2017. március 21., kedd

Gyakori kérdések - Mit csináljunk, ha illatgyertya szagú a gyerek szája?

Első gyerek - Jesszus! Te hívod a gyerekorvost, én addig az összetevőket ellenőrzöm a periódus rendszer alapján, hány elektronhéjjal rendelkeznek benne az atomok.

Második gyerek - Biztos, hogy hiányzik darab az illatgyertyából? Sok hiányzik...? Ha megy a hasa legalább tudjuk, mitől.

Harmadik gyerek - szopcsi, szunya...

2017. március 20., hétfő

Kollár Ági - ... mert szeretjük

Szeretjük rovatunk 100%-ig Sári-szubjektív :).

Az egyik legértékesebb emberi erőforrásom a figyelem (lenne), mégis olyan ritkán hallom, hogy ezt pont ebben a formában hangsúlyoznák. Mióta van egy-kettő-három gyerek, ez a legaktuálisabb téma nálam, bennem. Figyelem egy gyerekre, kettőre, háromra, Attilára, magamra, munkára, barátokra, családra, háztartásra, bármi hozzám kapcsolódó, tőlem függő ÉS fontos folyamatra. Mentális frissesség, ami bennem egyértelműen hozza a testi frissességet, a türelmességet vagy türelmetlenséget, a jólszervezettséget és az ezzel járó elégedettséget. Rájöttem, hogy nálam ez a core-erőforrás. Ha ezt ügyesen tudom szétosztani, fialtatni, ha ezzel tudok egy kvázi konstans egyensúlyt kizsonglőrködni, akkor telepszik rám a 'f@sza csaj vagyok!' érzés, az 'ide nekem az oroszlánt is'. Tudom, hogy pökhendi dolog ezt gondolni, főleg, mert én is így voltam kevesebb gyerekkel, amikor életvezetési tanácsokat hallok, olvasok férfiaktól vagy egyedülálló és/vagy gyermektelen nőktől, hogy hogyan kellene az időmet ügyesebben beosztani vagy milyen applikációkat használjak. Voltam, hallottam egy-két trénert, coachot, gazdag mamit, és nem feltétlenül kifogáskereső ember vagyok, de nem éreztem magamra nézve hitelesnek, nem tudtam beágyazni a saját értékrendem közé. Aztán kezdtem találni embereket. Ráleltem remek Pici Piacos alkotó közösségre, ahol ugyanúgy zsonglőrködnek az anyák saját vágyuk megvalósításával, 1-2-3-4 gyerek mellett éjszaka, kicsit hamupipőkeként, miután a "lencsét kiválogatták". Vagy találtam végre egy olyan profi vállalkozónő anyát, akinek igaz már nagyobbak a gyerekei, de érzem benne azt a vegyes tüzelésű értékrendet, ami bennem is küzd. Az "elavult" paternalista világnézetet, amiben felnőttem, és ami jó ideje görbül, deformálódik a prés alatt, valamint a mai szemmel jóval aktuálisabb nemek közötti egyenlőséget. Rengeteg csomó paradigmámtól szabadultam meg, hála Attila szemléletének és coachingos közösségének, előadásainak, egyre több mindent tudok elengedni otthonról hozott örökségeimből, ami működésképtelenné tesz, és óriási megkönnyebbülés, ha gyökerestől kapálom ki.
Mégis Kollár Ágihoz kötöm igazán a "...pont elég ha szerethető vagy" lazaságot. Ami legkevésbé sem lazaság, sőt. De feloldotta a 'hibázni lehetetlen...', 'hibázni bénaság', 'hibázni ostobaság', 'hibázni szervezetlenség', 'hibázni gyermeki' paradigmámat. Nem tudom, honnan hoztam, mert abszolút nem otthonról. Levetkőztem a kényszert, hogy az asztal alatt tökéletesítsek valamit a számomra legkielégítőbb profizmusig, és csak utána lépjek a nyilvánosságra. Ennek elengedése, hogy nyugodtan lehet fejlődni mások szeme láttára, hogy el lehet rontani, ki lehet javítani dolgokat, sőt levegőt venni is lehet a felszínen Ágihoz tudom kötni. Szeretem azt a szerethető, emberi esendőségét, hogy ennek ellenére, ugyanazokkal a belső vívódásokkal is tud haladni, létrehozni, nyomot hagyni. És persze szívem mélyén azért érzem ilyen közel, mert Anyára emlékeztet, még ha ő nem is lett vállalkozónő. Ági 'pont elég ha szerethető vagy' lazaságával, és Édesapámtól jövő minden apró részletre kiterjedő szépre vágyásommal remélem a felszínen is tudok mit kezdeni :D.

2017. március 14., kedd

Úristen, de jó vízszintbe feküdni....

