Vivicitta Varosvedő futas 2013

Tobben kerdeztetek, megeri-e gyerekkel felvonatoznom Pestre 7 km-nyi majalis futasra, es a valaszom: MEG. Nem anyagilag. De ez mellekes is. Itt hagyomanyteremtes keszul, kerem szepen. Illetve nem lehet, hogy minden elmenyt az elso szulott folozzon le, es a tobbi ivadek semmi pozitiv externaliabol ne reszesuljon. Ez engem is feldob, kikapcsol, eltet. Nem csak a huto-tuzhely es a gyerekek kozott mandinerezek.

Az osszes januarban szuletett ES szuletendo anyatejes droghatas alatt allo Adam porontynak kijar az aprilisi Vivicitta babakocsis amokfutas 7 km-en anyaval. Kettesben vonatoztam fel Locival, kivancsian varva, beigazolodik-e a hipotezisem, miszerint egy oriasnak novo harom es fel honapos Loci vegig fogja szunyalni nemcsak a vonat utat felfele, de a margitszigeti kellemes 7 kmnyi zotykolodest is. Az elso igazolodni latszik :-). Haromszor nyitotta fel bagyadt pillait, h szetnezzen nem hancurozik-e cici a szaja korul, majd aludt tovabb. Cukiii. A tav 500 m-rel hosszabb, mint 2 eve, a gyerek legalabb 1 kg-mal sulyosabb nehezek illetve magamon is hordozok meg nemi maradekot a varandossagbol. A babakocsi nem kimondottan futasra tervezett, de egyszer mar mukodott, hatha fog meg tobbszor is. A felkeszulest nagyon nem vittem tulzasba, de fulem-farkam behuztam ennek merlegelese kozben, mivel Attila kijelentette: ennyit reszegen is barmikor lefut az ember. Igaza van. Iszom is egy citromos Gossert ha leszalltunk a vonatrol. A tobbirol majd beszamolok hazafele.

Az eddig stramm gyerekként működő kisfiam fülét tegnap a bölcsődében meghúzta Lilla, az Amazon. Tegnap negyed 1-kor telefonált Márti néni, hogy Mózi (a bölcsiben Beni, Benedek) nem nagyon akar enni - pedig akkor tényleg baj van nálunk, illetve, hogy nem akar lefeküdni, csak Anyaaaa... Robogtunk érte. Csak ült a törpe ágya szélén, mellette Márti néni. Olyan jó mindig megállapítani (ha elölről látom, ha hátulról, ha elesetten, a virgoncan), hogy az én gyerekeim a legjobban összerakottak :D. Gondolom, ezzel így van mindenki. Így is kell. 

Elkezdte nekem magyarázni, hogy nem alud, nem enni, hazaaa, ki, odaaa. Ő magától meg sem próbált a mélyére ásni, hogy mi történt, csak hogy valami nem jó most. Ezek után vártam, mi lesz reggel. Igen. Pontosan. Már reggel mondta, hogy cipő le, hazaa, nem alud... Ahogy közelítettünk az intézményhez a kedve fordított arányban romlott. Sőt. Exponenciálisan romlott. Sírva hagytam Erzsike néni ölében összeszorult szívvel. Nem jó ezt hallani. Kijöttem, de még picit vártam a bejáratnál, ahol szintén tisztán kivehető volt az anyázás. Legszívesebben maradtam volna, de ezen túl kell jutni. Legalább 200 méterre jutottam a bölcsitől, amikor majdnem felhívtam őket, hogy sír-e még, nem jobb-e ha maradok. Inkább Attilát hívtam. Délben megyek érte, nem alszunk ma ott - szerintem. Már ha addig kihúzza. Kérdeztem még út közben, hogy Lillától fél-e, és azt mondta JA :(. Zokogni is akkor kezdett, amikor meglátta, hogy Lilla már ott van a csoportban. Este Attila azt mondta, úgy megrángatná ő az Amazon fülét :). 

Ez még mindig a jobb verzió. Nem harapták sebesre a hátát...

Megyek gyorsan megváltom a világot ebben a pár órácskában.

