom magam előtt a munkát, ami nyomaszt, inkább a délelőtt egy részét lecsúsztatom, elmegyek kozmetikushoz, ide-oda, utána folytatom a munkát. Így is lett. 10-től du 6-ig befejeztem az sos dolgaimat, fél 3-kor elment Attila Lócival és Lolával, Mózit Pesten vették fel, mert ő az osztállyal aznap szabaduló szobában volt és Petőfi Emlék-kiállításon. Az utazás előtt mindig kapkodás van és feszkó itthon. Vártam már, hogy ez az energia kiürüljön itthonról. Viszont, mikor 6-kor lecsuktam a gépet, és felálltam, olyan nyomott volt az idő, félhomály, nem kapcsoltam lámpát sem, hogy engem is meglepett, mennyire hiányzik a család... Olyan tényleg sanyargató hiány csavarodott bennem. El is mentem futni :).

Viszont. Tudtam, hogy ha van 2,5 szabad napom, akkor az alsó hangon fog jelenteni 3 jógát Travis Eliottal, 3 futást, olvasást belealvással, majd újrakezdéssel, varrást-blogolást, éééés.... biztosan vagy a hűtőt takarítom ki vagy az evőszközös fiókot vagy a kamrát, de valami rendszerezés-selejtezés is lesz benne(m) :D. Meg ÖTYE és Ágis program - of course.

Olyan jól jön a mozgásban megmutatozó rendszeresség, mert ezt nagyon kívántam, de nagyon nem bírtam megteremteni. Már ennek létrehozása spanol, meg az hogy a futásban nagyon gyatra teljesítményt mutattam magamhoz képest, és most sem vagyok még a régi, sőtőőőt, DE látszik javulás, és ezt imádom!!! Veszek is új futó cipőt, mert a régi kaksi, és jó lenne valami célt is tűzni, de most ezt még nem érzem... Hiába nagyon távoli egy félmaraton vagy maraton most (a fél annyira nem is, azt érzem már a kanyarban), de nem is vonz. Ráadásul, amivel valahogy meg kell küzdenem, hogy 3/4 óránál többet szánjak rá. Csak megunom :D. Biztos vagyok benne, hogy bírnám tovább, de nincs kedvem, így meg megáll a fejlődés. Ráadásul fosós vagyok. Sajnos jobban, mint kéne, majd ezt is elmesélem itt, mert a héten Barbival olyan jót reggeliztük az irodában sokáig trécselve, hogy őt, mint rendszeres blogolvasót megleptem, hogy nem érezte ki a sorok közül rólam abszolút, hogy aggódok vmin... Pedig nagyon :(. Emiatt, nem merek itt a kukoricásban futni, meg a kis ösvényeken, földutakon, pedig minden adott lenne hozzá. Egy sorompó-pallagot sem merek egyedül bevállalni, pedig anno ez volt a minimum futás. Később a Főnix mellől indítottam ezt a távot, meg a Kossuth utcáról oda-vissza, megspékelve egyéb kanyarral, vagy 3 Pallag oda-vissza volt a hosszú futások egyike. Fülembe nem szoktam dugni semmit, mert zavar. Pont azt élvezem, hogy magammal vagyok, nekem ez egy meditatív tevékenység volt mindig. Állandóan magammal beszélgetek, magamat inspirálom, magamat analizálom. Valszeg találnom kell valami jó podcast-ot, amire tudok figyelni, amit kívánok, és azzal talán tudnám növelni a futásra szánt időt. Egészségileg úgy érzem, bírom most, nem fáj semmim, nem lötyög :D. Többnyire egyedül vagyok, Ági lemorzsolódni látszik, mert ő napi szinten jógázik, és a kettő nem ugyanazt az erőnlétet igényli, így ebben most lehagytam. Ő meg a jógában. Azért a Föld napja alkalmából futottunk kerezstül kasul az erdőben csupa olyan útvonalon, ahol sosem jártam, csak ő ott nőtt fel a környéken, és minden csapást ismert kb.

Holnap az Ötyével megyünk kerámia (mázazó) workshopra, amjd ebédelünk és mozizunk. Ezek még mind karácsonyi ajándék beválltások lesznek, alig várom/várjuk, csak úgy izzott az ötye viber már a héten. Ma este színházba megyek Ágival, és felhajtom végre az egyik ruhám alját, egy másiknak az oldalából veszek be, mert ez is régóta vár rám. A függönyfelhajtásokból maradt ki csomó anyag, ami pont ideális lesz ilyen hálós bevásárló zacsinak, azokból is megcsinálok párat, hátha Attila is átszokik erre a zacskók helyett.

Ha még marad mára időm, akkor visszatérek egy Anyák napi megemlékezés erejéig, és beszámolok a 'mindentől fosok' érzésemről. Ezt már leírva olyan fura volt nekem is. Hogy én félek bármitől is? Hajjajjj, sajnos igen.