Amikor ez hangosan kidől belőlem, ha elborulok nap közben Lolát szoptatni, akkor pillanatra elkap a félelem is, hogy na mi ez a gyöngeség, meg fogok-e öregedni mégis :)). Aztán arra gondolok, hogy ez egy pici sziréna, amit nem lenne szabad figyelmen kívül hagynom. Majd ömlik utána a felháborodott gondolat, hogy mi a manót csináltam én egy gyerek mellett vagy eggyel se. Bő 2 hete nem tudok egy nyamvadt takonyból és köhögésből kimászni, hol belázasodok, hol úgy érzem, hogy agyonvertek éjszaka, és fájok. Aztán erőre kapok, két nap múlva megint robbantott mazsola vagyok.
Egy szimpla reggeli elindulásba megint lefőttem, mire minden táska, csomag bekerült az autóba, kokárda kitűzve, kutyi megsétáltatva, Lola overáltól újra meghámozva, mert mikor tojjon, ha nem indulás előtt, teljes harci díszben :)). De ők cukik, és sokat segítenek. Mózi kérdezte is tőlem vmelyik nap a mosogató előtt állva a kis fellépőn könyékig feltűrt ujjal habos szivaccsal a kezében, hogy Anya, mi lenne veled nélkülem....? Sokat segítek, ugye? Annyira imádom. És tényleg így van. Azért keményítek melléjük rendesen, mert most már ügyesen számon kérhető a saját cuccuk elpakolása, fürdőszoba feltörlése, játékok pakolása, rendszerezése bizonyos szintig. És mióta megosztva hol egyik-hol másik töröl fürdés után, azóta kölcsönös nagy egyetértésben inkább nem áztatják szét a szobát. Ha van kitartásom ezeket a dolgokat nem megcsinálni helyettük, hanem megkérni, számon tartani és felügyelni, akkor egész jól alakul a munkamegosztás. Elszontyolodok, amikor azzal a kérédéssel indítják a mondatot, hogy Anya, most is nagyon sok dolgod van vagy játszunk? Ez tasli. És akkor játszom igazán. Elhajítom a fakanalat, majdcsak  lesz mit enni vacsira, akkor hosszan bebújok este az ágyba beszélgetni, sutyorogni, akkor nem csak 1-1 vetítés van, hanem 2-2 biztos. De konstans nem tudom hozni napi szinten. Viszont ahogy virul a tavasz, ovi után szaporodnak a kinti elfoglaltságok: játszi, vagy már kitessékelnek fél 6 előtt kb az ovi udvarról Simon Úrékkal minket, hogy zárnak :D.

Ki tud gyümölcsfát metszeni? Gyorsan mondjátok, mennyit kell visszacsippenteni, mert jóóóóóóóóóóóó sok gyümölcsöt szeretnék idénre, és már lehet, így is elkéstünk vele. Illetve eper, málna hajtásokat fogadok vakondtúrásért cserébe ;-), ha útban van nálatok, és tutifix, hogy mennyei locsogós finom.

2017. március 13., hétfő

Köldökzsinórról lekaszabolva

A nap fénypontja, hogy pár hét után újra működik itthon a wifi. Nem csak a net, hanem a wifi. Nem vagyok helyhez kötve, nem lógok a vezetékes köldökzsinórón kis sámlin az asztal alatt... Szomorú, hogy ez akkor öröm? Egy picit biztosan. De így van. Látni fogtok többször.

° JÁTÉK °


Gyerekeknek hirdetünk SHUMLEE újrahasznosított kartonvállfa-díszítő nyereményjátékot.

Díszíts Újrahasznosított Kartonvállfát! Színezd, fesd, ragaszd, dekoráld kedvedre, és oszd meg velünk facebookon a SHUMLEE márka megjelölésével vagy a #recyclepaperhanger hashtaggel instagramon. Regisztrálj nyereményjátékunkba, hogy nyerj 10.000 forint értékű tavaszi ’gyerek designt’ hamarosan debütáló Tweed Child O'Mine limitált tavaszi minikollekciónkból vagy további egyedi kiegészítőket.

Nincs más dolgod, mint vásárolni a www.shumlee.com oldalon vagy partnereinknél (partnereink listáját itt találod), és vásárlásod mellé megajándékozunk egy újrahasznosított kartonvállfával. További plusz darabhoz juthatsz, ha SHUMLEE kifutó darabjaiból vásárolsz. A kifestett vállfáról készült képet oszd meg és regisztrálj. Egy személy több vállfáról készült képet is megoszthat, de csak a vállfa egyik oldala díszíthető.
A játék menetéről és az adatkezelési szabályzatról bővebb információt itt találsz.
° Játék időtartama: 2017. március 13. 00:01:00 óra – 2017. április 10 23:59:59 óra.
° A Játékban résztvevő termékek: SHUMLEE egyedi tervezésű újrahasznosított kartonból készült gyerekvállfái
° A játék menete: A Játékban résztvevő személy (a színező, dekoráló lehet gyermek)
  • Vagy csak szimplán dekorálja, színezi a kapott gyerekvállfát, és feltölti facebookra megjelölve a Shumlee márkaoldalt vagy instagramra a #recyclepaperhanger hashtaggel,
  • Vagy a feltöltés után regisztrál (vezeték- és keresztnevének, e-mail címének megadásával, elfogadja a részvételi és adatkezelési szabályzatot) a Játékba is. Ahol a legújabb hamarosan debütáló tavaszi Tweed Child O'Mine minikollekció darabjaiból lehet nyerni (reészletesen a 6. pont Nyeremények bekezdésében)
° Hogyan juthatsz a vállfához?
  1. Vásárolj ruhát, játékot, baba és gyermekholmit a http://shumlee.com oldalon valamint partnereinknél, fogyassz étteremben, igyál egy jó kávét, vegyél részt gyermekfoglalkoztató workshopon, és megajándékozunk egy-egy színezhető, egyedi tervezésű újrahasznosított kartonvállfával. Partnereink listáját itt találod.
  2. Extra vállfaszerzési lehetőség: Ha a shumlee.com webshop kifutó darabjaiból vásárolsz, megajándékozunk 1+1 kartonvállfával, amit továbbadhatsz láncreakcióban.
A nyereményjátékba való regisztráció, csak érvényes FB vagy instagram profillal és feltöltött képpel érvényes.
Nyeremények:
  1. díj: SHUMLEE tavaszi Tweed Child O'Mine minikollekció darabjaihoz egyszeri 10.000 forintos kedvezmény
  2.  díj: SHUMLEE tavaszi Tweed Child O'Mine minikollekció kiegészítőiből egy minimál fa játék fényképezőgép
  3. díj: SHUMLEE tavaszi Tweed Child O'Mine minikollekció kiegészítőiből egy tweed tacskó

2017. március 10., péntek

Édes kis semmiség

Jó az, hogy apró dolgoknak is tudok örülni, sőt hogy azokra vágyom a legjobban. Egy végig durmolt éjszaka nagyon jól esne már, illetve ölből laptopozni az ágyban, amíg ki nem esnek a billentyűk az ujjaim alól.