Van egy nagy hibája a kirakati blogolásnak

Azokról a dolgokról, amelyek a modell számára adottak, ritkán ír az ember, és így nem annyira a valós helyzet szűrődik át pixeleken, karakteren. Általában akkor ütöm a klaviatúrát, amikor érzelmi állapotom amplitúdója (hűűű, de tudományosra sikerül a mai nap :)) izeg-mozog minden irányba. Aztán, ha kicsit végiggondolom, mindig rádöbbenek, hogy hiányoznak azok a bejegyzések, amik arról énekelnek, hogy mennyire f@sza kis csapatot alkotunk itthon, és a meg-meglóduló indulatok mellett (amit a főállású anyaság kivált belőlem) jócskán a pozitív érzések dominálnak, mint befoghatatlan, táltos szeretet, büszkeség (és balítélet :) - ez csak eszembe jutott), megelégedettség stb általános iskolában előszeretettel használt fogalmazási jelzők tárháza. Az is erősen motivál idegbetegségem kiteregetésében, hogy még mindig inkább arról szól a Nagyvilág, hogy ez egy szuper intenzív érzés és csoda és stb, de csak a pozitív irányba. Aztán hopp, itt a kopp, mert hiába hallotta eleget az ember, hogy Vigyázz, óvatosan, mert sírás lesz a vége...., nem hiszi el. Nincs ideje és - tapasztalat híján - kellő tudása belegondolni, hogy a sok-sok változás és Pillangó-Anyává válás kőkemény lemondás is egyben. Nem átmenetileg, hanem végleg. Főleg, ha megszakítás nélkül műveli a nő hosszú éveken keresztül anélkül, hogy visszakacsintana cserben hagyott szakmájára. Jóóóó, tudom, hogy kb mindent lehet gyerek mellett is csinálni, csak jól kell szervezni, tervezni, leosztani, logisztikázni. De hát pont ez az. Hogy ugyanúgy, olyan hetykén, "félvállról" már semmit.

Elfogyott az ebédutáni kv, kihasználom az alvó gyermekeket, és élvezem a nihilt magam körül. Ti pedig húzzátok az igát helyettem is.

K.O. (sz)

Ma reggel kilenckor már majdnem szögre akasztottam az anyuka jelmezemet, mert azt hiszem fáradt vagyok. Ilyenkor nem tudom olyan alázattal és megadással űzni az anyaságot. Hiába tudom és érzem, hogy nem követ el senki egekbe kiáltót, főleg nem ellenem, akkor is nehezen veszem az akadályokat, és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem PROBLÉMÁNAK látom a MEGOLDÁSRA VÁRÓ FELADATOKAT. 

Mózi nagyfiú négy nap bölcsi utána megadta magát A 38,5 fokos láznak és A Sűrű Zöld Takonynak. Ami lehet, nem is a "bőcse" hozadéka, hanem a Kis Mandula cukrászdáé, ahol volt egy beteg gyerek a játszadozóban (ne kérdezzétek, minek hoz el anyuka egy beteg gyereket a nem kötelező cukrászdai gyermek elkülönítőbe...), és Kende is lerottyant. 

A hétvégét Pesten töltöttem a lányokkal, és Eszter babával meg Lócival. Nagyon jól sikerült, kikapcsolt, és feltöltött a csajos csevej, a Margitszigeti futás, a menyasszonyi ruhaszalon látogatás, az elmaradhatatlan IKEA, eszegetés, arcmasszázs, jaaaaj stb. A gyerekek nagyon jó fejek voltak, novemberben ha minden jól megy három baba is lesz Kiskata háza táján :). 

Szerintem ezt követően nem sikerült felvennem újból a fordulatszámot, és nem segít Szeszélyes Április sem.

márciusi sétához készülünk

Most a legtöbb változás Mózi körül zajlik, de a beszoktatás után kicsit több időm marad élvezni Lócival is az életet kettecskén. Egyem meg annyira második gyermek, hiába próbálok tudatosan figyelni rá, hogy ne legyen. Hülyeség, tisztában vagyok vele. Nem tehetünk úgy, mintha elsőnek született volna. A napirendet gondosan átfordítottuk közös erővel, mert sajnos túl kényelmes volt, hogy éppen, amikor aludt ne ébresszem fel. A délelőtti séta utána azért nem, mert még Mózit gyorsan megebédeltetem, és majd utána... Sőt! Ha még akkor is alszik, akkor gyorsan lefektetem, eszem én is, majd utána... De jóóó, még alszik most is? Akkor csak gyorsan megnézem a leveleimet, és majd utána felébresztem.... Tyűűűű, vajon le tudnék-e még én is feküdni kicsit, amíg alszik....? Le bizony. És még most is alszik? Felkelt délután négykor a fél tizenegyes alvásból. Éjszakára persze ilyen hosszúságú szunya már nem jutott, mert nap közben még ezen túl is belehúzott. Türelmesen kivárja, amíg Mózit elrendezem, vagy kevésbé türelmesen, de nincs mit tenni, menet közben nem tudom elhajítani a másikat. Cserébe éjszaka volt fent. Nem feltétlenül sírt, csak gagyarászott a félhomályban vagy eszegetett. Olyan hálás ha beszélgetünk vele, vigyorog mindenkire, gőgicsél, cuppog. Úgy remélem, ha a napot kicsit visszatoljuk, akkor tökéletesek leszünk. Nagy hasfájás elmúlt, mint a könyvekben. Tíznél tovább nem engedem aludni, pontosabban akkor mindenképpen tisztába teszem, és felébredt. Dél, 1 körül is így csinálok, valamint a délutánokba is csempésztem némi ébresztőt, mert egyébként hajlandó lenne a legnagyobb csinnadrattában is aludni fény és zaj ellenére a nappaliban a járókában.

Ma három hónapos, és széép kis kerek Michelin baba (6,3 kg, 61 cm :)). A tejem túl nehéz, így kiverte a pofiját a kiütés. Most csökkentettem a tejtermékeket, de a kávéba muszáj tennem kicsit. Úgy veszem észre, már két nap is szépített a foltokon
.

A bolcsodei atadobol blogol a 21.szazadi Anya

Mar itt tartunk! A tizorai elott, mikor is beguritottak a zsurkocsit narancsokkal (az osszes gyerek persze,  kb mint Pavlov kutyai a zsurkocsi lattan leult a kisasztalhoz, az en kiscsikom meg odaszaladt a kocsihoz, es elkezdte leeszegetni a gyumolcsot, amig volt ido :)) es gyumolcslevel, megkert Marti neni, hogy koszonjek el Mozitol, es probaljuk meg, boldogul-e egyedul. 11-re jojjek vissza, o pedig negyed 12 kornyeken kihozza a nagyfiut. Ha fennakadas lenne majd telefonal vagy kiviszi kezetmosni, mert a csap nagy kedvenc (de nem kellett). 1 orara szabad voltam, mint a madar. Annyira elég volt, hogy idohiany miatt hanyagolt/hatterbeszoritott tarsaskapcsolataimban torlesszem a restanciat, illetve osszehajtogassak par ruhadarabot a szaritorol, es mar libbentem is vissza, hogy idoben ott legyek, ahogy kell. Jol mukodott a gyermek, meg azt is megengedte, hogy Marti neni kicserelje a pelenkat, es puszit is dobott neki bucsuzoul. Holnap pedig ott marad husos rakottkrumpli ebedre, én meg viszem Locit haromhonapos oltasra.

Bőcse (=Bölcsőde)