2017. március 7., kedd

Minden napra egy AHHA... - 1

Minden napra egy AHHA... címmel új sorozatot indítok. Nekem rengeteg villámlik innen-onnan, szeretem ezeket, legyen belőle csokor legalább itt. Nyugodtan szóljatok mellé, folytassátok.
Lola nagyobbat szunyál, mint akartam önző módon, mert pörögnék tovább, de csak nincs szívem felébreszteni, igy végül megebédeltem a Pszichológia magazinnal közösen. Rá is cseppent ;). Olvasok egy interjút, amiben írja Balla Eszter színésznő a kérdésre (Egyébként maximalista?)
".... Nem. Én alapvetően lusta vagyok. Tudom, nem annak nézek ki, mert iszonyatosan sok mindent csinálok, de ha tehetném, nagyon lusta lennék. Ha nem a férjemet választom társamul, ha nem szülök három gyereket, akkor nem pörögnék ilyen intenzitással. De most már húz magával a történet, és nagyon élvezem az életemet..."

No Comment. Úgy szeretem, amikor más is esendőnek tűnik, és bevallja, ès még élvezi is. Süt a Nap, a tulipánok már rendesen a föld fölött járnak. Kell ennél hirtelen több?

2017. március 2., csütörtök

Itt vagyok

Nem tudom, mikor fagyott belém a szó, és legkevésbé sem, hogy miért. Most is olyan sután fészkelődök a széken, és egy hangyabokányi vizsgadrukkom van, hogy megfelelő tartalom szülessen. Fejben bőszen körmölök helyzetekben, mikor meg-meglep egy benyomás, de az elmúlt időben még nagyon ezek sem tobzódtak. Egy-két dologban voltam csak biztos, hogy mit fogok leírni. Ami többször felmerül, átsuhan, az már fix, hogy megnyeri a tűkkelütött poszt címkét. Ilyen lesz a Kollár Ági – mert szeretjük… tartalom (vázlatok között heverészik egyelőre ;-)), az Oups mesekönyv csokor, amit a dabasi nyomdából, egyenesen nekünk felszolgálva első ízben kóstolgathatunk. Ilyen a farsangi időszak, és a jelmezvarrások jellemformáló ereje ;-). A lehajított tavaszi energiabomba hatása még nem csúcsosodott ki, helyette elég masszív fáradság jelentkezik. Sőt… Be tudok majd számolni női kerekasztal beszélgetésbe való felkérésről, baba és gyerek vásár meghívásról, hogy készülőben a tavaszi mini kollekció nagyon kedves és szép alapanyagokból. Tudok mesélni orrvérzésig a gyerekekről, akik nőnek-nőnek lélekben (centiméterben egyelőre nem hazudtolják meg a vérünket ;-)), önállósodnak. Lola produkálja a legszembetűnőbb szellemi változásokat, valamint már érzem az eperszezon elejét, és el-elkap kikapcsolódásként a kertészkedés gondolata. Alaposan úgy érzem, hogy le van kötve a család összes szabad gyöke, nincs lézengő energia, és a fiúknak egyelőre semmi külön elfoglaltság nincs terítéken. Egyrészt keményen hiszem, hogy legfőbb feladatuk még a játék, és nem akarom túlterhelni őket és magamat heti több külön elfoglaltsággal, bőven lesz lehetőségük pörögni, másrészt van egy-két olyan sportág, amire már szívesen hordanám, de Mózi görcsösen elutasít mindent. Se korcsolya, se úszás, se ovin belüli jóga, sakk vagy hittan, néptánc. Lócika lelkes, rajta egyre jobban kiütközik, hogy foci és küzdősport alkat. Egész pici kora óta vonzódik a labdákhoz, dobál, rúg (nem verekedésként, ráadásul jól céloz és erőset dob), és hatalmas vehemenciával bír. Sosem tudott kisnyuszi módjára meglapulni a hónom alatt mesélés vagy bármi közben. Ha jön, akkor bevetődik, ha nem fér, akkor csinál helyet, nekifut fejét előrehajtva, mint egy faltörő kos :D. Ő olyan tagadhatatlan fiú, tesztoszteron túltengéssel. Mózi a lágy vonal, kb ellenkezője Lócinak. Azt mondta, biztosan azért van olyan nagy lelke, mert az ikertestvérének a szíve is benne van….. Eddig sosem említettem nekik a születéstörténetek mesélése közben, hogy ő valójában ikernek indult, valamikor január elején egy reggel az autóban észrevétlenül, gondolkozás nélkül jött a számra, és kúszott bele a mesébe. Azóta emlegeti többször. Azt mondta, hogy neki a karácsonyi ajándékot is, a testvére angyala hozta…

Ne kámpicsorodjatok el, jut itt poszt márciusban majd’ minden napra.

2017. február 28., kedd

Eltűnésekor cipzáras polár pulcsit viselt, olló és varrógép volt a kezében...

Sanyikámnak annyit nyilatkoztam mentségül, hogy maximálisan beszippantott a varrás, átmenetileg semlegesítette grafomán kémhatásomat, illetve elszállt a net otthon megint. Nem tudok egy fenékkel egyenletesen megülni minden szeretem és nem-szeretem, de muszáj tevékenységet, így mindig van egy-egy kiugró, és köré csoportosodnak a többiek. Nem vitt el az UFÓ, jól vagyok, visszatérek.

2017. február 9., csütörtök

Szolgálati közlemény - farsang

Ide is posztolom. 

Most mondjam azt, hogy milyen büszke vagyok magamra és a Ti bátorságotokra, hogy ennyien megkerestek jelmez-ügyben? Akkor mondom... Viszont az idei évre muszáj vagyok elzárni a csapot, mert túlvállalni sem szeretném magam. Amennyiben rettentő ügyes és fürge leszek, jelzem az oldalon, és azt is, ha 1-2 ötlet még átcsöpöghet rajta. Addig pedig melengessétek kebletekben szívetek maskaráját jövőre (Lócika már tudja, mi szeretne lenni. Dinó. Ez is egy felkérés volt, és kicsit elszontyolodva mondta, hogy nem tudta, hogy azt is lehet választani :D . Mondtam, hogy BÁÁÁÁRMIT, csak időben ;-) ) Este ugyan összepakoltam picit, de mindjárt lövök egy villámnézetet a munka helyszínéről.


Mielőtt fejest ugrom az anyagokba...

Úgy igazságos, ha a másik pólust is megszellőztetem. Volt itt a múlt héten egy zsúfolt, kifeszített nap, hála a rezilienciánknak, megbirkózunk az ilyennel is (gondolok főleg Lolára és a gyerekekre, ha gyakrabban előfordul épp).
Tehát a másik féltekén nyugodalmasabb az élet. Mutatom, mennyire:

Ébredés fél 7 (nem fél 8 ;-)). Kávé addigra megfőzve, habosítva, kikészítve. Gyerekek maci kávéját sem én csinálom, max a reggelit teszem elébük nagyon éppen igény szerint, mert van néha szájhúzogatás (főleg Mózi részéről) és szállodai szintű válogatás (na nem mintha jártak volna már szállodában...).

Zuhany nekem, majd öltöztetés, de Lolát sem kell időre, csak a két fiút, én pedig visszaveszem, folytatom az itthoni szerelést ( PIZSAMA ;-)!!!)

A fiúk nyakába akasztom az ovis motyót alvókát, overált, kesztyűt (éppen mi az aktuális).

Lola etetés, pici szöszmötölés, visszafektetés

Én pedig kávéval belevetem magam a varrásba vagy az éppen aktuálisba

Főzni nem kell (majd csak estére), csak Lolának pürésítek tizenegyórait, hatalmasat alszik délelőtt, én haladok (mivel későn fekszik, délelőtt nagyokat durmol)

Etetem, eszem, varrunk fent közösen, ő ilyenkor szétpakolja a rövidárut, szalagokat, gumit, bármit, amit talál.

Kora délután még alszik egy keveset.

Délután főzök, főzünk (levest, másodikat, marad belőle több napra), Lola pakolja a műanyag edényeket, diót-diótörőt, és a nyitva maradt kamrában a pálinkát röptében kapom el a polcról, hallom, hogy bent lomol...)

Mama megy a fiúkért, Attila hozza haza este őket, de kint hólapátolás, csúszkálás van még, amíg én Lolát fürdetem

Attila intézi a fiúkat.

Vacsora, Lola ismétel, nem alszik el addig, amíg kint hallja, hogy élet van.

Lolát altatom, amíg Attila mesél a fiúknak.

Este fél 12-ig szöszmötölök, igyekszem átlátni a holnapi napomat, meg a hetet varrásügyileg.

Szóval vannak ennyire lazzer, pizsamás hétköznapjaim is.

Pörgetem is a mai napot.

2017. február 8., szerda

Bimba Design Workshop - ... mert szeretjük

Emlékeztek erre a posztra? Ahol lelkesen áradoztam Dia munkáiról. Most végre lehetőségünk lesz élesben kipróbálni a szitázást, készülhet egyedi sapka saját részre vagy ajándékba Bimba grafikával február 26-án Budapesten. A részvétel regisztrációhoz kötött, itt találtok bővebb leírást róla.


2017. február 7., kedd

Farsangi szezon van - köszönöm

Tudjátok, milyen jó érzés, hogy egyre többen meritek rám bízni a farsangi jelmez kivitelezését? Rajtatok keresztül pedig egyre jobb és jobb leszek. Jelenleg 6 jelmez készül/készült már a kezem alatt. Tükörtojás, pingvin, lovag, bagoly, róka, egér. Mivel a tavalyi mackót nincs szívem eladni, pedig Mózi már kinőtte, újat varrni nem lesz kapacitásom, valszeg bérbeadás lesz belőle :). Ezen kívül még szeretnék eleget tenni egy friss megkeresésnek is egy arany ninja szett képében, bízom benne, nem csapnak nagyon át a fejem felett a hullámok. A mai nap eddig jól sikerült.