Túl vagyunk két nap bölcsődei tapasztaláson. Eddig jók vagyunk. Élvezi a helyzetet Mózi, főleg, hogy a szeme sarkából ki-kisandít, és ott vagyok. Utána becsüccsen az ölembe anyaszagot tankolni, majd dűt-borít újból. Elég rakoncátlan kiscsikó még a többiekhez képest, akik ismerik a szokásokat, nagyobbak is, és már szófogadóak. Várom kíváncsian, Mózi mivé lesz :). A gondozó nénik aranyosak, összesen 14-en vannak a csoportban, de még nem találkoztunk mindenkivel. Több a fiú, mint a lány, és a többség nagyobb Mózicseknél. Nem is baj. Nem egy megszeppent gyermek, kikapná a kezükből a játékot, locsoló kannát, vasalót - amit éppen kiszemelt - ha hagynák. De edzett társaság ez, mindenki körbepisilte már a territóriumát  a kis konyhát, a fésülködő sarkot, a hintalovat, az autópályát. A lerakott fa síneket is Mózi elkezdte (volna) felszedni egyből, amint reggel megérkeztünk, de a fiúk nem hagyták. Sőt! Nekem fájt hallani, amikor eltolták, és kikapták visítva a kezéből az alagutat, hogy NEEEEE, TE MENJ EL, BÜDÖS VAGY! Nehéz ilyenkor a kis padon maradni. Csak az tartott vissza, hogy tudtam, Mózi volt a dúvad, meg kell szoknia, gatyába kell rázódnia. Nem vette látszólag magára, söpört is tovább. Pénteken fogunk elsőként ott is ebédelni, aztán jövő héten meglátjuk akar-e hunyni a többiekkel a mini ágyakon.

Húsvéti bárány

Ahogy ígértem. Tálalom a Tilda bárányokat, és kérhetitek a szabásmintát, leírást bármelyikről, dobom azon nyomban.

A bárányka mellé sütöttem még a fiúknak (fiúk - (mínusz) Lóci) zabpelyhes kókuszos kekszet. Mesi hozott ilyet nekünk Lóci üdvözlőnek, és bevonult a családi keksz történelembe a recept. Hátha a tiétekbe is be fog:

Hozzávalók:

17 dkg kókuszreszelék

17 dkg zabpehely

20 dkg vaj

20 dkg liszt

20 dkg barna cukor

3 ek golden/nádcukor/szirup vagy méz

1 ek gyömbérpor

1 tk szódabikarbóna

A hozzávalókat jól összekeverjük, és süthető egyből, én nem dermesztem hűtőben, sőt. Így szebben formázható, mintha megmeredne a vaj benne. A sütőt előmelegítjük 180 C-ra. Egy lapos tepsit kibélelünk sütőpapírral. A kekszből golyókat formázunk, majd lelapítjuk őket és a sütőpapírra tesszük. 10-12 perc alatt megsül.

Változókorban

Bölcsődében megkaptam az első házi feladatot: Írjak a gyerekről egy rövid jellemzést, amit szerintem érdemes tudniuk, amiből pici rálátásuk lesz az első benyomást kialakítani. Az, hogy mennyire tudok rövidet írni, az majd elválik... Csütörtökön megmutatták a csoportot, Mózi is beszagolhatott negyed órára a szobába, játszott és fröcskölt egyet a mosdóban, minden ajtón ki és be akart menni, mindent megtapogatott, sírva jöttünk el. Ő lesz a retro piros pöttyös bögre. Jelet választani év közben már nincs lehetőség. Örüljünk neki, hogy van valami. Attila yoyo-t szeretett volna neki, mert régóta vágyik a Yoyo Apuka névre :), de ilyen nem is szerepel a repertoárban.

Mindig én vagyok az, aki kicsit tart a dolgoktól, pedig nem vagyok para-mama, de olyan sok új dolog van most az életében. Megjött a nagy fiú ;-) ágya, Lócié lesz a kiságy, bölcső már felkerült nyáron érkező unokaöcskös számára. Újra mutat hajlandóságot a pelenkán kívüli pisilésre, kakálásra. Valamint VÉGRE valahára megoldódott a fütyi-kérdés. Jaaaaj, ez a része nagyon rossz. Nekem is, hát még neki. Szegény napjában 2* is bő órát ült a kádban, mert ott nem csíp vagy terpeszben járt, hogy a pelenka ne érjen hozzá vagy levettük a pelenkát és nekem kellett fújni. Ha valami fáj, sebes, beüti egyből hozza elém a fájó részeket, nekem/nekünk meg puszilgatni kell. Volt olyan, hogy a nyelvét harapta el, és nem akarta megérteni, hogy oda nem adok puszit, csak a pofijára... A fütyit is csak ezért fújtam....

Holnap már Húsvét, készen vagyok a két fiacskámnak varrt Bárány Boldizsárral. A Lócié kisebb. Holnap felcsattintom őket ide. Természetesen.

Isten malmai lassan őrölnek felénk II.

De legalább őrölnek... :)

És teljesen véletlenül lett kész a mai napon. Emlékeztek erre a posztra :))??. Akkor elkezdtem lebontani,

és a párnát kiszabni, összefércelni. Maaaajd elszállt az affinitás. És anélkül nem megy. Toszigattuk, takargattuk, Attila már el akartam vinni kárpitoshoz annyira nem bízott bennem vagy az időben. Pedig ha elkezdem, befejezem. Csak kérdés mikor. Nem mondom, hogy tökéletes lett, de első munkának remek. És legalább TISZTA.

Most viszont nem engedném be a lakásban egyik lakberendezési magazin fotósát sem, olyan cérnás és kupis minden. Megérdemlek egy kis ropit.

Fos hideg van és fénytelenség. Ez nagyon blöööeeeee! Ilyenkor már legalább 15 fok és ragyogó napsütés dukál. Cserébe itthon szöszmötölünk, Lóci szörcsög a szőnyegen, Mózi meg szunyál. Mire felébred, a kicsit át kell menekíteni a járókába, mert kő kövön nem marad, félek, hogy a kismotorral is áthajt rajta... Annyira kettős benne az érzés, amilyen kettős a viselkedése. Ez egyik pillanatról a másikra változik. Ha egy másodperc töredékére félrenézek, amikor úgy sejtem, hogy nem tehet benne kárt vagy nincs a felszínen indulat, már csak a visításra kapom oda a fejem, és pl jól beleharap a kis kezébe. Máskor meg nagy ölelgetés van és csókolózás.

A múlt héten bekereteztettem egy nagy parafatáblát a tábla értékéhez viszonyított aranyárban. Attila nem is akarta elhinni, hogy képes voltam ennyit adni érte. Pedig de :). Annyira rusnya volt az eredeti kerete, hogy szúrta a szemem. Majd max megkapja Mózi örökségnek, mint elsőszülött, addig pedig betesszük az ágyneműtartóba az ólomkristályok mellé ;-) Erre keresztszemeztem fel a heti rendszerességgel biztos elhangzó költői kérdést.
Mert nálunk tuti, hogy mindig lemarad valami a listáról. Mostantól ide fogom gyűjtögetni, ami a háztartáskezelés során felmerül.
Szép álmokat!

És vajon én bölcsődeérett vagyok-e?

A kérdést a ritkább szemszögből teszem fel. Mindenki csak azzal foglalkozik, hogy a gyerek bölcsőde- vagy óvodaérett-e. De mi van az anyával, aki eddig a nap 24 órájában köldökzsinóron sétáltatta a gyerekét? Minden megkezdett nyekkenést és sóhajtást be tudott fejezni, mert félszavakból is összeállt a kerek lényeg. Eddig szűk volt a kör, akivel osztozni kellett a kitüntetett figyelmen, gyermeki ragaszkodáson. Könnyűszerrel be tudok-e vajon engedni újabb idegeneket ebbe a körbe? Vajon másnak is át tudom-e engedni az osztatlan sikerű Activity-partner szerepet, amit verhetetlen fokúra fejlesztettünk Mózival mostanra. Húsvét után mindez kiderül. Benne jobban bízok, mint magamban, hiába tudja az eszem, hogy jó lesz ez mindkettőnknek. 

Isten malmai lassan őrölnek felénk

Március 15. alkalmából és a nagy hó-helyzetre való tekintettel megcsináltam a Lóci ágya fölött forgó ki s zenélő ketyerét. Szégyenszemre ezt még Mózi idején terveztem. Az egyik baba bizományiban vettem a muzsikáló függő szerkezetet, és úgy gondoltam, lekaszabolom róla a csüngő figurákat, és majd ééén - ki más? - varrok rá egyszerűbbnél egyszerűbb lógó izéket. Na most elkészült.

Ennek sem az volt az apropója, hogy én jobban meg tudom csinálni, mint a bolti, vagy ez használhatóbb, inkább csak olyan jó ötletnek tűnt, hogy ez is az én kezem munkáját dicséri :) Két szivecske van rajta fagombbal a közepén, egy kis madár, és 2 db, azaz két darab pillangó. HURRÁ!