Könyvtár az egész világ - letölthető/nyomtatható olvasójeggyel

Jó lesz a mai nap, már érzem :). Több utolsó-sóhajtásos-megkezdettre kerül fel a pont, ilyenkor azért szaporábban veszem a levegőt, még akkor is, ha egyébként számomra kedves elfoglaltságokról van szó. A hétvégén egy Kata anyuka kérdezett minket, szöszmötölni, varrni, fabrikálni szerető hármónkat, hogy miért csináljuk, ha piszok mód tud frusztráló is lenni a dolog? Hogy miért kell, ha idegbetegek is tudunk lenni tőle :)? Egybehangzólag arra szavaztunk, hogy az éremnek két oldala van, és a frusztráció olyankor jön, amikor valami nem (úgy) sikerül vagy csip-csup értelmetlen figyelmetlenségből ered a hiba, sőt ha látszólag rajtunk kívül áll :)). Ilyen a varrógép nem működése, szálhúzása, gubancolása, oktalannak tűnő zúgása, hurkolása, csúnya munkája, vagy a szín és a fonák összevarrása vagy csak éppen nem tetszetős kivitelezés és bontási munkálat a ludas. Fel-felüti a fejét pici csapkodás, anyázás.... Erre mondta nekem Lócika a legutóbb, amikor eldurrant az agyam, és jó mélyeket sóhajtoztam, és sok-sok elharapott, félbehagyott mondat szaladt ki a számon, hogy Anya, ha hisztizel beküldelek a szobádba.... :D A legjobb tükrök. Mózi meg - mint a lovakat kockacukorral - etetett mandarinnal, hogy lehűljek. Nincs olyan szeretem-tevékenység szerintem sehol, ami néha nem sül el a visszájára. Szóval emiatt nem aggódok. Meg azon sem, hogy valamikor kétszer megvarrok valamit, ha elsőre nem tetszik, és nem adok ki olyat a kezemből. 

Ez a tavasztidéző eső és ez a kedd most megint a legjobb. Rend és tisztaság honol még ilyenkor a tegnapi nap eredményeként, fiúkat Attila viszi, amikor itthon van, Lola visszaszunyál a reggeli eszmélését követő kb egy-másfél óra után. A posta ma már tuti hozza a mesekönyvet, és ebben a kuckózós időben a legjobb esti, délutáni program lesz a könyvtáros játék bélyegzővel, kölcsönzéssel, olvasójeggyel. Töltsétek le, hajtsátok félbe, töltsétek ki, és pecsételjetek kedvetekre. Még véletlenül se többet papírra, mint a kezetekre vagy a kisasztalra... ;-)

Akinek pedig van megunt, elcserélendő, elajándékozandó mesekönyve, vállalom, hogy gazdát keresek neki állapottól függetlenül. Biztosan vannak ilyen elfekvő darabok. Nálatok?





2017. február 1., szerda

Mai nap

Ígértem, hogy véletlenszerűen egyszer-egyszer beszámolok kendőzetlenül a napjainkról. Estére úgy elborult a kedvem, ahogy havonta csak egyszer szokott hormonális okokból. Volt sok lóti-futi is, így legyen pl ez az első :).

Éjszaka egyszer kipihenten felébredtem (Lola által, mert sokat kel, sokat lóg a szeren még mindig), telefonom lemerült este, épp csak rádugtam a töltőre, így nem tudtam, mennyi az idő, csak hogy sötét van, és kisimultnak éreztem magam. Viszont nagyon éjszaka volt még, így pici töprengés után mégis visszaaludtam. Telefont még beélesítettem gyorsan, hogy biztosan csörögjön. Negyed 7-kor ébresztett. Lolát is, nanáá. Vérmes reményekkel tankoltam bele a tejet, örültem,hogy ma korán megyünk oviba, sok mindent elintézek. Fèl 8-kor eszméltem legközelebb - mint sokszor, ha Attila nincs itthon, és visszaalszom - hogy a reggel legjobb részét megint elkaszáltam. Mindegy, már késő bánat, trombitaszóra kipattogtattam a fiukat.
Kávé/Cappuccino főzés saját részre, maci kavé habosítás Lócinak, Mózi mostanában hársfateázik mézzel, reggeli kikészítése közös leülés, kortyolgatás 3 percig kb :)
Kávét forrón kezdem és leülve, majd a bögre vándorol velem a lakásban, a vége általában hideg, de enélkül nincs reggel.
Reggeli zuhanyzást, gyakran esti fürdésre cserélem szintén időtakarékosságból, illetve mert fürdeni jobban szeretek, mint zuhanyból lögybölni.
Gyerekek ruhakikészítése, Lola tisztába tevés, öltöztetés. Én ilyenkor még köntösben, max picit kidíszítve az arcom.
Sürgetem a fiúkat, mert hallom, hogy borul a legó, esik szét a tegnap összerakott teherautó, Lola megindul, szétpakolja a hulló darabokat, visítás, torzsalkodás, hogy ki verte le, ki mit "lopott el" a másiktól. Besegítek az öltözésbe Lócinál, hogy haladjunk. Mózi addigra kész, mossa a fogát. Lócit ha magára hagyom, átszellemült művészként félig felhúzott nadrágszárban elkezd játszani. Mózi a bakancsot húzza, rajtam még köntös. Forgatom a fordítva felvett atlétát, betűröm Mózi derekát, mire kiderül, hogy pulcsi nincs. Kabát le, Lóci noszogtatás, hogy csinálja már egyedül. Amikor már mindenkin kabát van, én csak akkor kapom magamra a saját ruhám. 
Lola beültetés az autóba, fiúk beszállnak. Fordulok az első motyóval, én cuccommal, táska, és ami kell nap közben, mert sok helyre tervezek eljutni. Ovis alvóka bent maradt, újabb befordulás. Kesztyűk, overálok, mert a tegnap délutáni hócsúszkázás miatt haza kerültek. 
Fiúkat bekötöm, meghúzom, megigazítom, csukom az ajtót, nyitom a garázst és a kaput, nézem az órát: 8:27. Kb ennyi kell (1 óra), hogy ébredéstől elinduljak velük SEBTÉBEN.
8:48-kor érkezés az ovi elé - első helyszín. Itt egy egyeztetett találka az egyik anyukával némi taktikai megbeszélés, 9-re bent vagyunk.
Átöltözés, elpakolás, elköszönés, még egy puszi, integetés, fél perc bohóckodás az ablakon át.
Lola nyűgös, mindig kiveszem, pedig elalszik az autóban, de ha meg kell állnom felkel, kocsiban nem hagyom.