Varrhatom a Húsvéti jószágokat.

Olyan hálás közönség. Egy órán keresztül vigyorgott rá :)

Szenvedélyek szabadságában

"...Szenvedélyes pillanataimban nem érdekel a külvilág véleménye, nem kapnak hangot a belső elvárásaim, lehullanak a gátlásaim, és nem kerül túl sok bejegyzés a határidőnaplómba. Ilyenkor a tervek, feladatok helyét a vágyaim, az érzelmeim veszik át. Ha őszinte vagyok magamhoz, nekem kifejezetten szükségem van arra, hogy az ilyen időszakok időről időre megjelenjenek az életemben. Ilyenkor vagyok képes ugyanis elengedni a biztonság illúzióját, valami mélyebb "zsigeri" irányításnak. És bár itt kínálkozna, hogy ilyenkor "ösztönösé", irracionálissá válok, sokszor érzem azt, hogy ez a fajta kontrollvesztés csupán másként racionális, bizonyos belső tudások, bölcsességek is csak ilyen állapotban tudnak aktivizálódni. Csak ilyenkor vagyok képes komolyan változtatni életem berögzült rutinjain, kényszeres szokásaimon..."

Olvassatok HVG Extra Pszichológia különkiadást! Tegnap este volt szerencsém egyhuzamban legalább sok cikket elolvasni, amíg Lóci henyélt a mellkasomon, Mózi meg hamar durmolt, miután Kendével kidorbézolták magukat :).

Varró Danira gondolok

...ebéd közben, meg-megállva :)

Varró Dániel: Kötődő nevelés

Mutogatnak sokat énrám:
“de helyes kis batyu, lám!”
Hisz a hátára kötözve
cipel engem anyukám.

Vagy előre, a hasára
kötöz erszényszerüen,
azután így tereget, meg
vacsorázgat derüsen.

S ha elöl van az a kendő,
mibe engem kötözött,
megesik, hogy a fejemre
potyog egy kis körözött.

A kötődő nevelésnek
folyománya az a tény,
hogy a gyermek leevődik,
ha nincs szalvéta fején.

Jó ebédhez szól a nóta.

I(n)digó, nakakó/nakaka

Ez a családi nagy titok. Sejtelmünk sincs, mit jelent a szó, amit magával hozott Mózi Manó. Egy jó ideje mondogatja, többnyire akkor, amikor fel van pörögve, és szaladgál a szobában, ugrándozik vagy a kismotorral száguldozik. A öröm hangja ez, afféle csatakiáltás :), de nincs meg a magyarázat rá.

A hétvégén a diktafont betette Attila az ágya alá a délutáni majd az esti elalváskor is, mert olyan cukin eldünnyög, halandzsázik, hogy kár lenne lemaradni róla megörökítés nélkül. Az már kezd megoldódni, hogy a TE-ből miként lesz ÉN. Így hívja ugyanis jó ideje magát, hogy TE. Próbálkoztunk megmagyarázni neki, hogy nem Te, hanem Én, de lássuk be tök logikusan gondolkozik. Bele is tört a bicskánk :).  Most magától kezdi feloldani ezt a logikai bukfencet.

Fogja be a fülét az a született "pék", aki csak abban a kenyérsütésben hisz, ami kéz-meleget igényel, és harakirinek számít a hozzávalókat sütőgépbe szórni, majd ráállítani a megfelelő programot, és bő három óra múlva élvezni a meleg kenyér illatot. Én most ezt tesztelem. Sajnos a kéz-melegemre két gyereknek és egy embernek is szüksége van, így a gépi megoldást választottam, mert csak jó dolog saját kenyeret enni. Tegnap este találtam is egy ízletes burgonyás receptet. Annyit szabtam át rajta, hogy nem fehér lisztből csináltam, hanem teljeskiörlésűvel búzacsírával. De van a tarsolyomban még sok ígéretes magvas és joghurtos és kalácsok és sok egyebek. 

(egyébiránt a laptop az akvárium tetején van, és állva írok... :))

A felszín alatt

Most írtam levelet egy távoli barátnőnek. Miután átolvastam felötlött bennem, hogy nem tűnik-e túl kirakatinak a blog. Ahova csak a szépet és a jót teszem? Eddig nem így gondoltam, de szeretném, ha nem hinné azt senki, hogy mintAnya szerepében akarok tetszelegni, éppen ezért be is másolom a levél jelentős részét, ami elég jól összefoglalja a bennem kavargó helyzetet Krisztus után 2013-mal:

Hogy vagytok? Mózi most éppen nincsen, mamánál van.

Nálunk most óvoda és bölcsőde gondolatok vannak. A jövő héten értesítenek ki az ovik, hogy bejutottunk-e az első vagy csak a második helyre. Nagyon-nagyon az első helyet szeretnénk,  talán sikerülni is fog. De az majd csak január 24-én indul, jövőre. Addig viszont szeretném Mózit bedugni bölcsibe. (...)

Szeptembertől már nem adnám be, mert 4 hónapra felesleges. Nagyon szeretném letudni a francia nyelvvizsgát, de egyszerűen lehetetlenség számomra erre koncentrálni így. Tudom, hogy Mózinak is jól jönne a társaság, de a bűntudatot nem tudom kiűzni magamból emiatt, viszont néha már attól is félek, hogy ha továbbra is itthon marad, akkor "kárt teszek benne". Nem fizikait, de nem tudom kellőképpen értékelni, hogy együtt vagyunk a nap 24 órájában. Annyira leszív, hogy nincs energiám mindig kitalálni valamit, türelemmel és élvezettel játszani stb. Hetente van 1 nap, amikor biztos, hogy az agyamra megy. Nem feltétlenül a gyerek hanem a helyzet, hogy nem látok ki a 4 fal közül, és a nap 90 százalékát velük töltöm, a maradékban pisilek, eszem, alszom, turbó-zuhanyzok. Elég kettős ez az érzés. Nem volt bennem korábban ilyesmi, és ettől szarul érzem magam. Egyre többször teszem fel magamban a kérdés, hogy egyáltalán jó anya vagyok-e. Ami eddig evidens volt a számomra. Vagy az merül fel bennem, hogy egyáltalán nekem való-e az anyaság, ha most ennyire kimerít. Hogy más is küzd belül ennyire, hogy ne merüljön el vagy más dolgozik már ilyenkor rég vagy bölcsis/ovis az egyik pulya? Az is érdekes, hogy amíg csak Mózi volt, addig hiába éreztem jó (már ha használhatunk ilyen jelzőt egyáltalán) anyának magam, most meg meghatározhatatlannak, igazán a 2 gyerekkel találkoztam szembe az anyaság érzésével. És ez nem a magazin-anya, aki mindig sportos, mindig fitt és nett, mindig kipihent, és állandóan főz, és játszik, és dolgozik és kreatív és f@sza feleség stb. Hanem azzal, aki sokszor fáradt, sokszor hullámzó a hangulatom, sokszor csak este tudok lezuhanyozni, összeszedni magam, akinek nem jut ideje magára, olvasni stb. Azok az órácskák megváltások, amikor barátnővel el tudok menni gyerek nélkül kávézni, csacsogni, fel is töltenek, de nem eléggé. Áhítom a sikerélményt, ehhez viszont tennem kell, de az meg időt és figyelmet, kipihentséget igényel.

Hiába tudom, hogy Lócira nem tudok annyi időt szentelni, mint az ilyen korú Mózira, szeretnék mégis. Könnyesedésig tudom nézni szoptatás alatt, és után, ahogy szuszog vagy vigyorog elmerülve a szememben vagy amikor táncol az ébrenlét és az álom határán.

Hát így élem meg a helyzetet. Most tiszta fejjel jó is volt ezt leírni. Olvasni lehet nem :).

Megérkeztem! értesítő

Szerepeljen ez is az oldalon, ha már elkészült. Nem most, de nem rég érte el a végleges formát és számot. A tágan értelmezett család kapott az értesítőből, meg ne sértődjetek, hogy a Ti postásotok üres kézzel jött :)

Kelt ostoros rétes

Valójában viszont nagyon finom, foszlós kakaós kalács. Adriék hoztak valamelyik decemberi, karácsony-közeli reggelire ilyen házi süleményt, és azóta legalább háromszor vagy négyszer megsütöttem. Még mindig nem tökéletes a kinézete megsülve, mert szétnyílik kicsit, de rákerestem neten képekre, hogy másnak is így fest-e, és hát, ja :).