Második helyszín a REFOMIX, ahova a mins game 11 napján összeválogatott első adag ruhát viszem el, dobom be. 

Harmadik helyszín a debreceni Tímárház, Laci bácsi levadászása végett, tanács kérés, mutatás. Parkolni picit arrébb tudok, etetem az automatát..., Lola kiszedés, megint felébredt :(

Negyedik helyszín - ha már közel vagyok a belvároshoz - anyagvásárlás, amit tegnap lehozattam Nyíregyházáról farsangi jelmezhez kell, de persze egy egyszerű fehér polár, de éppen nincs a megszokott többi helyen... Parkolót etetek megint.
Lola kezdi nem tolerálni, hogy nem tud elaludni csak 5 percekre :(. 

Közel a szülői ház - ötödik helyszín:  felszaladok szoptatni, be is állok az udvarra hátulról, de semmit nem viszek fel a gyereken kívül. Nyilván nincs otthon senki, le se vetkőzöm, csak úgy kabátostól, overálostól etetek. Meglengeti az orrom a kakaszag... Dórinak viberezek, hogy itthon van-e a szomszédban (szabin van szerencsére), és ha igen, lépjen át, mert leszaladok pelenkáért az autóhoz, itt nem lelek éppen. Neki volt, áthozta, tisztába csomagoltam, csap alatt is lecsapattam. Fél 11. Emelgetem a lábosfedőt, anya már gondosan megfőzött hajnalban (igaz nem nekem, de állva kabátostól belekanalazok. Finom jóóó hazai íz. Zöldbabfőzelék csirkemájjal... Közben teli szájjal próbálok Dórival megbeszélni mindent egyszuszra, ami azóta gyűlt fel, hogy találkoztunk :) Lola már overálban elterülve, futok is tovább.

Hatodik helyszín, találka egy fafaragóval a készülő gyermekjáték kapcsán. Lola persze addigra megint beszunyált, de nem merem a ház előtt hagyni (még jóóó, mert az autó is elkezdett a havon lefelé csúszni a kapubeálló lejtőjén...) Visszapattanok. Közben minden alkalommal babakocsi váz ki, gyerekülés Lolástól felpattintva majd le, vagy csak kinyalábolom ölben. Vannak már jól bevált helyek, ahol alig várják, hogy menjünk, oda be se viszem a kocsit, a nők elszórakoztatják, jár kézről-kézre. A bácsival megbeszéljük a dolgokat, bemutatja a műhelyet, lelkesen mesél a munkáiról és az általa nulláról összehozott vágó, maró gépeiről. Lolát közben a felesége szórakoztatja, de már sír... :(
Közben hívom a Generáli szárnyasoroszlános embert, mert nem értem el korábban, hogy ne haza jöjjön házhoz 11-re a megbeszéltek szerint, mert a városban vagyok, majd én megyek a székházba.

Megyek is. Hetedik helyszín - Generali székház: Kezdek lefőni, etetem a parkoló órákat, babakocsi váz ki, Lolát rápattintom. Most végre nem kelt fel szegény... Kb egy órát tartott a szerződéskötés, módosítás, közben az áldottjólélek felkelt, de csak álmos piri szemekkel pislog hol vagyunk, kik vannak még jelen.
Újból a parkolóban. Keresem a parkoló cédulát, sok a papír a zsebemben és a táskában, borogatok, túrok, már anyázok fejben, hogy sok ez egyszerre, és még nincs vége. Ez a mai nap ilyen. Még van időm az ovi előtt.

Irány egy pince textil nagyker - nyolcadik helyszín, mert anyagra vadászok. Ez a baj, ha hamarabb elképzelem, mint hogy megtaláljam. Nem merek nem parkolót dobni, miután itt a közelben a múlt héten megbüntettek azért, mert odaléptem a kirakathoz, megnéztem, hogy reggel 8:57-kor nyitva van-e már az üzlet, bedugtam a fejem, megkérdeztem van-e gomb, és mire visszanéztem az autóra, már írta a fickó a büntetést, sőt hajthatatlan volt, mehettem Lolával fellebbezni, panaszt írni stb-stb - ÚÚÚÚtálom ezt a rugalmatlanságot ebben a városban. Szóval kiszállok, parkolok, Lolát ölben kinyalábolom elszaladunk a boltig, ami TECHNIKAI OKOK MIATT zárva. Ok, nem baj, van még idő egy másikra addig, amíg fél 2-re a fiúkért az oviba kell mennem.

Kilencedik helyszín - textil és rövidáru kis- és nagyker - Asszonyok itt előszeretettel Loláznak, de anyag nincs olyan amit szeretnék, a raktáruk máshol, otthagyott minta alapján majd szólnak, van-e, lesz-e. Ahhhhh....