Hozzávalók:

a tésztához:

- 60 dkg liszt

- 3 tojás sárgája

- 3 evőkanálolaj

- 6 dkg kristálycukor

- 4 dl langyos tej

- 5 dkg morzsolt élesztő

- 1 mokkáskanál só

A töltelékhez:

- 25 dkg margarin

- 20 dkg kristálycukor

- 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor

A tetejére:

- 1 db tojás

Elkészítés:

A tésztához valókat egy tálban jól bedagasztjuk - az élesztőt csak bele kell morzsolni, nem kell felfuttatni -, és meleg helyen 50 percig kelesztjük a duplájára. Ez idő alatt elkészítjük a tölteléket: jól kikavarjuk a margarint a cukorral, bele a kakaóport is. A tésztát lisztezett gyúrólapra borítjuk, és 2 egyforma részre osztjuk - ebből az egyik db-t 3, és a másik db-t is 3 részre vágjuk majd. Az első 3 db-t egyenként téglalap alakúra nyújtjuk, és megkenjük kakaós krémmel. (A krémet is 2 részre kell elosztani, majd azt is 3-3 részre.) Az első 3 tekercset úgy feltekerjük, mint a bejglit - majd hármas fonással FONOTT KALÁCSOT hajtogatunk. Ebből a mennyiségből 2 kalácsunk lesz, melyeket kikent, magas falú tepsibe teszünk, tetejüket felvert tojással kenjük meg. Úgy 20x30 cm tepsit használjunk, mert akkor jó, ha a kalács a tepsi falához ér (mert így csak felfelé növekedhet). 10 perc pihenés után közepes lánggal 35-40 percig sütjük. 

Jól vagyunk, csak mindig fáziskésésben :). 1 dolgot kipipálok, felírok mellé 5-öt. Nem kell különösebb gógyi hozzá, hogy lássuk, ez így nem fog csökkenni a közeljövőben. Biztosan voltatok már Ti is abban az állapotban, hogy minél fáradtabbak vagytok, annál tevékenyebbek vagytok. Pl egy-egy jól sikerült nyaralás, utazás után egyből kipakolni, kimosni, teregetni, és nem hetekig bukdácsolni a fél-üres bőröndben és hálózsákban, nedves polifoamban... Most sem mertem lefeküdni délután, mert rosszabb, ha egy fél órát tudok aludni, mint így, hogy lendületben vagyok.

Virágzó-bimbózó unokák

Pénteken volt Anya-Mami 60. születésnapja azt ünneplőzte a család szombaton, Isten éltesse itt is, most is, még egyszer is.

Vasárnap kijutottunk most először futni. Bele kell kicsit rázódni... Viszont olyan kisimult lettem délutánra tőle, hogy gondoltam fél 10-kor beszunyálok, sikerül ameddig sikerül. alapon. Olyan bizakodó voltam még hajnal fél 2-kor is, hogy mindjárt feküdhetünk. Végül sikerült negyed hatkor reggel 2 órát belehomorítanom. Azt hittem, túl vagyunk a hasfájáson, de nem. Csak tartott a csepp. Most elrobogtam venni, mert égető szükségét éreztem. Olyan tehetetlen vagyok, amikor csak fájdalmasan ordíííít bele a sötétségbe vagy éppen a fénybe, és nincs fegyverem ellene. Remélem, ezért nem szeretnek a férfiak jelen lenni a szülésen. Mert konkrétan nem tudnak tompítani azon, amin szeretnének. Meg szerettem volna én is :).

csirkekeltető piros fényben

Lóci szegény szörcsög. Nincs konkrétan szívható takony, be-beteszem a csirkekeltető alá, hogy száradjon belőle a nyák, de csak nem múlik. Az étvágya nincsen veszélyben, ne aggódjatok. A szomszédban pedig itt van Betti, aki életmentő.