Tizedik helyszín - újból az ovi. Lolát kiveszem, babakocsit nem veszek elő, óvó néni majd megfogja, amíg a fiúkat összeszedem. Szóltam, hogy alvásidőben jövök, mert tegnap reggel oltásokat kaptak (Lola 1, Mózi 6), és ma csak ekkor tudtunk státuszt csináltatni, múlt héten betegség miatt elmaradt). Mózi nem aludt, Lóci keveset. Alig bírtam életet lehelni belé, mert ő rettentő mélyen alszik.

Tizenegyedik helyszín - lepattant, ótvar orvosi rendelő és tanácsadó szoba. A költözés miatt átkerültünk ugye másik körzetbe. Elsőnek az orvosi rendelőbe léptünk be, ahol merev hajléktalan szag, egy bácsika üldögélt bent, jessszus, én ide nem jövök!! Szerencsére az épület  másik végébe kellett, de ez is miniatűr helyiség rekkenő hőséggel. Mire 3 gyereket levetkőztetem, Lolát kb egy sámlin (shumlee-n ;-)) addigra csorog a hátamról a víz. Timi egy nagyon szimpatikus, rugalmas fiatal lány, ügyesen bánik a gyerekekkel, ezt érzik a fiúk is. Bent az orvosi rendelőben készül a státusz, nem bánnám, ha nem nyúlnának semmihez, mert persze orvos már nincs benne. Tapogatnak, bélyegzőt néznének, hadonászik Lóci a szemvizsgáló mutogató pálcával, forognak a széken, de csak elkészül minden.

Öltözhetünk, futhatunk haza - tizenkettedik helyszín, mert 3-ra jönnek internetet szerelni mivel örökösen SZAR!!! A pára miatt a vezeték beázik, és lecsatlakozunk az antennáról, meg kisül az egész, legalább negyedjére jönnek megcsinálni. Lóci kevesett aludt az oviban, ennek már vannak előszelei. Szerencsére késnek, így Lolát végre etethetem, altathatom, de esze ágában nincs aludni, fel van dobva a fiúktól. A fiúknak kenem a kalácsot, eszegetünk, csipegetünk. Fél 4-kor telefonálok, hogy még nem értek ki, remélem, nem felejtették el, mert ha a sötét miatt nem másznak ki a tetőre és tolódik az egész, akkor azt már nagyon nem akarom. Jönnek-jönnek. Hívom a villanyszerelőt, egyeztessenek az internetessel, hogy mi hova lett vezetve, dugva a falba stb. A fiúk fent lebzselnek, nézik a munkát, Lóci egzecírozza Mózit, hiába szólok, csak vihorászik (álmosság legfőbb jele). Érzem, hogy zsibong a vérem, emlékeztetem Lócit, hogy fejezze be, mert beküldöm a szobájába., anya részéről fogy az energia. Csak nem hagyja abba. ... megy (általam, ölbe veszem, és beviszem) a szobájába :). 

5-kor mennek el, nincs kedvem játszani, ezt meg is mondom a fiúknak. Korai fürdés, közben rakom be a mosást, pakolom ki az autót. Szerencsére hárman fürdenek együtt, Lolát veszem ki leghamarabb, és a fiúk már ügyesen kiszállnak, ha jó napjuk van, akkor a játékokat is kiszedik maguktól. Ma megint ügyesek voltak. De előbb Lolát altatom, sikerül is. Válogatom a levetett ruhákat, de minden szennyes, pakolom a fürdőszobát utánuk, meg kérem őket, hogy törülközőt akasszák fel, vegyenek pizsit, játékokat hordják be, mesét válasszák ki. Vacsora alatt felkel Lola. Ennyit aludt egyelőre. Amíg mi vacsizunk, ő sajtot nyammog. Megpróbálom megint letenni, de egyedül újból (vagy azóta se? -nem tudom mikor írtam róla) nem alszik, ordít az ágyában. Bebújok vele, de nincs siker. Akkor jön ki hallgatni a mesét ő is. Ha nem hozom ki, akkor megint bedől az egész esti menet, mert vele töltöm az időt. 
Mese Mózinak az ő ágyába bebújva. Rumini. What else? Addig Lóci legózik a szobában.
Majd mese Lócinak az ő ágyába bebújva. Rumini (csak másik könyv)
Lola közben pakol, matat, sír, nagyon nyűgös, ilyenkor csapódik le a túlgerjesztett nap, hogy nem tudott aludni, és most sem. 8-ra ágyban a fiúk, Mózi hófehérnek tűnik, fáj a torka.... Mi lesz ebből reggel vagy éjszaka?
Megyek Lolát altatni, kb fél óra kellett, és beszunyált.
Most pedig 21:49. Megyek teregetni, vacsora romokat eltakarítani, és varrom a jelmezeket, amíg bírom.


2017. január 31., kedd

Mesekönyvek nagy becsben

Muszáj vagyok elkottyintani, milyen megtisztelő és egyben jóleső megkeresést kaptam tegnap. Egyenesen a nyomdából egy első magyar fordítású mesekönyvből kapunk egy példányt, egy szintén háromgyermekes Tűkkelütöttolvasó Édesanya felajánlásával.
Szerintem nagyon sokszor szóbakerült (mert szóbahoztam ;)) itt az oldalon, hogy elvi okokból nem támogatjuk a TV nézést (nincs is TV kb 14 év óta a háztartásunkban), viszont helyette sok-sok mesekönyv átfolyik a családi szűrőberendezésünkön. Valamelyiket gyorsan megemésztjük, és nem sok "sűrűje" akad fenn a rácson, hónapokig nem kerül elő a polcról. Ellenben vannak mélyenszántó irodalmak, amiből szerepjáték, dekorgumibáb vagy farsangi jelmez is készül. Egyiket-másikat rongyosra olvassuk, sőt Lola is elkóstolgatja már a csücsköket. Nem ragaszkodunk csak magyar mesékhez, nem kikötés a népmese, ráadásul a gyerekek elég jó érzékkel éltetik a legjobbakat, legviccesebbeket, a legösztönösebbeket vagy a legjobb fordításokat. Pl Tatu és Patu visszatérő két kis hős. Nem beszélve most Ruminiről és Balikóról. Biztos, az sem elhanyagolható részlet, hogy rettenetesen szeretek mesét olvasni nekik. Már eleve az összekuckózás és a fókuszált figyelem mindannyiónk részéről. A legkakibb állapotomból is kiragad arra az időre, és szinte 99% ig ott tudok lenni velük. Nincs párhuzamos cselekvés, nincs rotáló gondolat, nincs kellemest-a-hasznossal érzés. Vegytiszta win-win szituáció :). Feltétlenül beszámolok az oldalon, ha megjött a könyv, a fiúk is várják nagyon.

2017. január 27., péntek

Harmadik nekifutásra, hátha.... - szülinapok 2017

Lola után 2 nappal Mózi zárja a szülinaposok sorát. A legnagyobb Fiam...

Vasárnap jött a család hozzánk. Mindenki besegített valamivel, hogy éhen ne haljunk... :D Készült boszorkánytál szarvasból Anya, tepertős pogácsa pedig Géza Papa keze alatt. Dóri madártej szeletet sütött, Mama gesztenye tortát és gyümölcskenyeret hozott. Falatkának én és a tűzhely fetával töltött datolyát készítettünk bacon-be göngyölve innen, Lolának sütőtökös vegán nyers tortát, Mózinak almás-banános mackó tortát (erről lehet, nem is készült kép végül...) és egyre jobbak vagyunk pizza variációkban és beercan grillcsirkében. Kellett is az energia 16 emberre. Szerintem nagyon jól sikerült a party, Mózi pedig olyan őszinte örömmel mondta futkosás közben, hogy olyan jó, ez a születésnap, Anya. Illetve a gyerekeknek is megeresztette, hogy Olyan jó, hogy jöttetek... Fénykép viszont csak telefonokkal készült sebtében, nekem pl erre abszolút nem volt kapacitásom. De az így :D. Ilyen ha az ember egyéves, és az első falat tortát ekkora kíváncsiság övezi...

Muszáj vagyok rövidre zárni a beszámolót, mert különben megáll az élet blog city-ben, és azt nem szeretném. Pakolászom a képeket sorban, hogy legyen fent belőle egy-kettő, de az insta elszívja az affinitásomat, mert a nagy többséget napi szinten oda töltögetem. Pakolom még, ha begyűjtöttem mindenkitől. Tudom, hogy hétévégn kellett volna vagy max hétfőn még ezt befejezni, mert akkor voltam igazán érintett, bocs.



.

2017. január 25., szerda

Farsangi apró

Mielőtt továbbfűzném itt a blogban a születésnapi szemeket, szeretném időben jelezni, hogy az óvodában, iskolában hamarosan megrendezésre kerülnek a farsangi mulatságok. Ha van remek ötletetek és igényetek az egyedi megvalósításra, de nincs elég idő vagy kézügyesség a kivitelezésre, ne alkudjunk meg a gagyi áruházi nejlon kosztümökkel, segítek!

referenciának álljon itt a tavalyi bejegyzés ;-)

2017. január 24., kedd

Itt is a nem soká'

Míg el nem felejtem. A héten kibiggyesztem vmelyik random napomat (vagy többet is), hogy zsonglőrködjek itt az oldalon is velük :). Már többször belefogtam a napirendem listázásába, hogy lássam, merre vannak megbúvó percek, de aztán összegyűrtem az excel munkafüzetet, és megbeszéltem magammal, hogy nem a legjobb időben próbálom elkezdeni a vezetést, mert Lola elég kicsi még ahhoz, hogy úgy nézzen ki a napirend, hogy: szoptatás, öltöztetés, ovi-fuvar, posta (vagy bármi), tízórai, kávézás, etetés, tisztába tevés, altatás, szoptatás, ebéd (készítés és vagy csak etetés), nyüszögés, játék, stb. Ebbe jó esettel 2 egybefüggő épkézláb órát tudok belepasszírozni, ami én vagyok kizárólag. És ez nem panasz, csak csodálkozom sokszor, hogy nem haladok. Ilyenkor sokáig fent vagyok, de reggel nem tudok kelni.

Szóval szülinap. Lola és Mózi közel járnak egymáshoz. Éreztem, hogy most nem lesz affinitásom rengeteg papíralapú dekorációt szerkeszteni, nyomtatni, díszíteni, de Lolának csak szerettem volna egy ünnepi girlandot varrni és ragasztani (mert papír és textil) csüngő kis csillagokkal valamint egy hajpántot szintén papír kis csillaggal. Kb 6-8 szál babahaja van még, ami a feje tetején nem hullt ki, és most kb bő 10 cm hosszú. Észre sem lehet venni, de majd' minden nap végig futtatom az ujjaim között, hogy van-e még belőle, és meglep a hossza :). Vasárnapra toltuk át a szombatra hirdetett családi köszöntőt, mert Poszikó Brüsszelből csak így tudta megoldani. Lola 3* k el fel az esti fektetés óta, ami egyébként fél 10-g eltartott, most pedig fél 11... Ilyenkor szoktam feladni a napot, és bealszom vele... Bocsi. Hát pont ilyenek a napjaim. Minden félbe van hagyva, és 10* ugrok neki, hogy be is tudjam fejezni :(